Blogok

• •

Fáradt vagyok, fájok, és jó volt megint aludni. Ja, és továbbra sem értem, miért nem jönnek tömegével az emberek ugrándozni, futni és ütni, ha hívjuk őket. Azt hinnénk, tök egyszerű megszervezni egy kétórás fallabdázást, de nem. Aki jön, máskor jön, aki nem jön, úgy nem jön, hogy csak akkor derül ki, amikor hiányoljuk. És így tovább.


Ketten

Kettőt viszek megint. Mindjárt indulunk, és csak fél hét körül érkezünk majd vissza. A legjobbakat magunknak, a két gyereknek, a lovaknak, és persze a legjobbakat nekem is utána, a fallabdás két órában!


Alsó utakon

Subway-rajongó lettem. Mindennap ott eszem. Na jó, majdnem mindennap. Kicsit több mint 1700 Ft-ból megvagyok úgy, hogy sokat iszom, eleget eszem, és még levest is kortyolgathatok. Főleg pedig kevés zsírt fogyasztok. Holnap kifaggatom őket a kenyérről is részletesen. A Subway is a globalizációs kirakós puzzle-darabkája, de jó, mint a LEGO, csak ez ehető is.


Szemesnek áll…

Leadom, megígérik, értesítenek, elmegyek érte. Fizetnék, és akkor:
– Hiányzott az egyik orrpapucs, amikor behozta?
– Hiányzott. Ez volt az egyik ok, amiért jöttem. Meg eltört, ugye.
– Akkor csak ez a gond, vagy ferde is?
Otthagyom, megköszönöm, ígérnek, visszajövök érte. Nem értem, és akkor…
– Akkor mi van?
– Semmi.


Kiesett

Olvastam. Catherynne M. Valente: A lány, aki körülhajózta Tündérföldet. Ellepett és rám borult a könyv – a különleges szavaival és a lehetetlen élőlényeivel. Ébren bóbiskoltam megint. Éjszaka volt, és a nappali szőnyegére hullott legalább fél óra az elmémből üresen, de akkor is jobb volt, így is jobb, mint bármulni a tartalmatlan villódzást. Az elhatározásom tartja magát. Én meg tartom magam hozzá, és örülök még félálomban is, hogy történet kúszik a fejembe. Csütörtök este is betűket akarok!


Kamra, megint

Nem tájékozódtam, és egészen az első pillanatig azt gondoltam, ez egy kétszereplős darab. Bán János és Bálint, apa és fia, és hogy ettől érdekes. De nem csak ettől az – és nem kétszereplős. Hatalmas szatyor a díszlet, ami a végén rázáródik a főhős csecsemő figurájára. Halva kezdi egy boncasztalon, bevásárlószütyőben végzi pelenkában. Ettől Rükverc. Feliratozhatnám, fejtegethetném, de ma mégsem. Egy gondolatot mégis – ez ott motoszkált bennem egész este: milyen kár, hogy azokat a színpadi élményeket gondoljuk valóságosnak és hatásosnak, amelyekben csattannak a káromkodások, dörrennek a pofonok, nem meghalnak, hanem elpusztulnak a szereplők, és szinte bárkiről feltételezhető, hogy a következő jelenetben bármire képes lesz. Persze miért ne? Ezek vagyunk.


Sok a ló

Már nagyon várom azt az első alkalmat, amikor Panna egyedül ül Rezedán. Az új lovardában mások a körülmények, nincs igazi karám a lovasoknak, ezért Kata többnyire félig-meddig vezetgeti Rézit, de jók a kilátások. Panna húsz kilója Rezeda négyszázötvenjével szemben nem nyerő alapból, de a hétévesünk dolgozik a megoldáson. És ami a lényeg: gyakran megjelenünk, többször, mint eddig bármikor. Élvezzük, hogy Solymár és a Miki bácsi-féle tanya ilyen közel van.


Fél kilenc

Nagyon álmos vagyok. Pannával nem is találkozom reggel. Először nem merek enni (vérvétel, vizsgálatok, miegymás), mert hátha annyira rugalmasak a Rózsakert Medical Center recepciósai, hogy esetleg azt írják vissza, mindjárt indulhatok is, várnak, ahogy reméltem. De nem. Csak 27-ére adnak időpontot. Azonnal protestálnom kell, hisz lejárt a jogsim márciusban, és már így is kínos, hogy csak tegnap reggel vettem észre, amikor egy rendőr figyelmeztetett – mellesleg meg is kellett büntetnie. Nem lenne szerencsés, ha mindennap sárga csekkeket gyűjtenék be az út szélén. Szerda lett a mából. Nem annyira rossz ez sem. Biztosan mindenki be van táblázva. Persze ettől még álmos maradok. Az első kávé után felkészülök a másodikra, bár fél kilenctől mostanáig már öt óra telt el.


Elhadart vasárnap

Viszonylag értelmetlen squashos egy óra reggel, lovaglás Pannával és rengeteg sárgarépával délelőtt, tizenkét fős ebéd meghívottakkal és Zsuzsi szuper főztjével, megint fallabdázás ligás győzelemmel (3:1), ketrectisztítás és malacetetés, Benedek Elek-mese (Az égig érő fa) a kanapén, majd bealvós sitcom-bámulás az ágyban.


Az utolsó

A Mephisto a Nemzetiben. Egy nagy „M”, és minden benne van.