Az úgy indult a héten, hogy szerdán elindultam hazafelé. Állok lö villamoson, Szent Gellért tér. OK. Nem indul, nem indul, nem indul. Meghalt egy-két áramköre. Rendben. Átálltam a 7-es megállójába, ámde a beérkező busz is ebben a megállóban gondolta megadni magát. Így hazautam sétával telt.
Másnap este megint villamos, ezúttal egy megállóval arrébb, a Bertalannál jött a gikszer. „Nem várt események miatt, a villamos csak a Móricz Zsigmond körtérig közlekedik.” Bosszankodva sétáltam haza – megint. (Később kiderült, hogy a „nem várt esemény” konkrétan egy baleset volt a Kosztolányinál, RIP.)
Péntek reggel nyolc, 61-es. Megyek a dolgomra, pontosabban csak mennék, mert a Szent János Kórháznál közlik, hogy: „Műszaki okok miatt, csak a Budagyöngyéig közlekednek a járatok.” Itt már tényleg csak röhögni bírtam, mást nem. Csúnyán is néztek rám a bosszankodók. „Mit nevet ez?” – gondolhatták. Mindegy, eljutottam Hűvösvölgyig.
Délután a Tabán mozitól mentem haza, lö 18-assal. Meg sem lepődtem, amikor a Rudas és a Szt. Gellért tér között ledöglött a sárga kukac. Igazán akkor szakadtam meg, amikor két fiatalember odaszólt a vezetőnek: „Mi van? Megtoljuk?”
Azt hiszem, most egy darabig nem szállok kötött pályás közlekedési eszközre...
