Alapítványunk története

A 0. év. 1990 nyara. Ez volt a kezdet. Pár fiatal összefogott egy somogyi kisvárosban, hogy a megye iskoláiban gyerekeket toborozzanak a balatonfenyvesi helyszínre. Mintegy 70 lelkes diák látogatott hozzánk azon a nyáron. Megszületett az elhatározás: ezt a tábort hagyománnyá tesszük!

Az 1. év. 1991 nyara. Első PEOPLE TEAM-tábor. Az első PEOPLE TEAM-társaság megalakulása és az első PEOPLE TEAM-tábor éve. Ez a nyelvi tábor egy amerikai gyerekeket is fogadó rendezvény, amely jócskán túllépett a megyei kereteken. Sokat kirándulunk, sportolunk, de a tanulás után egyelőre még a Balaton jelenti a legfőbb szórakozást. Már most vannak törzstagok. Róluk még nem is sejtjük, hogy 10 év múlva is találkozunk majd velük.

A 2. év. 1992 nyara. Második PEOPLE TEAM-tábor. Ádánd egy kis falu a Balaton déli partján. A – még főleg a Dunántúlról érkezett – 150 nebuló délelőtti kemény nyelvóráit délután a kastélyépületen belül, vagy annak környékén lovaglással, sportolással, úszással, versenyekkel, számtalan egyéb szórakozással ellensúlyozzuk. Sok a strandolás, de ez az első év, amikor rengeteg táboros programot kínálunk saját szervezésben is.

A 3. év. 1993 nyara. Harmadik PEOPLE TEAM-tábor. Táborunk híre az egész országban terjed. Nincs reklámunk, hirdetéseink, mégis nagyon sok gyerek érkezik a fővárosból, az ország keleti részéről is. Még a Balatonnál, de már döntöttünk: a rengeteg visszajáró miatt a helyszínt változtatni fogjuk. 300 diákunk van, s már van állandó színészoktatónk is.

A 4. év. 1994 nyara. Negyedik PEOPLE TEAM-tábor. Csodás helyszínre lelünk: Kőszeg. Emlékezetes tábortüzekkel, tűzzománcosokkal, autómosó-versenyekkel, tanárrablással, tombolákkal, rengeteg nyereménnyel zajlik a tábor. Turnusonként 200 gyerek nyaral együtt. Az utolsó pillanatban is érkeznek (és nem akarnak elmenni), maradnak a következő turnusra. Kiadjuk első klubkártyáinkat, amelyekkel kedvezményeket biztosítunk hűséges diákjainknak. Az övék a nagy ötlet: legyen téli tábor is Kőszegen!

Az 5. év. 1995 nyara. Hatodik PEOPLE TEAM-tábor. Két helyszínünk van: Kőszeg és Vajta. Minden eddiginél nagyobb a tábor. Az óriási diáklétszámmal sikeresen „megküzdünk”. Velünk vannak agyagozók, színészek, játékmesterek, mókagyárosok és sok-sok jó nyelvtanár. Az ajándékok száma... számtalan. Támogatóink fotósok, játékgyártók... Rengeteg jégkrém fogy! Csodálatos hatvanhat napunk van, szuper a tábor! Főleg a gyerekeknek tartozunk köszönettel: egyre többen választanak minket.

Az 5. év. 1995 tele. Hetedik PEOPLE TEAM-tábor. Tiszadob, Andrássy-kastély. Az ítéletidő ellenére minden nagyszerűen alakul. Napi 240 perces oktatás, farsang, kaszinó, az első kísérlet a tábori újság megvalósítására, bulik, fergeteges szilveszter, krimijáték, „bankkártyás” büfé, „A Pál utcai fiúk” színháza, az első tábori kutya (Izolda), tombolaajándékok, számos komolytalan vetélkedő. 100 táborozó, és mindenki ismer mindenkit, hisz a téli táborba a „krém” érkezik, akik a világért sem várnának a következő nyárig.

A 6. év. 1996 nyara. Nyolcadik PEOPLE TEAM-tábor. A Várdomb, Tatán. 5 turnust tartunk, és van olyan időszak, amikor több mint 200 gyerekünk van. Titkot árulunk el? Nincs, és nem is akarunk tábort, ha tavalyi diákjaink nincsenek, bár jócskán érkeztek újak is, virgoncak, tanulni vágyók. Vannak anyanyelvű tanáraink, számítógépeink, informatikusaink, agyagégetőink, művészeink, színháztermünk, óriási bulik és tömeges megmozdulások, tűzijáték, menő tombolák és saját indulóink.

A 6. év. 1996 tele. Kilencedik PEOPLE TEAM-tábor. Véletlen, hogy nem a Balaton mellett táborozunk, véletlen, hogy Egert választhatjuk, hisz a helyszín az utolsó pillanatban változott, de az eredmény emlékezetes: intenzív nyelv- és számtechtanulás kis csoportokban, 15 PC, 300 nyeremény CD, rengeteg sapka, póló, játék, fényképezőgép. Hóemberes tűzijáték, maszkkészítés, filmek, versenyek, óriási szilveszteri buli, a kaposvári Csiky Gergely Színház színésze Mikkamakkákkal és Dömdödömökkel.

A 7. év. 1997 nyara. Tizedik PEOPLE TEAM-tábor. A festői Béren megtapasztaltuk a város-falu különbségek előnyeit és hátrányait is. Nem ment minden simán: volt medencénk, de nem mindig használhattuk, ha valami elfogyott, nem mindig volt helyben a pótlás. Voltak azonban lovaink, pónink, tevénk, kutyánk, lámánk (igazi állatparadicsom), egy halom számítógép a Qwertytől, sok-sok nyeremény, hogy évek óta már. De voltak bizony álmatlan éjszakáink is, viharok, esők; néhány külföldink is, amerikai tanáraink, és feledhetetlen jubileumi emlékeink.

A 8. év. 1998 nyara. Tizenegyedik PEOPLE TEAM-tábor. Egert választottuk, mint 1996 telén, de más intézményt. A város gyönyörű, az idő forró. Tanulunk, nyaralunk, lovagolunk, izzadunk és strandolunk rengeteget. Kirándulunk, bátorító bátorságpróbákat szervezünk, megpróbáljuk megmenteni számítógépeinket a kánikula (és néha a gyerekek) által okozott megpróbáltatások következményeitől. Megjelentetjük első tábori számítógépes és dalos CD-kiadványainkat.

A 9. év. 1999 nyara. Tizenkettedik PEOPLE TEAM-tábor. Az évezred utolsó előtti tábora. Újra Egerben, az Érseki Szent József Kollégium ismerős falai között. Régi és vadiúj tanárok, jojóőrület, vízipisztoly-hadviselés, digitális kamera (több mint 3000 kép). Diszkótól visszhangzik a pince és filmek özönétől a DVD-terem. És rengeteg vendég: Coca-Cola, Valton Security, Shygys, Animal Cannibals, Vakvágány zenekar, Pogány Judit, Znamenák István, grafikusok, kempósok, aikidósok és az érsek maga. Kapkodjuk a fejünket, sportolunk, strandolunk, lovagolunk ezerrel. Pípol Tím... vajon mi?

A 10. év. 2000 nyara. Tizenharmadik PEOPLE TEAM-tábor. No question: Eger! 3 turnus, az időpontok a szokásosak! Nagyon sok jó új nyelvtanár, 30 számítógép, internet, sok terem, új programok, régi és új vendégek. Picasso Branch, Animal Cannibals! 200 DVD-film, házimozi, sok újdonság. Ebben a táborban is volt minden. Pincebuli, tanár-diák (foci, miegymás), Brutality Game, az Élet Játéka, kirándulás a hegyre, bátorságpróba. Póló, nadrág, cipő nem maradt szárazon a vízipuskacsatákban. Total Brutal!

A 11. év. 2001 nyara. Tizennegyedik PEOPLE TEAM-tábor. Zsámbék is over: viszlát, helyi egerek, egérfuttató verseny, templomrom, terepjárós bátorságpróbák, önvédelem, rollerek, gördeszkák, feldúlt zuhanyozók, pártok és pártatlanok, tojás és dinnye, a környék legfinomabb pizzája, vízi hiperbulik, kirándulások, tavak és pocsolyák, Kontrádák, nagy zabálások, dizsik és minden más!

A 12. év. 2002 nyara. Tizenötödik PEOPLE TEAM-tábor. Az 5 Tábori Ház (5TH = Miraculum, Tarantulla, Hippopotamus, Grimalkin, Purratos) jegyében volt minden! Megvolt a nyár, amit összefoglalhatunk címszavakban is: activity show, Animal Cannibals, As ready as cheese, bábkészítés, Bahaii Tánccsoport, bátorságpróba, büntetés és rendrakás, camera obscura, capoeira, challenge day, didzseridu, dinnyeevés, diszkó, dobolás, égövi vetélkedők, éjszakai koncert gyertyafénnyel és maratoni filmklub, ékszerkészítés, fetrozső, under 14 party, űrséta, üvegfestés, választások, városi vetélkedő, vecsernye...

A 13. év. 2003 nyara. Tizenhatodik PEOPLE TEAM-tábor. Több nagy durranással készültünk. Az egyik már megvalósult 2002-ben, hisz a PEOPLE TEAM életre hívta a KRÉTA diákmagazint. Ami a legszebb színfoltokat mázolta a mi nyarunk palettájára: a rengeteg táborozó nyelvtudor, a sok-sok sztárvendég a színház világából, számteches csaták és egyéb viadalok, lovas fürdőzések, filmezés, hatalmas bográcspartik, sütés-főzés, kirándulások, eszeszaladt versengések, zenés-táncos összejövetelek tömkelege.

A 14. év. 2004 nyara. Tizenhetedik PEOPLE TEAM-tábor. Tatán megint. 900 gyereket fogadtunk a tábor két hónapjában. (Nem volt semmi!) Összesen 6 témából választhattak a hozzánk érkezők: nyelvek, számítástechnika, színészet, lovaglás, képzőművészetek és kommunikáció. Minden turnusban 12 csapat, vagyis EU-ország versengett egymással hihetetlen mennyiségű nyereményért és élményért.

A 15. év. 2005 nyara. Tizennyolcadik PEOPLE TEAM-tábor. Mit tábor, táborOK! Kecskemét, Káptalanfüred, Balatonföldvár, Németország. Valami egészen újat próbálunk ki: az új, kecskeméti nagy táborhelyünk az ország egyik legigényesebben felszerelt diáklétesítménye. Itt mindent megtalálsz, ami szem-szájnak ingere, kezdve a 2 + 2 ágyas, telefonos, fürdőszobás lakószobáktól és a mindenki számára elérhető internettől a büfén át egészen a sportpályákig és a konditermekig, a konyháktól a szabadtéri grillsütőig. Az összpróbás balatonföldvári, valamint a németországi és a káptalanfüredi nemzetközi táborok pedig csak hab a tortán.

A 16. év. 2006 nyara. Tizenkilencedik PEOPLE TEAM-tábor. Kecskemét még mindig. Minden eddiginél több gyerekünk volt: több, mint 1300! Új szekciókkal bővültünk: a sporttal, a Fedezd fel a világot!-tal és az EU-val. Első alkalommal fogadtunk olyan táborozókat, akik rész voltak a nagy egészben, vagyis a PEOPLE TEAM-táboron belül alkottak külön csoportokat. Ilyenek voltak a GameStar és Förderkreis Ferienzentren e.V. valamint különféle iskolák csapatai.

A 17. év. 2007 nyara. Huszadik PEOPLE TEAM-tábor. Újra Kecskeméten persze, és idén sem hagytuk ki a németországi fejezetet. Újdonság a National Geographic: természet és tudományok, a fotózás és a Jonatán Könyvmolyképző és Írótanoda. Összesen 12 témából választhattatok! Nyelvórák belföldi és anyanyelvi tanárainkkal, színésztábor Hűvösvölgyi Ildikóval és Bencze Ilonával, NG-szekció híres fotósokkal és tudományos szakemberekkel, jonatánozás Finy Petrával és barátaival... És ez nem minden. Nézzétek csak meg, milyen volt!

A 18. év. 2008 nyara. Huszonegyedik PEOPLE TEAM-tábor. Kecskemét, mert megszoktuk, belaktuk, de mindig felfedezünk valami újat. Idén például felfedeztük, milyen mosogatni 450 emberre – mondjuk – naponta legalább kétszer. Mosogatógépünk van, de már tudjuk, hogy ez nem minden... Volt még: Real Action tánctábor, új fény- és hangtechnika a bulikhoz, saját bögre mindenkinek, talán a legtutibb PT-póló, Julius Ceasar, Indiana Jones, Szeretetmaffia, varázslók és tündérek, no meg a rengeteg állati sokmindenmás! Nem utolsósorban pedig a vendégeink: Csányi Sándor, Csupó Gábor, Grosch Nándor, Karsai János, Kálomista Gábor, Póka Éva, Rozs Tamás és sokan mások.

A 19. év. 2009 nyara. Huszonkettedik PEOPLE TEAM-tábor. Kecskemét... Kreatív írás, irodalom és művészetek, a Képzelet Rehabilitációs Intézete, néptáncok, filmek, színészek és rendezők, nyelvészek és technikusok, lovak és lovasok, sportolók, rengeteg játék és élmény, szabadság és pörgés! Persze még készülünk, de már számítunk rád!

A 20. év. 2010 nyara. Huszonharmadik PEOPLE TEAM-tábor. Na hát akkor... Címszavakban, rendben? Ezek a következők: amerikaiak, bolgárok, egyiptomiak, franciák, írek, magyarok, olaszok, osztrákok, romániaiak, spanyolok, szerbek, szlovákiaiak (persze szigorúan ábécérendben); nyelvek, számítógépek, színészek, filmek, fotók, képzőművészetek, természettudományok, lovak, sportok, táncok... és sátrak Németországban; rengeteg ajándék, DVD, táboros póló, táboros sapka, wifi mindenhol, barátok, barátok, barátok!

Várunk!

Süti, kacsa, király!



Oszd meg másokkal |