Külföldi táborozás Németországban — 2010
Schmitzingen
2010. július 29—augusztus 13.
A németországi háromnemzetiségű találkozót a Förderkreis Ferienzentren e.V., a spanyol NHORTE, valamint a PEOPLE TEAM Alapítvány szervezésében immár 13. alkalommal rendezzük meg. Idén több mint 20 magyar, közel 30 német és 35 spanyol fiatal járul hozzá a nemzetközi találkozó sikeréhez. Ez alkalommal is fütyülünk a nyelvi és kulturális különbségekre, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a részt vevő fiatalok felejthetetlen élményekkel gazdagodjanak!
Fiatalok! Pihenjétek jól ki magatokat a tábor előtti napokban, hogy megmutathassátok német és spanyol kortársaitoknak, a magyar fiatalok mindenhol megállják a helyüket — legyen szó túrázásról, sziklamászásról, sportvetélkedőről, közös éneklésről, színjátszásról vagy csak bulizásról!
Rengeteg színes programot állítottunk össze a tábor két hetére. A második héten lehetőséget adunk nektek arra, hogy bemutathassátok szervezőkészségeteket, kreativitásotokat, valamint hogy elárasszátok a táborlakókat ötletes és izgalmas programjavaslataitokkal, amelyeket aztán csoportvezetői segítséggel meg is valósíthattok. Tehát kalandra fel!
Egy kis ízelítő a programokból:
- egy-, illetve többnapos túrák a festői szépségű Fekete-erdőben;
- sziklamászás a St. Blasien-i sziklafalnál — igazi kihívás, persze sok segítséggel;
- kézműves-foglalkozások: karkötő, kőszobor, batikolt póló;
- baseli városnézés — Svájc egyik legszebb történelmi városa sok érdekességgel;
- városnézés Ulmban;
- Laguna fürdőparadicsom — az igazi élményfürdő;
- nemzeti estek — kulturális napok kulináris élvezetekkel;
- diszkó, buli, tábortűz...
És te mivel készülsz?
További információk
Német partnercsoport:
Förderkreis Ferienzentren e. V.
Blauenstr. 4–6. 79650 Schopfheim, Deutschland
T: +49 07622 668112 | F: +49 07622 668113
E: info@foefe.de | W: foefe.de
Spanyol partnercsoport:
nhorte.com
A tábor címe:
Lagerzentrum Klumpenburg
Pfadfinderweg 2. Ortsteil Schmitzingen
D–79761 Waldshut–Tiengen, Németország
UTAZÁS:
A magyar csoport utazását vonattal oldjuk meg.
ELHELYEZÉS:
6–8 személyes sátrakban.
TÁMOGATÓI ÖSSZEG:
170 000 Ft
(utazás, biztosítás, szállás, teljes ellátás, programok)
RÉSZLETEK A SZÜLŐKNEK ÉS TÁMOGATÓKNAK ALOLDALON.
ÉTKEZÉS:
Naponta legalább3-szor.
Mire lesz szükséged a két hét alatt?
Németország e területén, vagyis a Fekete-erdőben, az időjárás rendkívül változékony, így sokféle tényezővel kell számolnunk!
Augusztusban a várható időjárás ebben a régióban 18–19 °C. Bár 2009-ben az átlagosnál naposabb és szárazabb időjárásra számítottak az időjósok, mégsem ártott felkészülni esőre, szélre is! Indulás előtt érdemes ellátogatni a www.donnerwetter.de oldalra, ahol a „Deutschland” linket választva a régiókeresésénél „Waldshut”-ra rákeresve megtalálhatjuk a következő heti időjárás-előrejelzést.
Amit feltétlenül hozz magaddal:
- érvényes útlevél
- orvosi igazolás (nem vagy fertőző beteg, állandó gyógyszer, allergia, egyéb)
- hálózsák
- polifoam
- étkészlet (pohár, tányér, evőeszköz)
- étel, ital az utazás idejére (15-16 óra)
- túrabakancs vagy kényelmes cipő a túrákhoz (2 pár ajánlott!)
- kisebb hátizsák a túrákhoz
- zokni (több zokni, mint nap, hogy bármikor legyen száraz és tiszta)
- papucs
- hosszúnadrág
- pulcsi (jó meleg is!)
- esőkabát (inkább strapabíró, mint szép)
- sok-sok póló
- napozókrém
- zseblámpa
- kulacs
- kispárna
- fürdőruha
- törülköző (min. 2 db)
- tisztálkodási szerek
- zsebpénz (fagyira, képeslapra stb.), kb. 10 €/nap elegendő
Kérünk, ha megoldható, ne bőröndbe csomagolj, hanem nagy túrahátizsákba vagy sporttáskába, mert praktikusabb és kevesebb helyet foglal a sátorban, valamint az utazás (a vonatozás és átszállás) során is könnyebb vele a mozgás!
Várunk!
Jelentkezési lap
Nagyobb térképre váltás
PEOPLE TEAM
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
