Nem tájékozódtam, és egészen az első pillanatig azt gondoltam, ez egy kétszereplős darab. Bán János és Bálint, apa és fia, és hogy ettől érdekes. De nem csak ettől az – és nem kétszereplős. Hatalmas szatyor a díszlet, ami a végén rázáródik a főhős csecsemő figurájára. Halva kezdi egy boncasztalon, bevásárlószütyőben végzi pelenkában. Ettől Rükverc. Feliratozhatnám, fejtegethetném, de ma mégsem. Egy gondolatot mégis – ez ott motoszkált bennem egész este: milyen kár, hogy azokat a színpadi élményeket gondoljuk valóságosnak és hatásosnak, amelyekben csattannak a káromkodások, dörrennek a pofonok, nem meghalnak, hanem elpusztulnak a szereplők, és szinte bárkiről feltételezhető, hogy a következő jelenetben bármire képes lesz. Persze miért ne? Ezek vagyunk.
