Ater blogja

Tegnap a következő beszélgetés hangzott el a kocsimban:

Márk:
– Ater, kik azok, akik most a reptérre mennek?
Ater:
– A ciprusiak.
Márk:
– Akkor azok a spanyolok?
Ater:
– Nem, azok a ciprusiak.
Márk:
– De akkor azok kik?
Ater:
– A ciprusiak...
Hátulról egy hang:
– Márk, Ciprus egy sziget. Ők ott élnek, Cipruson. Ezért ciprusiak.
Márk:
– De hülye vagy! Honnan tudod? Talán ott laksz?
Mindenki:
– ...

Márknak ma veszek egy térképet. Szükséges, ez bizonyított tény.

Egyértelműen zuhanyoznom kell. Igaz, hogy előrelátó voltam, ahogy tavaly is, és beállítottam a szobámba egy ventilátort, amely egész nap forog, de vannak problémák, amelyeket nem lehet légáramlatokkal megoldani. Vagy csak részben. Az idő sem javít az állapotokon, mert minél több telik el belőle, annál kétségesebb a jogossága annak a ténynek, hogy a -2. napon megvásároltam ugyan a kötelező tisztálkodó flakont a helyi éjszakai nagyáruházban, de most, az 1. napon erősen gondolkodnom kell, hova is raktam, amikor megjöttünk a bevásárlásból. Még szerencse, hogy fogkefém van (12!), mert Aliga talált egy felturbózott csomaggal valahol, ahol ő sem számított rá. Kár, hogy a higiéniára nem lehet így, csomagban rábukkanni. Vagy belszelekkel csoportosítani ott, ahol a legnagyobb szükség van rá. De csitt! Irány a fürdőszoba.

Helyzet van a sportéletben. Lovagolok ÉS fallabdázom.

Történt ugyanis, hogy az ovis síelésen (fogjátok, ugye, hogy ez egy különleges kifejezés: OVIS SÍELÉS) megbeszéltük L. apukájával, hogy elmegyünk fallabdázni.

(Úgy látszik, az ember életében elérkezik az az időszak is, amikor a gyereke kortársainak szüleivel nyomul. Nekem tetszik – vicces is, élvezem is. Tegnap például vadászni hívott valaki. Mi lesz ebből? Vadásztam, vadásztam, mert Apukám vadász, de vannak elveim. A „hát ez meg mire jó?” nálam elég fontos elv a vadászat tekintetében. Akkor már inkább a fényképezés: az ugyanaz, csak nincs vér, vagy ha van, nem általad ömlik.)

Tehát elmentünk. Fallabdázni.

Éjszaka megszólalt a riasztó.

Ilyenkor mindig félek kicsit, hogy mi lesz, de általában fegyver (kés, ez mindig eszembe jut; fakanál, ez csak ritkán; fejsze, ami szintén beugrik néha, de a fejszénk a garázsban van, és körülményes lenne magamhoz venni) nélkül megyek le az irodába, és arra gondolok, lesz, ami lesz, legfeljebb majd settenkedem, és így én fogom először észrevenni a másikat, nem ő engem.

Bár reggelente, amikor már nem vagyok kába és totálisan kiütött, vagyis amikor képes vagyok egyáltalán átgondolni, mi is történt vagy történhetett volna, az egésznek semmi értelme: kések, fejszék és fakanalak… Pisztolyt kellene tartanom, ami meg nem való egy olyan házba, ugye, ahol gyerek is lakik.

Meg hát az egész nem létező „majd jól megvédem magunkat” elmélet eléggé sántít, hisz nagyon kevés kivétellel soha életemben nem kellett magamat sem megvédenem, ami egyértelműen nem az én oldalamon erőtényező, hanem annak az oldalán, aki pedig valószínűleg gyakorlattal rendelkező bűnöző. Az hát, mi más lenne, ha gyakorlata nincs is, akkor is bűnöző, mert betört, ha miatta szólalt meg a riasztó, és valami olyat akar, amit én nem akarnék más házában.

Megszólalt tehát a riasztó, és éjjel 2 volt.

Úgy éreztem, pakolnom kell.

Először a nyuszik vackát takarítottam ki. Végre elsétálhattam a kert végébe, ahol a nyuszialmot szoktam kihajítani (komposztálás, ugye), mert elolvadt a hó nagy része. Wakita végig a sarkamban volt: a nyuszi sárgarépájára fájt a foga. A megmaradt fél répákra, amelyek a ketrecben hevertek. Bolond ez a kutya: almát, körtét, szőlőt, narancsot, banánt, káposztát, répát, salátát, uborkát és retket eszik. Nem tudom, mi lenne, ha a ház másik állata, mondjuk, egy vidra vagy egy koala lenne. Akkor csak halat vagy eukaliptuszlevelet kajálna? Kutyák… A kutyák emberek, én mondom (persze csak Csányi Vilmos után szabadon). Ők ezt valószínűleg csak azért nem hangoztatják, mert nem tudnak beszélni. Bár… A magyar vizslák nagyon gyanúsak a beszéd témájában is. A nyuszik nem.

A nyuszi, köszöni, jól van. Az elmúlt napokban kiemeltem a ketrecből sok-sok órára. A garázsban „garázsdálkodott” szabadon. Reggeltől estig. A nyuszi miatt ugyan nem volt mit (nem is egészen értem), de azért kitakarítottam a garázst. Nagyon. Megcsapott a tavasz illata. Pierre szerint túl korán, mert szerinte egyébként is hülye vagyok, hogy folyton nyitott ablaknál nyomulok.

A dobozokat és ládákat újrarendeztem, a könyveket glédába állítottam, a rendezvényekhez kapcsolódó ajándékokat feltornyoztam, a szétválogatva gyűjtött hulladékokat újracsoportosítottam, a bicajokat és a háromkerekűeket kipateroltam, a nyuszifogó hálót, az ásókat és az egyéb szerszámokat sorba rendeztem, a kocsigumikat (nyolcat!) kivittem az udvari fenyőfa takarásába, ahogy a kólás rekeszeket és az ásványvizeket is. (Nem lesz fagy, nem lesz fagy, nem lesz fagy… Ha lesz, akkor meg: majd kiolvadnak, majd kiolvadnak, majd kiolvadnak…)