Melyik témát választottad, és miért pont azt?

Mind a négy évben angolon voltam. Fejlődnöm kell angolból. Főleg a szüleim szerint.
A színjátszást. Vonz a színház világa. Gondoltam, jó móka lenne nyáron is ennek a szenvedélynek hódolni.
Az angolt, a szókincsbővítés miatt . Tudtam, hogy a tanárok anyanyelvűek – barátságosak és segítőkészek.
Tavaly voltam először. Fotózásra mentem. Hatalmas élmény volt. Imádok fényképezni!
Beatrix2000
Boglár2000
Samuel Patrick1998
Dorka2003

2014-ben jelentkeztem először a PT-be. Egy versenynek az volt a fődíja. Ott azóta sem nyertem, de a PT-ben kapok kedvezményt, ami jó. Az Élő irodalom | Kreatív írás szekcióba jelentkeztem. Érdekel az írás. Jó ötlet volt: eddig háromszor mentem vissza.

A zöld táborban voltam. Azért, mert nagyon szeretem a természetet, érdekel a környezetem.

Az angolt, a fotózást meg a zöld tábort. Többször. Angolt, mert 14 évesen nyelvvizsgázni akarok; fotózást, mert szeretek fényképezni; zöld tábort, mert szeretem a természetet.

Remélem, jó e-mail címre írok a tartalomturbóval kapcsolatban. Azt, hogy melyik szekciót választottam, úgy értitek, hogy tavaly, vagy úgy, hogy melyikre mennék legszívesebben idén? Sport – mindkét esetben. Mert idáig négyszer ezt választottam.

A 2. hétre az informatikát választottam (immár 3. éve), a 3. hétre a kuktatábort. Az infót az első évben nagyon megszerettem. Rengeteget tanultam 1 hét alatt. A kuktatábort azért, mert szeretnék megtanulni sütni-főzni.

Az angolt. Az órák sok támaszt adnak a beszédben. A tanárok anyanyelvűek, barátságosak és segítőkészek. Ha valaki gyengébb, nyugodtan fordulhat hozzájuk: kisegítik pluszfeladatokkal és új kifejezésekkel.

A médiát, mert kíváncsi voltam. Nekem ez a hobbim. Én nem az átlagos szekcióban kezdtem, ahol a gyerekek kisfilmeket készítenek, hanem kapásból a táboros események dokumentálásában segítettem. Megtanultam az alapokat – vágás, forgatás, fényelés –, majd belevetettem magam a sűrűjébe. Később a promók válogatásában, vágásában is részt vehettem. A leglényegesebb: a feladatokat felosztjuk! Az első napon mindenki elmondja a filmötleteit, aztán szavazunk, és mehet a menet.

Az angolt, mert érdekesnek találtam, hogy külföldiektől tanulhatok. Mindenki nagyon vidám volt.

Én eddig az angolt választottam, de lehet hogy idén már mást fogok. Nagyon tetszik, hogy az angol anyanyelvű tanárok tanítanak minket, így sokkal többet fejlődhetünk, mintha csak simán magyarok tartanák.

A táncot, mert versenyszerűen táncolok.

Mozgóképet és informatikát. Jól szórakoztam és sok embert megismertem. Miután  csapatépítő játékokat játszottunk, csoportokat alakítottunk, és megterveztük a filmeket. A forgatás után megvágtuk a videót. Nagyon élveztem. Egy hetet voltam, de idén háromra megyek.

Az angolt, mert szükségem volt angoltanulásra. De az angolozáson kívül még csomó más izgalmas program volt. És a tanárokat is megkedveltük.
Az informatikát. Mindig érdekelt a programozás.

Voltam már táncon, fotón, angolon és képzőművészeten. A legjobb a fotó volt! A tanárok nagyon jó fejek és közvetlenek. Szerencsére nem csak elméletet csinálunk, hanem tényleg fotózunk is.

A médiát, mert valami újat akartam kipróbálni.

Élő irodalom | Kreatív írás | Újságírás, mert szeretek írni, gondolkodni, kihívásokkal szembenézni és kifejteni a véleményem. A lehetőség elég magától értetődő volt.

A színjátszást. A vakációm legjobb két hetét köszönhetem a tábornak – meg még nagyon sok mindent. Szinte rögtön olyan összetartó csapat alakult ki, amilyen néha több év alatt sem. A szekcióvezetők (Zsófi és Bálint) nagyon kitettek magukért Életre szóló élményekkel lettem gazdagabb.

Mindkét alkalommal az Élő irodalom | Kreatív írás szekciót. Azért, mert a fiókomban gyűltek-gyűltek az írások, és kíváncsi voltam mások véleményére. Nem utolsósorban pedig fejlődni szerettem volna.

A sportot választottam. Sportos alkat vagyok.

Fotózásra mentem. Hatalmas kaland volt. Imádok fotózni.


3 szó vagy mondat, amely szerinted jellemzi a szekciódat…

Informatika: segítőkészség, tudás, feladat.
Írás: sokszínűség, végtelen, kihívás.
Zöld tábor: izgalmas, változatos, hasznos.
Sport: kemény, dinamikus, izgalmas.
Dóri2000
Sára2002
Fanni2006
Ádám2001

ANGOL | Barátkozás, kreativitás, szórakozás. | Vidámság, újdonság, hangulat.

HUNGARIAN | Nem ertem. Nem ertem. Nem ertem.

MÉDIA | FILM | SZÍNÉSZET: Jó társaság. Családias hangulat. Folytonos jókedv és összetartás. | Egy csapat, akik mindent megvitatnak, képesek együtt dolgozni és a tábor végére amúgy is megszeretik egymást. Tanulási lehetőség: én a „híres” és a „hírhedt” közötti különbséget tanultam meg, míg a barátnőm videót vágni. Az összes szekció összesűrítve, a lehetőségek végtelen tárháza: írunk, videózunk, főzünk és – igen! – egy-egy híradós bejelentkezésnél még színészkedünk is.

INFORMATIKA | Segítőkészség, tudás, feladatok. | Érdekesség, szórakozás, tapasztalat.

FOTÓZÁS | Művészet, érzelmek, lehetőségek. | Ne gondolkodj, csak kattints! A lényeg, hogy jól érezd magad. Számít a véleményed.

ÉLŐ IRODALOM | KREATÍV ÍRÁS | Segítőkész, vicces, hasznos. (Tudnék többet is, rengeteget, de szabálykövető vagyok.) | Nem túlzás, ha azt állítom, hogy megváltoztatta az életemet. Rengeteg új embert ismertem meg, ezáltal rengeteg új életszemléletet is, ami kihat a gondolkodásomra. Sokukkal még most is aktívan tartom a kapcsolatot. A rengeteg lehetőség mellett egy közösséget is kaptam, ahová tartozhatok. | Óriási lehetőség, hiszen találkozhatsz kortárs költőkkel, írókkal, de akár szerkesztőkkel vagy fordítókkal is. Bármit is ír az ember, nyugodt szívvel megmutathatja. A fűben ülve is beszélgettünk!

KÉPZŐMŰVÉSZET | Szabadság, szín, bármi.

ZÖLD TÁBOR | Szöcske, láma, vér.

KUKTATÁBOR | Só, liszt, cukor.

SPORTTÁBOR | Kemény, dinamikus, izgalmas. | Tuti, király, megunhatatlan. | Izomláz, csapatjáték, sportág, újdonság, kitartás, fejlődés, pörgés, vízicsata, hűsítő, őzikefigyelés, futás, szabadság, lazaság, akrobatika (bár ez így nem 3 szó, hanem 14).

TÁNCTÁBOR | Szervezett, kreatív, humoros. | Szuper volt az oktató, de nagyon sokan voltunk, és néha zavart, hogy nem mindig volt elég hely a táncra.


Mi a véleményed a PT-ről?

Szerintem akkor jó a tábor, ha úgy érzed, nem is táborban vagy. Ezt eddig csak a PT-ben éreztem így, sehol másutt.
A csapatszellem hihetetlen! Évente találkozunk nemcsak az előző évben megismert barátokkal, hanem a tanárokkal is.
Sokszínű, ezért mindenki megtalálja a helyét, senki nem unatkozik. Mindig nehéz szívvel hagytam el a tábort.
Rosszul érintett, amikor az első nyáron hazament a barátnőm. Másodjára már vittem másokat is, és elképesztő volt!
Eszter2002
Bendegúz2001
Eszter2003
Sára2002

Mindenkinek ajánlom! Ne legyenek gátlásaitok: a PT egy nagy család, ahol mindig szívesen várnak. Szaladgáló öcsiket, húgokat védelmező nővéreket és bolondos bátyusokat.

Nagyon szeretem! Szórakoztató, és rengeteg barátot szereztem az ott töltött években. Soha nem unatkoztam. Az órák után valamilyen program mindig feldobta a hangulatot. Már 7 évet töltöttem itt. Visszavonhatatlanul része lettem a tábornak.

Eszméletlen jó! A szobatársak, a csapattársak, a csoporttársak, a mókusok, a tanárok és még a büfések is olyan emberek, akikkel a mindennapjaimat is szívesen tölteném. Egy percig nem unatkozik senki.

Iszonyú kreatívak a tanárok és a gyerekek is.

Nagyon-nagyon jó fej mindenki.

Nem csak szórakoztunk, hanem rengeteget tanultunk is. Olyan dolgokat, amiket magunktól nem tudtunk volna.

Első pillanattól fogva imádtam: az örökös pezsgést, a változatos programokat, az érdekes foglalkozásokat, a hangos zenét, a rengeteg új embert, a perzselő forróságot.

A tábor lehetőséget ad új dolgok kipróbálására, új barátok és fantasztikus élmények szerzésére. A mókusok nagyon jó fejek. A foglalkozások érdekesek, szórakoztatóak! A kaja is finom. A hangulat pedig fenomenális!

Fantasztikus: összehoz idegen embereket, és barátokra lelünk. Én mindig jól éreztem magam. Hát csak 2 éve járok ide, de mindig hozta a színvonalat. Csak annyit tennék hozzá, hogy tartson sokáig a tábor!

A PT-sek nagyon jó fejek voltak, lazán voltak szigorúak. Szuperül éreztem magam. Az esti programok tetszettek a legjobban. Már alig várom az ideit. Most valami újat szeretnék kipróbálni.

Sokszínű, ezért mindenki megtalálja a helyét, senki nem unatkozik. Mindig nehéz szívvel hagytam el a tábort.

Nem tudtam elképzelni, milyen lehet egy ilyen szabad és sokszínű tábor. Aztán annyira örültem, mert a szekcióm sokkal több volt, mint amire számítottam (nem ültünk egész nap a gép előtt. Rájöttem, hogy ez egy fantasztikus „tábor” (furcsa a PT-t „tábornak” hívni), ahol sokkal több a lehetőség, mint bárhol.

Rengeteg energiával töltött fel. Senki sem lehet képes leírni, milyen érzés a PT-ben lenni. Megpróbáltam már, sőt, hazaérkezés után mindig hetekig mesélek és mesélek, de szerintem nem jön át az az életérzés, bármennyit is mesélek. Amikor szól a zene, sétálunk a Hangár felé, és azokkal az emberekkel vagyok, akiket már egy éve nem láttam… Vagy amikor épp vízicsatázunk a focipályán… Fenomenális!

A PT-nek köszönhetően sokkal nyitottabb lettem az emberekkel. Rengeteg barátot szereztem, és számtalan élményben volt részem. Minden évben várom, hogy mehessek.

Nagyon jó! Szabadság, sok barát, jó jégkör! Süti, kacsa, király!

Nincs jobb tábor!


Ha többször is jöttél, milyen volt, amikor kisebb, és milyen, amikor nagyobb voltál?

Tavaly volt az 5. évem a táborban, 14 évesen. Amikor először voltam, még viszonylag kicsi voltam, és picit féltem, hogy itt mi hogy van, de amikor egyre nagyobb az ember, több táborozóval, mókussal és tanárral tud beszélgetni, és ettől minden egyre jobb.

Nagyon jól éreztem magam: sokat nevettem, tanultam. Legközelebb kuktatáborba megyek. Még csak egyszer voltam…

Tizennégy évesen mentem először. Most, tizenhat évesen kicsinek látom az akkori énemet. Később talán azért lett minden egyre jobb, mert tősgyökeres PT-snek éreztem magam. Olyan barátokat szereztem, akik nagyon közel állnak hozzám. Minden évben együtt majszoljuk a harmadik héten az ingyen fagyit. A koboldok városa a legjobb! És a pólók! És a semmiből felbukkanó fotósok! Az apró benyomások! Elképesztően jó érzés télen a számítógép előtt ülni, amikor odakint hideg van és sötét, és arra gondolni, hogy a táborban kábé ilyenkor telepedtünk le az asztalhoz, hogy szerezzünk valami kaját az egész napos kimerítő írás után. Fejből el tudnám mondani a PT napirendjét bármikor.

A legjobb, hogy mindenki irtó jó fej, és ezt csak erősíti az összetartozás érzése. Minden alkalommal nagyon jól éreztem magam, de ami még fontosabb: másodszorra és harmadszorra is az volt az érzésem, hogy ez sokkal jobb volt, mint az előző!

Egyik, sőt a legkedvencebb táborom! Kicsiként imádtam mindent. Idősebb fejjel néhány dolog elég gyerekes, de ettől függetlenül feljebb vinném a korhatárt, mondjuk, 18-ra.

Nagyobb koromban jobb volt, mert könnyebben be tudtam illeszkedni.

Amikor a nővérem 3 éve itt táborozott, evett a sárga irigység, mert én nem mehettem. Megfogadtam, hogy eljutok a PT-be. Le akartam ellenőrizni, milyen is ez igazából. Most meg minden ősztől számolom a napokat, hogy érezhessem újra a PT-hangulatot!

Két éve ismertem meg a PT-t, most tizenöt vagyok, nagy PT-rajongó! Azért tetszik, mert a csapatprogramok során rengeteg izgalmas feladatban versenghetünk.

Egyedül indultam a táborba, azonban már a buszon találtam barátot (a szobatársam is ő lett), de egyszer csak kijelentette, hogy nem érzi jól magát, és elment. Minden további igazából csak rajtam múlt. A szomszéd szobatársakkal sikerült az utolsó este összehaverkodnom. A következő évben már vittem másokat is. Ismerősökkel érkeztem, de így is több barátot szereztem, mint először.

Eddig két alkalommal voltam, és a tapasztalatom az, hogy jobb ismerősökkel menni, akik néha meglöknek, hogy ne egyedül üldögéljünk, hanem menjünk oda másokhoz is. Mondjuk, ez nemcsak egy táborban alakulhat így.

Leírhatatlanul király élményeket szereztem! Remélem, még sokáig vártok!

15 és 16 évesen táboroztam. Nem volt nagy különbség a koromat illetően, de mindkétszer felejthetetlen emlékeket gyűjtöttem.

Mindegy, mert mindig megfogott a tábori közeg biztonsága. Nincs megoldhatatlan probléma.

Ugyanolyan. Még csak egyszer voltam.

Sokszor voltam, először tízévesen. Talán csak annyiban más, hogy az első PT-s évem után tudtam, hogy jó helyre jövök vissza.

Első alkalommal: félénk voltam, bátortalan és bizonytalan. Második alkalommal: vidáman, komolyabban és mindenre nyitottabban, barátokkal együtt érkeztem.

+36 (1) 275 7576 | +36 (20) 933 5495 | +36 (20) 285 8377
info@peopleteam.hu
Iroda: H–1028 Budapest, Tárkony u. 76.
Tábor: H–6000 Kecskemét, Homokszem u. 3–5.