Ater blogja

Esti

Az esti mesélés után, kilenc körül a tévé elé heveredtem, az Éjjeli őrjáratot, az Azurexpresszt (1938) meg az Elveszett paradicsomot (1986) néztem, a kandallóban pedig közben pattogtak a hasábok. Így Páger Antallal már kétszer is találkoztam, pedig még csak a hét közepét írjuk.


Biztos a nincs

7 ˚C-t mérünk, de úgy tűnik, melegebb van, mint tegnap. Süt a nap. Csak ennyi kell. Kapcsolódó gondolat, hogy „A jegesmedvéket nem kell megmenteni!” mondat virított az egyik bulvárlap címoldalán. Ez volt a háromoldalas cikkhez tartozó szalagcím. Mivel az ilyen jellegű lapokban semmi nem az, amit az óriás betűk ígérnek, erről a mondatról is hamar kiderült, hogy előbb örültem, mint gondolkodtam: a jegesmedvéket hiába akarjuk megmenteni, már nem érdemes pénzt pazarolni a velük kapcsolatos erőfeszítésekre. Nekik annyi. A pandáknak is. Kész. Terv kellene, ami arról szól, hogy legalább néhány olyan állatfajt rántsunk vissza a szakadékból, amelyeknek még van esélyük. Viszont terv sincs. Itt a Föld, átalakítottuk, laposabb és nyomorultabb, mint valaha, meg itt van rajta minden, ami az embert szolgálja. Szolgálná, ha az ember tudná, hogyan kell szolgálatot fogadni. Van viszont jó hír is: „A Kepler 22-b az első olyan bolygó, ami a lakhatási zónán belül van, vagyis nincs túl meleg és túl hideg se ahhoz, hogy folyékony víz legyen a felszínén. A NASA szerint tudományos áttörés az űrtávcsőn észlelt első lakható bolygó, az intelligens idegen élet után kutató SETI-projekt munkatársai rádióteleszkópjaikkal civilizáció nyomai után kutatnak majd a 600 fényévnyi távolságra lévő bolygón.” Hajrá, 600 fényév nem a világ, időnk meg, mint a tenger!


Megjött

Megérkezett a Mikulás. Pannának földgömböt hozott, világítót. Meg csokikat. Hogy kapott könyveket is, kifestőket és rajztömböt, az már a szülői szervezés TÚLZÁS feliratú mappájában iktatandó. Az édességeket szeretettel darabolta és osztogatta. Most az egyik felső szint barna és fehér törmelékkel van tele. Bár az is lehet, hogy nem, mert Villám Szilvivel volt itthon, és ha unatkozott, később akár el is foglalhatta magát – kreatív étkezéssel.


Jól van

Egy templomjáró ma szót ejtett a feketékről: „Afrika. Tudjuk, hogy éheznek, ott nagyon nagy a baj, de azt is tudjuk, hogy nem szeretnek dolgozni.” Szinte vágyom arra, hogy hithű katolikus legyek, aki képes – számomra – mindenki másnál kacifántosabban gondolkodni: a tikkasztó napsütésben is csak az árnyékra figyel, amit a kereszt vet, ám hogy a keresztről csorog a vér, azt már nem veszi észre. A lényeg, hogy nem kap napszúrást, miközben lassú, türelmes, üres imákat mormol az égiekhez.


Tovább várjuk

Zsuzsitól megtudtam reggel, hogy hozzánk nem ma este érkezik a Mikulás, hanem holnap reggel. Meglepődtem, de hagyom magam sodorni az árral. A teknőcökről és a kutyánkról gondoskodom, a rénszarvasokat meg biztosan megeteti Szt. Miklós, ha addig is megéheznek.


Várjuk

Panna teljesen belelkesedett a Mikulás-várástól. Tegnap este még nagyban csizmákat suvickolt, ma meg ide-oda helyezgette őket – egyik ablakból a másikba. A lábbelik jelenleg a szobájában sorakoznak, az ágya melletti párkányon. A legjobbakat reméljük. Most esik ugyan, kint 10 ˚C simogatja az emberek tarkóját enyhe szellő kíséretében, vagyis kilátásaink vannak egy csúszós-ónos délutánra, ami a Mikulást is veszélybe sodorhatja. Igaz, a rénszarvasok sejthetően nagy gyakorlattal rendelkeznek az időjárás okozta meglepetések megfelelő kezelésében.


Ünneplés és kutyaszőr

Ez a két nap a kutyasétáltatás és a készülődés jegyében telt. Szombaton Panna Luca hercegnős szülinapjára volt hivatalos, délelőtt viszont még jókedvűen sétáltunk egy nagyot Villámmal. Zsuzsi addig itthon főzőcskézett.

Az erdőnkből varázsrengeteg lett: bár alig volt nyoma a tegnap szállingózó hónak, mindent belepett a zúzmara. Panna ma igazán tünde lehetett a sok fa és bokor között, a zizegő avarban és az égig nyújtózkodó fehérségben. Végül eső zavart bennünket az autóig, de az ágak megvédtek bennünket. Nem áztunk el.


Lovas

A lovas világkupa szuper volt! Pannával egy teljes napot eltöltöttünk az arénában, és nem kérdés, hogy jövőre is megyünk mindenképpen, ám előre megvásárolt jegyekkel.


Színes advent előtt

Hamarosan indulok Pannához az oviba. Adventi kézműveskedésen veszek részt. Én vagyok a családban az állandó barkácsember. Kár, hogy csak ennyire, mert sokkal kreatívabb is lehetnék, amitől a gyermekünknek is fokozódna az alkotókedve. Kevés ötlettel rukkolok elő, vagy ha szigorúbb akarok lenni, akkor inkább az a kivételes, ha előrukkolok egyáltalán valamivel. Az egyetlen, ami most eszembe jut, a három évvel ezelőtti filcek, amelyekkel üveglapra lehet rajzolni. Ez baj. Pedig Panna egyre érdekesebbeket alkot színes ceruzákkal. El is határoztam, hogy a Mikulással hozatok neki igazi rajztömböt meg valamilyen különleges rajzeszközt. Ha mást nem, hát egy menő, asztalra szerelhető hegyezőt. A végén majd még együtt rajzolgatunk. Nekem végül is a színes ceruzák voltak a kedvenceim gyerekként. Most is itt hever az akkori készletem az asztalomon. Pannáét Kaposváron hagytuk hétfőn, ezért kotortam elő neki ezt az iroda valamelyik szekrényéből.


Intarzia

Vendéglői asztalokat képzelek el, amelyek mindegyikében egy szellem lakozik. Annak a szelleme, aki először birtokolta a szóban forgó bútordarabot. A kávéházban, ahol szedett-vedett darabokból állították össze a berendezést, a bútoroknak lelkük, történeteik és véleményük van. Kalandjaik is, ez magától értetődik, hisz itt zajlik az élet – emberek jönnek-mennek a legkülönfélébb sorsokkal, szándékkal és múlttal. Születés, szerelem, hazugság, árulás.