KecskeNEWSás

Egyénieskedés és tucatkodás | Glossza

Átlagosak és beleolvadnak a tömegbe, míg mások egész pici dolgok miatt kitűnnek a többiek közül. Mik az előnyei egyik és másik embernek? Miért jó egyéniségnek lenni? A továbbiakban részletezem.

Mentem az utcán és néztem az embereket. Elgondolkoztam azon, hogy milyen egyformák, különböző külsejük ellenére is. Egymáshoz nagyon hasonló ruhákat vesznek fel, amik éppen a legújabb, legdivatosabb kollekciók részei.

De vannak, akikre felfigyelek. Egyedi stílus és társaság. Felteszem magamban a kérdést: mi határozza meg az emberek stílusát? Örökölt gének, vagy csak az emberek, akik között élnek? Talán mindkettő, talán egyik sem. Nem tudom. Divat? Ez is lehet meghatározó, ha valaki görcsösen követi. Úgy gondolom, hogy jobban járnak azok, akik egyéniségek, mert átlagosból tizenkettő egy tucat. Természetesen azok is lehetnek jó fejek, aranyosak, de nem egyediek. Pedig szerintem fontos, hogy legyen valakinek stílusa.

Egyéb különleges belső tulajdonság is fontos, hisz' nem csak a külső határozza meg az embereket. Az emberek azt hiszik, az a jó, ha olyanok mint a többiek, pedig, nem tudom, ti hogy gondoljátok, de szerintem pont az ellenkezője az igaz. Manapság a divat annyira meghatározó, hogy egyre kevesebb egyéniség van. Pedig ők színesítik be a világot. Lehetnek ők vidám hippik, őrült rockerek, laza táncosok, visszafogott ügyvédek, menő üzletemberek, vagy bárkik.

Szembejött velem egy ismerős, régen nem láttam. Tavaly még teljesen más volt, mint a többiek, de a divat magával ragadta, tucatember lett. Ugyanúgy szeretjük, kedveljük, de megváltozott, elveszítette önmagát. Pedig csak pár üzletbe ment be, új haverokat szerzett, és emiatt rövidebb lett pár értékes belső tulajdonsággal. Beszélgetünk, és éreztem, hogy ő más, nem a régi Zsófi. Elbúcsúzunk, és továbbmentem. Meghatározó pillanat volt, mondhatom.

Megértettem, mi az igazi énünk: akinek születünk, és amit nem változtatunk meg soha feleslegesen. Változunk, de ha nem mások után megyünk, akkor legbelül mindig azok maradunk, akik igazából vagyunk.

(E. Szabi 2010-07-09 94.szám)

Egyénieskedés és tucatkodás |  Glossza
Egyénieskedés és tucatkodás |  Glossza
Egyénieskedés és tucatkodás |  Glossza

Egy üzenet

A médiában három csapat figyelhető meg. Az újságírók, a fotósok - akikkel kényszerített szövetségben vagyunk - és persze a filmesek.

Ti, filmesek egy naplopó csürhe vagytok. Élősködtök az újságírókon és fotósokon. Talán egy fokkal jobban tisztelnélek titeket, hogyha megkérnének a feladatra, parancsolgatás helyett. Például: "Bocs, nálunk ezt nem tudják megcsinálni, megcsinálnád?" Ehelyett inkább kijelentitek, miközben szeretnék cikket írni. Kérdezés nélkül foglaljátok el halkan búgó gépeinket, mint ha nektek nem lenne a filmes teremben elég, sőt, ha kell, akkor, mint patkány a kajamaradékra, le is csaptok rájuk.

Bármilyen feladatot bíznak rátok, értetlenül ültök és bambán nézetek ki üres fejetekből, mint aranyhal az akváriumból. Éjfél körül, amikor még csináljuk a saját munkáinkat, (nappal a tieitekkel küzködünk) akkor is képesek vagytok bejönni, és olyan hangokat kiadni magatokból, mint a sterilizált vadkanok. Rendszeresen elrontjátok a gépeket és a nyomtatókat, amit reflexből kentek ránk.

Szexista megjegyzéseket tesztek, amik néha zavarba ejtőek is tudnak lenni. Nem is szólva Dávid erotikus táncairól és dalairól, - "Büntess meg! Büntess meg!" - amiket kedves munkatársaim előtt lejt. Munka közbe mögéd lopakodik, és mint felbőszült vadállat csap le áldozatára. Beletúr a hajadba, szétgyűri az arcodat és kikészíti a fejedet.

Most jött ide hozzám, hogy követelje rajtam a filmesek adatait, amit rámbízott, és ha a cikkírásra hivatkozom, akkor azt mondja, hogy ráér és megcsinálhatom egész nap. Mindig a saját dolgait részesíti előnyben és átgázol mindenkin.

Mondják, hogy Dávidnak sok jó ötlete van, de amint felveti valakinek, egyből lepasszolja és elmegy, mint aki jól végezte dolgát.

Kezdjetek el dolgozni! Sürgősen!

Nagy Dani (2010-07-07, 5. évfolyam, 92. szám)

Egy üzenet
Egy üzenet
Egy üzenet

Filmesek | A kulisszák mögött

Ma a filmes szekció egy töredékét kísértem a régi laktanyaépületekbe, ahol az egyik rövidfilmjük második részletét forgatták.

Mikor elindultunk a 310-es terem elől, még nem tudtuk, hogy pontosan mi vár ránk. A stáb: Gyuri, a vezetőjük, pár gyerek, akik forgattak és színészkedtek, egy lány a fotósoktól és jómagam. Elindultunk a házak felé. Még mindig teljes bizonytalanságban voltunk. A végül kijelölt épülethez is nehéz út vezetett:

Tövises bokrok és régi kutak mellett kellett végigevickélnünk. Rögtön azután, hogy beléptünk az otthonos szobákba, Gyuri már meg is kezdte a magyarázást. Felmentünk az emeletre, hogy ott is körülnézzünk, majd elpróbálták az első jelenetet.

Miután minden kamera és fény a helyén volt, már lehetett nyomni a REC gombot. A következő jelenetet egy sötét folyosón forgatták, ahonnan még sötétebb szobák és helyiségek nyíltak. A két színészlány arca ekkor őszinte félelmet tükrözött, és a sikításuk is meggyőző volt. Már alig várták, hogy vége legyen, és jöhessen a következő.
Amíg a kamera forgott, Gyuri teljes csendet rendelt el.

A munka közben mi, kívülállók megpihentünk a szivacsokon, és hallgathattuk Massimo roppant humoros monológjait, amelyektől röhögőgörcsöt kaptam.

Később a csoport vezetőjét kérdeztem a filmes médiaszekció működéséről.

KN: Ki találja ki a történeteket?

Gyuri: Úgy van ez az egész, hogy a médiásokat csoportokba osztjuk. Mindannyian
viszünk egy csoportot, és azokon belül találjuk ki, hogy mi legyen.

KN: Együtt?

GY: Együtt. Elkezdünk ötletelni, mindenki beleadja saját magát. Minden ötlet jó, nincsenek rosszak. Ezek után nekem igazából csak az a dolgom, hogy megpróbáljam kordában tartani ezeket.

KN: A helyszíneket ugyanúgy közösen, az ötletelés során találjátok ki?

GY: Igen. Tehát itt igazából az elejétől a végéig, minden együtt megy. Természetesen vannak dolgok, amikben nekem kell nagyobb szerepet vállalnom. Például ami a kamerabeállításokat illeti, de ezt az első elméleti órákban megtanítjuk a gyerekeknek. Persze ezek nem ragadnak meg rögtön, ezért próbálunk a gyakorlatban tanítani.

KN: Vannak olyanok, akik régebb óta járnak ide, akikre már nagyobb dolgokat is rá mersz bízni?

GY: Nagyon sok első táborozó van, akik először jönnek médiába, de többen vannak, akik tulajdonképpen már önállóan tudnak dolgozni. Van úgy, hogy én tanulok tőlük.

KN: A csoportok elosztásában van szerepe annak, hogy mennyit tudnak a gyerekek?

GY: A médiában igazából az a jó, ha vegyes csoportok vannak, mert minél egyformábban gondolkodik egy csoport, annál nehezebb jót kihozni belőle. Tehát kezdőket és haladókat, lányokat és fiúkat, kisebbeket és nagyobbakat is összeraktunk, mert így jön ki egy olyan szellemi termék a végén, ami igazából akár az egész tábor tükörképe lehet, hogy nagy szavakat használjak.

Ezúttal egy újabb szekció működésébe pillanthattam be immáron másodszorra, és remélem még többe is sikerülni fog. A filmezést is mindenkinek csak ajánlani tudom.

(I. Viki 2010-07-28 111.szám)

Filmesek | A kulisszák mögött
Filmesek | A kulisszák mögött
Filmesek | A kulisszák mögött

Hízós sztori | Esti Mese

Kedves gyerekek! Most elmesélek nektek egy mesét.
Egy előkelő családba, egy napon kisbaba született. A család ünnepségei, így a babazsúr is igen fontos partinak számítottak a környéken, így a hölgyek aznap délelőtt mind egy szálig a szépségszalonok felé vették útjukat. Miután csillogó francia manikűrt festettek kéz- és lábujjaikra, és hajuk is tündöklően ragyogott, elégedetten vonultak vissza világhírű divattervezők által kreált ruháik színes tömkelege közé.

A házaspár izgatottan készíttette elő a házat a felső társadalmi réteg fogadására. Lakájok és szobalányok sürögtek-forogtak egész nap a (mindig makulátlanul tiszta) házban, hogy éreztessék e család tiszteletre méltó rangját.

Miután az egész birtok elkészült, az ifjú feleség is elvonult kicsinosítani magát, majd pontban hétkor, azaz öt perccel később - mivel az illendőség úgy kívánja - szóval megérkeztek a vendégek.

Az úrhölgyek parfümfelhővel körülölelve egy-egy csókot hintettek gazdasszonyuk arcának két oldala mellé, és kedves szavakat búgva „kerültek beljebb, és érezték otthon magukat”.

A férfiak zavarba ejtően fényesre csiszolt cipőjükben feszítve kezet ráztak a ház urával, zengő hangon dicsérve egy-egy újonnan beszerzett tárgyat.

Egy órán belül mindenki eljutott az újszülötthöz, és artikulálatlan szavakat motyogva próbáltak kommunikálni a kisgyermekkel, aki békésen tűrte ezt.

Aztán egyszer csak betoppant egy hívatlan vendég. Lady Eguilera volt az, a szomszéd világ özvegy kormányzója. Rendkívüli dühét fanyar mosollyal próbálta leplezni. Haragját a sértettség táplálta (holott mindössze azért nem hívták meg, mert ki volt kapcsolva a telefonja).

Félrelökdöste útjából a látogatókat, és megállt a kisded felett. Kicsi lány - mondta-, tudok ám rólad egyet s mást. Amikor betöltöd a tizenhatot, olyan elképesztően lustává válsz, és úgy elhízol, hogy külön teherliftet kell beszereznie a szüleidnek, hogy egy másik emeletre juthass.

Valóra is vált a jóslata. Csipkerózsika olyan elképesztően dagadt lett, hogy nem jött a herceg. Vénlány maradt.

(F. Zsófi 2010-07-29 113.szám)

Hízós sztori | Esti Mese
Hízós sztori | Esti Mese
Hízós sztori | Esti Mese

Esti mese Jankától | Esti mese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország. Ez egy furcsa ország volt, nagyon furcsa. Akárki átlépte ennek az országnak a határait, mást és mást látott. Ezen kívül volt még egy különleges tulajdonsága: ott, bármi, de bármi megtörténhetett. Egy kislányról mesélnék nektek, aki ebben az országban járt egyszer réges-rég… Vagyis tulajdonképpen tegnapelőtt, de ez lényegtelen.

A vöröses félhomályból egyre inkább sötétség lett, lecsukódott egy kapu. (Úgy lehet ide bejutni ha elzárjuk magunkat a többi világtól.) A kapunak hátat fordított, majd lassan elindult felfelé. Nem lépcsőn, vagy ilyesmi, egyszerűen csak tudott felfelé sétálni. Sőt ahogy megpróbálta sikerült ugrania egyet és egyenesen egy magányosan álló tölgyfa bal felső, virágzó ágán landolt egy Trüttyögő Modó mellett.

A Modókról tudni kell, hogy közeli rokonságban állnak az ismertebb koboldokkal, de a táplálkozási szokásaik miatt a kapcsolatuk az utóbbi időkben megromlott, általában a zöld, a barna, a sárga, esetlen a lila valamelyik árnyalatában játszanak, félnek az esernyőktől és rajonganak a fehér színért. Ritkább esetekben jóindulatúak, ilyenkor, ha jókedvükben találjuk őket, hajlamosak tölgyfaleveleket ajándékozni mindenkinek akivel találkoznak. A szóban forgó Modónak láthatóan nem volt épp jókedve és jóindulatúnak sem lehetett nevezni.

Hősünk félénken rápillantott, majd és mivel a Modó kedvesen rámosolygott, úgy döntött, ez a helyzet már túl veszélyes és jobb neki, ha inkább a közeli buszpályaudvaron húzza meg magát, bár, mint az köztudott, a buszpályaudvarokon az elmúlt hónapokban elszaporodtak a békarajongó cseresznyeropogatók a filmklubból.

Mivel hősünk velük sem akart találkozni egy régebbi dámajátékügy miatt, ezért szépen megkérte a wc-s nénit, hogy adja kölcsön neki a kék, masnis egyenruháját elrejtőzés céljából, ám hirtelen zene csendült fel és vakító fény rángatta ki az álmos reggelbe.

(J. Janka 2010-07-10 95.szám)

Esti mese Jankától | Esti mese
Esti mese Jankától | Esti mese
Esti mese Jankától | Esti mese

Pancsolás | Tudósítás

Eljött a szerda, végre megláttuk az alagút végén a fényt – esetünkben a strandot. Igaz, pár rosszcsont gyermek nem bírta kivárni, hogy a strandig ne vizezzen össze senkit, ezért a tábor területén gyakran láthattunk egymást locsoló virgonc kölyköket.

A tanórák közben bejött Jocker és Bruce, és arra köteleztek minket, hogy most rögtön hagyjunk abba mindent, amit csinálunk, és menjünk ebédelni, mert megyünk a strandra.

Az indulásnál szaladni kellet a buszhoz, mert még meg kellet minket számolni, hogy hányan szállunk fel. A buszon megszámlálhatatlanul nagy tömeg gyűlt össze. Nekem például egy ülés volt a hátamba nyomódva, mert annyira neki kellet dőlnöm, hogy legyen hely a többieknek is. Miután végre leszálltunk a buszról, jó érzés volt egy nagyot nyújtózni, és egy nagy levegőt venni (vagy, mint Ghandi, megcsókolni a talajt - Trück). Utána megérkeztünk, és mindenkinek nagyon jól eset egy kellemes, hideg fürdő. A gyerekek ruháikat letépve magukról, rohantak a vízbe hűsíteni magukat.

Eleinte mindenki finoman úszkált, de aztán kitört pár ember között a háború. A háborúban a fiúk többsége elkezdte dobálni a lányokat a víz be és alá. Borzalmas volt rettegésben élni, hogy bárki bármikor meg támadhat és lenyomhat a víz alá. De hozzá kell tennem, hogy voltak kivételnek számító fiúk, akik normálisan tudtak beszélgetni a lányokkal anélkül, hogy bántották volna őket.

A vissza út előtt bemondták a rádióban, hogy „ a PT tábor táborozóit várják a megbeszélt helyen”.Mindenki átöltözött az öltözőben, volt aki ott helyben, és elindultunk a busz felé. A buszmegállóban páran egy fehér törölköző gazdáját keresték, de volt aki feladta a keresést és dobálni kezdte.(Nem tudom, hogy ez mire volt jó.)

Sajnos a visszaút rosszabb volt mint odafelé, de megnyugtatott, hogy mindenkinek körülbelül egy négyzetméternyi hely jutott, ezért nem csak én nyomódtam össze. De azért végeredményben mindenkinek jól eset egy kis pancsolás, úgyhogy minden nehezítő tényező ellenére jó program volt.

(H. Zsófi 2010-07-23 107.szám)

Pancsolás | Tudósítás
Pancsolás | Tudósítás
Pancsolás | Tudósítás

Vízicsata | Tudósítás

Mikor ma fél ötkor lementünk a kosárpályához, még mindenki kint állt és egymást fröcskölték vizespalackokkal. Bent a pályán köröbelül öt-hat lavor volt, tele vizibombákkal, és melletük Pityke locsolta a pályát, ami teljesen fölösleges volt, mert hát körülbelül kettő másodperc alatt minden tiszta víz lett.

Amikor Pityke kinyitotta a pályát egyből mindenki szaladt, és dobálta a lufikat, amelyek közül az egyik pont akkor, pont a fejemen landolt. A vizeslufik rövid idő alatt elfogytak húsz, és utána mindenki azért versengett, hogy megfogjon egy lavórt, amit megtölthet vízzel és locsolhatja a másikat. Ez nem valami jó, mert ha valakit leöntöttél utána megint sorba kell állni, és megint várhatsz öt percet, hogy locsolhass.

A pályán kívül pár gyáva fiút a fürdőruhás lányokat vizslatta. Nem mertek bejönni. Akadtak olyanok, akik felkaptak valakit, bevitték a tömegbe és jól szétfröcskölték az arcát. Én nem tartoztam eme szerencsések közé, viszont még mindig nem voltam teljesen vizes. A hajamon kívül mindenem száraz volt, szerencsére. Mázli, azt kell, hogy mondjam. Kicsit rövidre sikeredett írás, tudom, de tényleg nincs más hozzáfűznivalóm, talán csak annyi, hogy nektek is ki kell próbálni. Figyeljétek a házak ajtaján levő hirdetéseket!

(R. Kristóf 2010-07-13 97.szám)

Vízicsata | Tudósítás
Vízicsata | Tudósítás
Vízicsata | Tudósítás

Juca megmond | Média-kulisszák

Szombaton végig csend volt és hullaszag; a főszerkkel és a médiamókusokkal, Annamarival és Flórával nagy chillelést terveztünk be estére. Egész nap ezt vártam, mert nem történt semmi, csak Krisztiánnal vitatkoztunk a trambulinon egy órát arról, hogy az Entek a Gyűrűk Urában nem váltak-e túl magányossá, miután elvesztek az Entnénik.

Krisztián szerint ez lehetetlen, mert köztudott, hogy az Entek a lombmohával és a fagyöngyökkel szoktak párosodni. Na erre nem mondtam semmit, mert Krisztián nagyon érzékeny típus, csak elfedi azzal, hogy csúnyán beszél és köpköd, és nem akartam, hogy ha beszólok neki, hogy a fagyöngyökkel nem is lehet párosodni, mert nincsenek termékenyítő szerveik, akkor ginofóbiája legyen, vagy valami.

Egész délután Annamari zenbuddhista könyvét olvastam, amitől úgy éreztem, hogy elindultam a megvilágosodás útján. Ezért, amikor felmentem az öttízbe, és elkezdődött a szokásos őrület, csak felültem lótuszülésben egy fotós padra, felvettem Flóra nagy fülhallgatóját, és torokhangon hümmögős buddhista zenéket hallgattam, meg Syd Barrettet, bár az utóbbiban nem vagyok biztos, hogy buddhista. Nem az. - a szerk.)

Még azt sem tudott kizökkenteni a nyugalmamból, hogy odajött a Ránki Dani, behajolt a képembe, és angyalian közölte, hogy ezentúl soha de soha többet ne merjek átmenni a fotósok felségterületére, és hogy nem, őt nem érdekli az eddigi gyümölcsöző, harmonikus és szeretettel teli kapcsolatunk, mármint az újságíróké, és a fotósoké, úgyhogy határvonalat fog húzni holnap reggel. Pedig én eddig abban a hitben éltem, hogy a fotósok a legrendesebb szekció a táborban.

Háromszor annyian vannak, mint mi, és mégis harmadannyira hangosak; bár hozzájuk nem igazán jár át a Dávid, üvöltözni. Dávid, nem tudom, tudjátok-e, valójában egy energiavámpír. Ezt anyutól tudom, ő ért az ilyen dolgokhoz, mivel pszichológus. Az energiavámpírok olyan emberek, akik rátapadnak másokra, és elszívják mások energiáit, életerejét. Ez igazából a paranoid kisebbségi komplexusos természetükből fakad, ami Dávidnál egyértelmű.

Tőle egyébként mi is teljesen agresszívvá váltunk, például Borzas beleüvöltött Kriszó fülébe egyszer, amitől szegény fiúnak mély lelki sérülései lettek, meg is adtam neki anyu telefonszámát.

Éjjel, miután - hála Buddhának -, már Dávid is elhúzott, és már csak Trück, Annamari, Flóra, Borzas, Danika, és én maradtunk szerkeszteni a médiateremben, feljött Máté, a médiapap. Hajnali négyig nagy Quimby éneklést csaptunk Flóra gitárján, és úgy éreztem, ez a módszer is a megvilágosodás felé vezet. Akkor már olyan fáradtak voltunk, hogy úgy döntöttünk, az öttízben alszunk.

Amikor mi megágyaztunk magunknak a földön, Borzas már nagyban horkolt. Hevertünk az asztalok alatt, Danika a skót kockás alsógatyájában, én Rezsővel, a tarajosgőtémmel a kezemben, Trücki estimesét mesélt egy Gitta nevű lóról, akinek öt lába volt, és imádta a limonádét.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy fölém magasodik pár fotós, idegesítően vigyorognak, és úgy csattogtatják a tükörreflexeiket, mint a csipás gyerek a szemhéjait. Később Pityke jött, síppal, de ez már homály. Éljen a médiaindulónk. De erről majd máskor.

(Juca 2010-07-13 97.szám)

Juca megmond | Média-kulisszák
Juca megmond | Média-kulisszák
Juca megmond | Média-kulisszák

Óvjuk! Védjük! | Glossza

Elsőre unalmas és száraz szó. És másodszorra is az. De ha az ember jobban belegondol rájön, hogy ő fog abban a világban élni, amit szennyez és pusztít.

Pedig egy átlagember egymaga is tud segíteni a környezetén, ha odafigyel. Rengeteg módszer van a környezet megvédésére, amit az ember nem használ ki, mondván, nem rajta múlik. De ha minden ember ezt mondja, akkor mégis kin múlik? A válasz egyszerű: mindenkin. Ha minden ember odafigyelne a környezetére, akkor nem lenne probléma.

Gyakran csak kis dolgokon múlik, például ha egy műanyag palack van az ember kezében, akkor várja meg, amíg odaér egy szemeteshez, és ne a földre dobja le. Vagy a szemetet a hulladékgyűjtőbe tegye, amit később újrahasznosíthatanak. Egyre többen gyűjtik szelektíven a hulladékot és spórolnak az energiával. Az ember otthonában is rengeteg módszer van arra, hogy áramot és gázt spóroljunk, ami anyagi megtakarítást is jelent, és ez egy átlagos családban nem elhanyagolható. Ha minden ember így élne, a szennyezés mértéke sokkal kisebb lenne.

A legnagyobb gondot azonban az ipari szennyezés okozza. A gyárak füstje, a víz szennyezése és folyamatos erdőirtás mind probléma, amire sürgősen megoldást kell keresni.
Vannak környezetbarát módszerek, mint például a napenergia-termelés, illetve a szélkerékkel vagy egyéb eszközzel való áramtermelés, amivel környezetkímélő módon lehet energiához jutni.
Szerencsére az ember kezd rájönni, hogy ha ez így folytatódik, a Föld ökoszisztémája teljesen felbomlik, az állatfajok kihalnak és a Földet rövid időn belül katasztrófák tömkelege sújtja majd. Amerikában hurikánok tombolnak, a sarki jégsapkák megolvadnak, és Hollandiát a teljes megsemmisülés veszélye fenyegeti. Szóval ideje lenne elgondolkodni.

(K. Szabi 2010-07-06 91.szám)

Óvjuk! Védjük! |  Glossza
Óvjuk! Védjük! |  Glossza
Óvjuk! Védjük! |  Glossza

Képzelt Interjú | Interjú

K. Katával, az idei országos tollasverseny egyik legnagyobb esélyesével sikerült interjút készítenünk. Beszélt nekünk a terveiről, múltjáról és arról, hogy miért is kellett új társat választania a mostani tornára.

- Szia, köszi, hogy szakítottál rám időt, így most a versenyed előtt. Tavalyi eredményeidet tekintve a nagy esélyesek közé tartozol, de az elmúlt hónapokban nem hallottunk sokat felőled. Ez a kemény felkészülés hatása, vagy más elfoglaltságod akadt?

- Nem, a felkészülést most sokkal komolyabb vesszük, az idei verseny nagyon sokat jelent számomra, ezért is van, hogy ebben az éven kisebb tornákon nem indultunk, indultam.

- E szerint igazak a pletykák, párosban is indulsz, ráadásul úgy hallottam új a párod. Tudnál róla illetve előző pároddal való elválásról beszélni?

- Kingát nagy tehetségnek tartom, nem is kezdte olyan régen a sportot, de már vannak eredményei és biztos vagyok benne, hogy ennél is csak még jobb lesz. Judittal személyes ellentétek miatt hagytuk abba a közös munkát, de erről nem szeretnék beszélni.

- Ő azt állítja, hogy nincs köztetek harag...

- Ez így igaz, egyszerűen csak jobb mindkettőnknek ha kicsit szüneteltetjük a partnerséget, de - mint mondtam - nem szeretnék róla beszélni.

- Az élmezőnybe tartozol. Mióta űzöd ezt a sportot és minek hatására kezdted el?

- 7 éve kezdtem, 8 éves koromban, de 5 éve játszom igazán komolyan. Nagybátyám, aki szintén versenyzett fiatalabb korában, közös nyaralások alkalmával kezdett tanítgatni tollasozni és azonnal beleszerettem. Később egy- két nem annyira komoly versenyen együtt is indultunk.

- Komoly eredményeid vannak...

- Igen, a tavalyi országos tornán párosban 2., egyéni 1. helyezést értem el. 2 éve nemzetközi versenyen is próbálkozhattam. Jövőre a 2012- es junior EB.-re készülünk.

- Ez rengeteg edzéssel járhat. Ha marad szabadidőd, mit csinálsz szívesen?
- Klarinétozom, ezt szintén régóta csinálom, és verseket írok. Ez és a zenehallgatás mindig megnyugtat.

- Milyen zenéket hallgatsz?

- A rock áll legközelebb hozzám, de szívesen hallgatok R'n'B-t és pop -ot is.

- Köszi még egyszer, hogy válaszoltál a kérdéseimre, és sok sikert az elkövetkezőkhöz!

(J. Janka 2010-07-09 94.szám)

Képzelt Interjú |  Interjú
Képzelt Interjú |  Interjú
Képzelt Interjú |  Interjú

Vége? | Búcsú

Mindenkinek ismerősek ezek az érzések. 0:00, de jó, kívánj valamit! Aztán eszünkbe jut, hogy egy perc múlva átlépünk az utolsó napra. Utolsó reggel, utolsó ébredés. Száraz a torok, nehéz beszélni, nehéz bármire is úgy gondolni, mint eddig. Utolsó ez, utolsó az. Valami véget ér.

Az utolsó nap szerkezetében ugyanolyan mint a többi. Van reggel, dél, este. Van az ébresztő, a reggeli, a tanórák. Délután szabadidő, programok. De már látok a kezekben aláíratandó pólókat.

A díszletet lebontják, a gépeket elcsomagolják. Na, nem akarok ennyire deprimált cikket írni. Alapvetően ez egy vidám hely, vidám élmények. És amúgy is, világemlékezet óta mindig az utolsó napok a legjobbak, egyrészt mert már ismersz és szeretsz egy csomó embert, másrészt mert azért a lelked mélyén tudod, hogy most kell kiélvezni, különben várhatsz rá egy egész évet. Ilyenkor eszünkbe jutnak a szép emlékek: röhögőgörcsök a padlóra rogyva, a kajacsempészés, a felülmúlhatatlan röplabdatudásunk. Meg a belső poénok. Az esték. Amikor a Hangár előtt ültünk a fűben és szólt a zene, a felhőknek szakállas csirke, meg trolibusz alakjuk volt. A média-számtech háború. Amikor az üvegekkel fütyültünk. És az ingyen fagyi az utolsó napokon.

De úgy mondják, ez nem múlik el végleg. Örökké a szívünkben fog élni, csak hogy ilyen nyálasan fejezzem ki magam. És különben is... jövőre is lesz nyár.
Az egyetlen, amit nem lehet szépíteni, hogy az itteni barátaim közül néhánnyal talán már soha nem fogok találkozni. Ez szomorú, de ha így kell lennie, hát örültem, hogy ismerhettem őket. Én hiszek benne, hogy a dolgok nem véletlenül történnek, hanem mindig hozzátesznek valamit ahhoz, aki vagyok.

Ha most hazamegyünk, és már a saját ágyunkban fogunk aludni (kötelező villanyoltás nélkül), és a hétköznapok újra elkezdődnek, talán elfelejtkezünk róla, milyen is volt itt. De előbb-utóbb valahol meg fogjuk hallani a We don’t speak Americano-t, és minden visszajön majd...

(H. Flóra 2010-07-29 113.szám)

Vége? |  Búcsú
Vége? |  Búcsú
Vége? |  Búcsú

Egy kis statisztika | Statiszika

A feladat: írj egy körülbelül 1800 karakteres újságcikket a tábori teákról, levesekről, ötforintos forró italokról. Kihívás elfogadva.

Oké, szóval 2010-es tábori forróital-fogyasztási szokások.

Forróitalnak minősül a poharas leves, tea meg a kávé. Áruk jóval a piaci ár alatt van, bármelyik forróital megvásárolható mindössze öt jó magyar forintért. Kávét diákok nem fogyaszthatnak, és a büfés hölgy beszámolója alapján nem is nagyon próbálkoznak vele. Néha egy-egy nagyobb gyerek igen, de őket rutinosan lepattintják.

A teafogyasztók skálája szélesebb, teát bárki bármikor ihat. A legkelendőbb ízvariációk a gyümölcsös aromájú teák, amelyeket sokféleképpen lehet fogyasztani: üresen, tejjel, angolosan, mézzel, édesítővel, citrommal, a legnépszerűbb pedig a cukor. Továbbá hallani még extrém szokásokról is, például hogy valaki forró helyett hideg vízbe áztatja a filtert.

Ami a levest illeti, a büfé széles választékkal rendelkezik ebből a pohárban elkészíthető, ízletes nedűből. A legnépszerűbb ízek a csirke illetve a tyúk. És téves feltételezés, hogy ebéd előtt fogy a legtöbb, mert ez kizárólak kajafüggő. Mint tudjuk, a reggelire/ebédre/vacsorára felszolgált tápláló élelem nem egyezik a közízléssel, és ilyenkor az éhes nebulók egy-egy levessel vigasztalják meg magukat.

A fogyasztásban az időjárásnak is jelentős szerepe van. A jelenlegi (legalábbis a cikk írásának pillanatához viszonyítva jelenlegi) hideg-borús-szeles időben sokkal több levest és teát vesznek, míg a tikkasztó hőségben inkább a hideg üdítők a csúcstartók.

Érdeklődtem pár békésen iszogató embertől a Hangárban, hogy miért is egy forróital mellé tették le a voksukat. Az érvek között volt a rossz idő, a torokfájás, meg a finom aroma. Informálódtam még a teák kontra levesek dilemmáról is. A 25 megkérdezett személyből 18-an részesítették előnyben a teát, és mindössze 7 ember szavazott a levesre. Ebből az összecsapásból tehát egyértelműen a tea kerül ki győztesen.

(H. Flóra 2010-07-27 111.szám)

Egy kis statisztika | Statiszika
Egy kis statisztika | Statiszika
Egy kis statisztika | Statiszika

Az élet szép!

Sétálok a Balaton partján, este van, nyár, nem történik semmi... Mégis, ahogy körülnézek, fényeket látok a túlparton, ahogy fúj a szél, halk nevetést sodor felém, egy sün mozdul meg a bokor mellett, egy egyszerű utcai lámpa világítja meg a ház falát... Nincs rá semmi okom, de boldog vagyok, azt látom, hogy a világ csak egy szép hely lehet...

De hogy lehet egy hely szép, ahol ennyi szörnyűség történik? Azzal a tudattal együtt, hogy valaki szenved, éhezik, harcol az életéért, vagy elnyomásban él, még lehet, van jogunk boldognak lenni? Valaki attól boldog, hogy aznap nem halt éhen, másnak meg az kell a boldogsághoz, hogy legyen például szép kocsija, hogy megkapja a legújabb videó játékot, hogy lássa az összes meccset a focivébén... Ez így szélsőséges, tudom. Általában az embereknek sokkal több kell ahhoz, hogy boldogok tudjanak lenni. De attól, hogy nem vagyunk boldogok, az élet még lehet szép, végül is, ha lehetséges boldognak lenni, meg lehet látni a dolgokban a szépet, akkor az egész csak szép lehet... a rossz oldalával együtt. A „minden rosszban van valami jó”- és hasonló közhelyek. Ha ez valóban egy rossz hely, akkor egyáltalán miért vagyunk itt?

Ha szép az élet, lehet apró dolgoktól szép, amit akárki megkaphat, a körülményektől függetlenül. Most nem barátságról, családról, sikerről, szerelemről, szeretetről beszélek, csak kis dolgokról: rámosolyogni egy idegenre a villamoson, éjszaka egy játszótéren réges-régi zenéket hallgatni, tél-illatot érezni, csillagokat nézni, belegázolni a vízbe, ok nélkül nevetni, újra találkozni, álmodni, zenélni, tavaszi erdőben futni, emlékezni, mesélni…Csak azt érezni, hogy tényleg, ez így jó, ahogy van, hogy ezt akarom és az élet így szép.

Az élet szép!
Az élet szép!
Az élet szép!

Beférünk! | Tudósítás a strandról

Az ebédlőben bemondták vagy kismilliószor. Talán ez az oka annak, hogy rengetegen voltunk a strandon. De nem baj, a lényeg, hogy végre hűsölhettünk egy kicsit.
Amint azt fentebb említettem, az egész úgy kezdődött, hogy nagyjából öt percenként üvöltötték a fülünkbe, hogy „Mindenki menjen a strandra! Fél háromkor és negyed háromkor találkozó a kapunál!” Így, ha nem is mindenki, de a tábor jelentős része úgy döntött, hogy megy. Az igaz viszont, hogy nem volt két turnus.

Fél három körül indultunk. Név, szobaszám bediktál, mehet. Kettesével sorakozik, aztán a biztonság kedvéért öt különböző ember is megszámol. Aztán jött
a busz és felszálltunk. Mindannyian. Az összes kísérő mókus/tanár azt az egy mondatot ordította, hogy „Tömörüljünk!”, esetleg „Ott van még egy kis hely!”.

Végül is befértünk, de az tény, hogy a többi megállóban nem sokan vállalkoztak, hogy felkapaszkodjanak mellénk. Az volt a szerencsénk, hogy kinyitották az ablakokat, különben a másnapi híradóban úgy szerepelhettünk volna, hogy „Tömeges fulladás történt Kecskeméten. Az áldozatok egytől-egyig táborozó gyerekek, akik a buszon ájultak el oxigénhiány miatt”. Azért végre elértünk a strandnál lévő megállóhoz, és leszállhattunk. A buszon öten maradtak.

Miközben sétáltunk, valaki azt mondta, hogy azt hallotta két mókus beszélgetéséből, hogy nagyjából 180-an voltunk. A pénztárnál pedig 117-t vallunk be, mert 100 felett úgyse számolják.

Végre bementünk. Mint általában, mi voltunk a tömeglátványosság, amíg keresztülvonultunk a strandon. Csak mert sokan voltunk. Végre letelepedtünk, mehetett, ki merre lát, csak érjünk vissza ötre.

Mindenki rohant pancsolni. Aztán ha meguntuk, vettünk magunknak valamit. Részemről ez jégkása volt, de volt még ott fánk, kukorica, kürtőskalács, fagyi és jégkrém is. Miután ki-ki megette, amit vett, visszamentünk a vízbe. Persze volt, aki egyáltalán nem fürdött, csak pingpongozott, vagy tollasozott. Aztán fél öt felé kezdtek a népek visszaszivárogni a törülközőkhöz, és szárítgatni a fürdőruhát.

Közben meghallgathattuk, hol mit lehet kapni. Furamód valami mániákus a jégkását mindenhol hókristályként emlegette. Ez hülyeség, nincs semmi értelme, hiszen a jégkása jégből van, nem pedig hóból, ergo nem nevezhető hókristálynak. Miután túltettük magunkat ezen, már öt volt.

Indulás előtt újfent kettes párok és számolás. Aztán még egyszer. Aztán kivonultunk. Vártuk a buszt, aztán amikor végre megérkezett újra bemutattuk a fent leírt „180-an is beférünk egy buszba” című mutatványt. Megint sikerült. Ezzel már igazán felléphetnénk.

Tíz perc zötykölődés után a busz megállt a laktanyák előtti megállónál. Kiléptünk a szabad levegőre és oxigént vettünk magunkhoz. Megérte strandra menni.

(F. Hanna 2010-07-15 99.szám)

Beférünk! | Tudósítás a strandról
Beférünk! | Tudósítás a strandról
Beférünk! | Tudósítás a strandról

PT-Trend | Divatdiktatúra

Mielőtt megérkeztem volna, azon rágódtam ( és minden lány-akkori gondolkodásom szerint), hogy milyen összeállításokban villogjak, hogy megmutassam, igen, én értek és érteni akarok a divathoz... hogy elismerjenek.

Legalább egy biccentés, vagy egy mosoly. Szóval bonyolult matematikai számítások és sok jó zenei/képi ihletmerítés révén kiötöltem (végre, nagy nehezen), hogy miket is pakoljak be, mert hát a szekrényemet mégsem lehet. Elkészültem a mesterművel. Számomra a divat műalkotás. Bár lehet, hogy kicsit túlreagálom. Nem, nem hiszem.

Szóval büszkeséggel és ugyanannyi feszültséggel teli szívvel indultam el a találkozóhelyre, ahol minden értelmet nyer. Ahol minden kiderül, hogy győztem-e, avagy végleg elbuktam, eláshatom magam, zacskót húzhatok a fejemre.

Közeledtünk. Bennem egoista és kiábrándult , büszke és szégyenteljes gondolatok cikáztak felváltva. Elképzeltem, hogy hány divatdiktátor-palánta lesz (rajtam kívül) , hány átlagos öltözködésű egyén, és hány botrányos kinézetű (gondolok itt például a hírhedt szandál-zokni effektusra).

Egyre bátrabb lettem, amikor az átlagosok és a botrányosok elnépesedésére gondoltam. Sajnos ez állt fenn akkor is, mikor elképzeltem a jobbnál jobb divattervezők ruháiban feszítő néptöbbletet, és a bátorságot bizony felváltotta a zacskó gondolata.

Megérkeztünk. Én voltam az első, így hát el kellett ütnöm az időm a Bevásárlóközpontban. Feszülten járkáltam fel-alá, azt kívántam, bárcsak gyorsabban telne az idő. És megtörtént, pillanatok múlva visszaértem a buszhoz, és a hely körülötte zsúfolásig tele volt beregisztrálni-kívánó családokkal. Félve néztem körbe. A tekintetem egyik gyerekről a másikra esett.

És csodák csodájára imám meghallgatásra talált: miszerint előnyt élveztem kiválasztott PT-kollekciómat illetően. És ezt a táborban sem gondolom másképp. Ráférne egy kis változatosság az ittlakókra.

Immár bizton állíthatom, hogy nem lesz szükségem a zacskóra.

(Zsu 2010-07-20 103.szám)

PT-Trend | Divatdiktatúra
PT-Trend | Divatdiktatúra
PT-Trend | Divatdiktatúra

Olvasztótégely I Interjú

Lustaság. Ezzel a szóval tudnám jellemezni Berci hozzáállását a lead-íráshoz. Egyelőre még megbocsájtjuk, még így is, hogy a Hét Főbűn egyikébe esett, reméljük, többször nem fordul elő. Amúgy Levessel készített interjút, a Melting Pot berkein belül végzett tevékenységéről. Lássuk hát:

-Szia Leves!

-Szervusz Berci!

-Te voltál a melting potosok tanára ugye?

-Igen, így van, én voltam.

-Hogy érezted ott magad?

-Hát... Mint élmény nagyszerű volt. Ötven olyan emberrel együtt dolgozni, akik öt külömböző nemzetből fiai és lányai, akik közül tíz vezető és negyven diák, és mind azért jöttek ide, hogy csináljanak egy filmet, miután megépítették saját kis csapatukat, és projekt nevéhez méltóan melting pot volt, mely magyarul olvasztótégelyt jelent. Sikerült a nemzeteknek kellőképpen beolvadni, és aztán ehhez mérten utána együtt dolgozni, kevert csoportokban.

-Voltak velük problémák?

-Probléma mindenhol van. Az ember vagy leáll rajta szöszmötölni, vagy megoldja őket. Szóval voltak, nem is kevés, de mindent két percen belül meg tudtunk oldani, mert a csapatépítéseknek köszönhetően - amelyeket az első pár napba végeztünk - mindenki annyira összeszokott, hogy ahhoz már egy jó problémamegoldó készség is párosulti, ezért sikerült nem görcsölni minden problémán, hanem fogták magunkat és megoldottuk, így viszonylag zökkenőmentes volt a projekt.

-Kommunkiálni tudtatok megfelelően?

-Hát ami a kommunikációt illeti, amit nem mondtam el az előbb: öt különböző nemzet volt jelen: spanyol, bolgár, ciprusi, román és a magyar. A négy külömböző nemzet tagja mind tudtak angolul, csak a magyar oldalról voltak problémák, de nekik folyamatosan segítettünk fordítani. Úgy osztottuk be a csapatokat, hogy mindig legyen melletük egy magyar vezető, vagy diák, hogy segítsen nekik, és elmagyarázzák a feladatot és segítsenek kommunikálni. Az előadásokat angolul tartottuk, a megbeszélések is angol nyelven zajlottak, magyar szavak csupán a fordítás során hangzottak el.

-Köszönöm az interjút!

(L. Berci 2010-07-20 103.szám)

Olvasztótégely I Interjú
Olvasztótégely I Interjú
Olvasztótégely I Interjú

Hambuci és társai | Gasztrobúvárkodás

,,Juj, mekis kaja! A kedvencem!” - annyit hallom ezt az osztálytársaimtól... De a legnagyobb favorit a hamburger. Pedig vitatható, hogy abban mennyi az igazi hús, és hogy mitől olyan harsogó (nem tudtam, hogy a halott zöldségek hangokat adnak ki. - Borzas) a saláta.

McDonalds, Burger King, és egyéb gyorséttermek. Nyami... de finom ez a krumpli! Igaz, de egy ismerősöm mesélte, aki a McDonalds-ban dolgozik, hogy az a krumpli masszából készül, mindenféle egészségtelen vegyipari szemét hozzáadásával. Ezt esszük és halálra dicsérjük.

A másik kedvenc a Coca Cola. Hozzáadott színezőanyag, cukor, és tartósítószer nélkül. Hát hogyne! Ez a kalóriában gazdag, istenített ital csupán kátrányt (amiből az utakat készítik) és WC-tisztítószert tartalmaz. Hirdetik őket plakátokon, hogy itt és ott most milyen olcsó! Mint ha folyékony sztárok lennének...

Gondoljatok csak bele, hogy az ehhez hasonló gyorséttermi ételek által mennyi méreg kerül belénk! Anyukám, aki nem eszik sok, a szervezetre káros ételt, egyszer elvégezett egy kúrát, ami során megtisztították őt a különböző méreganyagoktól. Kiderült, hogy a talpunkban gyűlik össze, és az orvos azt mondta, hogy sokat észlelt benne. Akkor képzeljük el, hogy egy gyorskajákon élő emberben mennyi lehet!

Pedig ez a mai divat! Az emberek hemzsegnek a gyorséttermekben, és a mellette levő egyszerű és olcsó étteremben pedig alig van egy-két ember.

Ha belegondolunk, akkor a kólából a szervezetünkbe kerülő kátrány miatt belőlünk is készíthetnének utakat! Az vagy, amit megeszel, megiszol. Tehát, ha átmegy rajtad egy autó, ne légy felháborodva! Hiába, az emberek szeretik őket, és képesek bármit megtenni azért, hogy – akár csak egy pillanatra is - a szájukban érezzék az ízüket. Én nem vagyok oda értük, de ha te igen, edd csak őket, egészségtelenségedre!

(E. Saci 2010-07-07 92.szám)

Hambuci és társai | Gasztrobúvárkodás
Hambuci és társai | Gasztrobúvárkodás
Hambuci és társai | Gasztrobúvárkodás

Nirvana | Zeneismertető

A Nirvana egy amerikai rockegyüttes volt a Washington állambeli Aberdeen-ben. Hatására világhírű lett a rock egyik alműfaja, a grunge, és az 1990-es évek végén „uralta” a zeneipart.

A zenekar végső felállása: Kurt Cobain, az együttes frontembere, énekes, szövegíró és gitáros, Krist Novoselic basszusgitáros és Dave Grohl dobos volt.

Hírnevüket az első, Bleach című albumukkal alapozták meg, majd a második albumukon levő Smells Like Teen Spirit című számuk világsikert hozott.

1994-ben Kurt Cobain sajnos öngyilkos lett és ezzel véget ért a Nirvana pályafutása is. A népszerűsége viszont a legkevésbé sem.

Mi lett volna, ha Kurt Cobain nem hal meg?

Kurt Cobain egy igazi legenda, akinek az élete fénykorában, 27 évesen ért véget. (Bár a Supernemtől tudjuk már azt is, hogy az igazi rocksztár az első próbán meghal-Trück)

Kiskorában alultáplált volt, emiatt alakult ki később gyomorproblémája, ami a gyilkos szerekhez vezette őt. Ha nem lett volna öngyilkos, lehet, hogy véletlenül is túladagolta volna magát, ha így folytatja azt az életmódot. A csúcsról, mint azt tudjuk, csak lefelé vezet az út. Ez lett volna az ő sorsa is?

Azt nem hiszem, hogy a zenekar népszerűsége csökkent volna, ha a rajongók olyan elvetemülten imádják, mint mondjuk én.

De ha nem is hal meg, a Nirvana előbb-utóbb feloszlott volna. Kurt elfáradt, megrémült a világhírtől, az elképesztő méretű kiadásoktól és bevételektől.
Talán sikerült volna leszoknia a heroinról, ha nem szökik el az elvonóból, és minden folyt volna tovább a saját medrében.

Hatalmas turnéra indultak volna Európába, rajongók milliói várták volna őket, az élete tündérmese lett volna, szerető feleséggel és tündéri kislánnyal... nem tudom. Nem hinném. Ez csak feltevés, ráadásul Kurt egyszerűen nem ilyen volt.
Vagy egyszerűen így kellett lennie? Mennyire élt volna másképp, ha folytathatja, amit elkezdett?

Én tudom: semennyire.

(F. Anna 2010-07-20 103.szám)

Nirvana | Zeneismertető
Nirvana | Zeneismertető
Nirvana | Zeneismertető

Disko Partizani I tudósítás

Fél óra késéssel ugyan, de végül felbőgött a diszkóvilág! Megérkeztek az istenek, villámokkal, fegyverekkel, meg mindennel, amire csak egy istennek szüksége lehet. Szóval nagyon jó programnak ígérkezett az esti diszkó.

Mindenféle zenét játszottak, egészen szokatlanokat is. A legkisebbek örömére felcsendült a Gumimaci, ezek után következett az „It's my Life” és a többi diszkósláger. Az est fő produkciójának kétségtelenül Lady Gaga Bad Romance című nótája bizonyult. Tomboltak rá kicsik és nagyok is egyaránt.

A buli közepe felé megjelentek a diszkók elmaradhatatlan kellékei is. Röppentek a levegőben a különböző színű és nagyságú buborékok, fényárban úszott a tánctér. Jack külön gondoskodott a táncokról is. Maga mellé szerződtetett három-négy lányt, akik a lépéseket mutatták.

A zenei stílusok igen sokrétűek voltak. A rocktól kezdve a pop/filmzenén keresztül, a Hungárián át, egészen a Drum & Bass-ig. Jack rengeteg plusz számot adott a zenei felhozatalhoz. Ezek közül megemlítendő Britney Spears „Toxic” című száma, amely talán a legnagyobb lelkesedést váltotta ki a tömegből.

Voltak, akik lelkesen táncoltak a számokra. Ők nagyrészt a tanárok és táncszakkörösök közül kerültek ki. Ők igyekeztek minél több embert bevonni a diszkó világába. Sokan viszont csak ülve, vagy egy helyben állva hallgatták a zenét. Szinte észre sem lehetett venni, olyan gyorsan eltelt az a röpke három óra. A számok között nem voltak szünetek, így, aki végig tombolt a buli alatt, kicsit bágyadt szemmel kelhetett ki másnap reggel az ágyából. Mindez persze nem meglepő, hiszen Jack rutinosan mozog a zene és tánc világában, nem véletlenül ő a tánctanár és a tábor fő hangulatfelelőse.

Csak egyetlen hibát tudnék felróni a lemezlovasnak: a lejátszott zenék körülbelül fele/kétharmada már ismerős volt az előző táborokból. Így, akik már jártak itt, lehet, hogy unták ezeket a nótákat. Tavaly is hallhattuk a Limbóhintót, az It's my life-ot, a különböző Michael Jackson számokról már ne is beszéljünk.

Összességében elmondható, hogy a buli megadta az alaphangulatot a tábor hátralevő napjaira, azt hiszem, hogy mindenki kitűnően érezte magát.

(D. Gergő 2010-07-06 91.szám)

Disko Partizani I tudósítás
Disko Partizani I tudósítás
Disko Partizani I tudósítás

A folyosókon... | Esti Mese

A nap lenyugszik már mindenki szállingózik vissza az esti programokról, de valami, egy lény csak épp most ébred. Előbújik az árny rejtekéből és elárasztja a folyosókat és áldozatokat keres.

Épp jókor érkeznek a mókusok, hogy megállítsák őket élükön Pocokkal, az ősi távol-keleti harcossal. A szörny sem rest rögtön támadásba lendül és egyenesen Pockunk felé száguld. Már majdnem eléri mikor Pocok előrántja két hű katanáját Po-t és Cok-ot majd hatalmas erővel lesújtott, de a lény elsiklott köztük és újra eggyé vállt az őket övező sötétséggel. Eltűnt. Mára ennyi, de ki tudja mit hoz a holnapi éj...

Ismét ránk köszönt egy újabb este, de ez valahogy más, mint a többi, valami hiányzik. Nem, nem Pocok, hanem egy gyerek, akit magával ragadt a sötétség harcosa. Pocok már siet is, épp egy ablakon ugrik ki, mikor hirtelen egy lövés éri a lábát, de ez nem jelenthet nagy problémát egy olyan embernek, aki repülni is tud, így gyorsan elrepül a dokikhoz, de nem talál ott senkit, mert épp elmentek moziba két sráccal.

Jobb híján kiveszi a golyót és bekötöti magának a lábát, majd meglátogatja Atert, hogy segítséget kérjen, de őt sem találja, mert elment 20 gyerekkel a csomagtartóban moziba.

Jobb híján egyedül folytatja a gonosz felkutatását. Épp a zöld 300-asok folyosóján baktat, amikor találkozik egy csapat médiással, akik a 310-est védelmezik. Hősünk sem volt kardot ránt és szembeszáll velük. Firkász filmes után fog padlót, végül Pocok a 310-es Ajtóhoz lép. Mikor belépe, hatalmas fényesség árasztotta el minden porcikáját. A lény tulajdonképpen egy lány.

Megfordul, vörös haja meglibben a ventilátor szelében, igen Zsófi volt az. Hatalmas harc veszi kezdeteét, de győzedelmekedik, és kimenti a srácot a fogságból. Igen, éppen most. Azért írtam jelen időben.

(F. Anna 2010-07-21 104.szám)

A folyosókon... | Esti Mese
A folyosókon... | Esti Mese
A folyosókon... | Esti Mese

Baby, light my fire | J. Morrison után szabadon

Senki számára nem titok, hogy a tábor monitortól cserzett arcú számtechesei – valamilyen gyermekkori komplexusnál fogva – egyben piromániások. Olyannyira, hogy Anti néhanapján még vacsora gyanánt is tüzet fogyaszt. Tüzet és nem tűt - bemutatkozószám gerjeszetette félreértések elkerülése végett.

Az elmúlt két este számítógépmágus kedvenceink pofás kis tábortüzet hoztak össze mindazoknak, akiknek nem kenyere a foci. Szinte üdítő volt nézni, ahogy favágás közben viszonylag keményre gyúrt testükön izzadtságcseppek csordultak végig, hogy aztán megállapodjanak a földön, a fűszálak között. Hasonlóan kéjes örömmel töltött el, ahogyan Stücki az almasütéssel küzdött. Alapvetően eléggé "rajta volt az íven"a hangulat.

Eleinte – kedves Romániából érkezett vendégeinknek (akik amúgy teljesen jó arcok) köszönhetően - a tábortüzet körül ülők napjaink legkedveltebb pop-slágereit élvezhették. Ha megengedhetek magamnak egy apró magánvéleményt, bennem az esemény ezen része nem mozgatott meg semmit. Meg van a véleményem a mai popszakmáról és az igénytelen zenékről. Nem is ez volt a problémám, hanem, hogy számomra nem ezt jelenti a tábortűzi hangulat. Mély szubjektivitás kikapcs.

Előbb – utóbb azért előkerültek a gitárok, a daloskönyvek, és egyre inkább úgy éreztem, hogy így a dolog már inkább a klasszikus kecske – káposzta esetkör sorait erősíti. Főleg, hogy én játszottam az említett gitárok egyikén.

Mesi hathatós közreműködésével a fektetés előtti utolsó fél órára már sikerült megteremteni a jó öreg gitározós, sütögetős, beszélgetős körülményeket. Egészen meglepődtem, hogy mennyien csatlakoztak hozzánk az éneklésben, beleértve a (az amúgy egyáltalán nem kocka) kockafejeket is.

(Borzas 2010-07-13 97.szám)

Baby, light my fire | J. Morrison után szabadon
Baby, light my fire | J. Morrison után szabadon
Baby, light my fire | J. Morrison után szabadon

Az ideális fiú | Megmondás

Éles nyelvű Rebekánknak nehéz olyan témát adni, amelyet ne nyelvköszörülés céljából használna fel. Most megpróbáltunk kifogni rajta. Szerintem nem sikerült. Viszont, fiúk! Akár el is kezdhettek listát írni, annyi az elvárás felétek. Meg tudtok nekik felelni?

Az ideális férfi ne legyen kövér,sokkal szebb látvány egy sportos alkatú srác. Mindenképpen fontos a humorérzék és a kedvesség. De a legfontosabb, hogy helyes legyen, kedves és udvarias, megértő és illemtudó (értem ezalatt azt, hogy például ne böfögjön az arcomba, meg ilyenek). Az igazság az hogy mindenkinek más az ízlése. Van akinek a magas szőke, van akinek a kicsi fekete, a szeplős, a pisze, a pösze, a nagy, vagy az agy tetszik. Nekem az alacsony barna hajú srácok jönnek be a legjobban.

Fontos, hogy az illető ne csak kihasználjon, hanem tényleg szeressen. Ha arcméretről van szó, na az nem lényeg! Tudjon öltözködni. (Például ne vegyen fel szandált zoknival.) Ne próbáljon idősebbnek kinézni a koránál idősebbnek a koránál. Sportoljon valamit. Ne szenvedjen sokat, mert az t a lányok ki nem állhatják. Szeresse a természetet. Ne legyen szégyellős, sem pedig félős.

Ha össze kéne foglalnom, azt mondanám, hogy a külső és a belső jól eltalált egyensúlya a fontos. Tökéletes nem létezik, de törekedni kell rá. Hajrá fiúk, most fel van adva a lecke!

(R. Rebeka 2010-07-10 95.szám)

Az ideális fiú | Megmondás
Az ideális fiú | Megmondás
Az ideális fiú | Megmondás

Melinda, a magyartanár | Interjú

Melinda, a mai interjúalanyom a sárga épület földszintjén oktat magyar nyelvre hat teljesen kezdő, külföldi diákot. Tábori és tanítási tapasztalatairól beszélgettem vele.

KecskeNEWSás: Hányadszorra vagy itt a táborban?

Melinda: Idén vagyok legelőször. Amikor idejöttem, nem tudtam semmit, és nem ismertem senkit.

KN: Könnyen beilleszkedtél?

Melinda: Igen, nagyon könnyű volt barátkozni. Itt mindenki nyílt és segítőkész, ezért nagyon gyorsan belerázódtam.

KN: Milyenek az eddigi élményeid?

M: Abszolút pozitívak. Mint egy gyerek, három naponta hazatelefonálok anyukámnak, hogy én még nem akarok hazamenni.

KN: Szerinted milyen változtatásokra lenne szükség?

M: A programokban semmilyenre, a szervezés profi. A tanítás is jó, mondjuk így, tanárként azt mondom, hogy több csoportbontásra lenne szükség. De tudom, hogy erre nincs lehetőség, ez csak fiktív “tanárnyavalygás”.

KN: Miért magyart tanítasz?

M: Egyetemen kommunikáció-magyar szakra járok, és ott volt lehetőségem egy két éves képzésre, hogy magyart oktathassak mint idegen nyelvet. Nagyon lelkes voltam, mert szeretek külföldieket megismerni. Cserediákokat tanítottam már magyarra, kicsiket viszont még nem.

KN: El lehet érni jelentős fejlődést egy-két hét alatt?

M: Kiejtésben nagyon sokat fejlődnek, és ha még mondatokat nem is tudnak mondani, alapvető helyzetekben, például a büfében vagy a pályán már feltalálják magukat.

KN: Milyen korosztályú gyereket tanítasz?

M: Változó. A legfiatalabb 8 éves a legidősebb 17.

KN: Mennyit készülsz egy órára?

M: Nem sokat, mert itt a táborban nincs rá idő, de előtte két hetet készültem. Akkor összeraktam a feladatsorokat, itt már csak fénymásolni kell.

KN: Mi a véleményed a KecskeNEWSásról?

M: Hatalmas munka van benne és a színvonal is jó. Dolgoztam már médiában, és tudom mnnyi teendő van egy-egy újsággal. Plusz amikor osztjátok az új számot, jó látni, hogy fél óráig mindenki csak azt olvassa.

KN: Jövőre visszajössz?

M: Nagyon szeretnék.

(E. Flóra 2010-07-22 105.szám)

Melinda, a magyartanár | Interjú
Melinda, a magyartanár | Interjú
Melinda, a magyartanár | Interjú

Notórius Visszatérő | Szubjektum

Tavaly, mikor először jöttem a táborba, nagyon féltem, hogy milyen lesz, mert azokban a táborokban, amelyekben korábban jártam, minden gyerek sokkal fiatalabb volt nálam, a tanárok meg kis jóindulattal is túlkorosak. De itt van fiatalabb és idősebb gyerek - mint én – és a tanárok is közelebb állnak hozzánk korban.

Mégis eleinte rossznak tűnt, mert mindenki ismert mindenkit, én viszont csak a nővéremet, meg a barátnőmet. Ennek ellenére a gyerekek és a tanárok is közvetlenek voltak egymással.

Az első napokban még furcsának hatott letegezni a tanárokat, de hamar megszoktam, ugyanis a jó programok és a felettébb kedvesek tanároknak köszönhetően minden nehéz pillanatot könnyebben veszünk.

Finomak az ételek, és tiszta rendezett a környezet. A csapattársaimmal az első perctől könnyű volt ismerkedni - például evés közben - (mivel a hangárban nincs névre szóló hely, nap mint nap alkalmi asztaltársaságok alakulnak). Kifejezetten tetszett a büfé fizetési megoldása, vagyis a kártyás rendszer (lehet, hogy mi mind csak vonalkódok vagyunk a büfések szemében? - Trück).

Minden nap volt miért felébredni, abban a reményben, hogy hátha találkozok az újonnan szerzett barátaimmal. Annyira jó barátságok születtek itt, és úgy megszoktam ezt a helyet az embereket, hogy nélkülük már nem is nyár a nyár. Olyan jól éreztem magam a tavalyi táborban, hogy szinte már fájt a hazaút.

Alig vártam, hogy idén újra eljöhessek. Eleinte sokat beszéltem a számítógépen a barátaimmal, de egy idő után már nem voltak közös témáink. Mivel mindenki máshol lakik ezért más élete is van, így teljesen más körökben mozog, és nem tűnik érdekesnek ha elmeséli valaki másnak.

De mikor már regisztrálni kellett a táborba gyorsan minden régi ismerősömet meg kérdeztem, hogy jön-e, de senki nem arra jelentkezett amire én. Úgyhogy úgy gondoltam teljesen új barátokat kell majd keresnem, de itt a PT-ben találkoztam pár régi jó pajtással is. Tudom, ha vége az idei tábornak, ugyanezt fogom érezni, ezért jövőre is visszajövök.

(F. Anna 2010-07-20 103.szám)

Notórius Visszatérő | Szubjektum
Notórius Visszatérő | Szubjektum
Notórius Visszatérő | Szubjektum

A legjobb tesó I Kritika

Az ideális testvér mindig otthon van, és nem hagyja, hogy az öccse mosogasson, meg pakoljon, meg ilyenek, hanem mindezt ő végzi el, sőt, munkája végeztével arra is marad ideje, hogy a játékban megfáradt öcsikéjének desszertet szolgáljon fel.

Nekem is van testvérem, méghozzá Réka, aki Londonban dolgozik, ezért idén nem tudott eljönni a táborba. Na, ő nem a legjobb testvér. Szeretnivaló lény ugyan, csak az a baj vele, hogy gyakorlatilag nem csinál semmit.

Számomra az ideális tesó olyan, aki nem szegi meg a "Tesókódexet", és mindent megcsinál nyösztetés nélkül.A pénzét nem magára, hanem rám költi, és akármit mondok, megcsinálja. Namost, ha ez így működni, az viszonylag "zsír" lenne. Nem is kicsit, nagyon.

De az én testvérem, Réka, egy lusta élőlény, aki napi tizenkét órát alszik, és semmi mást nem csinál, csak ül a laptopja elött és kajál. Hát igen. Egyszer szeretenék arra kelni, hogy "Szia egyetlen drága öcsém, hogy vagy?" Ezután mondjuk csinálhatna nekem reggelit, utána pedig menne takarítani. Ameddig ezzel foglalatoskodi, megengedhetné, hogy használjam a laptopját. (Mert ugye semmit sem használhatok ami az övé, mivel ő az idősebb, és neki semmire sincs ideje, és amúgy is, ne piszkáljak semmit mert ő éppen használja. (Igazából két éve nem használja, és csak porosodik, de mindegy).

A testvérekben még az a szép, hogy elsősegítik a családi békét. A tökéletes testvér nem veszekszik, nem tépi ki a hajam, és nem viselkedik úgy, mint egy hároméves kisbaba. De Réka sajnosközveszélyes, csoda, hogy még élek.

Na jó, végülis azért annyira nem rossz testvér, de lenne min javítani, elvégre mindent én csinálok,ráadásul de ez még sokáig így is lesz, mert kint fog élni még körülbelül két évig Londonban. Ezért is kéne még egy testvér, aki takarítana, főzne, meg ilyenek, de ez egy másik történet, talán egyszer majd megírom nektek...

(R. Kristóf 2010-07-07 92.szám)

A legjobb tesó I Kritika
A legjobb tesó I Kritika
A legjobb tesó I Kritika

KajaEldorádó | Gasztrokiruccanás

Mindennap járok a büfébe, és természetesen mindennap megkóstolok valami újat – most már nem, mert már nincsenek számomra újdonságok. Most a büfé termékeiről fogok szót ejteni.

Nos, hát az első dolog az a leves. Szerintem nagyon finom és olcsó. Személyes kedveceim a sajtkrémes leves és a csirkehúsos leves, de természetesen a többi se rossz.

A többi termék, amiről írni fogok, azok az édességek. A Kinder csoki nagyon finom és a bolti árához képes jóval kevesebbe kerül itt. A Smarties egy árban van a boltival. A Hubba Bubba rágógumi viszont nagyon olcsó. A boltban a kétszeresét is elkérhetik érte. Nos, enyit az édességekről.

Most ejtek pár szót a gyorskajáról is. Pizzából két fajta van. Sonkás-gombás és sima kolbászos. Nem nagyon szeretném szidni az árakat, de a pizzát nagyon drágának találom. 350 Ft-ot elkérni egy szelet pizzáért, amire ráadásul egy csepp kechupot raknak? Na nee! Ez nagyon nem éri meg! (Annyi ketchupot kérsz, amennyit akarsz, csak szólj! A 350 Ft pedig... Hát ennyibe kerül, na – ater) Ennyit szerettem volna mondani a gyorskajákról.

Most nézzük a kiszolgálást. Nem tudom szidni, mert a büfések mindenkivel kedvesek.

A pult mögött négyen-öten sürögnek-forognak, hogy kiszolgálják a megéhezett, megszomjazott vagy esetleg nassolni vágyó vedégeket.

A tea nagyon fincsi, és tényleg nem kérik meg az árát. 5 Ft egy bögre tea! Hol kapotok ti 5 forintért egy bögre teát?! Egyszóval a büfé nagyon jó, finom, olcsó és rendezett: mindennek megvan a maga helye, és még ráadásul tiszta is minden. Még egy kis konyha is meglapul a kiszolgálópultok mögött, ahol reggelinél, ebédnél és vacsoránál is sürögnek-forognak az emberek.

(B. Kriszó 2010-07-15 99.szám)

KajaEldorádó | Gasztrokiruccanás
KajaEldorádó | Gasztrokiruccanás
KajaEldorádó | Gasztrokiruccanás

Summer begins

Überparty | riport

A tábor a már jól megszokott nyitópartival kezdődött. Az új DJ, Jack, a tábori tánctanár keverte a ritmust a sok partizó gyereknek. Legtöbben élvezték, de voltak azért, akik kritikát fogalmaztak meg.

A PEOPLE TEAM táborában este fergeteges party kezdődött. A Prince és a Princess nemrég fogadott örök hűséget, és erre az alkalomra szervezték meg a tegnapi diszkót. Az egész bulit a házaspár egy nyitó tánccal kezdeményezte, majd a DJ vitte tovább a ritmust.

A táncos mulatságban szerepet kapott a limbó is, a már jól ismert Limbó hintó keretében. A gyerekek nagyon élvezték, habár nem mindenki vett részt a táncban. A kritikák leginkább innen indultak. A legtöbb táborozó (főleg tizenévesek) szerint ezek a dolgok elég gyerekesek voltak.

A táborozók (beleértve engem is) másik kritikája az volt, hogy számok közül nem volt túl sok, ami elég pörgős lett volna az igazi party-hangulathoz. Véleményem szerint a DJ-nek elég jó zenéi voltak, de nem annyira ismeri az igazi, vad, és pörgős party-hangulatot. Szerintem a fiatalabb gyerekek is be tudnának vonni a zenébe, csak kicsit meg kell szokniuk. A kissé pörgősebb zenét lassan be lehetne vezetni, hogy a fiatalabbak jobban szokják.

A legtöbb táborozótól viszont sok pozitív hozzászólást kaptam a party-hangulatról. Sokan élvezték a DJ által kevert diszkó-, pop-, rock- és más zenéket, beleértve a Gumimacit, a Poker face-t és sok más különlegességet. A táncosok között megfordult pár igen profi koreográfus, valamint D’n’B táncosok. Röviden: hangulatos bulit rendezett a Mylord, és a DJ is a csúcson volt. A DJ iránti tiszteletem a tegnap estével hatalmasat emelkedett.

Gergő (2009-07-07, 4. évfolyam, 67. szám)

Summer begins
Summer begins
Summer begins

UFO-invázió | Tudósítás

Tegnap este, úgy nyolc óra körül, különös hangokra lettem figyelmes. Épp az 510-es teremből mentem a Hangár felé, amikor megláttam (illetve hallottam) a közeledő "valamik" csoportját. Autóval érkeztek, ami egy kicsit meglepett.

Eddig úgy tudtam, hogy az űrlények (már ha vannak) űrhajóval közlekednek, de az is lehet, hogy eme példányoknak nem tellett rá. Őket nem foglalkoztatta a gondolatmenetem, egyre csak közeledtek és közeledtek. Szerencsémre nem foglalkoztak velem, és továbbhaladtak a hangár felé.

Ott aztán hatalmas üvöltés közepette leugráltak a platóról, majd elhaladtak a sorfalt képező gyereksereg között, hogy a számukra kijelölt helyre érjenek.

Miután elfoglalták pozíciójukat, furcsa táncba kezdtek Jack földlakóval, ám nem túl nagy összhangban (szerintem többet is gyakorolhatták volna), de ez persze érthető, ugyanis az előadás előtt nem is találkoztak, legalábbis UFO Pityke és FÖLDLAKÓ Jack biztos, hogy nem.

A bemutató után minden csapat bemutatta indulóját, majd gazdagabbak lettek egy-egy menetlevéllel, amelyre az egész este során szükségük volt, egy működő tollal egyetemben. Ha jól emlékszem, tizenhárom állomást kellett teljesíteni adott időintervallumon belül, ami többé-kevésbé minden csapatnak sikerült. Olyan állomások szerepeltek menetlevelünkön (a nevüket ugyan nem tudom), mint például polifon szivacsokon mászni, kúszni, de volt olyan feladat is, ahol szivacsokon kellett táncolni, és pár másodpercenként kihúztak egyet, míg csak az utolsó polifon maradt.

Volt továbbá gyűrűelrejtés Mr. Nyomi elől, vagy labdák átadása lepedőről, lepedőre. A legidiótább feladatot szerintem a focipályán kellett teljesíteni. Röhögj úgy, hogy közben a másik hasára teszed a fejed. Amúgy mindenki rekedtre kiabálta magát a csapatinduló üvöltése közben.

(V. Barni 2010-07-14 98.szám)

UFO-invázió |  Tudósítás
UFO-invázió |  Tudósítás
UFO-invázió |  Tudósítás

Hogyan rúgj valakit arcon a kezeddel | Kreatív agresszió

Hogyan rúgj arcon valakit a kezeddel? Jó kérdés, de ennél nagyobb ostobaságot még nem hallottam. Eleve: hogy a fenébe lehetne bárkit is kézzel megrúgni? Gondolkozzunk egy kicsit. Ugyebár rúgni csak lábbal lehet, ütni meg csak kézzel. Ezen nyilvánvaló tényből kiindulva egyértelműen megállapítható,
hogy aki ezt a hatalmas ökörséget kieszelte, jó nagy marha lehetett.

Általában akkor szoktunk ilyen zagyvaságokat állítani, amikor valaki beszól nekünk, és gyorsan vissza szeretnénk vágni, és óriási lendülettel odaszólunk valami ehhez hasonlót: „beszéljél meg tanulni”, „olyat kapsz, hogy fészket raksz”, vagy például „nekem zörögsz, papírzacskó?”. Ezeknek a nyilvánvalóan improvizációból fakadó gyökérségeknek a hátterében magukat poéngyárosnak gondoló tökfilkók állnak.

Na de térjünk vissza a tárgyra. Az ötlet egyébként Borzas zseniálisnak is nevezhető elmerészlegéből származik. Tegnap összeszólalkozott az „öttízben” valamelyik kollegájával, és valami nagyon barót akart mondani.

Hát így sikerült. A téma sokak érdeklődését felkeltette, ennek eredményképpen született meg egy elképesztően idióta ötlet. Miközben Borzassal azon agyaltunk, hogy miképpen lehet valakit kézzel fejbe rúgni, valakiből előbuggyant a következő: „Állj, kézre!”

Gyanús, hogy az illető kicsit többet ivott a kelleténél, mert azt gondolta, hogyha kézen állsz, akkor a kezed a lábad. Tudom, az elején azt írtam, hogy ennél nagyobb marhaságot még nem hallottam, de ez még annál is fenomenálisabb hülyeség.

Összefoglalva a cikk tanulságát, egyelőre még képtelenség kézzel rúgni, de a jövő emberének talán ez is sikerülhet. Mindenesetre nem érdemes próbálkozni, mert nem te vagy a jövő embere – hanem én!

(V. Barni 2010-07-15 99.szám)

Hogyan rúgj valakit arcon a kezeddel | Kreatív agresszió
Hogyan rúgj valakit arcon a kezeddel | Kreatív agresszió
Hogyan rúgj valakit arcon a kezeddel | Kreatív agresszió

Böszörményi Gyula, a beszélgető I Riport

Böszörményi Gyula élete nem volt zökkenőmentes, már karrierje hajnalán sem. Könyveit nem voltak hajlandók megvenni, és a már kinyomtatott példányokat is "fel akarták aprítani". Erre ő maga ült ki a Vörösmarty térre és árulta könyveit, darabonként 100 forintért. Ez rendkívül időigényesnek bizonyult, és távolról sem mozdította előre annyit, hogy megérje így értékesíteni. Végül úgy döntött, hogy a könyvárúsítás helyett inkább szívesebben beszélgetne az emberekkel.

Így hát egy "beszélgessünk" táblát rakott ki a "vegyék a regényemet" tábla helyett. Mesélte, hogy ezzel nagyon sok új dolgot ismert meg, később ezeket felhasználva írta meg a könyveit. A könyveladási mutatója csak 1994-körül lendült fel.

Mára napjaink egyik legnépszerűbb írója lett, leghíresebb könyve talán a Gergő-sorozat, melyet gyerekek ezrei hívnak segítségül az álomba szenderüléshez.

Miközben beszélgetős karrierjét építgette, rengeteg érdekes emberrel találkozott. Például mesélte, hogy találkozott egy hölggyel, akinek nagyon csinos ruhái voltak, de egy piszkos nejlonzacskót is cipelt mindíg magával. Az a hölgy leült mellé a padra beszélgetni és azt mesélte, hogy 18 évesen hozzáment egy nagyon gazdag ügyvédhez, majd az 57 évesen otthagyta őt. Megmutatta Böszörményinek a zacskó tartalmát: régi fényképek voltak, saját magáról és a férjéről a Grand-Kanyonnál, Párizsban, Tokyoban, New Yorkban. Egyszóval a nő bejárta a világot.

Ilyenek és ehhez hasonlók szegélyezik Böszörményi Gyula életútják. Állítólag, népszerűsége csúcsán, annyian akartak vele beszélgetni, hogy sorok alakultak ki a "társalgó előtt".

(B.Kristóf 2010-07-07 91. szám)

Böszörményi Gyula, a beszélgető I Riport
Böszörményi Gyula, a beszélgető I Riport
Böszörményi Gyula, a beszélgető I Riport

Eladó a legendás koli | Hirdetés

Kirakták az ELADÓ táblát a GAMF kollégiumra. 20 000 m2-es, a zöld füves területtel együtt. Akit érdekel, olvassa el a hirdetést és – ha még azután is érdekli – hívja a 06201234567-es számot!

Környezet

A kollégium a Homokszem utca 3-5 alatt található. Ez az épületegyüttes szégyenlősen meghúzódik a komor orosz laktanya romos házai között. A közelében akad szórakozási (strand, lovarda), vásárlási (Dechatlon, Auchan), sőt még egészségtelen gyorsétkezési lehetőség is (McDonald's). Aki nem akar gyalogolni, az használhatja a kollégium mellé helyezett buszmegállót.

Felépítés

Ez az épületkomplexum 2 épületből, egy zöld és egy sárga házból áll, de a nevével ellentétben a sárga ház nem bolondok őrzésére szolgál, ennek ellenére van ott pár. A zöld ház mögött van egy kis tó, ami jelenleg egy szalaggal le van zárva. Van egy műfüves focipálya is, ami mellett ott terpeszkedik a kosárlabdapálya. Ezek mögött található két strandröplabdapálya. A lakóépületek mögött található egy Hangár nevezetű objektum amit a kollégisták bulizásra, amíg a nyáron táborozó PEOPLE TEAM-esek étkezőnek használnak.

A lakóingatlanok

A két házban összesen 500 főt tudnak kényelmesen elszállásolni. A szobákat helytakarékosan helyezték el, mégpedig úgy, hogy nyolc emeletet négybe sűrítettek. Mindkét háznak van portája és portása is , kivéve amikor az illemhelyre távozik az előbb említett személy. Minden emeletnek saját mosógépe és konyhája van. Az étel készítésre alkalmas helységben minden bennlakó kollégista főz magának. Két szobánként, ikerszobánként van egy fürdő, egy illemhely és egy hűtő is ami nem mindig hűt. Állatokat behozni/becsempészni nem lehet. Én is nagyon sajnálom, de ez van, ezt kell szeretni.

Még mindig érdekel? Meg akarod venni? Még mindig? Jó, de akkor meg kell engedned, hogy a PT-sek továbbra is itt táborozhassanak. Ha nem engeded, akkor felejtsd el.

(L. Livus 2010-07-20 103.szám)

Eladó a legendás koli | Hirdetés
Eladó a legendás koli | Hirdetés
Eladó a legendás koli | Hirdetés

Egy kis nevetés | Hangulat

Néha a médiaterem káoszában Trück számítógépe válik a hurrikán magjává. Ilyenkor a gyerekek a kis képernyő elé gyűlnek, és – többnyire – felfelé görbülő szájjal, nevető szemekkel... Na jó... Röhögve, visítva, sírva csapkodják a földet, mert annyira vicces dolgot prezentál a gép aktuális felhasználója.

Ilyenkor azért elgondolkozik az ember. Mármint pont ilyenkor, amikor Danikáék éppen a Bedő Dániel és a lányok (jómagam, Massimo) előadásában látható "Günther – Dingdingdong" c. "jútúbos" videójának fogyasztása közben pazarolják az értékes levegőt. Furcsa, hogy milyen primitív szemetet tesznek magukévá "szellemi táplálék" címszó alatt.

Ámde megesik, hogy a zenét és a dallamos énekszót mi ontjuk ki a légtérbe. Ilyenkor előveszi Borzas a gitárt és szórakoztatja a népet. Az imént gitáron lejátszott "Nirvana – Smells Like Teen Spirit" c. számra Trück, Borzas és Esztella által készített, egy újságíró életét megvilágító dalszöveget énekeltünk rá
Pihenésül ismét rátelepszenek Trück gépére és gyalázzák meg lelkileg és érzelmileg is romboló videókkal, melyet egyre több ember nézi kidülledő szemekkel, hogy még egy jót nevessenek a nehéz és fárasztó munka előtt.

Ha elfáradnak az emberek a nevetésbe és elfogy a kávé a szobában, azon pillanatban megbomlik az együttérzés, és az alvás csábító szellője lobogtatja hajunkat. Van aki nyugatató, relaxáló zenével próbálja ellazítani magát és van aki kávét helyettesítő pörgős zenét hallgat. Ezek segítségével próbálunk koncentrálni még el nem végzett feladatunkra.

Ilyenkor, az utolsó kis - még reggelről maradt - csipát is kikaparva a szemünk sarkából, majd azt kis galacsinba gyúrva a terem másik végébe pozicionálva rájövünk, hogy még álmosan, fáradtan is, de az élet tulajdonképpen elég jó.

(N.Dani 2010-07-10 95.szám)

Egy kis nevetés | Hangulat
Egy kis nevetés | Hangulat
Egy kis nevetés | Hangulat

Osama | Filmkritika

Szerda este Trück egy zseniális filmet nézetett meg velünk. Tulajdonképpen egy újságíró munkásságát mutatta be nekünk, újságíróknak.

A film eredeti címe: Where the world is Osama Bin Laden? (Hol az ördögbe van Osama Bin Laden) Az alapötlet egyszerű: a főhősnek, Morgan Spurlocknak (aki a való életben oknyomozó újságíró, egy kihalófélben lévő ágazat híres képviselője) várhatóan gyereke születik.

Ez egy pozitív hír mindenki számára. Ámde Spurlock úgy gondolja, gyermeke nem születhet egy ilyen veszélyekkel teli világba, ahol természeti katasztrófák, betegségek, de legfőképpen terroristák tizedelik az emberiséget. Mi sem egyszerűbb, felkerekedik, hogy megkeresse Osama Bin Ladent.

Könnyes búcsúk közepette elindul, otthagyva terhes nejét, és beleveti magát Allah birodalmába.

Először Egyiptomba utazik, onnan tovább Keletre. Felfedezi az arab világot, mondhatnám, amiről, őszintén megvallva én nem tudtam semmit, eddig. Valahogy innen nem származott médiatermék, mindenki csak gyilkolta őket agyba-főbe. Talán ezért zseniális ez a film.

Mert tényleg megkérdezi az emberek véleményét, a legalsó társadalmi osztályoktól a magas beosztású értelmiségiekig. A vélemények teljesen változatosak. Voltak akik tömegbe gyűltek, és elkergették a riportert és az operatőrt, csak a rendőrök miatt úszták meg sérülés nélkül. Egyéb válasz : „Fuck you Bin Laden, fuck you Amerika.”

Voltak nemzeti érzésű emberek, akik a terrorizmusra buzdítottak, és a Jihad harcosait éltették. De mégis Amerika külpolitikáját bírálták a leginkább. Túlzott dominanciát éreznek benne, és igazuk is van! De a terrorizmust ők is elítélik.
Talán nem árulok el nagy titkot azzal, ha kimondom: útja során nem sikerült megtalálnia Bin Ladent. De mind ő, mind én sikeresnek éreztük ezt az utat. És a Gettómilliomos után másodszorra kellett rájönnöm, hogy milyen jó is sorsom van tulajdonképpen.

(T. Tomi 2010-07-22 104.szám)

Osama | Filmkritika
Osama | Filmkritika
Osama | Filmkritika

Muzsikáló Udvar | Tudósítás

Szerda este, kihasználva a főszerkesztő remek kapcsolatteremtő képességét kijutottunk Kecskemét belvárosába egy koncertre, hogy megtapasztaljuk magunkon az éles helyzet fogalmát. Mint azt már említettem első napi rövidke kis bemutatkozásomban, a zene elkötelezett híve vagyok, nem ítélek el semmilyen műfajt, zeneszámot- kivéve, ha az igazán megérdemli a bírálatot.

Így voltam ezzel a bandával is, a nevük sokatmondóan Drum and Folk, gondoltam ’Miért ne?’ , és felajánlottam megfigyelői adottságaimat. Megérkeztünk az Ifjúsági Otthonba. A koncert ennek az épületnek a hátsó kertjében került megrendezésre: ülő koncert volt, és ahogy ott helyet foglaltunk, körbevettek minket a magas, mégis valahogyan különleges sugallatot árasztó épületek. A hangulat már megvolt. Kezdődhetett a koncert.

Színpadra lépett a frontember, a hegedűs, nagy dumagép. „Bevezetésként gregorián énekeket adnánk elő, aztán jöhetnek az úttörőnóták is.”- megszólalására hangos kacaj morajlott át a hallgatóságon. „Természetesen nem, keverni fogjuk a magyar népzenét a kicsit ütemesebb szólamokkal”- magyarázta, hátha a közönség pár tagja nem vette volna ki az iróniát a
megszólalásból.

Ezután egyesével felléptek a színpadra a banda többi tagjai is, bemutatták nekünk őket, és megmutatták hangszereik, illetve önmaguk tudását is. ( Egy énekes hölgy, egy – meglepő, de iga z- beatboxer, két gitár-virtuóz, egy kongás, egy brácsás, és persze a hegedűs).

Ez a bemutatás átmenet volt az első számukhoz, mely egy lassú szájharmónika- centrikus (enyhén country-beütésű) dallamból pörgős, ritmusos magyar népzenévé alakult át. Egész végig minden hangszerrel és szájjal kiadott hang gyönyörűen idomult a többihez, mégis mindegyik tisztán kivehető volt.

A harmadik számuknál a brácsás, illetve a kongás fiatalember megmutatta nekünk néptánctudását (megjegyzem, élvezettel, és tehetséggel csinálták azt, amit csináltak); ezzel együtt a közönség pár lelkes női tagja csujjogató énekkel fűszerezte az eredeti szöveget, kurjongattak, élvezték.

Nem sokkal később a hangulat újra a tetőfokára hágott: a frontember elmesélte nekünk, hogy az azt követő számot, nem más mint az egyik gitározó tag ihlette, és nem más által, mint az Afrikában megrendezett VB. Tehát az említett gitáros bele is kezdett, és egyből mindenki felnevetett: ugyanis a szám, amit feldolgoztak a KFT együttes Afrika című száma. Fergeteges volt, előttünk hastánccal, mögöttünk robotmozgással tisztelték meg az eredetinél sokkal élvezhetőbb „remixet”.

A tömeg egy emberkén tapsolt nekik, és talán egy emberként szomorkodtak is: egyrészt, hogy vége lett a koncertnek; másrészt, hogy ülő koncert volt. Ettől az apróságtól eltekintve felejthetetlen élmény volt, azok akik nem voltak részesei ennek, nagyon sajnálhatják. Bár hogyha továbbra is ilyen koncerteket produkálnak, nemcsak Kecskeméten, hanem a fővárosban is bepótolhatják az élményt.

(Zsu 2010-07-23 106.szám)

Muzsikáló Udvar | Tudósítás
Muzsikáló Udvar | Tudósítás
Muzsikáló Udvar | Tudósítás

Leves, de nem zacskós | Interjú

Levessel csináltam interjút, aki van amikor mókus, van amikor tanár. Tehát akár azt is lehetne mondani, hogy kaméleon. De nem az. Nehezen találtam meg, hisz a szobájában aludt.

KecskeNewsás: Mióta jársz a táborba?

Leves: Ez a harmadik évem.

KN: Diákként voltál először, vagy egyből mókusként, illetve tanárként jöttél ide?

L: Az első évben gyakornokként, tehát kismókusként érkeztem, a második évben tanárként jöttem vissza, és most egy ilyen köztes állapotban néha tanár, néha mókus szerepkörben tetszelgek.

KN: Miért a médiát választottad?

L: Hát, azért kerültem ide, mert gyakornokot kerestek a média szakra, én pedig pont akkor kezdtem el a filmezéssel foglalkozni, így nem én választottam a médiát, hanem a média választott engem.

KN: Animációval is foglalkozol?

L: Animációval az előző évben foglalkoztam, amikor ki akartuk terjeszteni a médiát, és a filmes szekciót, ebben az évben viszont nem volt rá akkora igény. A negyedik héten lett volna rá esély, de mivel csak 2-3 jelentkező volt, nem kezdtünk bele.

KN: Honnan kaptad a „Leves” becenevet?

L: Általános iskola hetedik-nyolcadik évében elkezdtünk ételneveket osztogatni, és mivel az én nevem Levente, a szintén „e” betűket tartalmazó „Leves” nevet kaptam.

KN: Most ugye tanár-mókus közti átmenetben vagy. A mókus, vagy a tanár szerepe fekszik jobban?

L: Ezt az átmenetet azért mondtam, mert volt egy váltás az első két hétben, ez egy előző interjúból kiderült, tanítottam két hétig negyven gyereket filmezésre, és most ebben a két hétben pedig mókusi feladatok mellett, videós feladatot is csinálok Ater számára.

KN: Tanulsz még valahol?

L: Most vettek fel Pécsre egy levelező szakra, kommunikációs média tudományra.

KN:Miért nem hordod a fülbevalód?

L: Nem szoktam mindig hordani.

KN: Mit kérdezzek még?

L: Amit szeretnél.

KN: Tulajdonképpen mindent megtudtam amit szerettem volna, köszönöm szépen!

L: Nincs mit!

Leves, de nem zacskós | Interjú
Leves, de nem zacskós | Interjú
Leves, de nem zacskós | Interjú

Bence | Riport

Kiemelkedő egyéniség, szőke haj, mosolygós tekintet és öt tesó. Bencéről eddig ennyit tudtunk, de ennek vége! Végre bementem egy órájára. Vajon milyen tanár?

Nem tudom, kik jártak már Bencéhez diákként. Sajnos engem soha nem tanított még, csak Dávid, a bátyja. Mint sok másik táborozónak, nekem is csak csapatkapitányom volt.

Mikor beléptem a terembe, rögtön láttam, hogy mekkora kupi van. Később megtudtam, hogy csak azért nincs nagyobb rendetlenség, mert Bence néha a diákjait összefogja, és összepakoltat velük (ezt meglepő módon elég ügyesen meg is teszik).Bence alig fért el a székében, a teremben bokáig állt a szemét. Nem kezdődött jól, az első benyomás eléggé negatív volt. (Főleg, hogy először kidobott a teremből.) Továbbá a diákjai csak magyarul voltak hajlandóak beszélni, néhányukat semmilyen eszközzel nem tudta rávenni az angol beszédre. Ráadásul vagy hat perccel tovább tartotta az órát!

Mindössze ennyi negatív kritikát találok. Amúgy Bence mosolygós volt, még viszonylag összeszedett is. Nekem tetszettek a feladatai, mert jópofák voltak. Jól irányította az órát, sőt, nagy termete és lomhasága (Bence mióta lomha? – ater) ellenére rendkívül gyorsan odaért a diákokhoz segítségnyújtás céljából. Szóval elég jópofa óra volt ez, még viccesnek is lehetett mondani.

Ha angolos lennék, akkor legszívesebben Bencéhez kerülnék, mert róla csak jót hallottam.

Így megtapasztalva igazuk volt, bár mint láttátok, volt néhány kifogásolható dolog.

Néhány érdekes információ: Máig nem tisztázott tény, hogy Fanninak Bence a bátyja-e vagy az öcsikéje.

Bence nem tudja, hány centi magas. Bence gyógyszerésznek tanul, mégis angolt tanít. Bence kidobott az órájáról. Néhány diákja szerint (Patrik a Zöld 305-ösből) Bencének néha dühkitörései vannak, kidobálja a mutogatós babát a 705-ösből, amit nem is talál meg többé.

(T. Tomi 2010-07-28 111.szám)

Bence | Riport
Bence | Riport
Bence | Riport

Fészbúk | Blog

Szép magyar szó, ugye? Az angol „like” - magyarul tetszik - szóból ered, az angolt magyar ragokkal ellátva. Trendi és szupcsi. Szóval mostanában a Facebook az új iWiW. Ahogy Titeket kérdezgettelek, hogy „miért?”, egyre-másra azt a választ kapom: mert az iWiW unalmas és csak az idősebbek vannak fent rajta. Hogy mitől jobb a Facebook? Hát mert azon lehet játszani és van chat - hangzik a válasz. Vagy úgy...

- Hát anyád?- Mi van vele? - Én is ezt kérdezem. - Hogy érted? - Szoktál vele beszélgetni? - Miről? - Ezt te kérdezed? - Igen. - Akkor értem. - Mit? - Az egészet. - Beszélj már értelmesen!

Jó. Álszent ez az egész dolog, érzem, de tényleg az van, hogy úgy akarunk érintkezni egymással, hogy közben ne lássuk a másik pofáját? Vagy még úgy sem, mert többen mondtátok, hogy iWiW-ről azért (is) menekültök Facebookra, mert ott például nincsenek fent a szüleitek? Tehát akkor ciki vállalni azt a képet, üzenetet, amit amúgy iWiW-en írnátok?

Nade a Facebookon visszanézhető az összes odaköpött üzenet. Ha szidod a tanárt, ha anyázol, ha csak jó csajnak tartasz valakit, az ott mind-mind megmarad. Tehát menekülés közben nem csak hogy nyomot hagysz, de még többet is mondasz el magadról, mintha normálisan viselkednél és kétszer meggondolnád mit írsz ki.

A képeidről nem is beszélve. A mindenhol pózolós képekből lesz ugyanis a népszerű cikizőoldalak tartalmát adó napi posztok sokasága. Pózolj ezzel, pózolj azzal, napi ez, napi az. Ismerős ugye? „;-)” Kacsintok rád, így írásban is, mert most ezt a trendi, no meg ugye kifejezőbb is, mint simán csak olyan eszközökkel élni, mint amilyenekkel szövegben lehet. Na, de akkor mivel lehet? „LOL! XD” - nevetek rád hangosan. Amivel csak akarsz.

Közösség és lájkolás. Közösség mi? Kétlem. Közösségi ordibálás, maximum. Ez a menő, hisz az érvényesül, aki hangosabb. Nincs ezzel baj, no de akkor miért is nem beszélünk élőben? Nem pont abból lett elegetek, hogy senki sem figyel oda rátok? Anyád, apád, haverod, barátnőd, tanárod? Hogy el kell vonulnod chat-re, MSN-re, valamelyik népszerű közösségi portálra, hogy ott úgy és azzal levelezz, beszélgess, akivel akarsz?

Ha akarod láthatják mások is - és látják is - ha akarod, akkor nem. Persze mindez olykor vitát gerjeszt, naná, ez a cél. Hisz tudod te azt jól.
Tehát mi lenne, ha csak leülnénk egymással szemben és beszélgetnénk, némi csönddel, még több figyelemmel? A lájkolást meg bízzuk másra. Oksi? Szupcsi!

(HáDávid 2010-07-27 111.szám)

Fészbúk | Blog
Fészbúk | Blog
Fészbúk | Blog

Kiszököm este | Tudósítás

Este (éjfél körül, amikor már nem ügyelnek a folyosón) már nem tudunk mit csinálni, hiszen állandóan „felelsz vagy merszet” játszani kicsit uncsi. Két óra folyamatos, kőkemény szívatás után kiderült, hogy a szobában levő két másik lánynak is tetszik a Joni. Erre levegőznöm kellett egyet.

Kinéztem az ajtón, hogy biztos nincsenek-e kint mókusok. Majdnem sikerült kiszöknöm, de aztán a lépcsőnél két árnyék tűnt fel, ami nem volt túl jó jel, úgyhogy vissza kellett mennem a szobába, ahol a lányok már helyettem is izgultak, nehogy lebukjak.

Később (talán tíz perc telt el) újra próbálkoztam. Most sikerrel jártam, már senki sem volt az emeleten. Sikerült! Kimentünk mind a négyen. Mármint igazából csak én, mert a többiek az ajtóban álltak és engem figyeltek. Én előrementem és megnéztem, van-e valaki az alattunk levő szinten.
Nem volt sehol senki, úgyhogy visszarohantam a szobánkhoz, ahol már várt a három lány, indulásra készen. Elmondtam nekik hogy mi a helyzet. Elindultunk lefelé, de meglepő módon újra árnyékokat láttunk, ezért vissza kellett rohannunk a szobánkba.

Később eltöprengtem azon, hogy mi van akkor, ha az a bizonyos két árnyék nem is tanár, nem is mókus volt, hanem emberevő földönkívüliek, akik egy földönkívüli táborból szöktek el, hogy fincsi sovány húsú fiatalokat egyenek...

(R. Rebi 2010-07-07 92.szám)

Kiszököm este | Tudósítás
Kiszököm este | Tudósítás
Kiszököm este | Tudósítás

Szolgáltatóház | Tudósítás

Házasság, bíróság, pletykák, szerelmek... Nem, nem a Barátok Közt különböző karakterisztikáit szeretném felsorolni. Nem ám. Ezek inkább arról szólnak, hogy mi mindent lehet itt, a PT-ben csinálni a szolgáltatóház keretein belül.

Mert a tegnapi program az örök kedvenc szolgáltatóház volt versenyek helyett, mivel állítólag nagyon megdolgoztunk érte. Mindenesetre nekem – mint mindig - nagyon tetszett. A „kényeztetés” előtt JacKaraoke volt, amiben idén hét évesnél fiatalabb táborozó is részt vett, nem is kevés sikerrel. Én ˝sajnos” nem énekeltem, mert nem tudtam, hogy lesz.

Főleg a masszázs tetszett, ahol egész hosszú sorok álltak, és amire körülbelül nyolcszor beültem. Aztán ott volt a szépségszalon, ahol szívesen kifestették a körmödet vagy befestették az arcodat, és még a hajadat is megcsinálták. A körömlakkok között találtam egy világító szemüveget, amit aztán nekem adtak, szóval megérte betérnem.

Ezután barátságkötésre mentem a Málnával, akivel ez után a bírósághoz fordultunk, hogy összeházasodhassunk. Nászútra a vicces képkészítőhöz mentünk, ahol egy-két beállított képet készítettek rólunk.

A következő állomás a teaház volt, ahol megkóstolhattuk a teát tejjel és hot dog-gal (egész finom volt). Kicsit később a dühöngőbe mentem. Nem azért, mert ideges voltam - bár a média teremben eléggé idegesítő hangulat van néha. Ennek ellenére jól megvertem egy kisfiút. Aztán taxival, elképzelhetetlen sebességgel suhantam fogadni.

Így - nekem köszönhetően - a csapatom nyert egy pluszpontot. Szerelmes levelet ugyan nem küldtem, de voltam szkanderozni, ahol két lányt és egy fiút is lenyomtam. Az utolsó tíz percben Topi jósnő jóslatait hallgattam, majd neki köszönhetően megtudtam, hogy nem leszek eper a Jogobellában , és hogy gazdag férjem lesz.

Lehetett volna kicsit több lehetőség (bár így sem jutott időm mindenre), például hiányoltam a családalapítás lehetőségét – ilyen volt tavaly. Ettől függetlenül ismét nagyon jól éreztem magam.

(R. Rebeka 2010-07-09 94.szám)

Szolgáltatóház |  Tudósítás
Szolgáltatóház |  Tudósítás
Szolgáltatóház |  Tudósítás

Fenyő Iván a maga útját járja | Interjú

Magyarország egyik, – ha nem a – legnépszerűbb filmsztárjával készíthettem interjút. Fenyő Ivánnal a tábor felé vezető úton sikerült interjút készítenem. A kocsiban nagyon jó hangulat volt, köszönhető ez Iván elragadó személyiségének. Ezek után nem csoda, hogy egyike a legnépszerűbb színészeknek.

KecskeNEWSás: Mikor és hogyan ismerkedtél meg a színészettel?

Fenyő Iván: Tizenöt éves koromban édesanyám tanácsára elmentem Földessy Margit színitanodájába, hogy jobban kinyíljak és hogy kis társaságba kerüljek. Lehet ő már érezte, hogy nekem ezt kéne csinálnom. De akkor még nem arról volt szó, hogy színész legyek, hanem hogy megtanuljak színpadon állni, emberek előtt beszélni, ne legyek lámpalázas… Tehát hogy olyan képességeket szerezzek, ami minden embernek fontos, hogy kiálljon és az érdekeit képviselje. Elmentem és hétvégére olyan jól ment a dolog, hogy beleszerettem és akkor azt mondtam, hogy én színész leszek. Előtte állatorvosnak készültem.

KN: És van akire ilyen szempontból fölnézel/példaképednek tartod?

FI: Bizonyos értelemben Antony Hopkins a példaképem. Tisztelem, elismerem amit csinál, nagyon szeretem a színészetét. De nincs olyan ember, akit követek, akire úgy tekintek, hogy én is olyan akarok lenni, mint ő. Én magam útját szeretném követni, de sok ember van. Például Al Pacinora is felnézek.

KN: Magyar színészek közül kit kedvelsz?

FI: Lehet, hogy azért, mert sok jó magyar színész van, de minden nap találkozhatom velük, vagy nem annyira elérhetetlen, ezért csak egy nagyon nagy, mély tisztelet van. Színészek közül teljesen tisztelem a magyarokat is, de nagyon sok jó van köztük és nem érzem olyan elérhetetlen példaképnek őket.

KN: Van olyan kollégád, akivel jó baráti viszonyt ápolsz?

FI: Nagyon sokakkal jóban vagyok. Mély barátságban vagyok például Mészáros Bélával a Katona József Színházból, Száraz Dénessel, aki Új Színházas. Sorolhatnám, hogy még kikkel vagyok, de ővelük vagyok legtöbbet. De mondhatnám a volt osztálytársaimat, mint nagyon szoros baráti kötelékeket. És folyamatosan találkozom új emberekkel és újabb és újabb embereket szeretek meg.

KN: Filmesek közül sincs kedvenc szereped?

FI: Nem. Nincs ilyen kimagasló kedvencem. Mindegyik szerep egy lépcsőfok ami hozzásegített ahhoz, hogy itt vagyok. Valamelyik nagyobb lépcsőnek tűnt, valamelyik kisebbnek. Volt olyan is, hogy nagyon kicsi, jelentéktelen lépcső, de az is lépcső. És ha valamelyik lépcső kimarad, lehet, hogy nincs a következő.

KN: Mennyit készülsz egy filmes szerepre?

FI: Hát… Készülök. Ezt így nem tudom elmondani, hogy mennyit, mert nem órában vagy napban kell mérni. Amikor megkapom a szerepet utána igyekszem valahogy magamhoz igazítani a karaktert, magamat meg a szerep formájára.

KN: Ilyenkor mit csinálsz, amikor nincs forgatás?

FI: Változó. Ide utazom, oda utazom. Ilyen kisebb munkák, olyan kisebb munkák. Színházazok, magammal foglalkozom.

KN: Milyen gyakran nézed vissza a filmjeid?

FI: Nem olyan gyakran. Pont azért, mert az ember látja. Bemutatón, vagy vidéki helyeken. És annyi bőven elég is. Mert ha egy film nagyon tetszik, akkor azt megnézem kétszer-háromszor. A saját filmjeimet megnézem kétszer vagy háromszor, és az azért sok a jóból kicsit.

KN: És ugyanígy lépcsőről lépcsőre fogsz haladni a jövőben is.

FI: Így van. Most is lépcsőről lépcsőre haladok. Számomra mindig utólag derül ki, hogy milyen volt az a lépcső, pedig akkor kéne, hogy megtudjam, hogy miért van. De jobb utólag rájönni, mintha nem is tudnám, hogy miért történt. Jól haladok. Úgy haladok, ahogy tudok.

KN: Mit tanácsolnál azoknak, akik színészek szeretnének lenni?

FI: Van a színészeknél a négy aranyszabály. Első:… Viccelek. Ha valaki színész akar lenni, akkor az tök jó. Szép dolog. Hajrá. Kitartást. Úgy is hamar ki fog derülni, hogy ezt kell-e csinálnia.

(F. Gergő 2010-07-23 106.szám)

Fenyő Iván a maga útját járja | Interjú
Fenyő Iván a maga útját járja | Interjú
Fenyő Iván a maga útját járja | Interjú

Borzasék | Vélemény

Bizonyára mindenki ismeri Trücköt és Borzast, az újságíró szekció két vezéralakját. Minden káros szenvedélytől mentesek, és tökéletesen beleélik magukat a tanár és médiamókus szerepbe.

Mintha angyalok lennének. Akik csak így ismerik őket, el sem tudnák képzelni, milyenek a PEOPLE TEAM határain kívüli világban. Trück igazán nyugodt embernek mondja magát, és az első pár óra alapján annak is tűnik, soha nem kiabál, sőt, még hangosan beszélni sem hallottam.

Tehát a fennhangon történő parancsolgatás Borzasra hárul. Kérdéses, hogy így, nők nélkül is fent tudják-e tartani az eddigi rendszert. Az utolsó tábori héten kiderül. Én csak most érkeztem, de Trück ismerős arcot vélt felfedezni bennem.

Nekem volt szerencsém találkozni velük PEOPLE TEAM-es kereteken kívül, a bandájuk koncertjén. Az MSN-en történő meghívás mellé kaptam egy kis útbaigazítást, hogy megtaláljam a Buda egyik sötét utcájában elrejtett stúdiót. Mikor beléptem a barátnőmmel, rögtön megláttuk őket.

Igazi sztárok módjára álltak a tömeg előtt, és kisebb várakozás után sikerült összeszedniük a banda összes tagját. Első hallásra kicsit megijedtünk a zenéjüktől, de hamarosan az első sorban ugráltunk. A közönség nagyon élvezte a produkciót, a tombolás közepette sikerült egy kis balesetet is okozni.

Borzasnak valahogy felszakadt a szemöldöke, ám a fájdalmakon hamar segített egy zsepi és egy ragtapasz. Nekünk sajnos viszonylag hamar haza kellett mennünk, de maradandó emlékekkel távoztunk.

Trücktől azt a parancsot kaptam, hogy ezek a PEOPLE TEAM táborozói számára nem publikus információk. Lehet találgatni, mi az, amit el kell titkolni előletek, de nem mondhatom ki nyíltan az igazságot. Megpróbálhatjátok kifaggatni őket, milyenek is a valóságban, de legegyszerűbb mód az, ha valahogyan ti is eljuttok egy koncertjükre.

(F. Zsófi 2010-07-25 108.szám)

Borzasék | Vélemény
Borzasék | Vélemény
Borzasék | Vélemény

Rosszcsont Bonifác | A kulisszák mögött

Tehát: az órák után jól kiérdemelt pihenésünket kihasználva feküdtem az ágyon, és beszéltem a szobatársammal. Pár perccel később átjött az ikerszobából az amerikai srác, aki irgalmatlanul sokat káromkodik és leírhatatlan nyüszítéseket ad ki magából, de inkább hagyjuk ezt a dolgot.

Tehát, beszélgetés közben ettünk, ittunk, a maradék készleteinket fogyasztottuk. Épp egy zacskó ropira került a sor, amit nagyban kezdtünk rágcsálni.
A dolog lassan kezdett rossz irányba fordulni.

Az amerikai fiú széttördelte a ropit, majd elkezdte dobálni vele a szobatársamat. Persze ő visszadobálta. Én - igazából elég normálatlanul - csak röhögtem rajtuk, hogy mekkora marhaságot csinálnak. Mindezek után kifolyt egy üveg víz a padlóra, amiben már én is közrejátszottam, bár az üvegre nem én ugrottam rá páros lábbal.

Végül a szoba olyan állapotba került, mintha a második világháború játszódott volna le benne. Felmentük a szobatársammal a médiaterembe körülnézni, mi zajlik arrafelé, de tíz perc sem telt bele mire feljött Aliga és Szilvi, hogy kihívjanak a teremből.

Egy másodpercre megállt a szívem. Lepörgött az életem a szemeim előtt, mint ha a halálomon lennék. Elindultunk a harmadik szint felé a tűzlépcsőn. Miután már biztosak voltunk benne, hogy miért megyünk a háromszázas szintre, már nem tudtam megállni, hogy ne nyomjak el egy fanyar mosolyt.

Megérkeztünk a szobám elé. Az ajtó tárva-nyitva volt, amin már meg sem lepődtem. Gondolom emiatt vették észre, hogy mi van benn a szobában. Előszőr át lett hívva az ikerszobatársunk hozzánk. Utána Szilviék elkérték a szüleink telefonszámait. Ott már kezdtem egy picit félni a dologtól, de valahogy éreztem, hogy még nem fogunk hazamenni, mert a katasztrófából körülbelül öt perc alatt lett rend és tisztaság és semmilyen maradandó kár nem történt a szobában.

(S. Bonifác 2010-07-20 103.szám)

Rosszcsont Bonifác | A kulisszák mögött
Rosszcsont Bonifác | A kulisszák mögött
Rosszcsont Bonifác | A kulisszák mögött

Hungary | Diary

Dark, morning, fear, language, airplane, camp, Hebrew, English, Hungarian, teams, kid, connection, class, teacher. Too many thoughts in my head, I better organize a bit.

The airport looks dark at 4:00 AM, the excitement made me feel sick and scared a little at the same time. All of the questions in my mind, kids that I don’t know, the most important – what about the language? Everything that happened since we got on the airplane until we got to the camp was flying out of my mind, now it’s just a shock, such a huge shock!

Everyone is smiling, most of the teachers have great English, if you want the truth, dear diary, cute guys aren’t missing here. You need to get used to a place like this, at some point even I felt that the Hebrew and the fact that I live in Israel are weird, cause I already got used to the English talking, the Hungarian language around me (which, if you ask me, sounds really funny).

On the second day I already knew three new girls, Zsofi, Ester and Flora, I met them in the green team, we were five girls alone of us really young and a lot of guys. The girls have excellent English so when I found out I had someone to talk to, someone that would translate everything. I was so happy, I am definitely going to study in touch with them.

In my Hungarian class I met Carolina, such a sweet girl, my age, now we’re in the same room. She’s from Sweden, English, too!

The Hungarian classes (at the level of the first grade) are so fun, but It is a hard language. I will get it eventually. Some things I should remember:

-I don’t like long letters like: „áőóöíúű”
-Hungarian first grade class is the most fun class.
-Green is a guys color.
-I am in love with imaginary Bob.

(Liori Vitrai 2010-07-27 111.szám)

Hungary | Diary
Hungary | Diary
Hungary | Diary

It's Me, Polly! I Bemutatkozás

I am so excited now sitting in front of the computer! Guess why? It's my first time writing for a newspaper! I hope it won't bore you to death!

It's my first time traveling to an European country on my own. It's a bit like an adventure to me. I am from Hong Kong which is an Eastern country. I came here as a development trainee through AIESEC. I am an English teacher here, but my English is the worst among my group! I felt quite depressed because I even find it difficult to chat with other AIESECERs. I somehow feel a bit lonely and homesick. Fortunately, I have a very nice roommate who is called Diana. We shared our feelings and thoughts, and we are good friends now. Other AIESECERs are also kind to me. Though we don't talk a lot, I can feel it. It suprised me when a hungarian took an initiative to approach me and talk to me. He tried to encourage me with his own story. I felt so lucky that I met a lot of nice guys in Hungary! I talked to several hungarian girls, and I am glad that they seem to like me. Things are getting better, and I start to enjoy life in Hungary.

I am not sure if some of you recognize me in the camp. If you remember me, you probably think that I am quiet and detached. In fact, I talk a lot and laugh out loud in my country. My friends always think perhaps there's problem with my brain because I'm always laughing and sometimes going crazy. It's hard to imagine, right? I only show this side of me in front of people I am familiar with. People automatically hide the true side of themselves whenever they meet new people. I can't force myself to be my true self. It comes naturally when I get closer with one. I am sure you will be shocked if you see this side of me.

(Polly 2010-07-06 91.szám)

It's Me, Polly! I Bemutatkozás
It's Me, Polly! I Bemutatkozás
It's Me, Polly! I Bemutatkozás

Az élet szép! I Hangulat

Sétálok a Balaton partján, este van, nyár, nem történik semmi... Mégis, ahogy körülnézek, fényeket látok a túlparton, ahogy fúj a szél, halk nevetést sodor felém, egy sün mozdul meg a bokor mellett, egy egyszerű utcai lámpa világítja meg a ház falát... Nincs rá semmi okom, de boldog vagyok, azt látom, hogy a világ csak egy szép hely lehet...

De lehet egy hely szép, ahol ennyi szörnyűség történik? Azzal a tudattal együtt, hogy valaki szenved, éhezik, harcol az életéért, vagy elnyomásban él, még lehet, van jogunk boldognak lenni? Valaki attól boldog, hogy aznap nem halt éhen, másnak meg az kell a boldogsághoz, hogy legyen például szép kocsija, hogy megkapja a legújabb videó játékot, hogy lássa az összes meccset a focivébén... Ez így szélsőséges, tudom. Általában az embereknek sokkal több kell ahhoz, hogy boldogok tudjanak lenni. De attól, hogy nem vagyunk boldogok, az élet még lehet szép, végül is, ha lehetséges boldognak lenni, meg lehet látni a dolgokban a szépet, akkor az egész csak szép lehet... a rossz oldalával együtt. A „minden rosszban van valami jó”- és hasonló közhelyek. Ha ez valóban egy rossz hely, akkor egyáltalán miért vagyunk itt?

Ha szép az élet, lehet apró dolgoktól szép, amit akárki megkaphat, a körülményektől függetlenül. Most nem barátságról, családról, sikerről, szerelemről, szeretetről beszélek, csak kis dolgokról: rámosolyogni egy idegenre a villamoson, éjszaka egy játszótéren réges-régi zenéket hallgatni, tél-illatot érezni, csillagokat nézni, belegázolni a vízbe, ok nélkül nevetni, újra találkozni, álmodni, zenélni, tavaszi erdőben futni, emlékezni, mesélni…Csak azt érezni, hogy tényleg, ez így jó, ahogy van, hogy ezt akarom és az élet így szép.

(J. Janka 2010-07-06 91.szám)

Az élet szép! I Hangulat
Az élet szép! I Hangulat
Az élet szép! I Hangulat

Csapatom | Jelentés

Tegnap délután elosztották a csapatokat. Pontosabban elosztottuk magunkat oly módon, hogy rávetődtünk a nekünk szimpatikus sapkára. Persze akik már múlt héten is itt voltak, azok maradtak a csapatuknál, akár akartak, akár nem.

Az én választásom a fehér volt. Bár cseppet sem véletlenszerű. Tudatosan törtettem a fehér sapkák felé, hogy csatlakozhassak nővéremhez és szobatársaimhoz. Meg különben is, a mi pólónk a legjobb. Mert az nem valami átlagos szín, hanem a „hoops!” szín. Valójában elsőre nem a „hoops!” jut eszünkbe róla, sokkal inkább egy bizonyos Afrikában őshonos állat, amelyet egy bizonyos salgótarjáni úriember kedvel talán a legjobban. De ezt persze nem mondjuk.

Szóval miután kiosztódtak a sapkák, megkaptuk a képességünket (repülés) és elvonultunk csapatgyűlést tartani. Miután sikerült találni egy kellemes, árnyékos és lehetőleg üres helyet, végre szemügyre lehetett venni a csapatot. Ott volt először is Zsófi („ElZsófi”) a csapatvezető, Milán aki szintén valami olyasmi, és, aki nem volt ott, csak lélekben: Emese. Ő is hozzánk tartozik, csak épp valami dolga volt. Idáig tök jó a felállás, Zsófit rég ismerem, az egyik ismerősünk révén találkoztunk, amikor ő még táborozó volt (2007-ben). Milánt nem ismertem, ő is tök jó arc. Emesét csak az esti programon láttam, de állomása volt, úgyhogy az ismerkedés még egyelőre várat magára.

A csapatban azt hiszem minden fajta ember képviselve van. Kicsik, nagyok, fiúk és lányok mind megtalálhatóak a fehér csapatban. Plusz még ott van a két ukrán csapattag is. Szerencsére a lány ért angolul, az öccsének meg fordít.

Szóval az ismerkedős játékok után következett a csapatnév kiválasztása. Felmerült a Fehér törpék (mint csillagtípus), a Tejút, Milkyway (ez azért lett elvetve mert túl „csokisan” hangzik). Végül két sorozatfanatikus szobatársaim, akik imádják a Battlestar Galactica (magyar címén: Csillagközi romboló) című sorozatot bedobták ezt (poénból) névötletnek. Valaki pedig kifacsarta, így lett Battlewhite Galactica, röviden B. White G. Megírtuk az indulót, a zászlót megfestettük, bevetésre készen álltunk.

A fehér csapat indul, fénysebességgel átrepül az univerzumon és megmenti a Földet (legalábbis ezt tervezzük). És ha megelőzünk (reméljük) jó pár csapatot, akkor egyáltalán nem mondjuk, hogy „hoops!”.

(F. Hanna 2010-07-14 98.szám)

Csapatom | Jelentés
Csapatom | Jelentés
Csapatom | Jelentés

Az alvás rejtelmei | Glossza

Korán kelni és korán feküdni? Ugyan, ki akar? Az élet tényleg csak 10 óra után indul be. A legtöbben imádnak aludni. Miért? Jó érzés csak úgy elterülni az ágyon, és csak úgy létezni, vagy pedig csak érezni a kényelmet. Iskolaidőben a ,,korai” lefekvés és kelés, szünetben meg pont az ellentéte.

Egyszer elvégeztek egy tesztet, amelyben felmérték az emberek koncentrációs képességét. Öt egyetemista lány volt a ,,kísérleti” alany. Előszö regy autós videójátékot játszottak, ahol figyelembe vették az eredményüket, hogy összehasonlítsák az alvás utánival (ekkor még körülbelül mindenki ugyanúgy teljesített). Mindegyikőjük különböző időpontban feküdt le aludni, de ugyanakkor keltek fel. Az egyik 10 órát, a másik 8 órát, a harmadik 6 órát, a következő mindig két órával kevesebbet alhatott, mint az előtte lévő. Majd még egyszer elvégezték a tesztet. Az sikerek arányosan csökkentek, az alapján, hogy mennyit aludtak. Tehát minél többet pihen egy ember, annál jobban magasabb a teljesítőképessége.

Sokan büszkék rá, hogy milyen későn feküdtek le. Ez oké, csakhogy a napi nyolc óra pihenésnek meg kell lennie ahhoz, hogy szellemi képességeink teljes birtokában lehessünk.

Egyébként (ezt saját tapasztalatból mondom), észrevettem, hogy aki korán megy aludni (amikor még csak épphogy sötét van) és utána amint felkel a nap, felébred, az sokkal pozitívabban áll az élethez, mint az aki éjfélkor megy aludni, majd másnap délben kel. Világosság, a csodatevő! Ezzel azt szeretném kifejezni, hogy ilyen pici dolgok is változtathatnak az életminőségünkön.

Minden egyes kis részlet fontos az életünkben, mert lehet hogy a későbbiekben meghatározó eseménynek számít majd. Tehát minek napi tizennégy órákat aludni, ha ki tudjuk pihenni magunkat nyolc alatt is? Ráadásul egy csomó időt elvesz az életünkből, hiszen amíg alszunk, semmi produktívat nem csinálunk. Ha fáradt vagy, úgyis észreveszed magadon, és majd akkor alszol. Addig fölösleges elpazarolni az időt, töltsük inkább a napi teendőink elvégzésével.

(E. Sári 2010-07-08 93.szám)

Az alvás rejtelmei | Glossza
Az alvás rejtelmei | Glossza
Az alvás rejtelmei | Glossza

Az ajtó mögött | A kulisszák mögött

Ma egy nagyon-nagy dolgot tapasztaltam meg az újságírók júliusi mindennapjairól. Nem jött álom a szememre aznap éjjel – meg volt á az okom. Így hát, úgy gondoltam felmegyek hozzájuk megtapasztalni, milyen sorsuk van. Természetesen szívesen fogadott a társaság.

Amikor beléptem a terembe láttam, hogy egy "maroknyi" ember dolgozik egy halom munkán. Így hát odaültem az egyik barátomhoz, hogy ellessem az InDesign fortélyait. Barni szívesen elmagyarázott nekem pár dolgot erről a programról. Köszönöm is neki, de ne térjünk le a témáról.

Tehát amikor megláttam, hogy milyen sok dolguk van, rögtön megértettem miért nagyon fáradtak reggelente, és még ráadásul mindent megtesznek annak az érdekében, hogy minket, kis növendékeket megtanítsanak a szakma minden fortélyára. Ezek miatt is szoktam nekik segíteni.

Nos hát ezek előtt, mielőtt odaültem vona Barnihoz, Trück odajött hozzám és beszélgetett velem. Nagyon köszönöm a segítségedet, és Borzasnak, Dórinak és Esztellának is nagyon köszönöm, hogy külön foglalkoztatok velem.

Szegények nappal foglalkoznak velünk egész végig, kapnak egy nagyon kevés pihenőt, majd ismét munkába kell állniuk este, hogy meglegyen a másnapi újság. Ez most is így történik.

Dóra és Esztella épp fotókat szerkesztenek félholtan, Trück és Borzas pedig hullafáradtan cikket szerkesztenek, hogy másnap minden a legnagyobb rendben legyen. Ekkor jöttem rá, hogy tényleg milyen nehéz ez a munka. Ezért most én is megakarom tanulni az InDesign használatát, hogy én is tudjak segíteni nekik. Megérdemlik.

(B. Kriszó 2010-07-14 98.szám)

Az ajtó mögött | A kulisszák mögött
Az ajtó mögött | A kulisszák mögött
Az ajtó mögött | A kulisszák mögött

Harry és Edward | Kritika

Idén mutatták be a Napfogyatkozás című filmet. Ez, (mint mindeni tudja) a Twilight – saga utolsó része. Mitől lehet gyengébb mint a Harry Potter részek? A válasz azonnal megtudjátok.

Manapság újra divat a boszorkányság, a vámpír-, és vérfarkas-históriák. Ezt a régi sémát újította fel Stephanie Meyer, a Twilight saga megalkotója. A sztorit három könyvvé duzzasztotta, melyek ma a világ legnépszerűbb regényei közé tartoznak.
2008-ban a könyv visszaköszönt mozivásznon is. A három rész sorrendben: Alkonyat (2008), Újhold (2009), Napfogyatkozás (2010). A főszereplők a sokak által bálványozott Robert Pattinson (Edward) és Taylor Lautner (Jacob). Az előbbi vámpír, míg az utóbbi vérfarkassá szokott változni. A Napfogyatkozásban kerül sor a végső ütközetre.

Vajon mi a siker titka? A könyv közepes minőségű volt, amíg a film meg nem jelent. A filmek egyértelműen a jóképű főszereplők miatt döntenek bevételi rekordokat. Ugyanis az Alkonyat és az Újhold megjelent Magyarországon is a mozikban.

A másik hasonló jellegű sztori, a híresebb - Harry Potter. Ez már egy önálló világban játszódó történetre épült regényfolyam. Összesen 7 kötetet élt meg. Az írója a világhírű J. K. Rowling. A regény előtti boszorkány -és varázslósztorik beleolvadtak Harry Potterbe.

Vajon mi a titka Harry Potternek? Miért olvassa a világon több millió ember?
Az egyik ok a nagyszerű történetvezetés. Minden a helyén van. Következetesen felépített képzeletbeli világra épülő sztori. De valójában szereplők karaktere a legnagyobb szenzáció. Olyanok, mint egy átlagos tinédzser. Az olvasóval elhiteti, hogy létezik más világ is, ahol minden képlékeny és varázslatos.

Harcosok, varázslók, démonok és mágusok – ezek a szerepek belefonódtak a fantasy irodalomba. Mindegyik történet méltó befejezésre vár. Elkerülhetetlen, hogy emlékezetes legyen a végkifejlet. Vajon méltó a Harry Potter és az Alkonyat végkicsengése az alapsztorihoz? Vajon győzhet mindig a jó a sötétség erői ellen vívott harcban?

(D.Gergő 2010-07-08 93.szám)

Harry és Edward | Kritika
Harry és Edward | Kritika
Harry és Edward | Kritika

Kiszököm este

Este (éjfél körül, amikor már nem ügyelnek a folyosón) már nem tudunk mit csinálni, hiszen a „felelsz vagy mersz„ már kicsit uncsi. Két óra folyamatos, kőkemény szívatás után, annak ellenére, hogy kiderült, a szobából két lánynak is tetszik a Joni. Aztán egyszer csak sétálhatnékom támadt.

Kinéztem az ajtón, hogy biztos nincsenek-e kint mókusok. Majdnem sikerült kiszöknöm, de aztán a lépcsőnél két árnyék tűnt fel, ami nem volt túl jó jel, úgyhogy vissza kellett mennem a szobába, ahol a lányok már helyettem is izgultak, nehogy lebukjak.

Később (tíz perc sem telhetett el) újra próbálkoztam. Most sikerrel jártam, már senki sem volt az emeleten. Sikerült! Kimentünk mind a négyen. Mármint igazából csak én, mert a többiek az ajtóban álltak és engem figyeltek. Én előrementem és megnéztem, van-e valaki az alattunk levő szinten.

Nem volt sehol senki, úgyhogy visszarohantam a szobánkhoz, ahol már várt a három lány, indulásra készen. Elmondtam nekik hogy mégis mi a helyzet. Elindultunk lefelé, de meglepő módon újra árnyékokat láttunk, ezért vissza kellett rohannunk a szobánkba.

Később eltöprengtem azon, hogy mi van akkor, ha az a bizonyos két árnyék nem is tanár, nem is mókus volt, hanem emberevő földönkívüliek, akik földönkívüli táborból szöktek el, hogy fincsi sovány húsú fiatalokat egyenek...

Kiszököm este
Kiszököm este
Kiszököm este

Kegyetlen Tisztelet | Interjú

A PT néma harcosa számtalan fegyverével járt tegnap előtt a hangár előtt, hogy megossza tudását az érdeklődőkkel. Így én elhoztam nektek egy aikidó mester történetét – interjúalanyom Ötvös Kornél.

KN: Milyen indíttatásból választotta a harcművész „szakmát”?

Kornél: Ez tetszett leginkább, mert ebben egy nagyon szép mozgássor van. Mikor láttam ezeket a mozdulatokat tudtam, hogy ezt akarom. Ebben meg van minden amire az embernek szüksége van szerintem.

KN: És miért pont az aikidót választotta?

Kornél: Az aikidó különbözik az összes többi harcművészettől. Még vitatott, hogy mi a harcművészetek királya, de minden harcművészet közül az aikidó a királynő. A maga lágyságával, erőszakmentességével és dinamizmusával kilóg a többi harcművészet közül. Itt az ellenfelet nem ellenfélnek tekintjük. Gyakorlás közben a partnerünkkel harmonikus mozgást alakítunk ki, a külső szemlélőnek elsőre úgy tűnik mintha táncolnánk és ezek előre begyakorolt mozdulatok lennének. Mikor később megismeri az ember ezt a mozgásrendszert, rájön arra, hogy nem ez történik.

KN: Milyen eszközöket, fegyvereket használnak?

Kornél: Hagyományos fakard és hegy nélküli bot, a fakard megegyezik a hagyományos katanával bár nincs éle a kevesebb sérülés miatt.

KN: A versenyszerű sport, vagy az emberek tanítása foglalkoztat jobban?

Kornél: Kettő között a harmadik, régen versenyeztem, de nem szeretek versenyezni, az aikidóban nem mások legyőzése a célunk. Nálunk önmagunk legyőzése a legnagyobb győzelem. Mások tanítása nehéz dolog, a mai világban nem olyan nyitottak a harcművészetekre, elég lustuló tendenciákat mutatunk, de aki beáll a sorba, azt érdemes tanítani. A belső béke, ez a legfontosabb.

KN: Az ősi japánok is aikidóztak?

Kornél: Az ősi szamurájok nem tanultak aikidót. A II. Világháború után jött létre és vállt ki a japán kultúrából, mint a karate, kendó, és a judo.

(F. Márk 2010-07-27 111.szám)

Kegyetlen Tisztelet | Interjú
Kegyetlen Tisztelet | Interjú
Kegyetlen Tisztelet | Interjú

Programokról "Vitriolosan" | Ismertető

A tegnap esti program részletes leírásának feladatát kaptam. Úgy gondolom, egy kicsit kritikusan fogom kifejteni véleményem, ami miatt előre is elnézést kérek a kedves olvasóközönségtől.

A tegnap esti program egy „rohangálós csapatjáték” volt, amiben a gyerekek ide-oda futkározhattak, és feladatokat oldhattak meg. Az idei negyedik turnus témája a kalózvilág rejtelmeibe vezetett el minket. Ezzel ugyan még nem találkoztam korábban, de a játékok minden évben hasonló jellegűek. Bár nagyon érdekesnek tűnnek, véleményem szerint már ráférne a programokra a változtatás.

Három éve jöttem először a táborba, és az esti időtöltések túlzottan hasonlítanak azokra, amik három éve voltak, sőt mondhatni ugyanazok, csak más témával. A tegnap esti játék, egy részén sajnos nem vehettem részt bizonyos – rajtam kívül álló - okok miatt, ezért eltérek a témától.

Az újítás jó dolog. Azoknak, akik először vesznek részt a táborban, remek játékok, mert nem mondom, hogy unalmasak, de ha a régi táborozóra is gondolunk, nekik jó lenne a változás. Imádjuk a tábort, ennél nincs is jobb tábor. Nagyon jó a társaság, a tanárok, a mókusok eszméletlenül jó fejek, és ez itt most nem minősül a szokásos értelemben vett „nyalizásnak”.

Azért ne feledjük azokat sem, amik nem szorulnak rá a változásra. Ater mindenképpen maradjon, nagyon hiányozna, ha más venné át a főnökséget. Aztán persze a takarodó, imádunk tízkor aludni menni, ez se változzon.

A szolgáltató-házat is megtarthatjuk, mivel ez az egyik legjobb tábori program. A média teremben lévő radiátorok-ventillátorok száma se gyarapodjon, pont jó ez így, ahogy van. Borzas, a drága médiamókusunk egyénisége se változzon, változatos hülyeségei és idióta feladatai nélkül nehéz lenne léteznünk. Sorolhatnám még a szebbnél szebb dolgokat az itteni történésekről, de nem teszem, mivel PR-cikk írását kaptam feladatul.

(Annus 2010-07-23 106.szám)

Programokról "Vitriolosan" | Ismertető
Programokról "Vitriolosan" | Ismertető
Programokról "Vitriolosan" | Ismertető

Sztárest | Tudósítás

Már az első este is nagyon izgalmas volt a táborban. A tanárok és mókusok beöltöztek különböző Hollywood-i sztároknak. Az estére természetesen csak a sztárok által aláírt belépővel juthattunk be, ugyanis nagyon izmos bodyguardok fogadtak minket a kapuban. Ellenőrizték nemcsak a belépőnket, hanem azt is, hogy nincs-e vágó-, vagy szúrófegyver elrejtve a ruházatunkban, vagy különböző testnyílásainkban.

Miután átestünk az alapos átvizsgáláson nem is kellett sokat várnunk, és megérkeztek a várva várt sztárok. Kiszálltak a luxusautójukból, és végig vonultak az előre leterített vörös szőnyegen. Pózoltak a fotósoknak és mosollyal nyugtázták, hogy rajongóik őrjöngve fogadták őket.

Elfoglalták a helyüket, és be is rakta a DJ a zenét. Előadták a produkciójukat ami egy fantasztikus tánc volt.

Eközben a tömeg tapsolt és újongott. A tánc végén meglepő dolog történt, ugyanis a hírességek megpróbálták betanítani a táncot a közönségek. A legbátrabb közülük mikrofont ragadott és hangosan segített a lépések megtanulásában.

A gyerekek könnyen elsajátították a mozgásokat, és máris együtt táncoltak a sztárokkal. Hatalmas volt a buli, a zene bömbölt, mindenki táncolt és nagyon jól szórakozott.

Aztán kezdetét vette az igazi party, a hírességek levonultak a színpadról, és a közönség vette át a helyüket. Hangosan szólt a DJ-k által kiválasztott minőségi zene.

Eleinte még a legtöbben félve pillantottak körül, hogy merjenek-e táncolni vagy sem, de a végére már mindneki ropta és az emberek tomboltak. A tömegből kivált két ember (látszott rajtuk, hogy értenek a dolgukhoz), akiknek berakták a zenéjét, és egy óriási táncbemutatót tartottak. Annyira tetszett mindenkinek az előadás, hogy visszatapsolták őket.

(V. Dia 2010-07-20 103.szám)

Sztárest | Tudósítás
Sztárest | Tudósítás
Sztárest | Tudósítás

Esti Mese

Sziasztok gyerekek! Itt a takarodó ideje, pizsamában vagytok már? Helyes, helyes. Mondjak mesét? Tudjátok, a többiekre is rá kell még néznem... Kell a mese? Talán kérem szépen... Oké, oké, csak ne kiabáljatok olyan hangosan! Mesélek.

Egyszer volt, hol nem volt, az óperenciás trambulintengeren is túl, élt egyszer egy szellem. Hogy félelmetes volt-e? Nem mondhatnám. Olyan volt, mint ti, tudjátok, még gyerek. Nem, nem egy halott szelleme volt, hogy is gondolhatjátok. Egy olyan Utazó szellem volt, aki már rég felnőtt és már nem jár a Gótikus Amfiteátrumok Mesés Földje felé. Ő maga elment, de a gyermekkori énje itt ragadt a Sötét és Kihalt Házak kísértetvárosában, és azóta itt bolyong GAMF határai között. Igen, ő a főhős, Andrisnak hívják, róla szeretnék mesélni.

Tehát.

Gondolom mind hallottatok már a Dőzsölő Kerületet és az Éhség Épületeit elválasztó földről, a andalító homályban úszó Nagy Ügyeletről. Ez a keskeny, de végzetes sáv a Dőzs Kerület legfőbb védelme, fenntartja az elfogadhatatlan ellentétet a két országrész között. Ura a mindenkori Felügyelő, aki lassú és békés, mint a csendárban úszó GAMF-i éjszakák, de szeme éles és hangja nem tudja kikerülni a fület. Ott ül hatalmas napernyője alatt, mely beborítja az eget és elnyeli a napfényt. Ezért az Ügyelet örök alkonyatban dereng.
Erre a területre tévedt egy nap a mi kis hősük. A Dőzs Kerülete felől érkezett, arcán elégedett mosollyal, zsebében falat maszatoló csokival. A Nagy Ügyeletben ásító köd gomolygott elmosva a szivárvány színit. Andris érzete, ahogy tagjai elernyednek, szívdobogása lelassul, szeme lassan lecsukódik... De ekkor egy éles hangot hallott: „Mit viszel, határok kóbor szelleme?” „Semmit, semmit, igazán” - motyogta ő, de szavai elfolytak a kavargó színek sűrű masszájában. „Gyere csak közelebb és edd meg itt, akármi van nálad!” - utasította a hang keményen. Zene hangzott fel az Felügyelő erődítménye felől, és Andris, mintha csak zsinóron rángatnák, irányba fordult. Az komor erődítmény egyre közelebb édesgette őt, kitárta rettentő kapuit és amint Andris átlépte a küszöböt, örökre elnyelte őt.

És? Hogyhogy és? Nincs és, vége. Hogy mi történt utána? Hát ott maradt, és büntetésből, hogy étellel közelítette meg a határt, örök időkig rágcsálta a csokiját. Ez nem rossz vég, ez egyszerűen csak az igazság. Na, ne nézzetek ilyen szomorúan, van folytatás, persze... De azt majd holnap mesélem el. Most aludjatok szépen. Álmodjatok a trambulintengeren ugráló óriások énekéről! Jó éjszakát!

(Barcsi Esztella 2010-07-06 91.szám)

Esti Mese
Esti Mese
Esti Mese

Foci, Magyar, Miénk | Körkép

A magyar foci beteg. Nem egyszer elhangzott már ez a mondat az elmúlt 24 évben. Bizony. Ennyi idő telt el azóta, amióta Magyarország felnőttválogatottja utoljára részt vett világ- vagy európai versenyen. Hosszú idő.

Kezdjük egy '86-os felkészülési mérkőzéssel. Magyarország-Brazília: 3-0. Ez nem elírás. Détári, Kovács és Esterházy 1-1 találattal vették ki a részüket a brazilok legyőzéséből.

Joggal gondolta volna az ember, hogy a magyarok eséllyel indulnak Mexikóba. Irapuatoban ’86 június 2.-án viszont megkapta csapatunk a nagy pofont. Egészen a 4. percig éltek reményeink. Hiszen ekkor rúgták a szovjetek a második góljukat. A vége még ennél is kínosabb.

Akkor 6-0 állt az eredményjelzőn. Persze mondanom sem kell, hogy a csoportkörök után már nem olvashattuk a résztvevők nevei közt Magyarországot. Ez egy akkora pofon volt, hogy 24 év alatt nem sikerült felállni a padlóról. Szinte hihetetlenül hangzik, de most már a 20. szövetségi kapitány próbálkozik ezzel.

A legújabb az U20-as válogatottal már véghez vitt egy bravúrt: a 2009-es egyiptomi VB-ről bronzérmet hoztak haza. Most joggal várjuk, hogy a felnőttcsapattal is sikerül megbirkóznia. De a sikerek nem csak az ő edzői képességein múlnak, hanem, hogy a „fiúk” milyen motiváltak lesznek. Tehát a kérdés, hogy Egervári úr jelenlegi „legjobbak” mellé hogyan sikerül beépíteni a fiatalokat és végre egységes bandává gyúrni őket, nem úgy mint eddig.

Olyanokká, akiknek a győzelem számít és ha hibáznak elismerik. Huszonnégy éven keresztül minden játékos és szövetségi kapitány csak próbálta kimagyarázni a vereségeket és a sikertelenséget. Ebből a legtöbbeknek elege van. Mondják ki: „Ezek a játékosok nem tesznek meg mindent a címeres mezért”. Aki nem a végsőkig küzd, annak nincs helye a nemzeti tizenegyben.

Ne legyünk naivak. Nem az a megoldás, hogy az U20-as bronzérmes válogatott fogja megmenteni a magyar focit. Még nem olyan erősek, mint ami megfelelne a felnőtteknek. Ebben a mezőnyben nagyon hamar elfáradnának, és egy idő múlva ők is alul-motiválttá válnának.

A beépítésnek fokozatosnak kell lennie. Az egyik kulcs az utánpótlásképzés, a másik a motiváció növelése, a harmadik pedig a „nem kifogáskeresés”.

Igaz, hogy nincsenek olyan játékosaink már, mint Puskás, Bozsik, Hidegkúti, Sándor, Zakariás. De még olyanjaink sem, mint Détári, Kovács, Kiprich, Esterházy, Nyilasi. Viszont van: Gera, Huszti, Hajnal, Juhász, Fülöp. A fiatalok közül: Koman, Németh, Gosztonyi, Présinger, Szekeres. És sorolhatnám.

Mind olyan – vagy még jobb – játékosok, mint a szlovákok. Mégis mi 24 éve szenvedünk, Szlovákia meg az olaszokat(!) kiütve továbbjutott a csoportjából a dél-afrikai világbajnokságon. A csapategység és a motiváció a különbség. Menthetetlen lenne? Nem hiszem. Szóval jó és sikeres munkát kívánok, Tisztelt Egervári úr.

(F. Gergő 2010-07-22 104.szám)

Foci, Magyar, Miénk | Körkép
Foci, Magyar, Miénk | Körkép
Foci, Magyar, Miénk | Körkép

FlatBand | Interjú

Tegnap este, a koncertjük után letámadtam a FlatBand-et. Matyi, Holló, Bálint és Tibi örömmel fogadták vették, hogy interjút szeretnék készíteni velük.

KN: Ki milyen pozíciót foglal el a bandában?

H: Én vagyok a szólógitáros, Tibi a dobos, Bálint ritmusgitáron játszik, Matyi pedig a frontember.

KN: Miért pont ezeket a hangszereket választottátok?

M: Én például azért, mert kellett egy basszusgitáros.

KN: Milyen zenét játszotok?

T: Punk, classic és hard rock.

KN: Hány évesek vagytok?

M: Mindenki 13 éves.

KN: Ez okoz valamilyen gondot?

M: Igen, nehezíti a koncertezést, mert kevesen kezdik ilyen hamar.

KN: Ki írja a dalszövegeket?

B: Legfőképp én írom, de a többiek is sokszor segítenek.

KN: Mióta gitározol?

B: 5-6 éve.

KN: És ti?

T: Én másfél éve, Holló 6 és fél éve, Matyi pedig 2 éve.

KN: Kedvenc együttesetek?

T: AC/DC.

M: Metallica, Guns 'n' Roses, Nirvana.

B: Green day.

H: Nekem is az, ami a többieknek, plusz Slipknot.

KN: Van példaképetek?

M: James Hetfield.

T: Phil Rudd, Chris Slade, és az AC/DC dobosai.

B: Billie Joe Armstrong.

H: Slash és Jimi Hendrix.

KN: Turnéztatok már?

M: A Pété a legtávolabbi hely ahová idáig eljutottunk koncertezni.

KN: Vannak rajongóitok?

T: Igen, vannak akiknek már tetszik a zenénk.

KN: Üzentek valmit a szebbik nem képviselőinek?

H: Igen, mindannyian szinglik vagyunk.

KN: Itt a PT-ben milyen szekción vagytok?

B: Mindenki filmezésen.

KN: Mit gondoltok HáDávidról?

FB: No comment.

KN: Az iskolában megkülönböztetnek titeket amiatt, mert együtt zenéltek?

M: Csak az ofő ő pedig, amiatt, mert nem szereti ezt a zenei stílust.

KN: Miért kezdtetek el zenélni?

M: Ha valaki elkezd játszani valamilyen zenekarban, az vagy azért teszi hogy híres legyen, vagy a zene öröméért. Mi mindkét rétegbe tartozunk, bár az utóbbi felé jobban hajlunk.

KN: Volt valamilyen probléma?

H: Igen, beütöttem a kisujjam és emiatt nehezebben játszottam.

KN: Köszi az interjút.

FB: Mi köszönjük.

FlatBand | Interjú
FlatBand | Interjú
FlatBand | Interjú

Lil' Barney | Napi Tanár

Barnit egy sokak által kedvelt de kissé furcsa embernek ismertük meg, akiről még mindig nagyon keveset tudunk; emiatt döntöttünk úgy őt választjuk napi tanárunknak. Ennek az interjúnak hála - amit természetesen jómagam készítettem - esetleg többet is megtudhatunk róla.

- Először szeretném megkérdezni tőled, hogy hogyan kerültél a PT-be és miért akartál ide jönni?
- Verától hallottam, hogy létezik egy ilyen tábor ahol gyerekekkel lehet foglalkozni és ki akartam próbálni, hogy milyen igazából tanítani őket. Korábban én is foglalkoztam már egy-két gyerekkel.
- Dolgoztál vagy foglalkoztál valaha is fotósként?
- Természetesen igen. Fotósnak tanulok.
- Tetszik neked a táborban való fotózás?
- Igen, abszolút jó dolog itt fotózni.
- Tehetségesnek tartod a fotós csapatod?
- Mindegyikük más és más dolgok után érdeklődik: kinek ez, kinek az tetszik, de ha egyenként vesszük őket, értenek ahhoz, amit csinálnak.
- Vannak olyan terveid itt a táborban, amelyeket mindenképpen meg szeretnél valósítani?
- Igen, minél több gyerek érdeklődését ki szeretném elégíteni ez alatt a néhány hét alatt és minél inkább meg szeretném találni velük a közös hangot, hogy sok-sok jó kép készülhessen.
- Elégedett vagy a fotósaid munkájával, vagy nem tartod őket túlságosan jó csapatnak?
- Teljesen elégedett vagyok a munkájukkal, mindig teljesítik azt amire kérem őket, bár előfordulnak kisebb-nagyobb hibák, de a végén mindig megoldjuk a problémákat.
- Mindent összevetve jól érzed magad itt a PT-ben?
- Igen, nagyon jól érzem magam, barátságosak az emberek, lehet hülyülni és oldott a hangulat.

(K. Sári 2010-07-09 94. szám)

Lil' Barney | Napi Tanár
Lil' Barney | Napi Tanár
Lil' Barney | Napi Tanár

iBálint | Interjú

Trück rám osztotta azt a feladatot, hogy interjút készítsek Wolffal. Elindultam, körbekérdeztem, és végül kiderült, hogy úszni vitte a lelkes nebulókat, s ebédig vissza sem ér. Most meg mit csináljak?- idegeskedtem, majd Trück után rohantam, aki kinyögte, hogy akkor legyen az alany Bálint. Így hát hozzácsapódtam a fotósokhoz, és vártam. Vártam.

Bálint nem jött, ezért megpróbálkoztam Ránki Danival, aki keményen hárította a kérdéseimet lakonikus válaszaival.

Végül úgy döntöttünk, hogy elkísérem Bedő Danit (aki nagylelkűen többször is felajánlotta, hogy vele nyugodtan készíthetek interjút) és kicsiny csapatát a laktanyák közé, ahol megvárjuk Bálintot.

Átmásztunk a gazon, be a házba, ahol vakolatdarabkák és törött üvegcserepek szegélyezték utunkat.

Lementünk az alagsorba. Végignéztem az összes szobát, láttam egy-két érdekességet is, például foszló tapétát, a hátulján orosz újságokkal, vagy egy békésen heverő piszoárt az egyik szoba közepén. Livus addig ügyeskedett, amíg bele nem lépett egy hatalmas szögbe, de „csak a cipőjébe ment bele”. Miután itt végeztek, felmentünk a következő emeletre, ahol Bálint csoportja fotózott. Elkaptam Bálintot- végre! Figyelmeztetett, hogy nem lehet vele rendes interjút készíteni, de nem zavart, mert vissza akartam érni délre, ugyanis érdekelt az infósok „bosszúállása”.

Az interjú elég különösre sikeredett. Bálint rendkívül élvezte, hogy az őrületbe kerget egyszavas válaszaival, és egyszerűen nem lehetett belőle kihúzni egyszerre három szónál többet. De elég a szapulásból, íme, összefüggő mondatokban, amit megtudtam róla:

Bálint 2006 óta tanít a People Teamben. Tanárként jött ide, méghozzá először infóra (!). Egy osztálytársa és Ater révén került a táborba. Az ELTÉ-re jár, de éppen halaszt, és ott is fogja hagyni, mert nem tetszik neki, amit tanul (pedagógia). Ő legalábbis így mondta.

„Fotót” akar tanulni. Nem tud rendesen válaszolni, ha kérdezik. Ja, és Borzas szerinte „okos, szép, de ****** (bocsi Bálint, de nem bírom a kritikát - borzas) Többet lehetetlenség volt kiszedni belőle.

(F. Anna 2010-07-27 111.szám)

iBálint | Interjú
iBálint | Interjú
iBálint | Interjú

Ezerarcú Dani | Interjú

Feladatnak Bedő Dánielt kaptam. Fotós kismókus, őstáborozó, és enyhén aberrált. De mindenki elismeri itt, a PT- ben, hisz tavaly még csak táborozó volt, de idén már saját fotós csoporttal rendelkezik.

KecskeNEWSás: Mi vett rá a fotózásra? A külvilág vagy a PT?

Bedő: 2005-ben indult a fotózás Ránki Dani és Szinovszki Matyi vezetése alatt. Akkor jöttem először. Lényegében kettejük „terméke” vagyok, később a tudásomra még hatással volt Rachel és Bálint is.

KN: Mi inspirál téged a fotózás folyamatában?
B: Hogy megpróbáljam magamból a lehető legtöbbet kihozni.

KN: Szóval a maximalizmus jellemez?

B: Úgy is lehet mondani.

KN: Emlékszel valamilyen őrültségre, amit itt, a táborban műveltél?

B: Most hirtelen nem jut eszembe ilyen, de volt pár.

KN: Gondolok itt például a Ding Dong Songos afférra…

B: Múlt héten, amikor elment a strandos csoport, unatkoztunk. Trück gépe épp szabad volt. Nagy Danival és Massimóval kitaláltuk, hogy csinálni kéne egy ilyen videót. És megcsináltuk.

KN: Értem. Evezzünk más vizekre: ki az aki közel áll hozzád a táborban?

B: Timi a legjobb barátom, nagyon jól megértjük egymást.

KN: Esetleg más szálak is fűznek hozzá?

B: Nem, ez szigorúan csak barátság.

KN: Volt már valamilyen szerelmi incidensed a táborban?

B: Kinek nem volt?

KN: Mesélj egy kicsit magadról. Milyen természetű embernek tartod magad?

B: Nyugodtnak.

KN: És azokkal a bizonyos kerekekkel mi a helyzet?

B: Az biztos, hogy eggyel több van belőlük.

Ránki Dani szerint jól dolgozik, ha dolgozik (ha-ha-ha – a szerk.), nem ok nélkül tanítják, okítják a mai napig. A Timivel vállalt csoportban is szeretik őt, és jól magyaráz. Látszik rajta, hogy élvezi, amit csinál.

Danival egyébként hasonló zenét hallgatunk, szóval nálam már bevágódott. Nem tudom, hogy ez kölcsönös-e, mert oda van a fejhallgatómért, viszont megfenyegetett: „Jó legyen az interjú!”

Na? Ki kedvelte meg Bedő Danit?

(F. Zsófi 2010-07-25 108.szám)

Ezerarcú Dani | Interjú
Ezerarcú Dani | Interjú
Ezerarcú Dani | Interjú

Pihentető félóra

Az anyagcsere nagyon fontos! | gondolat

Van az a bizonyos pillanat, amire egész nap vársz. Hogy végre ellazulj, érezd a nyugalmat: hogy minden rendben van és ez most csak a tiéd. Reggel már nincs rá időd, délelőtt a tanulás, délután a barátok, este a nagyprogram nem engedi, hogy egyedül tölts egy kis időt. Utána pedig már jön a takarodó, vissza kell szöknöd a szobádba észrevétlenül zuhanyozni, fogat mosni, hogy ne maradj büdös... Sosem lehet megtalálni a megfelelő pillanatot, hogy olvass egy kicsit pihentető magányodban.

Ha reggel korábban felkelsz, az nem az igazi. Nagy a mozgolódás a szobádban, mindenki készülődik, hogy elkezdje a napot, egy perc nyugtod sincs. A reggeli – bár igazán sok ihletet adhat (főleg ha kakaó és egy kis gabonapehely vár a Hangárban) – sok időt emészt fel. Utána már szaladni is kell az órára.

Az ebédig kénytelen vagy várni, valami úgyis mindig közbejön, ami miatt nem lehetsz magadban egy percet sem. Itt az idő átgondolni: vajon elég szívós vagy-e ahhoz, hogy kibírd vele estig? Ha a válasz nem, akkor az első adandó alkalommal irány egy nyugis sarok, egy apró csücsök a táborban, ahol nem zavarhat semmi, ahol nem nyithat rád senki. Ha tökös vagy, és azt mondod: „Kibírom estig!”, akkor minden tiszteletet megérdemelsz és igazán jó úton jársz a keleti bölcsek által oly nagyra tartott tökéletes önuralmi állapot eléréséhez. Gyomorfacsaró érzés lehet. Fontos, hogy az eszedbe vésd: az olvasás (kényelmesen üldögélve, megpihenve a rohanó hétköznapokban) a napod és az anyagcseréd legfontosabb része.

Amikor már minden étkezésen túl vagy, az összes programon, bulin, csapatjátékon részt vettél, a délelőtti tanórákon is nagyot gurítottál, igazán itt az ideje egy kis megkönnyebbülésnek. Fellélegezhetsz végre, nyugtával dicsérheted a napot: mindent megtettél, ami tőled telt, kibírtad, amit ki kellett. Álltad a sarat. Ezek után annyi a minimum, hogy iszol egy kólát a büfében, és uzsgyi, minél gyorsabban elfoglalod a szobátok egyetlen igazán relaxáló négyzetméterét, és hagyod, hogy átjárjon az érzés: „Minden a legnagyobb rendben, megérdemlem ezt a félórácskát, addig a többiek is kibírják valahogy. Hiszen én is egész nap bírtam.”

Fontos, hogy megfelelő olvasmányt válassz magadnak: se túl unalmasat, se túl rövidet, hogy át tudd adni magad ennek a központi tevékenységnek, és végre tényleg (igazán, valóban) felfogd, hogy – az egész fárasztó nap után – bátran könnyíthetsz magadon egy izgalmas, jó kis újság felett.

Flakontündér (2009-07-07, 4. évfolyam, 67. szám)

Pihentető félóra
Pihentető félóra
Pihentető félóra

Luxushajó apácával | Ébresztő

Furcsa dolgokról álmodtam az éjjel. Luxushajók szerepeltek benne, tele apácákkal, elhagyatott szigetek, beszélő madarak; anyukám, amint világuralomra tör, a tesitanárom indián törzsfőnökök körében, sötétkék tenger, virtuális báránykák és valamiért Bon Jovi It’s my life című száma.

Biztos vagyok benne, hogy nem szeretném tudni, mi a véleménye erről a ’80-as évek álmoskönyveinek, ott ugyanis állítják, hogy női rokont halva látni nagy szerencsét jelent.

Mégis sokkal szívesebben maradtam volna értelmetlen álmomban, mintsem hogy arra ébredjek, hogy bizonyos mókusok ébresztik a pétéseket… Metálra kelni sem túl kellemes, amiben már lehetett részünk, mert valahogy rányomja a hangulatát az egész napra, de arra, hogy a hangosbemondóval szirénáznak, illetve, gyönyörű, narancssárga sípjaikkal egyenként bevonulnak a szobákba az ott már békésen nem alvó, de attól még fel nem kelt gyerekek fülébe sípolnak; ha pedig párnát húz valaki fejére, külön kitüntetik figyelmükkel, vagyis egész kis ritmusgyakorlatot rögtönöznek az ágya mellett állva.

Mindezt szombat reggel, amikor nincsenek is óráink… Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én ilyenkor hajlamos lennék a klasszikus „a legközelebbi papucsot hozzávágom ahhoz, aki felébresztett” szisztémát alkalmazni, ha nem lennének már két szobával odébb, mire felemelem a fejem. Bár, ha jobban belegondolok, ezzel valószínűleg az altatásokat akarják megbosszulni.

Lassan kivonszolom magam a fürdőszobáig, majd rövid úton visszafordulok, reggelente ugyanis nem vagyok túl jóban a tükrökkel. Ahogy megyek kifelé a Hangár irányába, elfilózok azon, hogy ha az ég tele van csúnya szürke felhőkkel, az szükségképpen azt jelenti-e, hogy esni fog, ami amúgy nem gond; illetve, hogy miért néznek rám furán az emberek, amikor csak egy helyben állok és összeráncolt homlokkal az egek kémlelem.

Reggelinél kiöntök egy bögre tejet a meglepett spanyol lánycsoport elé az asztalra, bocsánatkérésképpen közlöm, hogy „gracías”, majd úgy döntök, mindenkinek jobb lesz, ha visszamegyek aludni.

(J. Janka 2010-07-15 99.szám)

Luxushajó apácával | Ébresztő
Luxushajó apácával | Ébresztő
Luxushajó apácával | Ébresztő

A kiskakas gyémánt félkrajcárja | Interjú

Tegnap egy nagyon aranyos programon vettünk részt a Kiskunsági Nemzeti Park Természetházában, a neve ,,Mese-tekergő” volt. Egy kedves bábjátékos nénivel, Ancsa nénivel énekeltünk gyerekdalokat, akivel sikerült interjút készítenem.

KecskeNEWSás: Mesélne egy kicsit magáról?

Ancsa néni: A teljes nevem Szirtes Józsefné, de a tanítványaim csak Ancsa néninek hívnak. Hivatalosan pedagógus, tanítónő vagyok.

KN: Miért kezdett el mesékkel, illetve bábozással is foglalkozni?

A: Nagyon szeretek gyerekekkel játszani, és a pályafutásom alatt megtanultam, hogy kisebb korban még nem tudnak egy dologra sokáig figyelni. Ha az ember különböző játékokkal, mesékkel, illetve gyerekdalokkal köti le a figyelmüket, akkor közben rengeteget tanulnak.

KN: És mikor tetszett el ezzel foglalkozni?

A: 1982-ben, 28 éve. Ugyan eleinte nekem is bele kellett tanulnom, de most már a műsor felépítés szerint zajlik. Persze ezt sem tartjuk be mindig.

KN: Ezt hogy érti?

A: A sorrend a következő: mese, bábjáték, bábkészítés. De hogyha látom a gyerekeken, hogy már fáradtak, már nem annyira szeretnének járkálni, mert például menet közben is leülnek a földre, akkor inkább azzal folytatom a műsort, ami pihentető számukra.

KN: És miért pont báb?

A: Úgy vettem észre, hogy a tanítványaim sokkal könnyebben befogadják és megjegyzik a látottakat. Volt, hogy osztálytalálkozón nosztalgiáztunk, és sok gyereknek (ilyen harminc év körüliek) ennyi idő után is a bábjáték maradt meg, mint emlék. Persze a szorzó táblát sem felejtették el... A lényeg, hogy a báb felcsigázza az érdeklődést.

KN: Ez csak tanítói szinten megy, vagy komolyabban is foglalkozik vele?

A: Vannak különböző csoportjaim, nemrég volt egy verseny, a Gyerekbábosok Országos Fesztiválja, amin mind a kettő ezüst helyezést ért el. Ezeknek mindig nagyon örülök.

KN: Köszönöm szépen a segítséget. Nagyon tetszett az előadás. Csókolom.

A: Én köszönöm. Szia.

(L. Livus 2010-07-23 107.szám)

A kiskakas gyémánt félkrajcárja | Interjú
A kiskakas gyémánt félkrajcárja | Interjú
A kiskakas gyémánt félkrajcárja | Interjú

Károly Imre | Interjú

„Szia! Szia! Hogy hívnak? Károly Imre. Én Livus vagyok.” Átestünk a szokásos formalitásokon és kérdéseken. Sok okos dolgot megvitattunk, de nem mind fér bele a 1800 karakteres keretbe. De azért igyekezni fogok, megígérem.

KN: Ha egy mondattal jellemeznéd magad akkor mi lenne az a mondat?

I: Hál' istennek nem vagyok fogorvos.

KN: Mivel foglalkozol?

I: Büszkén állítom, hogy írással.

KN: Mit írsz, úgy általában?

I: Hát többségében gyerekmeséket, de felnőtteknek is írogatok.

KN: Vannak gyerekeid, akiknek mesélhetnél este?

I: Nincsenek, csak egy feleség, aki tök jó fej.

KN: Van a módszered, sémád?

I: Módszer? Nincs módszer! Rejtő Jenőnek volt egy könyve, amiben a főszereplő mindig kimondta az első dolgot ami az eszébe jutott. Szerintem ez nem módszer, mert semmi logikus alapja nincs.

KN: Hogy indult el a karriered?

I: Vizsgáztam mitológia elemzésből és semmit se tanultam rá. Gondoltam egyet, bele pakoltam mindenféle mesei közhelyet, és amikor el akartam kérni a tanárnőtől, akkor ő meg szerette volna tartani, hogy otthon felolvasson belőle a 4 éves kisfiának. Akkor kezdtem el gondolkozni az íráson. De most hadd kérdezzek én!

KN: Természetesen.

I: Szerinted milyen tradicionális elemek vannak egy mesében?

KN: Happy End, királylány, sárkány, herceg, segítőtárs... Te ezeket fel szoktad használni?

I: A Happy End kivételével... Általában felhasználom például a sárkányt, aki a hercegnőt és a herceget üldözi, akik egy erdőbe menekülnek, teljesen meggondolatlanul a tűzokádó sárkány elől, aki felgyújtja az erdőt és a szerelmespár szén-monoxid mérgezésbe meghal. A gyerekek imádták.

KN: Úgy veszem észre, hogy te nem annyira kedveled a nyálas történeteket.

I: Hát igen, a cuki részeket/szereplőket általában kihagyom.

KN: Akkor te nem annyira kedvelheted a Disney rajzfilmeket.

I: Tényleg nem. Ezek egy sémára készült történetek, amelyekben a két jó, kedves és szép szereplő egymásra talál és a gonosz megbánja bűneit és jó útra tér.

KN: Teljes mértékben egyetértek veled. Köszönöm az interjút!

I: Én köszönöm!

(L. Livus 2010-07-14 98.szám)

Károly Imre | Interjú
Károly Imre | Interjú
Károly Imre | Interjú

Amit szeretünk a fotósokban | Vélemény

A fotósokat nagyon szeretjük, mert szépek, aranyosak, meg ilyenek. Csak hangosak. Jó hallgatni, hogy miről beszélnek, amikor mindeközben mi figyelni és gondolkodni próbálunk.

Minden reggel leülünk az 510-es teremben (mindenki a maga helyére), és óriási tudásszomjjal várjuk, hogy mit fogunk ma tanulni. Ilyenkor történik az a csodálatos dolog, hogy hol a ventilátorok, hol a fotósok miatt nem halljuk a napi tudnivalókat és a cikkcímeket, sőt, egyáltalán semmit sem értünk vagy hallunk.

Ezekkel a kis problémákkal együtt nagyon szeretjük a fotósokat, mert minden délutáni vagy esti programnál – ahelyett, hogy ők is végignéznék a műsort vagy részt vennének a megmozdulásban – képeket készítenek rólunk és másokról, és ezekből sok felvételt adnak nekünk az újságokhoz. Jó, hogy legalább a fotósok huszonnégyből huszonnégy órát „talpon vannak”.

Azt szeretjük még a fotósokban, hogy miattuk jár fel hozzánk HáDávid, majd harcol Borzassal, és ez nagyon vicces. (Fontos megemlíteni, hogy táncolni is szoktak, főleg Barnival és Bedővel.) Na jó, Borzas szinte majdnem mindenkivel harcol (az nem harc, így szoktam udvarolni – borzas).

A napunknak a legjobb része az, amit itt töltünk, és ezt még jobbá teszi az, hogy amikor már nagyon feszültek vagyunk a cikkünk miatt, jön Barni, és elkezd beszélni mindenféléről, és ez nagyon megnyugtat mindenkit, mert Barni sohasem feszült. Miközben mi dolgozunk, Trück nagyon unatkozik, ilyenkor jön Bedő Dani vagy HáDávid, hogy nézze meg az egyik videóját. Trück is szokott verekedni Borzassal, most pedig épp HáDáviddal verekszik. Azt szeretjük még a fotósokban, hogy mindig bejönnek vagy kimennek, és megzavarnak minket. Ma meg forgatni akartak itt, és amikor nincs dolguk, Trück szerint kockulnak. Amúgy én is fotózásra szerettem volna menni, csak a barátaim nem, egyedül meg nem akartam. (Meg azért talán itt sem olyan rossz – borzas megint.)

(V. Fanni 2010-07-26 108.szám)

Amit szeretünk a fotósokban | Vélemény
Amit szeretünk a fotósokban | Vélemény
Amit szeretünk a fotósokban | Vélemény

A könyv, aminek nem ismerjük a szerzőjét és a címét | Könyvajánló

Válása után jutott arra a felismerésre, hogy gyermeket akar az a pár, amelyik pontosan azért házasodott össze, mert egyikük sem akart gyermeket.

A hölgy remek házasságban élt férjével, éppen azért, mert házasságuk előtt, az első randin, szóba került a gyerek: A nő rögtön rávágta, hogy nála a gyerekvállalás nem szerepel a tervek között, és nagy meglepetésére a férfinak is hasonló volt a reakciója.

Majdnem már három éve éltek boldog házasságban, mikor a hölgynek barátnője szült egy tündéri gyermeket. A férfi és a nő elmentek hozzájuk látogatóba, hogy megnézhessék a kicsit. Hiába találta a nő is aranyosnak a gyereket, még mindig ugyanazt gondolta a gyermekvállalásról: bonyolult, és elrontja a karrierüket is.

Ám a férfi meggondolta magát, rájött, hogy egy gyerekből mennyi örömük származhat, így hát előállt a tervével a nőnek.

Ő nagyon rosszul fogadta, és ebből a két összeférhetetlen véleményből következett a válás. A nő megismerkedett egy nála jóval idősebb férfival, akivel mellesleg egy munkahelyen is dolgozott.

Legjobb barátnőjének részletesen elmagyarázta, hogy miért éppen egy idősebb férfival kezdett ki. Az ok nagyon egyszerű volt. A férfi már túl öreg ahhoz, hogy gyereket akarjon, így a kapcsolat remek lesz. Ám amikor a hölgy megtudta, hogy volt férjének is van új jelöltje, rettenetes féltékenység hasított belé.

Később rájött, hogy képes lenne gyereket vállalni, csak azért, hogy volt férjét visszaszerezze. Ez sikerült is neki, sikerült megbeszélniük a problémáikat, és kiderült, hogy a férfinak is sikerült lemondania a gyermekről, a hölgy miatt. Gyerekük azóta se lett, de boldog házasságban élnek a mai napig is.

(T. Dóri 2010-07-14 98.szám)

A könyv, aminek nem ismerjük a szerzőjét és a címét | Könyvajánló
A könyv, aminek nem ismerjük a szerzőjét és a címét | Könyvajánló
A könyv, aminek nem ismerjük a szerzőjét és a címét | Könyvajánló

Animal Cannibals | Interjú

Idén is - mint mindig - fellépett a PT hangárjában az Animal Cannibals. Mint mindig - most is - ráuszítottuk egy kollegánkat a srácokra, aktualitások reményében, hiszen hiphopból sosem elég... Most is - ahogy általában - nyitott, érdekes beszélgető-partnereink voltak, készséggel válaszoltak minden kérdésünkre.

– Meséljetek, mi történik mostanában veletek?

– Ebben az évben töltötte be a csapat a 21-ik életévét, és érdekes módon azóta is egyre több felkérés érkezik felénk – kezdte Qka.

– Bár mostanában már nem feltétlenül a fesztiválok látogatóit szórakoztatjuk, ettől függetlenül néhány ilyen rendezvényen is megjelenünk. Az egyik majdnem rendszeresnek mondható fesztivál az EFOTT, melyen idén is sikerül megjelennünk. Régebben még a Szigeten is láthatóak voltunk, manapság azonban már más irányba mozdult el a fesztivál-látogatók igénye.

– Ennek köszönhető, hogy az új videoklipben is újítottatok? Mit kell róla tudni?

– 3D-s (Richie mosolyog) Géczy Dávid rendezte, akinek ez az első ilyen munkája. Tesztmódban volt ez a fajta megjelenítés, úgy gondoltuk, ki kell próbálnunk. Folyamatosan figyelünk az újdonságokra – veszi át a szót Qka. – Annak idején pont ezért készítettük el a DVD-nket, amely az első magyar zenei DVD volt. Az aktuális lemezről egyébként ez volt már a hetedik videoklip, ez is egyedinek mondható.

– Ahogyan a táborotok is. Idén történt valami izgalmas?

– Nagyon hideg volt – árulta el Qka. – ettől függetlenül egy program sem maradt el. Nagyon jól éreztük magunkat, a gyerekek is, de sajnos egy hét alatt egyszer sem jutottam be a vízbe – teszi hozzá szomorúan. – Úgy indult ez az egész, hogy annak idején megkerestek minket ezzel a táboros ötlettel, azóta viszont szárnyaink alá vettük az egész rendezvényt.

– Végül, de nem utolsósorban: az év további részében mire számíthatunk tőletek?

– Ilyen-olyan közreműködésekre, mint például Sub Bass Monsterrel egy közös dal – árulta el Richie –, de akár még további újdonságokkal is előrukkolhatunk. Vagy visszatekintésekkel. De erről egyelőre még semmit sem árulunk el.

(H. Zsófi 2010-07-15 99.szám)

Animal Cannibals |  Interjú
Animal Cannibals |  Interjú
Animal Cannibals |  Interjú

Totális Elázás | Tudósítás

Amikor egy meleg, nyári napon hét ágra süt a nap, az erős UV-sugárzástól kiég az ember retinája, amikor már érzi a hátán, a tarkóján és a homlokán komótosan végigcsorgó izzadságcseppeket, akkor minden, amire vágyunk, az a hűvös és nedves óceán.

Mivel Kecskeméten – sőt az egész országban – nincsen óceán, mi itt, a PT-ben másképp csináljuk. A mi változatunkban szintén érzed a „hűvöset” és a „nedveset”, ráadásul még a vizet is, csak kicsit más formában.

Tegyük fel, hogy a táborból mindenki összegyűlik a kosárpályán, fehér pólóban és sortban, alatta fürdőruhában. Képzeljünk még hozzá ötven lavórt és vödröt, esetleg egy locsolócsövet, pár vizes rongyot és akár még vízibombákat is. Most hunyjuk be a szemünket, és próbáljuk kiüríteni az elménket. Halljuk meg a madarak csicsergését, a víz csobogását a vödrökben, a gyerekzsivaj tompuljon el, legyen csak egy enyhe kis háttérzaj. Érezzük, ahogy a nap pirítja az arcunkat, és lágyan melengeti.

És amikor kinyitjuk a szemünket, velünk szemben áll egy édesen vigyorgó kislány, még vissza is mosolygunk rá. Ekkor kezét hirtelen előveszi a háta mögül, arcunkról lefagy a mosoly, mert meglátjuk, hogy csöppnyi tenyerében egy-egy, vízzel töltött lufit tart. Minden átvált lassított felvételbe: a leányzó karja meglendül, és látod, ahogy a lufi gumifala hullámzik esés közben. Annyira gyorsan történik, és annyira felfoghatatlan, hogy nincs idő ellenreakcióra, csak annyit tudsz tenni, hogy behunyod a szemed és várod, hogy az arcodra jéghideg víz fröccsenjen.

Meg is történik. Kinyitod a szemed, csak értetlenül nézel a kislányra, de pár pillanat alatt kapcsolsz: megfogod a melletted álló lavórt, felemeled a kislány feje fölé, majd egy könnyed mozdulattal a tartalmát a tarkójára borítod.

(I. Viki 2010-07-25 108.szám)

Totális Elázás | Tudósítás
Totális Elázás | Tudósítás
Totális Elázás | Tudósítás

Óda a büfésnénikhez | Vers

Fekszem az ágyamban
Pislogok csendesen
Korog a gyomrom is
Szomjazom rendesen

Hangárba kóválygok
A nap mar magasan
Buktáért sóvárgok
s kávéra, ha van.

Ó de jaj, mit látok!
Üres már a tálca
Nem segít sem átok
Nem a varázspálca

Földre szállt angyalok
Segítsetek kérlek
Az álom – jaj! Elnyomott
Adjatok most étket

Értünk éjt nappallá téve
Vígan machináltok
Sőt, ha szépen kérünk
Kártyát lamináltok

Ó, hányszor ásitott
Éhes gyerektorok
Pultotok előtt
És kinek gyomra morog

Üdvözult mosollyal
Mannát osztotok
Ó porleves-hercegnők
S vonalkód-lovagok

Kik tűnt bufékártyával
Bátran küzdötök
Legyen zugotok
Áldott és örök.

Ó Emőci, Andi
Irma és Hajni
Értetek érdemes
Élni és meghalni

S jótevők falára
Előbb, mint megkésve
Hunor s Gyula neve
Legyen most felvésve

S ha hálánk e kis vers
Sem fejezi ki nagyon
Hadd dícsérjünk legalább
benneteket agyon.

Óda a büfésnénikhez | Vers
Óda a büfésnénikhez | Vers
Óda a büfésnénikhez | Vers

Anyu, Apu, meg ilyenek | Vélemény

Biztosan ti is tapasztaltatok már konfliktust a családotokban, ha esetleg valamiben nem értettetek egyet. Ez főleg tinédzsereknél fordul elő, szerintem ez mindenkinek egyértelmű. De azt, hogy kinél mik ezek a konfliktusok, eddig nem derítette ki még senki. Hát lássuk!

Első lépésként körbejártam egy kicsit kideríteni, hogy ki milyen viszonyban van a családtagjaival. Alapjáraton mindenki azt mondta, hogy nem sűrűn vannak konfliktushelyzetek a családjukban, és azok is átlagos témákban jelentkeznek: nem rak rendet, lusta, sokáig marad kint, visszabeszél… Ez tisztára uncsi, ilyen minden tinédzser családjában megtörténik, kivétel nélkül.

Aztán olyan is volt, akinek a testvérével kivételeznek, vagy nem tölt elég időt az édesanyjával, és ezek következtében születnek a veszekedések. Persze sok tinédzser egy idő után elismeri, amikor a szülőnek van igaza, de nem mindenki (ez persze nem én vagyok, ááá!).

Sokan több szabadságot akarnak, esetleg nem eszik meg a gombát vagy a sóskát (fúúúj! – a sóskával én is egyetértek – Trück).

Vannak olyan aggódó szülők is, akik folyton a gyereküket kérdezgetik, drogoznak vagy cigiznek-e.

Megosztanám egy személyes tapasztalatomat: ezen a nyáron esélyem nyílt elutazni a Rómának nevezett gázkazánként működő helyre, egy iskolai kirándulás keretében. Természetesen sok barátom volt ott, és a hazaúton történt egyikükkel az, hogy egyszer csak szörnyű telefonhívást kaptak: kocsival viszik haza őket. Azt tudni kell, hogy Rómába busszal mentünk, így az utazás majdhogynem egész napos programnak számított. És az egyik testvérpárért annyira aggódott az anyukájuk, hogy fogta magát, és szó nélkül értük jött, csak azért, hogy ne busszal kelljen utazniuk. Nos, kissé meglepődtem.

Persze többnyire a szülőknek tényleg igazuk van, és sokszor megéri hallgatni rájuk. Nincs olyan otthon, ahol ne lennének konfliktusok – bármilyen okból –, de tökéletes család úgysem létezik, így nem is érdemes keresni.

(H. Anita 2010-07-25 108.szám)

Anyu, Apu, meg ilyenek | Vélemény
Anyu, Apu, meg ilyenek | Vélemény
Anyu, Apu, meg ilyenek | Vélemény

Sokoldalú Anna | Interjú

Anna régóta jár néptáncra, és rendkívüli sikereket ért el eddig. Rengeteg elfoglaltsága van/volt, de még mindig nyitott az újra, szeret sok mindennel foglalkozni. Legyen az zene, tánc, vagy bármi, nagy esély van rá, hogy érdekli.

-Szia Anna! Azt szeretném megkérdezni, hogy milyen szabadidős elfoglaltságaid vannak vagy voltak.

-Régen jártam balettre, később jazzbalettre, két évig. Mindig is érdekelt a tánc, és mielőtt néptáncolni kezdtem volna, ritmikus gimnasztikára jártam, illetve úszni.

-Mióta jársz néptáncra, és milyen sikereitek voltak?

-Nyolc és fél éve. Sok sikerünk volt, például: színházi előadások, ahova csak a legjobb néptánccsoportok jutottak be, országos dobogós helyezések. Negyedik osztályban Szarvason megrendeztek egy táncversenyt, ahol első helyen végeztünk.

-Az iskolában volt valamilyen verseny mostanság?

-Év vége felé volt egy atlétikai verseny, ahol viszonylag jó helyezést értünk el a csoporttal.

-Szerintem nagyon jó hangod van. Énekléssel is próbálkoztál már?

-Igen, egy gödöllői népdalénekes csoportnak vagyok tagja. A tanárnőnktől nagyon sok mindent megtanultam, többek között azt is, hogy hogyan vegyünk levegőt éneklés közben, vagy hogy hogyan kell torokból énekelni.

-Szeretnél valami mást is kipróbálni esetleg?

-Igen, szeretnék valamilyen modern táncot kipróbálni. A hiphopot, és néptáncot lassan abbahagyom, mert már unom egy kicsit, ráadásul a csoport is szétbomlott. Ráadásul elég megterhelő, emiatt van gerincferdülésem. Nem csak nekem, hanem több néptáncos társamnak is.

-Az orvosok nem ajánlottak valamilyen sportot, amivel ezt korrigálni lehetne?

-De igen, a harcművészetet ajánlották, gondolkoztam már az aikidón, de még nem tudom, hogy belevágjak-e.

-A hangszeres játék egyáltalán nem izgat?

-A bátyámnak van egy gitárja, azon tanított néhány dalt, de igazából zongorázni szeretnék megtanulni, de ha csak gitározásra lenne alkalmam, annak is örülnék.

-Hát akkor jó sok terved van. Táncolsz, mégis angolra jöttél. Miért?

-Mert úgy gondolom, hogy nagyon fontos manapság, hogy valaki jól tudja a világnyelvet.

-Értem. Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre és sok sikert a jövőben is!

(E. Sári 2010-07-07 92.szám)

Sokoldalú Anna | Interjú
Sokoldalú Anna | Interjú
Sokoldalú Anna | Interjú

Szürkék I Csapatelemzés

Szürke. Milyen szép szín ugye? Bár ahhoz képest, amilyen szép, kissé kevesen választották. Szerencsére a lelkesedés nem hiányzik, ez a mi nagy szerencsénk.

Mint minden csapatban, itt is a csapat élén áll a vagány gyerek, vagyis a partyface. Általában ő szokott kiabálni, menőzni, és mindenkinek "osztani az észt". Némi haszna azért ennek is van, ugyanis a lelkesedő csapatot nehéz rosszul pontozni, de nem lehetetlen. Remélhetőleg mi jól fogunk járni. Nem lehet mindenki partyface, abból csak egy van, de vannak hasonlóan lelkesedő "embereink", akik szintén mindent beleadnak.

Nekik is nagy hasznát vesszük a pontgyűjtés közben. Egy átlagember a csapatban részt vesz a játékban, segíti a csapatot és szurkol, de egyiket sem viszi túlzásba. Ők is erősítik a csapatot, de mégis jobban pontoznának minket, ha ők is mindent beleadnának.

A leküzdendő probléma viszont a csapatnak az a tagja, aki játék közben semmi életjelet nem ad, nevezzük döglött halnak. A döglött hal nem hajlandó kivenni a részét a játékból, amit végül valószínűleg később meg fog bánni. Általában semmi kedvük sincs játszani, és csak akkor mutatnak bármi aktivitást, ha kényszerítik őket. Ilyenek szerencsére nincsenek sokan, de elvétve azért mindig akad belőlük. Ha őket sikerülne játékra bírni, és legalább egy átlagos tagnak nevezhetnénk őket, már az is hatalmas segítség lenne egy számunkra. De nem.

Őket nem izgatja a pontok száma, és rögtön elvetik a csapattal való együttműködés lehetőségét. Mintha ez nem volna elég, az evolúció megalkotott egy olyan életformát, amivel a "hivatalos" adatok szerint semmi probléma nincs. A lelkes strébert. Az ilyen ember mindvégig pattog, vigyorog és az egész csapat idegeit szaggatja. De azért többnyire ők is elég jó arcok, sőt, mókamesterek a javából.

Ja, amúgy én a "döglött hal" típusba tartozom. Csak az önkritika, ugyebár.

(K. Szabi 2010-07-07 92.szám)

Szürkék I Csapatelemzés
Szürkék I Csapatelemzés
Szürkék I Csapatelemzés

Kecskemét nyáron sokkal szabadabb | Tudósítás

Elnézést kérek, de a fenti cím nem az én agyszüleményem, a tavalyi Animal Cannibals előadásból kölcsönöztem. Bár igaz, hogy nincs összehasonlítási alapom, mondjuk a télhez képest, tehát nem tudom mennyiben különbözik akkor szabadság tekintetében Kecskemét, mint egyéb évszakokban. Lehet, hogy télen is az, de nyáron biztos.

Szóval ez a cikk azt hivatott bemutatni, hogy egy gyanútlan turistát mi fogad, ha Kecskemétre tévedne a szünet alatt. Én – nem lévén helyi – segítséget kértem programok kutatásában egy prospektustól és – természetesen – az internettől. És persze kaptam.

Nos, az biztos, hogy unatkozni itt nem lehet. Ami azonnal szemet szúrt, hogy nyáron olyan hetente-kéthetente van valamilyen távcsöves megfigyelés. Van, hogy a Napot, a Holdat, a bolygókat vagy épp a csillagokat lehet egy kicsit közelebbről megnézni. Ami még ennél is többször van, az a Sörfesztivál, de az kit érdekel?(Háát... - a szerk.)
Aztán ott vannak az egyszeri „fesztiválok”. Az idézőjel annak szólt, hogy például a Kazincy szavalóverseny aligha nevezhető fesztiválnak, de azért mégis esemény.

Itt rendezik meg még a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató. Szerintem ezt nem kell részletezni, mindenki el tudja képzelni, mi történik egy ilyen rendezvényen. Még néhány adalék: Szentivánéji mulatságok, pedagógusnap, Kodály Művészeti Fesztivál, Hírös Hét Fesztivál (mert tudjátok: Kecskemét a „hírös város”) és így tovább. Most, ha megbocsátotok (ha nem akkor is így lesz) nem sorolom fel az összeset, amit az internet jó pár oldalon keresztül taglal.

Térjünk rá a prospektusban említett kis pluszra. Ugyanis míg a net megelégszik azzal, hogy a fent említetteket felsorolja (névvel, dátummal, helyszínnel és telefonszámmal) addig a műsorfüzet megemlít néhány egyebet. Nevezetesen két tábort. Egyrészről kézművestábort (kisebbeknek), másrészről wakeboard tábort (nagyobbaknak). Utóbbiról csak annyit tudok, hogy a vízi sportok valami deszkázós-ugratós-önhúzatós fajtája.

Létezik még egy utolsó kategória, amit semmiféle segédeszközöm nem említ, de a délelőtt kipróbáltuk. A Fő tér. Azon belül pedig a szökőkút. Mert nyáron bizony nagyon jól esik belerohanni a hűs vízbe. És ezzel nem (csak) mi szórakoztunk.
Tehát nyáron, ha már úgyis itt vagy PT-ben, akkor nézz be hazafelé Kecskemétre! Megéri.

(F. Hanna 2010-07-13 97.szám)

Kecskemét nyáron sokkal szabadabb | Tudósítás
Kecskemét nyáron sokkal szabadabb | Tudósítás
Kecskemét nyáron sokkal szabadabb | Tudósítás

Esti Póker Rippel Kristóffal | Tilosbanjárás

Mikor láttuk, hogy senki nincs bent, és nyitva az ajtó, ráadásul még a kulcs is a zárban volt, Dani gondolta, hogy zárjuk be, a kulcsot pedig dugjuk el. Így is lett, és jó sokáig elő sem vettük. Mikor második héten megjött Ben egyik haverja, kitalálta, hogy pókerezzünk.

Ez jó ötlet volt, hát el is kezdtünk játszani a szobában. Nem volt zsetonunk, ezért magyarkártyát használtunk zsetonnak. Ez elég hülyeség, ráadásul még kevés is volt belőle, de mindegy, a célnak megfelelt.

Másnap megint akartunk pókerezni, ezért Ben szerzett valahonnan egy rendes pókerszettet és letoltunk egy menetet a szobában. Aztán még kettőt. Végül éjfélig pókereztünk. Ezt a partit Aliga oszlatta fel, mert túl hangosak voltunk.

Aztán két napra rá, mikor megjött az unokatesóm, öten felmentünk pókerezni
a 610-be, amíg mindenki a strandon volt. Jó volt, elég sokat játszottunk, de végül meguntuk és lementünk focizni.

Este, amikor Danival mentünk vissza a szobába, ott ült az asztalon Max, és azt mondta, hogy már várnak ránk a szokásos helyen egy pókerpartira. Fent két asztal volt összetolva, rajtuk terítő. Minden szék előtt egyenlően szétosztott zsetonok voltak. Ekkor még csak hatan voltunk: Ben, Max, Dani, Kriszó, én és valami gyerek.
Ez kevés volt, ugyanis nyolc játékos kellett, de szerencsére jött még Valentin és Tomi. Elkezdtük a játékot.

Az első kört Ben nyerte, aki nagyon örült magának. A másodikat én, ami nagy mázli volt, mert kilences pókerem volt.

Jött a következő kör. Már nagyon sok volt a potban, és én csak emeltem és emeltem. A feszült csönd közepette egyszer csak valaki benézett az ajtó üvegén, és megpróbálta kinyitni. Macsek volt az.

Mit csináljunk, kinyissuk, vagy ne? Kinyitottuk. Macsek nagyon mérges volt, és kérte a neveinket és a szobaszámokat. Büntetésképpen majd mosogatnunk kell.
De megérte. Még így is.

(R. Kristóf 2010-07-15 99.szám)

Esti Póker Rippel Kristóffal | Tilosbanjárás
Esti Póker Rippel Kristóffal | Tilosbanjárás
Esti Póker Rippel Kristóffal | Tilosbanjárás

Szökőkút és Szókraténusz | Tudósítás

Hétfőn elmentünk Kecskemétre és megnéztük a különböző nevezetességeit csapatépítés címén. Esztella kifejezésével élve 'pancsiztunk' a szökőkútnál ami a központ közepén helyezkedik el.

Aki nem ehhez kedve, az a templomot fedezte fel. Én a feltörő gejzírek között szlalomoztam és megpróbáltam minél több embert elvizesíteni, aminek a következménye az lett, hogy Szabi és Bianka berángattak a legnagyobb gejzírbe és már én is indulhattam a vizespóló versenyen. Aztán mindenki kifeküdt száradni a kőpadokra. Amikor felálltam, egy egész nagy víztócsát hagytam ott magam mögött ami a ruhámból folyt ki. Sajnos csak későn vettem észre, de egy bácsi a kislányával beleült. Nem szóltam nekik (most már nagyon sajnálom), mert úgy gondoltam, hogy már úgyis mindegy mert úgy kb. pár perce benne csücsültek és lovacskásat játszottak.

Aztán a templomosok megérkeztek, és kárörvendő vigyorral végigmérték a mi ázott csapatunkat. Abban a pillanatban amikor megérkeztek, felpattantunk, és úgy ahogy voltunk, elcaplattunk a Szórakaténusz játékmúzeumba, ahol a mi zseniális mentorunk, Trück, elintézte, hogy soron kívül bejussunk. Emese meginterjúvolta a múzeumos nénit, aki valami unalmasat kezdett magyarázni, amire nem nagyon figyeltem oda. Helyette inkább Esztellát hallgattam. Aztán hazajöttünk.

Nekem most valójában a városházáról kell írnom. Trück azt mondta, hogy az a Cifra palota, de sajnos félreinformált. Joggal, mivel mindkettő szecessziós stílusban épült. Csak annyi a különbség, hogy a Városháza 1893–97 között épült, míg a Cifra Palota 1902-ben. Van még egy csomó adatom, mert szegény információs nénit a kérdéseimmel jól összezavartam, és most azokat is bele kell fűznöm valahogyan.

Például, hogy 174 szobája van, vagy hogy 5534 négyzetméter az alapterülete. Na most már ez is sikerült, és ennyivel is okosabbak lettetek. Akad egy legenda is, ami szerint Katona József (aki a Városházán dolgozott) akkor kapott szívrohamot, amikor kilépett ennek az impozáns épületnek a kapuján. Egy kőtábla is ezt bizonyítja. Aki nem hiszi, járjon utána, ott van a Városházával szemben.

(L. Livus 2010-07-13 97.szám)

Szökőkút és Szókraténusz | Tudósítás
Szökőkút és Szókraténusz | Tudósítás
Szökőkút és Szókraténusz | Tudósítás

Egyenruha, csak úgy I Okfejtés

Számodra milyen egy ideális ruhadarab? Színes vagy egyszerű? Fontos a flitter, vagy esetleg egyéb más kell rá? Ha van tökéletes egyenruha, akkor az iskolai az egyenöltöny vagy mondjuk egy póló, az iskola címerével? Most talán végre sikerül megfejteni a mágikus kék gatya, fehér ing rejtélyét is.

Sok iskola van, amely előírja az egyenruha (alkalmi vagy állandó) viseletét. Ez a berögződés nem hiába alakult így ki. Egyenruhában nem látszanak annyira a különbségek a diákok között, és ezáltal mérséklődnek a konfliktusok. Összetartja a csoportot, mindenki látja az azonos diákot, barátot.

Ugyanakkor vannak, akik semmi pénzért sosem vennék fel az egyenruhát. Szerintük nagyon kényelmetlen „ünneplőben” lenni egész nap. Nem is beszélve a különböző foltokról, amik táplálkozás útján kerülnek a ruhára. A másik indok az, hogy az egész öltözet rettentő unalmas. Olyan hatást kelt, mintha több száz droid járna az iskolába.

Egy fontos szempont még az időjárás, például Május környékén már iszonyatos kánikula szokott lenni. Így könnyen elájulhat az ember, vagy akár napszúrást is kaphat a ruha anyaga miatt. Nem beszélve a folytonos szúró érzésről, amit a szövet érintése vált ki az emberekből.

Ráadásul a különböző színű egyenruhák, (pl. sárga, zöld vagy kék) vonzzák a különböző állatokat, így keserítve meg a viselőjének perceit. Ez főleg évnyitókor jelenthet gondot, amikor több órán keresztül sárga ruhában kell flangálni az udvaron.

Az összes érv közül talán a negatív jelzők hangzottak el leginkább. Ez nem is csoda, hiszen semmi értelme az egyenruhák kavalkádjának. Mindig lesznek olyanok, akik mást vesznek fel, így ellehetetlenül a pozitív kritika . Én se mennék azonos viseletben iskolába. Egyszerűen nincs értelme az egyenruha erőltetésének. Nem tetszik és kész.

Bár, ha belegondolok, a koponyás póló, és a szegecses öv sem a járható út... Lehet, alszom még rá egyet.

(D.Gergő 2010-07-07 92. szám)

Egyenruha, csak úgy I Okfejtés
Egyenruha, csak úgy I Okfejtés
Egyenruha, csak úgy I Okfejtés

Egy kis modellkedés | Tudósítás

Ma újra egy másik szekció működésének egy szeletébe pillanthattam be. Az egész délelőttömet a fotósokkal töltöttem, akik modell fotózást tartottak, HáDávid kedvéért, aki mindent felvett és egy újabb filmet fog vágni belőle.

Mindenki izgatottan lépett be a sárga épület száz-tizenhetes, földszinti szobájába. Mindenki vitt magával pár csinos ruhát, kiegészítőket és sminkeket. Amíg ők kipakoltak az asztalokra, Barni és Dávid az eszközöket állították fel. Miközben a lányok a ruhák közül válogattak, a filmesek vezetője az álakcentusával és egyéb poénjaival szórakoztatott minket. Elmondta, hogy öt lánynak kell megtestesítenie öt karaktert.

A karakterek közt volt eredetileg a hippi, a pilóta, a tehenészlány, a retro és a piroska volt, de ezek később megváltoztak. Miután átöltöztek, már is kezdték volna a sminkelést, ezért Dávidnak többször is rájuk kellett szólni: Amíg nem indítja a kamerát, addig nem csinálhatnak semmit.

Végül belekezdtek az arcfestésbe - kisebb-nagyobb mértékű profizmussal - és a frizura készítésbe. Az egyetlen fiú modellnek kivasalták a haját, és ahogy Dávid mondta: „Beach Boy-t” csináltak belőle. Dávid és Barni mindenkinek instrukciót nyújtott afelől, hogy milyen pózokat vegyenek fel. Modell modellt, póz pózt követett. Kifejező mimikát és testhelyzeteket láthattunk.

Mindenki kipróbálhatta magát: akár fotósként, akár modellként. Mind két fél kihozta magából a maximumot, kreatívak voltak.

A legvégén HáDávid pózolt Barni fényképezőgépének és Viktor kamerájának.
Az egy egész délutánt igénybe vevő munkálat eredménye: Rengeteg szebbnél-szebb divatfotó, egy hosszú, összevágandó videó felvétel és persze ez a cikk. És örülök neki, hogy megint megismerkedtem egy új szekcióval, e tapasztalatok alapján, a fotózást is csak ajánlani tudom, mindenkinek. A képeket a péntek esti fotókiállításon, a videót ugyanakkor, a médiások vetítésén nézhetitek meg.

(I. Viki 2010-07-22 105.szám)

Egy kis modellkedés |  Tudósítás
Egy kis modellkedés |  Tudósítás
Egy kis modellkedés |  Tudósítás

Bátorságpróba helyett | Tudósítás

A sötét, rég elhagyatott, romos szovjet laktanyából, Kecskemét határában hirtelen velőtrázó sikoly hallatszik ki, amit kárörvendő nevetés követ, majd még több sikoltás. A PT-sek bátorságpróbát tartanak, mint minden évben a turnusok közti szombaton. Ebből maradtunk most ki.

Az idei, első bátorságpróba elmaradt a foci-vb bronzéremért folyó mérkőzés okán. Ehhez képest a hangári vetítésen körülbelül 20 ember vett részt, ráadásul a 170 táborozóból 200-an aláírták a petíciót miszerint „nem-annyira-érdekel-a-focivébé-inkább-legyen-bátorságpróba”. Persze voltak olyanok, akik tényleg a meccset akarták nézni.

De az ok tényleg a foci VB volt. Elég kevés tanár volt épp itt szombaton, (sokan elutaztak) és közülük is szerették volna néhányan a VB-t nézni, a vetítés pedig együtt járt azzal, hogy a kisebbeknek és a nem érdeklődőknek is kellet programokat szervezni (filmnézés volt).

Ehhez szintén kellenek emberek, így a próba egyszerűen túl sok munka volt, túl nagyprogram volt túl kevés emberre, ráadásul az épületeket ki kellett volna takarítani. De a mostani hét végén várható bátorságpróba.

Hogy tudjuk miből maradtunk ki, itt van pár élmény az elmúlt évekből: horrorfilmek előtte, a hangulat megalapozása végett, vagyis, hogy aki odamegy már attól megijedjen ha valaki odafordul hozzá; 2-3 személyes csoportok, kifestett tanárok, lecsapódó vasablakok, elégetett zoknik, erdőjárás, sötét folyósok, gyertyák, szilánkos vödrök, amikbe bele kellett lépni, ajtócsapkodás, kiugráló és hátulról ijesztgető emberek. Ezzel együtt is sokan végignevették a bátorságpróbát.

Stücki és Anti főkoordinátorok (akikhez a szakértői csoport küldött) a következő szombati bátorságpróbára félelmet, rettegést, horrort és sötétséget ígérnek és persze újításokat, hogy akik már tizedszerre mennek végig ugyanúgy halálra rémüljenek.

Ezzel együtt szeretnék kérni, hogy a gyerekek lehetőleg ne tizenhatosával elemlámpákkal felszerelkezve menjenek, mert úgy tényleg nem annyira félelmetes. Ők nem is konkrétan ijesztgetni akarnak, csak egyszerűen olyan hangulatot teremteni furcsa zajokkal és a sötéttel, ami csak úgy magában is rémisztő.

Végül szeretnék leszögezni, hogy a szovjet laktanyákban nem élnek hajléktalanok és már évek óta sem döglött, sem élő kutyát nem láttak a közelükben – legalábbis ezt állítják. Továbbá, hogy év közben senki nem halt meg a laktanyák csendesen málló falai közt.

(J. Janka 2010-07-14 98. szám)

Bátorságpróba helyett | Tudósítás
Bátorságpróba helyett | Tudósítás
Bátorságpróba helyett | Tudósítás

Mitől vörös az ég alja? | Természesztbúvár

Azt mondják, hogy ha a naplementekor piros az ég alja, másnap sütni fog a nap, és jó idő lesz. Mások szerint, ilyenkor másnap fújni fog a szél, és nagy vihar lesz egy adott területen. Ki mit hallott? Illetve van-e valami tudományos magyarázata a kérdésnek, vagy csak népi hiedelem az egész?

Az ősidőkben az emberek az égi jelekből is jósoltak, azonban ahogy a tudomány egyre nagyobb teret hódított meg a mai világban, ezek a jóslatok a mindennapi életünk nélkülözhetetlen részeivé váltak. De nézzük, mikor vöröslik az ég alja! A Napból érkező színtelen, fehér fény a légkörben lévő számtalan részecskén (por-, füst, páraszemcsék) szétszóródik.

A fehér fény a színkép színeinek – vörös, narancs, sárga, zöld, kék, ibolya, ultraibolya, fehér – keveréke. Nappal az égboltot azért látjuk világoskéknek, mert a tiszta, szórt színek keveréke ezt a színt adja ki.

Reggel és este a Nap sugarai sokkal vastagabb légrétegen hatolnak át, mint délben. A kék szín nagy része így már nem jut el hozzánk, a sugarak közül csak a vörös nem nyelődik el, a kelő és nyugvó Nap tehát vörös. Egy kis pára a föld színe felett növeli ezt a hatást. Borús ég, sok pára esetén azonban az összes szín eltűnik, az ég szürke lesz.

A vörös hatásban szintén közrejátszik, ha egy terület fölött magas légnyomás található. Az ott leszálló légmozgás a szennyező anyagokat a földfelszín közelében tartja, és ezáltal a naplemente még vörösebb a szokásosnál.

Miután a magas légnyomás általában jó időt hoz, az ilyen típusú vörös naplemente jelzi, hogy tiszta idő közeleg. Ha az ég reggel vörös a keleti égbolton, akkor ezt nyugaton alacsony légnyomás fogja követni. Az alacsony légnyomás általában felhőket, esőt vagy vihart hoz, így ez egy figyelmeztetés a tengerészek számára.

A megfigyelések sokszor igaznak bizonyulnak, de nem mindig. Az uralkodó szélirány adott területeken gyakran nem nyugati irányú, és a vöröses felhők is sokszor nem részei érkező vagy távozó viharrendszereknek. Tehát ha látjátok, hogy vörös az ég alja, akkor már tudni fogjátok, hogy miért van ez a jelenség, és hogy a környéken nagy a nyomás- vagy a szennyezőanyag-mennyiség.

(S. Balázs 2010-07-08 93.szám)

Mitől vörös az ég alja? | Természesztbúvár
Mitől vörös az ég alja? | Természesztbúvár
Mitől vörös az ég alja? | Természesztbúvár

A Piros Tornacipő | Esti Mese

Hol volt, hol nem volt, egyszer, nem is olyan régen, egy koszos szekrényben, a koszos szekrény legmélyebb, legkoszosabb sarkában, ott is egy nagy, poros dobozban, volt egyszer egy apró, szakadt, piros tornacipő.

Már évek óta senki nem hordta, azóta, amióta elszakadt, és a kis lábbeli nagyon magányos nem lett.

Hiányzott neki a füvesített focipálya, a meleg beton érintése, sőt még a kisfiú lába is, pedig előtte sosem tudta elviselni a lábszagát. Szegény cipő ott sírt a szekrényben. Arra gondolt, milyen jó is lenne, ha valaki felvenné, és megint szeretnék, megvarrnák, megmosnák... amikor lépteket hallott, melyek egyenesen a szekrény felé vezettek. Hirtelen nagy fényesség támadt; a doboz fedelét levették.

A cipő felnézett és egy tinédzser fiút látott, aki csodálkozva felvonta a szemöldökét.

- A régi cipőm. - szólalt meg, miközben kivette a tornacipőt a dobozból. - Anya! - kiáltotta (mire a szakadt cipő majdnem megsüketült) és leszaladt a lépcsőn.
Amikor a fiú leért a földszintre, hirtelen lefékezett, majd kezében tartott régi barátját ledobta a földre.

- Ezzel mi legyen? - kérdezte éppen vasaló anyukájától, miközben leült. A nő lenézett a cipőre, látta a szakadást az oldalán, a port a tetején, a kopott festéket az elején, és a lemálló cipőtalpat, majd visszatért vasalnivalójához.

- Használod még? - vonta fel a szemöldökét. Inkább költői, mint igazi kérdésnek hangzott, hiszen ott volt benne a válasz. A fiú meg is adta:

- Dehogyis. Kicsi rám. Csak gyerekkoromban hordtam. - hangzott a felelet. Lemondóan sóhajtott, tudta, hogy az anyukája mit fog neki mondani.

- Dobd ki. - javasolta oda se nézve. A fiú – aki maga sem tudta, mit csinálhatna mást – elment a szemeteshez, amibe egy mozdulattal bedobta a cipőt – aki nagyot loccsant, és fájdalmasan felnyögött - , majd vissza se nézve újra a házuk felé vette útját.

(Esztella 2010-07-13 103.szám)

A Piros Tornacipő | Esti Mese
A Piros Tornacipő | Esti Mese
A Piros Tornacipő | Esti Mese

Mesetekergő | Tudósítás

Lehet, hogy Trück behízelgő hangja, de lehet, hogy a név – KecskeNEWSás – teszi, de végül ingyen bemehettünk a Nyári mese – tekergőre, és azon belül a Kis kakas gyémánt félkrajcárjára. Négyen voltunk kiválasztottak: Trück, fotós Barni, Dalma és én.

Sajnos 10 perccel később érkeztünk, így lemaradtunk az elejéről, de nem keseredtünk el. Gyorsan csatlakoztunk a tanösvényen haladó csoporthoz, és figyelmesen hallgattuk az elöl haladó bácsi magyarázatát.

Ez főként a madarakról és fészkeikről szólt, pl. a kuvikról, a búbos bankáról, a seregélyről, a csuszkáról, a fakusz fészkéről. A bácsi igyekezett érdekes dolgokat magyarázni a helyről, ami a felnőtteknek lekötötte a figyelmét, de az aprónépet jobban érdekelte egy éppen arra mászó katica.

Láttunk egy pelefészket is, amiben most nincsenek pelék, mert elszállították őket egy peletudóshoz, mert nem voltak hajlandóak téli álmot aludni, és ez az alváshiány megviselte a szervezetüket. Ezért a telet egy speciális pelehűtőben töltötték, amely a téli hideget imitálta.

Amikor tovább haladtunk a tanösvényen, láttunk pár fekete diót, amit nagyon, nagyon nehéz feltörni, még egy hatéves „férfinak” se sikerült.Visszafelé tapsikolva haladtuk a meselépcsőhöz, és az „Erre kakas, erre tyúk”-ot énekeltük.
Miután elhelyezkedtünk a párnákon, énekeltük az „Én elmentem a vásárba fél pénzzel”-t, aki tudta a soron következő állat hangját, az megkapta az azt jelképező, feldíszített fakanalat. Én egy kecskét, Dalma egy pulykát kapott. Szerintem Trück díjat érdemelne a legjobb kakashang kategóriában.

Ezek után meghallgattuk a „Kis kakas gyémánt félkrajcárja című” mesét egy egyszemélyes előadásban, amiben néha a gyerekek is részt vettek, majd megismerkedtünk a kenyér-készítés rejtelmeivel az A part alatt című dal jó voltából. Csináltunk rafiából kakast is, amit én nem fejezhettem be mert vissza kellett jönni a táborba.

Hazaúton a pété felé megbeszéltük a buszon található matricák rejtelmeit. Ezen nagyon jól szórakoztunk és észre se vettük de már a PEOPLE TEAM-ben voltunk. Nekem nagyon tetszett. Örülök, hogy vannak olyan programok is Kecskeméten, amelyek nem kifejezetten az idősebb korosztálynak szórakozatóak.

(L. Livus 2010-07-23 106.szám)

Mesetekergő | Tudósítás
Mesetekergő | Tudósítás
Mesetekergő | Tudósítás

La Gran Canaria | Tudósítás

Egy áprilisi nap az anyukám azzal ment el, hogy elhívták egy élő pókerbajnokságra, és azzal tért haza, hogy nyert egy beülőt az európai döntőbe, amit a Kanári-szigeteken rendeznek. A nyereményben benne volt még egy személy repülőjegye és három éjszaka egy ötcsillagos szállodában plusz egy főre is. Mi kibővítettük a három napot egy hétre, de így háromféle szállodában aludtunk.

Május 19-én, hajnalban elindultunk a Ferihegyi repülőtérre. A gépünk kilenckor indult és fél tizenegykor már Madridban volt. Három órát kellett várnunk, míg elindult a szigetre induló járat. További kétórás út következett. Az első, amit az ember meglát felülről, hogy minden barna és kopár. Ránk egy kint élő, magyar pár férfitagja várt, de csak elvileg, mert félórát késett.

Kocsival vitt minket az első szállásra, ami a Playa del Inglés részen volt. Odafelé megláthattuk a sziget valódi szépségét. Az utat pálmafák, kaktuszok és rengeteg rikító színű virág szegélyezte, ezek mellett gazként nőtt az aloe vera. A második hotel öt csillagos volt, a Meloneras nevű parton volt, ami a déli rész legpuccosabb környéke. Mondanom sem kell, hogy ez volt mind közül a legjobb. A legutoljára apartmanban laktunk, amit nem csak a derekunkba álló matracrugók miatt nem szerettünk.

A versenyre tizenöt ország csapata érkezett, mindegyikben tizenöt fővel és a kísérőikkel. Első este nyitóbuli volt koktélokkal és diszkózenével. A magyar sajtósok között volt az Aktív riportere is, valamint egy bulvárlap írónője, akinek mániája volt, hogy az étkezések közben boldogítson minket a bélrendszere helytelen működésének történeteivel. Szombaton volt az első forduló, amin csak egy magyar jutott tovább a második, vasárnapi fordulóra, ahol mindegyik helyezés fizetett.

Bár engem nem engedtek be a kaszinóba, mert még nem vagyok tizennyolc éves, az összes magyar csak egy emberre koncentrált. Kidolgozták egy módszert, miszerint folyamatosan sört csempésztek a széke alá. Amíg ezt megtudták csinálni, anélkül, hogy a biztonságiak észrevették volna, a magyar versenyzőnek folyamatosan szerencséje volt.

Végül a dobogó alján végzett, de ennek is nagyon örültünk.
Voltunk kirándulni Las Palmasban, ami a sziget fővárosa, ennek az óvárosi része a legszebb, de a strandja is nagyon kulturált. Következő nap a hegyekbe mentünk, ahol az őslakosok barlangba vájt házait néztük meg, utána elmentünk a dűnékhez, amiket a legenda szerint Afrikából fújt át a szél. Az utolsó napunkat Mogánban töltöttük, a leghangulatosabb kikötővárosban, amit valaha láttam.

Egy hét leteltével csodálatos élményekkel (és persze rengetek képpel) gazdagodva tértünk vissza Budapestre, ahol, szemben az ottani állandó meleggel, esett az eső.

(I. Viki 2010-07-20 103.szám)

La Gran Canaria | Tudósítás
La Gran Canaria | Tudósítás
La Gran Canaria | Tudósítás

Pyromania-x | Tudósítás

Krisznek gumicsirkéje, Antinak humorestjei vannak a táborban. Stückiről és Csabáról is tudtunk egyet s mást, főleg azt, hogy a számtechterem a birodalmuk. De azokra, akik első hetüket töltötték itt, újdonságként hatott, hogy az igazán meleg helyzetekben is megállják a helyüket!

Nincs olyan, aki ne hallotta volna a mondást: Ne játsz a tűzzel! A többség ezt így is gondolja, és a nagyobb lángnyaláboktól távol tartja magát. Nem csak Cascada hódít Pyromania című számával, a PEOPLE TEAM néhány tanára is beállt az elismerendő tehetségek sorába. Ők a tűzzel szórakoztatják a Nagyérdeműt, és a folytonos veszélyre is fittyet hánynak. Ezt tegnapelőtt este mi is megtapasztalhattuk!

Az esti játékok után a homokon lélegzetelállító látványban volt részünk. A tábor teljes sötétségbe borult, a fáklyák meggyulladtak, a zene elindult, és elkezdődött a show!

Először lángoló bottal táncolva figyelhettük meg őket, majd a gyakorlatok egyre durvultak, és veszélyesebbnél veszélyesebbek lettek. Sokszor csak fényes csíkokat láttunk a tüzes eszközök helyett, és az egésznek a hangulata magával ragadott minket is. Anti és Stüki, az alapítók külön számában lángoló golyók és tűznyelés következett. Az izgalmas gyakorlatokat tovább bonyolították. Végül egy kis „tűzharcot” is láthattunk. Félelmetes, ugyanakkor felemelő látvány volt az egész, amely elvarázsolt mindenkit.

Nagyon tetszett, és felkeltette érdeklődésemet a produkció, ezért kicsit kérdezősködtem az érintettektől, Csaba és Stüki voltak a segítségemre. Tőlük tudtam meg, hogy - főleg a táborban - csak a szabadidejükben tudnak gyakorolni, ám ezen a héten erre nem volt alkalmuk. Mint azt gondolhatjuk, a tüzet nagyon szeretik, az állandó, kisebb sérülésektől nem tartanak; szerencsére a csapat fennállása óta - azaz nagyjából öt éve - nagyobb baleset még nem történt!

Ebben az évben a táborozók a produkcióban rengeteg újítást találhattak, elsőnek talán Csabát emelhetem ki, aki most csatlakozott a „piromániások” lelkes csapatához, de a fáklyás számot, a meteorozást egymás nyakában, az utolsó, kardos jelentnél a bot használatát először ámulhattuk végig. Az interjú végén a srácok azt is elárulták, idáig csak az idejövő gyerekeket és tanárokat szórakoztatták, de szeretnék ezt a produkciót a PEOPLE TEAM-en kívülre is vinni. Ehhez csak sok sikert, népes közönséget, soha nem múló lelkesedést és elegendő őrültséget tudok kívánni! Hajrá Fiúk!

(T. Kata 2010-07-29 113.szám)

Pyromania-x | Tudósítás
Pyromania-x | Tudósítás
Pyromania-x | Tudósítás

Aluljáró | Hangulat

Lassan sétálok reggel az aluljáróban, a szembejövő embereket figyelem. Úgy tűnik mindenki siet valahová, egyenesen maguk elé néznek, felemelt állal, hosszú léptekkel, egyedül mennek a dolguk után. Arcuk általában mosolytalan, stresszes vagy csak unott. Ha valaki esetleg, egyedül, mosolyogva menne, rögtön furcsán néznek rá, ez kérem nem elfogadott...

Miért is látszhatna valaki, hogy jókedvű, ha valahol egyedül van? Ahhoz minimum nagyon boldognak kell lenni. Ha csak úgy vidám és ez látszik is rajta, már őrültnek van elkönyvelve, vagy az emberek gyanakodni kezdenek, mi lehet az a szörnyűség amit kieszelt ellenük - és csak is személy szerint ellenük. Így hát mosoly nélkül a reggeli, álmos, egyszínű káoszba beleolvadva felszállok a metróra.

Második állomás lévén van még rengeteg hely a kocsiban, le is ülök egy hölgy mellé, aki közelebb van már az 50-hez, de lélekben 30-nak érezheti magát. Persze nem közvetlen mellé, ez szintén nem elfogadott, majd a végállomás előtt ha már tömve van az egész metró, lehetséges, hogy érkezik ide is valaki. Szemben velem középkorú üzletember ül, újságot olvas, gondolatait teljesen lekötik a gazdasági világ legfrissebb hírei; a kapaszkodónál két tinilány áll, látszik, hogy épp hazafelé tartanak, és nem aludtak túl sokat az éjszaka, beszélgetni nincs is erejük, csak a szandáljuk orrát figyelik, ők sem veszik észre a többi embert.

Az emberek nem igazán vesznek tudomást egymásról, mindenki elvan a kis világában, hiába van nagy ismertségi körük, nem látják, hogy mennyi ember teljesen ismeretlen, bár valamilyen közvetett kapcsolatban biztosan áll vele. Nem látják, hogy mégis a legtöbb embernek mennyire nincs semmi köze egymáshoz, nem úgy értve, hogy ismeri, hanem csak annyi kapcsolat, hogy pl. tudomásul veszi a jelenlétét a metrón. Ezen nem is akarnak változtatni, bár talán nem is szükségképp kell, csak úgy érdekesebb lenne...

(J. Janka 2010-07-08 93. szám)

Aluljáró |  Hangulat
Aluljáró |  Hangulat
Aluljáró |  Hangulat

Együtt a médiaszekcióért | Felhívás

Fotósok, filmesek, újságírók rendre próbára teszik egymás türelmét, élvezettel nézik, ahogy a másik szenved a hőségtől, vagy ahogy HáDávid terrorizálja a gyengébbeket.

Miközben élvezettel szapuljuk egymást, kénytelen-kelletlen beismerjük, hogy szükségünk van a filmesekre és a fotósokra. Miért?

Fotók nélkül nem lenne KecskeNEWSás - szomorú, de igaz. Például a kisgyerekek a kezükbe sem vesznek olyan könyvet, amiben nincs egy fia kép se. A képek megkönnyítik az olvasást, pihentetik az agyat, esetleg megnevettetnek. Arról nem is beszélve, hogy foglalják a helyet, mivel elég fárasztó lenne teleírni olyan hangyabetűkkel az egész oldalt.

A fotók feldobják az újságot, javítják a külalakját, felkeltik a figyelmet.
Ráadásul hol lenne a PEOPLE TEAM honlapja képek nélkül? Nem is lenne értelme, hogy legyen honlap, mert mégis minek: az újságcikkeknek? Pont az előbb fejtettem ki, hogy az miért lenne gáz. És mi lenne velünk a „Ne már, az ott én vagyok? Pf...” nélkül?

Rövidke életünk során szívesen emlékezünk vissza egy-egy nevetséges képre valamelyik kedves barátunkról. Legszebb öröm a káröröm.

És ott vannak a filmesek. Nagyon szívesen mondanám azt, hogy „Áh, a filmesek nem jók semmire, nem csinálnak semmit”, de sajnos nem igaz. Csupán az udvariasság (!) kedvéért felhívom a figyelmet arra, hogy a filmek szerves részét képezik a már említett honlapnak, és min röhöghetnénk pénteken, ha nem azon, amit egész héten csináltak?

Ó igen, majdnem elfelejtettem az újságírókat! Mi vagyunk az újság alfája és ómegája, Trück padawanjai, a tábori létezés értelme, a kommunikáció alapköve, és végül, de nem utolsósorban, azok az elvetemült kölykök, akikre Borzas legfőbb ellenségeiként tekint. (Sorsot húztunk Trückel, és én lettem a rossz zsaru... - Borzas)

Na, nem mintha olyan nagyra lennénk magunkkal, mi csak szerény háttértáncosok vagyunk, akik nélkül nem élet az élet a PT-ben!

(F. Anna 2010-07-21 104.szám)

Együtt a médiaszekcióért | Felhívás
Együtt a médiaszekcióért | Felhívás
Együtt a médiaszekcióért | Felhívás

A mi Melindánk | Riport

Sípos Balázs cikkének mondanivalója meggyőző és magvas ezért elétek tárjuk, hogy magatokba szívhassátok a nyelvújító mozgalom egy újabb nagyszerű vívmányát. – A főszerk.

Melinda egy magyar szakos tanár a sárga ház százötös termében. Angliából és Franciaországból származó embereket tanít meg a magyar nyelv sajátosságaira. A csoportja teljesen az alapoknál kezdi. Az egyik tanórájának 90 percét ültem végig és a következő következtetéseket vontam le belőle.

Az óra nagyon felkészülten, energikusan kezdődött. Melinda fejében kétségkívül a következő járhatott: „ma is többet adhatok át a tanulni akaróknak”.

Az óráján ha valaki elakad, akkor azonnal leállnak, és addig magyarázza, míg meg nem érteti a nebulóval. Elsősorban játékosan tanítja őket a magyar nyelvre. Először az ABC jön, később pedig mind a 150 fajta igeragozást megtanítja. Utána jönnek ez állatok és az ételek, majd a számokra oktatja őket.

Képes és szöveges példákat is ad nekik, hogy jobban megértsék a tanultakat. Igyekszik mindenkivel személyreszabottan foglalkozni. A csoportban van egy kisfiú akinek jobban megy a magyar, ezért neki egy picit több feladatot oszt ki. A kiejtés formálása is állandóan terítéken van.

A csoportban négy fiú és kettő lány van. A fiúk eléggé hiperaktívak, ezért sokkal több figyelmet kell rájuk fordítani, ami még Melinda korlátlan energiájából is látványosan sokat vesz el. Míg az első két óra intenzív tanulással telik, a harmadikon már kint vannak a szabad levegőn.

A 3. órában a magyar kultúrával foglalkoznak. Összevonják a két magyar csoportot, együtt táncolnak, furulyáznak, gitároznak és magyar nyelvű meséket olvasnak fel egymásnak. A hét végén Melinda nem csak egy emléklapot szeretne adni, hogy „grat', itt voltál”, hanem felkészültséget akár egy alapfokú magyar nyelvvizsgára, és hogy magabiztosabban tudjanak boldogulni a nem éppen idegennyelv-tudásukról híres magyarok között.

(S. Balázs 2010-07-29 113.szám)

A mi Melindánk | Riport
A mi Melindánk | Riport
A mi Melindánk | Riport

Lehetőségek tárháza | Körkép

Először is bevezetlek titeket a táborba. Itt mindenki boldog és jól érzi magát. Nehéz lesz felsorolnom öt dolgot, hiszen lehetőségek százai várnak kipróbálásra.

Az első dolog, amit kipróbáltam, az természetesen az óriási trambulin. Nagyon magasra fel lehet ugrani, bár vannak szabályok. Például nem szabad szaltózni, csak ülni és feküdni. Ez igazságtalanság. Tudom, hogy ha itt vagyok, akkor leginkább a tanárokra kell hallgatnom, meg a felügyelőkre, hisz pont az a lényeg, hogy vigyázzanak ránk.

Felügyelők nélkül nem lennének szabályok, és akkor elszabadulna a pokol. Természetesen lehet beszélni a tábor agyával, Aterrel. Mindenki szaltózni szeretne, vele megbeszélheted, és talán megengedi, talán nem. Azért egy próbát megér.

Lássuk csak... A második dolog, amit szívesen megtennék, hogy egész nap csak aludjak, ámbár ez nem lehetséges, hiszen itt pörög az élet, nincs megállás, csak éjfélkor.

Néha a tanárok is megengedik, hogy fennmaradhassunk. Jókat bulizunk, persze azért halknak kell lennünk. Nem tudom, ki hogy van vele, de én nem szeretek nagyon korán kelni. Nem vagyok későn kelő, de szeretek bóbiskolni és pihenni.

Talán a fotózást is kipróbálnám, sőt, biztos! Kíváncsi vagyok a képek és a fotózás titkaira. Hogyan lehet szépen megszerkeszteni, világosítani, sötétíteni stb. Tudom, hogy ez így nehéznek hangzik, de érdekes. A következő héten úgyis fotózásra fogok menni, és akkor kipróbálom. Talán el is mondom, milyen volt.

Ugorjunk át a negyedik dologra. A vízicsatát el is felejtettem. Remek volt. Annyian össze voltunkk tömörülve, hogy szinte egy olyan ember sem akadt, aki ne lett volna vizes, főleg, hogy utána szakadni kezdett az eső. Hoztak a tanárok lufikat, slagot, üvegeket is. Én is ott voltam, és véleményem szerint irtó klassz volt. Mindenki csupa víz lett, még az is, aki nem akart. Én szívem szerint megismételném.

Az utolsó dolog, amit kipróbálnék, az a táncszekció, mert egyszerűen imádok táncolni. Ez az egyik hobbim: év közben rendszeresen járok táncolni.

(R. Bianka 2010-07-15 99.szám)

Lehetőségek tárháza | Körkép
Lehetőségek tárháza | Körkép
Lehetőségek tárháza | Körkép

Az „n+1”-es szoba I Előrejelzés

Mindenki ismeri D.-t. D. tavaly is itt volt, most is itt van, és idén is vannak új áldozatai, minden igyekezetével azon lesz, hogy következő két hét alatt pokollá tegye az életüket. Ők nem mások, mint a „n+1”-es szoba lakói.

A „n+1”-es szobában kisebb tragédia történt. Mint ahogy azt már említettem, ez főhősünkek, D.-nek is a szobája. Szóval éppen szobatársaival lazult. Tudjátok, ez amolyan fiúdolog. Amikor csak úgy elvan az ember. Nade, hadd folytassam: az történt, hogy D. odament az ablakhoz, kinyitotta, majd teli torokból megfújta mini-vuvuzeláját, olyan hangerővel, hogy mindenki hallja, de főleg azok, akik cseppet sem kíváncsiak rá.

Ahogy elfordult az ablaktól, az magától kiesett. Mert ugye a dolgok már csak így mennek, a tökfőzelék is magát fogyasztja el. Szerencsére semmi baja nem lett, viszont zuhantában a radiátort is sikerült leütnie. Úgy ahogy, minden erőnket és ügyességünket latba vetve sikerült visszatolni eredeti helyére, mivel a radiátor oldalából kiálló két fémcső megtartotta és megakadályozta, hogy teljesen kiessen a helyéről.

Joggal merül fel a kérdés: miért mindig D.-vel történnek ilyenek? Erre nincs válasz. Rossz karma, vagy valami ilyesmi. A másik kérdés, amire nincs válasz, az az, hogy miért kerültünk össze már megint D.-vel? Miért gondoltuk, hogy ennek jó vége lesz? Merthát ugye, barátság ide, vagy oda, akkoris. Szóval értitek, na.

Az „n+1”-es szobában más furcsaságok is elő szoktak fordulni, például múltkor Z.-nek (Aki amúgy N.-nek és K.-nak a kisöccse, de rokoni szálak fűzik a Mézga családból ismert MZ/X-hez is) begörcsölt a lába. Kreatívan akartuk meggyógyítani, úgyhogy jól megdobáltuk pisztáciával. Részleteznem sem kell, milyen kupi maradt utána. Bárhova léptünk, ropogott talpunk alatt a pisztácia. De ez még csak egy kis csepp a tengerben.

Előrejelzés következik: A „n+1”-es szoba, - köszönhetően D.nek és M.-nek (meg talán egy kicsit Z.-nek is) - egy roncs lesz a két hét végére. Talán kiesik a beépített szekrény, felrobban a hűtő, és még sok más kellemetlen dolog is megtörténhet. Semmi és senki sincsen biztonságban, lányok, a szobába csak saját felelősségre merészkedjetek be, bármennyire jóképű is ez a D.

(N.Dániel 2010-07-06 91.szám)

Az „n+1”-es szoba I Előrejelzés
Az „n+1”-es szoba I Előrejelzés
Az „n+1”-es szoba I Előrejelzés

Dávid, a mi privát NetMiniszterelnökünk | Tudósítás

Kevesen tudják, de kedvenc Dávidunk nem csupán a médiaszekció lelőhetetlen vezetője és szerkesztőségünk állandó idegességforrása, hanem az egész országban ismert közéleti személyiség: maga a miniszterelnök. Mivel senki sem mert közülünk öt méternél közelebb menni hozzá, önmagával készített interjút, amelyben mindent bevall.

A napokban akárhányszor veled beszélgettem, lépten-nyomon megkérdezték a táborozók, hogy mit csinálsz, mint NetMiniszterelnök? Amikor nyolcadik alkalommal kérdezett rá valaki, úgy döntöttem, hogy írunk erről egy összefoglalót, így kevesebbszer kell elmesélned. De kezdjük a legelején, mit csinálsz most?

Most fejeztem be a médiatechnológusi képzésemet Dunaújvárosban. Ott laktam két évig, mint kollégista, és azt tanultam, hogy hogyan kell tartalmat készíteni a különböző médiumok felületeire.

Te budapesti vagy ugye? Hogy bírtad ki, mint kollégista?

Nem volt nehéz. Egyfajta vidéki rehabilitációnak tekintettem a dolgot, sőt, kifejezetten izgalmas felfedezés volt számomra egyedül bevásárolni menni.

Főztél magadra?

Soha. A szinten lakó lányokat vettem rá erre, addig bénáztam, amíg nem átvették a dolgot.

Karrierbe kezdesz, vagy továbbtanulsz? Mi leszel, ha nagy leszel?

Egyelőre tovább szeretnék tanulni, de már kaptam pár állásajánlatot. Olyan szakembernek tanulok, aki érti a TV és az internet összefonódásából keletkező új felületeket, és képes azokra tartalmat készíteni. Idővel mindent egy közös internetes háló, egy net-éter itat majd át.

Dávid, mit jelent az, hogy te vagy a NetMiniszterelnök?

Ez egy kommunikációs-, marketing-, pr- és kicsit politikai szakmai verseny volt. Az volt a lényeg, hogy hat hónapon keresztül online és ingyenes eszközökkel kampányoljunk. A fiatal elmék innovációjára voltak kíváncsiak a szervezők. Minden NetMiniszterelnök-jelöltnek volt egy programja és ezt hirdette. A cél az volt, hogy április elsején, amikor a szavazás volt, a jelöltek a lehető legtöbb szavazatot szerezzék.

Hogy lehetett szavazni?

Online felületen keresztül, reggel nyolctól éjfélig. Ki kellett választani a jelölt arcképét majd kattintani. Egy érvényes e-mail címmel egy szavazatot lehetett leadni.

Milyen eredménnyel zárult a verseny?

Több, mint 9000 szavazat érkezett be, ebből 2200-at a második, 1800-at a harmadik helyezett és kb. 8-900-at a negyedik versenyző kapott. Én 3383-mat kaptam. Nyolcan voltunk összesen, de csak négyen voltunk igazán lelkesek.

Nyertél, sőt a tévében is sokan látták, hogy Éder Krisztián SP-vel nagy spanok vagytok. Mi a feladatod most? Mit csinál egy NetMiniszterelnök?

Igen, voltam a TV2 Aktívban és az MTV Este c. műsorában is. SP-vel a forgatás erejéig találkoztunk csak, nem ismerem közelebbről, de arra a rövid időre nagyon kedves volt. Most van egy évem, hogy a meghirdetett programomért tegyek. Kutassak, megvalósítsak, kampányoljak. Igyekszem képviselni a korosztályomat a különböző rendezvényeken. Olykor egy-egy bejegyzést is írok.

Mi a programod?

Mondok egy példát. Nem rég létrejött egy Facebook csoport "Mondjunk le az aug. 20-i tűzijáték élményéről az árvízkárosultak javára!!!" névvel. Ehhez pár nap alatt több mint 200.000 ember csatlakozott. A hangsúly azon van, hogy gyorsan reagálnak az embere, a közvélemény, a nyilvánosság. Ma Magyarországon 50.000 - papíron begyűjtött - aláírás kell egy népi kezdeményezés Országgyűlés elé juttatásához és 200.000 aláírás egy népszavazás kiírásához. Én ezt egy hitelesített online felülettel egészíteném ki. Tehát, aki akarna, az online is csatlakozhatna ilyen kezdeményezésekhez. A rendszer szűrné, hogy csak olyan adhassa meg az adatait/digitális aláírását, aki már szavazó korú. Ez egyben hivatalos forma is lenne. Gyorsabb kommunikációt eredményezne a politika és a nyilvánosság között. De nem vagyok naiv, nehéz kör lesz, majd meglátjuk mire jutok.

Köszönöm szépen!

(HáDávid 2010-07-10 95.szám)

Dávid, a mi privát NetMiniszterelnökünk | Tudósítás
Dávid, a mi privát NetMiniszterelnökünk | Tudósítás
Dávid, a mi privát NetMiniszterelnökünk | Tudósítás

A harmadik és a hetedik
Képtelen képek | filmkritika Bámulatos, szép, kizárólag számítógépes grafikával készült kisfilm Alex Romantól; gyönyörű, majdnem tökéletesen élethű képekkel, elgondolkodtató hangulattal, a természet és a modern világ harmóniájáról. A természet, a modern világ keverve jön elő. Ez a kettő nem illik össze, és mégis, ahogy kiegészítik egymást, nem tudnának a másik nélkül létezni. Elképzelni talán úgy lehetne, ha egy kora őszi, nem túl sűrű, csendes erdőben, sétálnánk és onnan hirtelen óriási, szinte jövőbeli toronyházak és fények közé érnénk ki, majd vissza az erdőbe. Természetesen hathat az is, ha egy elhagyatott napraforgótábla szélén egy nagyon új, szintén elhagyatott épület áll. A filmben érezhető, hogy ez a kettő nem megöli egymást, hanem összetartozik. Ehhez kapcsolódik az organikus, vagyis szerves építészet. Ebben az irányzatban az építészek arra törekszenek, hogy az épületek minél jobban a környezetükhöz alkalmazkodjanak, a felhasznált anyagot, az elhelyezést, a méretét és az alakját tekintve olyan legyen mintha „onnan nőtt volna ki”; vagyis teljes harmóniában maradjon a környezetével. A film hangulatát elég nehéz átadni és persze mindenkinek mást jelenthet – ehhez meg látni kell. Elképzelni. Idő. Nyugalom. Állandó, változó. Üres. Maradandó. Mulandó. Jövő. Lassú. A természet a modern és a régi világ elképesztő harmóniája. A technikáról... Amiből látszik, hogy nem valódi az a dolgok túlzott tökéletessége, hogy minden túl sima, hibátlan, kicsit olyan jövőbeli érzés. Ez főleg az épületeken látszik, de a természeti képek tényleg természetesnek hatnak. Az aláfestő zene teljesen illik hozzá, a hangulatát szomorúbbá teszi, de teljesen pontosan követi a képek változását. A film lényege a képek, ezért inkább látni kell, mint írni vagy olvasni róla, szóval tessék megnézni! Gergő (2010-07-07, 4. évfolyam, 92. szám)
A harmadik és a hetedik
A harmadik és a hetedik
A harmadik és a hetedik

Korán Kelünk... | Filó

Az a feladat jutott nekem mára, hogy elmélkedjek erről a dilemmáról. A táborban fél nyolctól fél kilencig reggelizhetsz, különben éhen maradsz.

A hajnali ébredés eléggé megerőltető annak, aki egykor fekszik le. Tulajdonképpen nem másnap reggel ébredünk fel, hanem még aznap. Nyomasztó.

A korábbi évek tábori ébredései összefolynak az emlékezetemben. Nem tudom, hánykor, illetve hogyan ébredtem fel egyáltalán, vagy hogy mikor jutottam el az ágyamig.

Idén viszont pontosan emlékszem (még), hogy s mint volt az éjszakai nyugodalom.
Éjfél és egy óra között már ágyban voltam Elaludtam két perc alatt. Másnap, vagyis aznap, pár órával később, hajnali HATKOR szólt az ébresztőm, így volt egy órám magamhoz térni, és fél óra alatt kész is voltam (nagy teljesítmény ilyen kómás állapotban). Ezt csináltam kb. két napig.

Utána következett a mindenki számára jól ismert „kinyomom az ébresztőt, még egy perc és felkelek”. Magyarul, hogy Kamci vagy Melinda rázott fel negyed nyolc körül.

Felkelek, motyogtam ólomnehéz szemhéjakkal, és a fal felé fordultam, mozdulatlanná válva próbáltam magamhoz térni. Maradék erőmet is felemésztette ez a megerőltető cselekedet, nem tudtam több életjelet mutatni. Minden olyan kellemesen messze volt. A sötétítő nagyon jó dolog. Gyerünk, Anna, kelj fel! – Belső énem kávéért sírt. Véres csatákat vívtam ésszel és álommanóval.

Majd mikor az édes álom pillangó képében békén hagyott végre, és sikerült összeszednem magam, ránéztem az órámra…

Kapkodásra kényszerítve rájöttem, megy ez így nekem, szóval a fenébe az ébresztővel! Édesdeden aludtam minden hajnalban egytől fél nyolcig, aztán fél kilenc körül letámolyogtam a Hangárba, reggelizni. Pár perc késés nem baj, múlt héten már végighallgattam az elméletet. Különben is, ha szedem a lábam, odaérek 08:32-re. Kialakult hát a reggeli rituálé.

Összegzem a mondanivalómat: Aki korán kel, az vagy pék, vagy egész nap álmos, és én tartom is magam ehhez. Elég nekem az iskola miatt hajnalban ébredni.

(F. Anna 2010-07-21 104.szám)

Korán Kelünk... |  Filó
Korán Kelünk... |  Filó
Korán Kelünk... |  Filó

Más világ | Glossza

Gyakran kérdezik a gép előtt ülő emberektől hogy hogyan képesek annyit a számítógép előtt dögleni. Erre a kérdésre a leggyakoribb válasz az, hogy fogalmuk sincs. Nem tudják definiálni. Lehet, hogy azért, mert cyber-őrültek többsége az ötödik-hatodik monitor előtt töltött óra után már képtelen törődni a külvilággal, és a képernyőnek szentelik minden figyelmüket.

Tehát az őt kérdező emberre egy csepp figyelmet sem szentel. Iyenkor a kérdező áltaban egy legyintéssel elintézi az egészet dolgot és továbbáll. Ellentétben a kockával, akit képtelenség kizökkenteni, teljesen elmerül kedvenc játékában, legyen az stratégiai, lövöldözős vagy akármilyen más. Mindegy. Az élmény jellege a fontos.

De hogy mitől jobb gépezni mint az udvaron focizni vagy a macskával játszani? A válasz egyszerű. A macska bolhás. Na jó, szóval... A válasz nem egyszerű, de létezik. Egy virtuális világban az ember akármit megtehet, amiről azelőtt csak álmodott, lövöldözhet, ugrálhat a háztetőkön, és ezek csak a lehetőségeknek a legkisebb hányada. Nem is beszélve arról, hogy a számítógép mennyi újdonságot rejt. A monitor előtt ülve az ember állandóan új és új dolgokat próbálhat ki, és új dolgokat ismerhet meg.

Természetsen azok szavában is rejlik valami igazság, akik azt állítják, hogy nem lehet folyton a gép előtt ülni. És milyen igaz, hogy pár óra folyamatos kockulás után sosem árt negyed óra szünet. Addig az ember mondjuk előkaparhat egy másik játékot. Rendben, ez most csak az abszolút kockáknak van címezve.

Bevallom, jómagam is nagy kocka vagyok. Rekordom körülbelül tizenkét óra folyamatos görnyedés, és rossz véleményel vagyok azokról, akik mélyen megvetik a videójátékokat. De általában megértő vagyok azokkal szemben, akik képtelenek arra, hogy bekapcsolják a számítógépet és elindítsanak egy programot. Mindenki más és más, ugyebár.

(K. Szabolcs 2010-07-10 95.szám)

Más világ | Glossza
Más világ | Glossza
Más világ | Glossza

Drum "n" Folk | Interjú

Fanni készített interjút a zenekar prímásával. Ez az első interjúja, megbocsátható tehát, hogy lemaradt a lead. Na majd legközelebb.

KN: Honnan ismerik egymást a tagok?

Prímás: A brácsásunk, Lédeczy Márk gyerek korától néptáncol, innen is jött a népzene ötlete. Én pedig zenész családból származom, így én a magyar népzenét már többek között neki is játszottam. Akkor már táncegyütteseket is kísértünk belföldi-, és külföldi turnékon is. A többiek a színjátszáson keresztül ismerkedtek meg, és természetesen zenével is foglalkoztak. A beatboxerünk (Kovács Balázs) hozott minket össze egy társaságba, ahol elkezdtük próbálgatni, hogy abból a sok féle zenei ízlésből mit tudunk összehozni.

KN: Körülbelül mennyi ideje van együtt a banda?

P: Ez egy nagyon fiatal zenekar, mert gyakorlatilag kora tavasszal jött össze először a csapat, és alig múlt másfél hónapos, amikor az első koncertünket adtuk szintén itt a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban.

KN: Hány koncertetek volt eddig?

P: Az első koncertünk is itt volt, utána volt még kettő, és a mostani a negyedik, de mostanra lehet azt mondani, hogy már szinte teljesen összeszokott a banda.

KN: Ki írja a szövegeiteket?

P: A szövegeink mind autentikusak, mert például amikor a nagyika a széken ülve a Fonóban énekelte, pont ugyanez a szöveg hangzott el, mint most a mi dalainkban. Szóval ez az a része a számainknak ami a magyar népzenére visszavezethető, mert hát már én sem ugyanúgy játszom a számokat, mint azok a prímások és zenészek akik akkoriban játszották. Hisz a zene változik, és hál'istennek a magyar népzene formálhatóés változékony. Mivel a szövegek minden esetben eredetiek, így a zene az, amit tudunk gyúrni és olyanná alakítani, amivel megtudjuk szólítani a fiatalokat és rá tudjuk őket venni a táncra.

KN: Mennyire vagytok egy hangon a bandatagokkal?

P: Ötlekben mindig egyetértünk, széthúzás egyáltalán nincs a csapatban, inkább összetartó a dolog. De szükség is van rá, mert most még a legkisebb kudarcélmény is szétszakíthatná a zenekart. Néha ilyen általános dolgok miatt szoktak viták lenni, de lényegében jól megvagyunk.

KN: Hogyhogy népzenére ülőkoncertet szerveztetek?

P: Mi nem igazán gondoltuk ülőkoncertre, a szervezőség mondta, hogy ők mindenféleképpen szeretnének széksorokat lerakni. Nekünk annyi kérésünk, illetve beleszólásunk volt, hogy oké, de legyen vagy 5 méterre a színpadtól, hogy akinek kedve támad tácolni, annak legyen rá lehetősége. Nyilván vannak olyanok, mert voltak is olyanok, akik szeretnek megmozdulni, csak egyszerűen nem mernek kijönni a színpad elé, mert úgy gondolják, hogy "most álljak oda..és akkor nem lát szegény hatvan éves néni az első sorból?", ezért vagy inkább fel se állnak, vagy pedig hátul táncolnak. A következő koncerten úgy tervezzük, hogy lesznek padok kirakva, és középen pedig egy üres placc lesz.

KN: Nagyon köszönöm a segítségedet és további sikeres fellépéseket kívánok. Csak így tovább!

P: Én köszönöm a lehetőséget, bármikor máskor is szívesen segítek.

(V. Fanni 2010-07-24 107.szám)

Drum "n" Folk | Interjú
Drum "n" Folk | Interjú
Drum "n" Folk | Interjú

Esti program | Tudósítás

A meglepetésprogram az utolsó pillanatig lekötötte a figyelmünket, mivel rajtunk múlt, hogy Johnny Depp kiszabadul-e, vagy sem.

Szerencsére a csapatok kirakták a 25 szóból álló mondatot, így megmentették Johhnyt a biztos haláltól. Miután az emberek visszatértek a focipályára, csak akkor kezdődtek az igazi izgalmak. Láthatták, hogy milyen veszélynek voltak kitéve a műsorban szereplő tanárok, és az ő testüket is átjárta az adrenalin. Mert tűzzsonglőrködés volt a meglepetésműsor. Négy tanár vett részt benne. Különböző eszközökkel, többek között lángoló fegyerekkel, botokkal és láncon lógó, égő golyókkal kápráztatták el a közönséget.

A nézőket körülvevő vaskerítésre kitehettek volna egy „dangerous” feliratú táblát, mert a műsorszámban volt egy olyan rész is, ahol hozzávágták a láncos golyókat a kerítéshez.

A tömeg felkiáltott, és folytatódott a show. Az ominózus golyót Anti mellkasa fölött is táncoltatták, amit az emberek visszafolytott lélegzettel figyeltek, nehogy valami végzetes hiba csússzon a számításaikba.

Az előadás végén volt egy szimulált harc, ami szintén nagy sikert aratott.
Utána jött az, ami nem mindenkinek tetszett, mert a 15 év alatti gyerekeknek menniük kellett aludni. A Hangár bejáratánál várta az idősebb korosztályt Bogi, Macsek és Kitty, akiknél volt egy lista nevekkel, azokról, akik elmúltak 15 évesek. Miután a megfelelő emberek bejutottak, kezdetét vette a hangos taps és nevetés. Anti volt a fellépő a Stand Up Comedy színpadán.

Egyetemi éveiből ismerhettünk meg pár sztorit. Többek között: mesélt a szobatársáról, aki nem éppen volt társasági embernek mondható, mert egész nap a számítógépe előtt görnyedt (hiszen programozó volt). Szerepeltek még az előadásában csótányok és poloskák, akik ellen szó szerint háborút indítottak a kollégium lakói, Bakancsok és Lángszórók névvel. De ezeket csak azok tudhatják igazán, akik részt vettek a műsoron. A közönség nagyon jól szórakozott, rengeteget kacagott a poénokon, mert – bár Anti még kezdőnek számít ebben a szakmában –, rendkívül jól szerepelt. Ezúton is gratulálunk neki.

(V. Dia 2010-07-25 108.szám)

Esti program | Tudósítás
Esti program | Tudósítás
Esti program | Tudósítás

Mókustípusok | Elemzés

Guggolok a bokorban, fejem két zöld ág közül félig kilóg, hiszen lesben állok. Figyelem az összes állatfajtát, ami megfordul manapság egy ilyen táborban és lejegyzem a legfontosabb ismertetőjegyeiket. Egyszerűen elkülöníthetők egymástól, ha az ember tudja, mire figyeljen.

Nagymókus: Könnyen felismerhetők nagy kezük, koszos és kócos lóboncuk és méretesre megnőtt metszőfogaik után. Jellemző rájuk mogyorós vagy barna ételek nagy mennyiségük elfogyasztása.

Kismókus: Kezük kicsi, mégis sokat markol, dolgozik. Metszőfogaik még nem feltűnőek, de aki figyel, észreveszi őket.

Mókus úgy általában: Lótnak-futnak programra, programról, reggeliztetni és plakátot készíteni. Fő mondataik: „Persze, Zsófi!”, „Igen, Aliga”, „Én vállalom”, „Máris hozom”, „Ráérek, segítek.”.

Tanár: Délelőttönként elég ránézni a kezükre. A jobbal még a fénymásolót fogják, mikor a bal már a tantermük ajtajának kilincsét markolja. Arcuk valamivel idősebbnek látszik (viszonyítási alap a kismókusok arca), több esetben ápoltak, mint a mókusok és egy mappa sokszor ruházatuk részét képezi.

Mogyi: Ritka, sőt veszélyeztetett példány, a kihalás szélére sodródott a napokban. Két nappal ezelőtt fedeztem fel a fajt, amit minden valószínűséggel összesen egy egyed képvisel. Egyszerűen megkülönböztethető a kismókusoktól: Dolgozik, mégsem mókus. Barna bundája fakóbb, minden eddig ismertnél, metszőfogai majdnem normálisak és a tenyere egészen apró.

Juppik: Többségük állandó „mappafóbiával” küzd, ha véletlenül nem lenne a kezükben a sajátjuk, biztos, hogy ötven méteren belül található. Táblázatok lógnak az egyik kezükben, míg a másikban (illetve a fülükön) a telefonjuk. Szeretnek irányítani és kézben tartani a dolgokat. Ritka, mégsem veszélyeztetett állatfaj.

(T. Zsófi 2010-07-08 93. szám)

Mókustípusok |  Elemzés
Mókustípusok |  Elemzés
Mókustípusok |  Elemzés

VB döntő | Tudósítás

Tegnap este - mint ahogy mindenki tudja - a spanyolok és a hollandok csaptak össze a 19. világbajnoki címért. A mérkőzés kezdete után a 8. percben egy kapufarengető kapuralövést láthattunk David Villa-tól. Természetesen a holland edző, Bert van Marwijk mérgesen fogadta ezt a pompás lövést.

Később ismét a spanyolok javára állt a labdabirtoklási arány, de újabb lehetőséget puskáztak el a spanyol csatárok. Andrés Iniesta gyönyörűen adta be Fabregasnak a labdát, de ismét nem született gól.

A spanyol tréner, Vincente Del Bosque szája viszont kezdett mosolyra húzódni, mert azt gondolhatta valószínűleg, hogy ilyen helyzetekből valószínűleg idővel gól is születhet. Ezek után csak telt-múlt az idő, csak passzjátékot láthattak a nézők, amelyet még hosszú-hosszú ideig folytattak a játékosok. Végül a hollandok törték meg a jeget egy véletlenszerű kapuralövéssel, ami ha egy kicsit odébb száll, akkor a spanyol hálóban kötött volna ki. A latin kapus, Iker Casillas hálát adott az Úrnak ezért a balszerencsés lövésért.

A hangulat itt a People Team hangárában már a kezdetektől feszült volt. A spanyol és holland drukkerek egymásnak üvöltözték kitalált rajongói kiáltásukat. Én a spanyoloknak drukkoltam,"Viva España!"- ugye.

Az első félidő véget ért. Ekkor mindenki vett Nachost és üdítőt, hogy ne kelljen a meccs alatt rohangálnia kajáért.

A második félidő kezdetekor Van Bommel nehezítette meg a spanyol hálóőr munkáját hihetetlenül nagy bombájával, de a Real Madrid kapusa most sem hátrált meg, ismét kivédte a bravúros kapurarúgást.

Ezek után nem történt nagyon semmi, pár sárga lapot osztott ki csupán a bíró. A Hangárban nagyon komoly lett a hangulat amikor elkezdődött a 30 perces hosszabbítás. Szinte már mindenki azt hitte, hogy tizenegyesek lesznek.

De jött Andrés Iniesta és óriási góljával megszerezte a vezetést a spanyoloknak, és ezzel eldöntötte a mérkőzést. Ekkor a táborban a spanyol drukkerek örömtáncot jártak a büfé előtti résznél.

Gratulálok a spanyoloknak és a hollandoknak, remélem, 2014-ben is hasonlóan színvonalas mérkőzéseknek lehetünk majd tanúi.

(B. Kriszó 2010-07-13 97.szám)

VB döntő | Tudósítás
VB döntő | Tudósítás
VB döntő | Tudósítás

A média | Backstage

Jó dolog fejben rendbetenni a dolgokat. Értem ezalatt, hogy, ha már a napunk nagy részét itt töltjük, az 510-ben, megér egy írást kicsit kifejteni, hogy mi is történik minden termek legfehérebbikében. Ugyebár.

A médián belül három szekció van: az újságírás, a fotózás, filmezés. Beszéljünk egy kicsit a fotósokról, akik csöndesek, mert nem tartózkodnak itt annyit, mint mi újságosok, mert mi a nap felét itt töltjük el, a többi meg ugye szabadidő, ezért nincs helye a cikkben. Ellenben, a fotósok közül csak 1- 2 ember tartózkodik itt nap közben, azok is olyanok, mint ha itt sem lennének, bár néha idegesítően hangosak, de ez megbocsátható, mert nélkülük nem lennének képeink az újsághoz és ráadásul még jófejek is.

Akkor mesélek, hogy mi is folyik itt, lessünk be kicsit a kulisszák mögé. Ez a terem elsősorban arről híres, hogy néha bejön HáDávid, és akkor, ott, abban a pillanatban a komolyság meg távozik. Például múltkor, amikor mondta Trück, hogy mondjunk valamit, ami elvonja a figyelmünket az olvasásról akkor hangosan megszólalt egy hang: "zombimutánsűrlények". Nemár.

Zenehallgatás. Gyakran előfordul, hogy Borzas és Trück hallgat valami nagyan aranyos, kedves, halk zenét, (gitárzúzás, visítozás és egyéb finomságok), amit végülis el lehet viselni, de például Bazsi zenéi iszonyatosak. Azoknál még a két éves unokaöcsém is keményebbet hallgat.

Most jöjjön a komoly rész, mert az is van ám! Nem sok, de van! Mi dolgozunk is, mert Borzas már nem enged ki, amíg nincs kész a cikk. A keményen folyó munka közben viszont Borzas elmegy aludni (és még mielőtt kiakadna valaki a "munkakerülés" ez csupán csak azért van, mert hajnali 2-ig dolgoztak az újságon). Ilyenek vannak. Meg még ehhez hasonlók. Most mondjátok meg!

(R. Kristóf 2010-07-09 94. szám)

A média | Backstage
A média | Backstage
A média | Backstage

Hegyalja, a tizedik | Ismertető

Mai napi feladatképpen egy cd-t kaptam a kezembe, méghozzá a 10. Hegyalja Fesztiválét. Amint ránéztem a borítójára, láttam, hogy nem egy könnyed popzenei albummal állok szemben.

Az összeállítás igazán ütősre sikeredett, de nem csak a rock elkötelezett rajongói találhatnak rajta az ízlésüknek megfelelő dallamokat. Személy szerint megtaláltam rajta pár nagy kedvencemet, de hamar magával ragadott az újdonságok hangulata is.
Az ismerkedést a borítóval kezdtem.

Fekete háttér, piros-zöld alapon fehér betűk. Ez alapján mindenkinek egyértelművé válik, hogy a Delta Feszt fesztiválszervező cég ezen tagjának hazája is Magyarország.

A hátoldalon megpillantottam a várva várt előadók és számok listáját. Ekkor már alig vártam, hogy belevethessem magam a zene nyújtotta élvezetek tengerébe. Bedugtam hát a fülhallgatót, és felcsavartam a hangerőt, úgy, ahogy kell (hiszen így lehet igazán átérezni a hangulatot…de nem utolsó szempont az sem, hogy csak így szabadulhattam meg a szerkesztőség mindennapos zajaitól).

Az első szám (Quimby – Nice Day) remek alapozásul szolgált, sikerült elmerülnöm a hangok hullámai között. Ezt követte az ismerősen felcsendülő Where's Your Head At a Basement Jaxx előadásában. Nem hinném, hogy sok olyan ember van, aki ne ismerné ezt a számot, vagy legalábbis ne hallotta volna.

A lemezen a pörgős ütemek mellett lágyabb dallamokat is hallhatunk (például Péterfy Bori And The Love Band – Téged Nem). De egy biztos: ezt a fesztivált nem a popzene kedvelőinek találták ki. Ezeket a számokat nem halljuk napi nyolcszor a Viva Tv slágerlistáin és a leghallgatottabb rádiókban.

Ennek ellenére több hallgatói réteget - 2010-ben 85000 embert - képes megcélozni, és évről-évre Tokaj környékére csábítani.

Ha hazamegyek, mindenképp megpróbálom beszerezni magamnak ezt a válogatást, és remélem pár év múlva élőben tombolhatom végig a koncerteket.

(F. Zsófi 2010-07-22 105.szám)

Hegyalja, a tizedik | Ismertető
Hegyalja, a tizedik | Ismertető
Hegyalja, a tizedik | Ismertető

A prímás és a tompor | Tudósítás

Ha valaki 10-11 óra előtt a Hangárban tartózkodott, akkor hallhatta (és láthatta), ahogy néhány vállalkozó kedvű férfi és egy nő zenél, és táncba viszi a PEOPLE TEAM táborozóit. Akik nem ismerték a magyar táncokat – például az aprónép és a külföldiek –, azoknak most lehetőségük volt megismerkedni velük.

Amikor leértem, a táncosok épp párokban táncoltak, voltak olyan párok, akik vegyesek voltak (fiú-lány). Én nagyon tisztelem azt a fiút, mert nagy bátorság kell ahhoz, hogy ebben a korban felkérjen egy lányt, főleg azért, mert (sajnos) a lányok félreértelmezik. Tisztelet a kivételnek.

Messziről nézve is nehéznek tűnt a tánc, kérdezőködésem során megtudtam, hogy valóban így van. Idővel vonatozni kezdtek a régi, ismert gyerekdalra (Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára...). A masinisztát egy népviseletbe öltözött bácsi személyesítette meg, volt nála egy bot, amit arra használt, hogy ha tudott, a hátul haladó tomporára szelíden rásuhintott vele. Akire rá tudott ütni, az kiesett.

Azok közül, akik már érezték a botot becses hátsó felükön, pár embert megkérdeztem, hogy mit gondol erről az egész előadásról, játékról. Aki tudott két szuszogás között válaszolni, azok válaszát megosztom veletek.

Jenny: Very, very great!

Tony: Interesting.

Tatyi: Nagyon boldog vagyok, hogy megmutathatjuk a zenénket, a táncunkat és a kultúránkat.

Egyedül akkor nem kaptam választ, amikor a 6 és fél éves Zsuzsit kérdeztem, de nem keseredtem el. Inkább Keller Dánielt, a prímást faggattam. Ő és csapata először voltak a PT-ben, de jövőre is szeretnének jönni. Dániel így köszönt el tőletek:

„Örülök, hogy színes a társaság, és sok szeretettel várom őket máskor is, főleg, ha meg szeretnék ismerni a kultúránkat.”

(L. Livus 2010-07-15 99.szám)

A prímás és a tompor |  Tudósítás
A prímás és a tompor |  Tudósítás
A prímás és a tompor |  Tudósítás

Rózsák és kannibálok | Tudósítás

Remek szórakozás volt a kedd esti program, melyen majdnem az egész tábor részt vett nézőként vagy szereplőként.

Tegnap este 8 -kor megkezdődött a már rendszeresnek mondható PT-s Ki mit tud?. Akárki megmutathatta tehetségét, a szigorú zsűri, az Animal Cannibals előtt. A fellépők között nagyrészt magyarok voltak, de akadtak olyanok is, mint a görögök, akik táncoltak, és voltak angolok is, akik gitároztak, furulyáztak. Legelőször a PT-s mókusok léptek fel egy kis zenés programmal.

Aztán volt egy lány, aki gitározott, és énekelt is, egy Taylor Swift számot. Nagyon jó volt a hangja, addig, amíg azt nem mondta, hogy nem kéri a mikrofont, mert utána alig lehetett hallani. Ettől függetlenül nagyon ügyes lányként ismerhettük meg. Aki ott volt, hallhatta, ahogy két román fiú gitározott és furulyázott. Egy fiú MCDC követőjeként lépett színpadra, rappelt azokról a dolgokról, amiket látott. Az elején nem kért zenei aláfestést, de miután beleszorult a szó, a zsűri besegített neki. Utána már zökkenőmentesen ment a dolog.

Egy Judit nevű lány szereplésében hallhattuk a „Ha én rózsa volnék” című dalt, gitárkísérettel. Két tüneményes kisgyerek vicceket mesélt nekünk, a legutolsó szám pedig a PT-s tanárok előadása volt. Nagyon mókás volt, és akkora sikert arattak, hogy még vissza is tapsolták őket; ennek hála még egyszer meghallgathattuk az előadásukat. Utána az Animal Cannibals is tartott egy kis bemutatót. Először ők énekeltek, aztán bevontak minket is.

Négy csoportba állítottak minket, és úgy énekeltük el a „Budapest nyáron sokkal szabadabb” című dalukat. A Budapest szót néha kicserélték Kecskemétre.
Egy kis tánc után mindenki fáradtan vonult vissza szobájába.

(T. Dóri 2010-07-15 99.szám)

Rózsák és kannibálok | Tudósítás
Rózsák és kannibálok | Tudósítás
Rózsák és kannibálok | Tudósítás

A Sportfarkas | Interjú

Azt a feladatot kaptam, hogy készítsek interjút Wolffal, a Sporttanárunkkal. Megtudtam melyik szobában lakik, mi a telefonszáma, de úgy érzem ezt nem illene kiteregetnem.(Aki magánórát szeretne venni tőle, az a zöld ház 801-es szobába kopogjon.)

KecskeNewsás: Mióta jársz a PT- be?

Wolf: Ez már a nyolcadik évem. Először négy évig voltam diák, aztán mókus voltam sporton.

KN: Hogy jött az, hogy sportmókus legyél?

W: Úgy, hogy egyik évben nagyon sok sportos jelentkezett, és szükség volt egy kis segítségre, és ekkor lettem sportmókus.

KN: Hol találtál rá erre a táborra?

W: Egyik barátom volt még itt, egy évvel korábban.

KN: Ebben az évben hány hétre jöttél?

W: Három hétre jöttem.

KN: Mi a kedvenc színed?

W: Nem tudom. Talán a kék.

KN: Az igaz, hogy egy héten háromezer felülést megcsinálsz?

W: (nevet) Igen.

KN: És ezt miért teszed?

W: Hogy formában tartsam magam.

KN: Miért jársz ide már nyolc éve?

W: Mert szeretem a gyerekeket, és szeretek velük foglalkozni.

KN: Mi a kedvenc sportod, amit szívesen tanítasz?

W: A kézilabda, de sajnos azt itt nem tudom művelni, mivel nincs rá lehetőség.

KN: Amiatt, hogy nincsen kézilabda pálya, ezen kívül mit szeretsz még tanítani?

W: A röplabdát és a kosárlabdát.

KN: Hogy gondolod? Diáknak vagy tanárnak jobb itt lenni?

W: Ez relatív. Teljesen más a két dolog. Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai.

KN: Amikor diák voltál, hány órakor feküdtél le általában?

W: Olyan éjfél körül.

KN: Jártál át a lányokhoz?

W: Volt rá példa, igen.

KN: Amikor csapatversenyek vannak, akkor a saját csapatoddal vagy szívesebben, vagy állomásokon?

W: A csapatommal jobban szeretek lenni.

KN: Honnan jött a Wolf becenév?

W: „Régen küzdősportoltam, és amikor az edzőtáborban voltam, azzal akartak erősíteni minket, hogy elvittek az erdőbe, találkoztunk egy farkassal és legyőztük...”

KN: Jövőre is fogsz itt leszel?

W: Én nagyon szeretnék jönni.

(H. Anita 2010-07-22 105.szám)

A Sportfarkas | Interjú
A Sportfarkas | Interjú
A Sportfarkas | Interjú

Nem csak két szó | Vélekedés

A PEOPLE TEAM olyan, mint egy puzzle. Egy óriási, több ezer darabos kirakós. Ahhoz, hogy összeálljon, rengeteg apró részletet kell kidolgozni. Nem csak a vezetőknek, mókusoknak és tanároknak, hanem nekünk is.

Együtt kell működnünk, mert csak így lehet befejezni a játékot. Sok táborozó próbálkozik, de a kirakós igazi részévé – szerintem – csak az válhat, aki többször is átélte ezt az élményt. Ugyan én még csak másodszorra vagyok itt, de tudom, hogy az eddigi idő sokszorosát szeretném a táborban tölteni. Most diákként, később médiamókusként, vagy esetleg tanárként. De mindenképpen a TEAM tagja maradok.
Hogy miért kötődöm ennyire ehhez a helyhez?

Tavaly kerültem ide először, és hamar belevetettem magam az újságírás-és szerkesztés rejtelmeibe. Annyira felkeltették az érdeklődésemet a média iránt, hogy a tábor hatására jelentkeztem tömegkommunikáció tagozatra a gimnáziumba. Előtte nem voltak komoly továbbtanulási terveim, de azóta tudom, mivel szeretnék foglalkozni.

A másik ok a társaság és a hangulat. Az aggodalmaskodó szülőkre rémisztően hathat, hogy a gyermeküket belevessék egy több száz fős ismeretlen közösség közepébe.

Bevallom, először én is furcsállóan gondoltam a dologra. Vajon megtalálom a nekem való embereket? Mi lesz, ha nem? De rájöttem: itt nincs olyan, hogy nem! Hiszen vannak fiúk, lányok, kicsik, nagyok, újságírók, sportolók, stb. Aki itt egyedül marad, az csakis önmagára vethet.

Gondoljatok csak bele: egy osztálykiránduláson nem barátkoztok új társasággal, mivel ott van a barátaitok nagy része. De ha bedobnak egy ismeretlen közösségbe, rá vagytok szorulva, hogy ismerkedjetek. Az új emberekkel való kapcsolatteremtésből egyértelműen következik, hogy új tapasztalatokat szereztek, még többet tanultok.

Egy biztos: ha meghallom ezt a két szót, hihetetlen érzés járja át a testem. Megmagyarázhatatlan jelenség, melynek okait csak találgathatjuk. Nem véletlen, hogy több száz gyerek követi nyomon a visszaszámlálást az interneten a tábor kezdetéig. Lehet, hogy a csapatszellem teszi, lehet, hogy csak visszavágyunk Kecskemétre.

Itt teljesen kikapcsolhatunk, és rövid időre kiléphetünk a mindennapjainkból. Ez egy külön kis elszigetelt világ. Nem tudom, hogy Ti is így éreztek-e, de én amikor nyaranta visszaérek ide, úgy érzem, mintha hazajöttem volna.

(F. Zsófi 2010-07-29 113.szám)

Nem csak két szó | Vélekedés
Nem csak két szó | Vélekedés
Nem csak két szó | Vélekedés

BéPé | Városnézés

Budapest szép város, de valljuk be, lehetne szebb is, jobb is. Ti mit változtatnátok rajta, mit adnátok hozzá? És én?

Fővárosunkra valóban ráfér egy átfogóbb változtatás, amiért mindenki tehet egy keveset. Sőt, mindannyian részt vehetünk benne!

1: Budapestnek először is megváltoztatnám a közlekedését. Persze nem úgy, hogy rákényszerítem az emberekre a busz- és villamosközlekedést (hogy utána fizessenek a jegyekért) vagy a biciklire, hanem megpróbálnám fejleszteni a környezetbarát megoldásokat. Már eddig is történtek olyan autófejlesztések, amelyek napfényt, levegőt használnak üzemanyagnak, nem pedig benzint.

Én ezeket támogatnám, persze az ésszerűség határain belül. Bár egy másik gondolatom azon alapulna, hogy megemelném a benzin árát annyi pénzzel, hogy az embereknek alig teljen rá, de ezzel egy időben pedig törvénybe iktatnék egy olyan rendelkezést amelyben ez állna: ,,Mostantól minden budapesti polgár jogosult arra, hogy a megemelt benzinár ellenében a munkahelye és lakása közötti távolság szerint késhet a munkából. Amennyiben a főnöke úgy viselkedne egy elkésett alkalmazottal, mint a törvénykezés előtt, az alkalmazott köteles lenne jelenteni ezt a rendőrségen”.

2: Utánanéznék a négyes metró építkezésének. Úgy próbálnék spórolni rajta (persze nem úgy, mint mások az Aquaworld-ön), hogy elég biztonságos legyen a lehető legkevesebb befektetés árán.

3: Megpróbálnám növelni a város kulturális jellegét. Hasonló szintűre emelném, mint amilyen Európa kulturális fővárosa, Pécs, sőt talán még magasabbra is, és akkor ez lehetne a cím új birtokosa.

(T. Szabi 2010-07-22 105.szám)

BéPé | Városnézés
BéPé | Városnézés
BéPé | Városnézés

Kereskedők Városa | Tudósítás

Ahogyan múltheti programtudósításomban ígértem, ezen a héten megrendezésre került a koboldok városa, amit a témának megfelelően átneveztek Kereskedők Városára. Minden csapat kapott egy bizonyos összeget, amiket szétosztottak a tagoknak.

Miután Jack ismertette a részleteket, minden gyerek megindult a saját kis pénzkötegével. A focipályát rengeteg állomás szegélyezte, mindenhol játszhattatok. Akárhova mentél, mindig be kellett adnod egy tetszőleges összeget, és vagy nyertél még hozzá, vagy teljesen elvesztetted. Amit nyertél, oda kellett adnod a csapat bankárának, aki folyamatosan vitte a bankba őket.

Bowlingozhattál Misiéknél, ahol nem csak a három gurításért kaphattál pénzt, hanem a bábuk felállításáért is. Miután itt begyűjtötted a „takádat”, továbbmehettél Pitykéhez célba dobni. Aztán harcolhattál a csiki-szumóban, nyúlkálhattál trutyiban, félkarú rablózhattál, kalózpókerezhettél, de a szókincsedet is fejleszthetted „fekete-fehér, igen-nem” közben. Ha nem volt kedved játszani, de volt fölösleges takád, különböző szolgáltatásokat is igénybe vehettél, például: tetoválás és masszázs (ala Jani).

Ugyanúgy, mint a múltheti szolgáltatóháznál, Kriszéknél megint vehettél tolakodó cetlit, amit minden egyes állomáson felhasználhattál arra, hogy mások elé kerülj a sorban.

Voltak szerencsepercek, amiknek közeledését Jack, mindig bejelentette. Ezekben a percekben - aki éppen állomáson volt - mindenki dupla jutalmat kapott. Emellett volt még olyan, hogy bizonyos pontok vezetői, vagy Jack elindultak és találomra pénzt szórtak maguk mögé, és abban a pillanatban ezer kisgyerek vetődött rájuk.
A mi csapatunknak sajnos nem sikerült fellépnie a dobogóra, annak ellenére, hogy nem győztük számolni az összegyűjtött „takát”. Mentségünkre szóljon, hogy mi sokkal kevesebben voltunk, mint az első három helyezett csapat.

Sajnos most már nem szolgálhatok több ajánlóval nektek, mert ez volt az utolsó turnus, sőt: ez az utolsó nap. Mindenki könnyes szemmel gondol vissza az elmúlt hétre/hetekre.

(I. Viki 2010-07-29 113.szám)

Kereskedők Városa | Tudósítás
Kereskedők Városa | Tudósítás
Kereskedők Városa | Tudósítás

Mr. és Mrs. PEOPLE TEAM | Tudósítás

Kíváncsian vártuk ezt az estét, hiszen tegnap a táncosok bemutatója után rendezték meg a Mr. és Mrs. PEOPLE TEAM versenyt. Szoros küzdelem árán, de végül sikerült kiválasztani a kedvenceket.

Az estét a tábor táncosai kezdték, hatalmas sikerrel. Voltak, akik féltek az esetenként látványos korkülönbségtől, de Jack megoldotta, mindenki számára sikerült megfelelő koreográfiát kitalálni. A sikeres előadás után még egyszer előadták a táncot, miután a hálás közönség visszatapsolta őket. Ügyesek voltatok lányok és fiúk!

A táborból élő webkamera-közvetítés folyt az műsor folyamán, így a szülők és rokonok láthatták a teljes előadást, és persze csemetéiket. (Az újságírók pedig az öttízben követték az eseményeket a kivetítőjükön – a szerk.)

Később két nagyon ijesztő szellem bukkant elő, és hirdették ki, hogy testet válogatnak maguknak. Minden csapatból egy pár, egy fiú és egy lány - mint Xéna és Herkules - indult. Először a lányokat versenyeztették. A zsűri tagji az Olimposzi istenek három legnemesebbike volt, árgus szemekkel figyelték a versenyzőket, a legapróbb hibákat is kiszúrták.

Nagyon szoros volt a küzdelem. A lányoknak táncolniuk kellett, majd akik továbbjutottak, azok szkandereztek. Végül Alina nyert, aki táncolni jött a táborba.

Ezek után a fiúk mérkőztek meg. Ők is táncoltak (egyedül, később lányokkal is), majd hátulról egy-egy kanalat kötöttek a derekukra, és azzal kellett átgurítani a célon a pingponglabdákat. A döntőben késsel-villával ettek meg egy banánt és egy Snickers-t. Végül is a fekete csapat által kiválasztott Marci győzött. A mindent eldöntő küzdelem végén szinte meg lehetett fulladni a tömegben, mindenki annyira kíváncsi volt a győztesre.

A hangulat nagyon jó volt, mindenki izgult saját jelöltjeiért. Végül minden csapat kapott plusz pontot, az alapján, hogy meddig jutottak a jelöltek. A műsor végén mindenki eltáncolta a tábortáncot. Sokan felmentek a színpadra, és ott mutatták meg tudásukat. Egy szóval tudnám jellemezni az estét: közönségsiker!

(R. Rebeka 2010-07-09 94.szám)

Mr. és Mrs. PEOPLE TEAM | Tudósítás
Mr. és Mrs. PEOPLE TEAM | Tudósítás
Mr. és Mrs. PEOPLE TEAM | Tudósítás

Megjöttünk!

Érkezünk földön-vízen-levegőben | tudósítás

Reggel már egész korán, tíz óra fele Kecskeméten voltunk. Ahogy haladtunk a tábor felé vezető úton, az ott elhelyezkedő „szellemházak” eléggé kedvemet szegték. De hirtelen megláttam a kapun túl elhelyezkedő két hatalmas lakóépületet. A kapuban egy narancsruhás lány fogadott minket.

Jól szemügyre vettem a környezetet. Midenhol narancsruhás emberek rohangáltak. Majd később kiderült róluk, ők lesznek a tanárok és mókusok. Letettük a csomagokat a bejárat elé, és elmentünk beiratkozni a Hangárba. Ott kedvesen fogadtak, majd elkérték az adatokat. Amint beléptem a zöld épületbe, rögtön tudtam, hogy jól fogom magam érezni eme falak között.

A szobák nagyságával kicsit elégedetlen voltam. Nem tetszett az ágyak elrendezése, és ráadásul nagyon kicsi hely volt hagyva a vécének. Majd kimentem elköszönni a családtagoktól. Meglátogattam a büfét, majd megebédeltem. Különösen tetszett a kártyás fizetési mód. Ha elveszne, rögtön kapunk újat. A tanárok elég kedvesek, és jó arcok. Néha-néha azért kicsit szigorúak is tudnak lenni. Főleg ha túllépjük a lefekvési időlimitet.

Különösen jó elfoglaltságot nyújtanak a hátsó parkban elhelyezkedő trambulinok és focipályák. Időközben egyre többen jöttek, így ezáltal emelkedett a jó hangulat is. Összességében a szervezésben nem csalódtam, sőt, még az épületek is tetszettek. Viszont az nagy hiba, hogy a táborból nem lehet kimenni a belvárosba. Csak a területen belül lehet mozogni.

Ennyi hibát tudtam eddig felderíteni rövidke táborozásom alatt. Remélem, hogy a többi nap, amit még eltöltök ebben a táborban, legalább ennyire jó hangulatban telik el. Szerintem a várakozásaim nem óriásiak, tekintettel az elmúlt napok programjaira. Remélem, ti is legalább annyira jól szórakoztok, mint én.

Gergő (2009-07-07, 4. évfolyam, 67. szám)

Megjöttünk!
Megjöttünk!
Megjöttünk!