TUDÓSTÁBOR
Választható turnus: 1. | 2. | 3.
Opció: ottalvós | bejárós
Ajánlott korosztály: 7–17
Rengeteg gyereket a legapróbb részletekig érdekel a világ működése. Közéjük tartozol? Akkor neked és a barátaidnak szól a PEOPLE TEAM tudóstábora!
Méhészetbe, vadasparkba, kutyamenhelyre, arborétumba, a múzeum nagyközönségtől elzárt, titkos termeibe látogattok majd… Ült már vadászmadár a karotokon? Tekergett már albínó óriáskígyó a nyakatokban? Ez a tábor az a tábor, ahol ez is lehetséges. A kiscsoportos foglalkozásokon több izgalmas határterületet érinteni fogtok, amilyen a földrajz, a feltárások, az entomológia, a relativitáselmélet vagy a kozmológia, mindezt úgy, hogy akár egy hétéves is megérti és élvezi az elhangzottakat – még akkor is, ha ebben a pillanatban nem ugrott be, hogy az entomológia rovartant jelent.
Megeshet, hogy – miután disznószívet boncoltatok délelőtt, tücsköt-bogarat figyeltetek meg a déli mezőn, majd meghallgattatok egy előadást a világvégéről – a villanyoltás után ti hajthatjátok utolsóként álomra a fejeteket, mert éjfél körül még a csillagokat pásztázzátok távcsövekkel. Régészeti feltáráson, térképolvasási gyakorlaton is részt vesztek, ahol értékes műkincsekkel, több ezer éves kerámiákkal, kőeszközökkel, fémtárgyakkal, több száz éves emberi maradványokkal és csontvázakkal is találkozni fogtok. Látványos kémiai kísérleteket is elvégezhettek: mit szólnátok egy működő vulkánhoz megépítéséhez?
A lelkes csoportvezetők, a meghívott vendégek és az eszközeink a biztosíték, hogy olyan rejtélyekkel futtok majd össze – legalábbis olyan szemszögből nyertek rájuk betekintést –, amelyekről talán nem is gondoltátok, hogy léteznek.
(1) július 23–29.
(2) július 30. – augusztus 5.
(3) augusztus 6–12.
Az angoltábortól vagy a gamertábortól kezdve a pénzügyi táborig mindenki megtalálja a kedvére való szekciót. Különösen népszerű az új generációs informatikatábor, a programozás és kódolás, a robotikatábor, a dróntábor vagy – a nem mindennapi – 3D konstruktőrök tábora. Az örökmozgók jelentkezhetnek sportra vagy a tánctáborba, a gasztromániásak pedig választhatják a főzős tábort. A kreatívabbak szavazhatnak a művészetekre, a fotóstáborra vagy a filmestáborra, a színészetre vagy az írótáborra, esetleg a játéktáborra, de ott van még a kézművestábor is.
Persze ez a tábor nem kizárólag Indiana Jones kollégáiról szól. A táborlakók délutánonként választható programokon vesznek részt a változatos workshopoktól a bemutatókon és a strandoláson át az izgalmas versenyekig. A legtutibb, hogy a többi táborszekció foglalkozásaiba is bepillanthattok – nem is szólva az itt köttetett barátságokról. A tábori csapatok este össztábori játékokon, fergeteges vetélkedőkön és koncerteken bulizhatnak. Ez nem szokványos tábor, inkább hétnapos NYÁRI GYEREKFESZTIVÁL – vasárnaptól szombatig.
A tábor értetek van: öt-hat táborozóra jut egy táboroztató; a kétágyas, komfortos, zuhanyzós szobák, a saját szekrények és a kényelem, illetve a napi háromszori étkezés és a korlátlan zöldség- és gyümölcsfogyasztás a tábori büfében alapvetés. Figyelünk az allergiásokra és az ételérzékenyekre. Három tábori orvos vigyáz az egészségünkre.
PEOPLE TEAM: nyári élménytáborok júliusban és augusztusban Kecskeméten – testvéreknek, barátoknak, csoportoknak jelentős kedvezménnyel. Táborra, tudományra fel!