fbpx
PEOPLE TEAM-történet | Táborszervezés évről évre

A 0. év | 1990 nyara | A kezdet: két fiatal összefog egy somogyi kisvárosban, hogy a megye iskoláiban gyerekeket toborozzanak a balatonfenyvesi helyszínre. Mintegy 70 lelkes diák látogatott hozzánk azon a nyáron. Megszületik az elhatározás: ezt a tábort hagyománnyá tesszük!

Az 1. év | 1991 nyara | Első PEOPLE TEAM-tábor | Az első PEOPLE TEAM-társaság megalakulásának és az első PT-tábor éve. Ez a nyelvi tábor egy külföldi gyerekeket is fogadó rendezvény, amely jócskán túllép a megyei kereteken. Sokat kirándulunk, sportolunk, bár a tanulás után egyelőre még a Balaton jelenti a legfőbb szórakozást. Már most vannak törzstagok. Róluk még nem is sejtjük, hogy majd 10 év múlva is találkozunk velük.

A 2. év | 1992 nyara | Második PEOPLE TEAM-tábor | Ádánd egy kis falu a Balatontól 17 km-re. A – még főleg a Dunántúlról érkezett – 150 nebuló délelőtti nyelvóráit délután a kastélyépületen belül vagy annak környékén lovaglással, sportolással, úszással, versenyekkel ellensúlyozzuk. Ez az első év, amikor – a strandolás mellett – rengeteg programot kínálunk saját szervezésben is.

A 3. év | 1993 nyara | Harmadik PEOPLE TEAM-tábor | Az egész országban terjed a hírünk. Nincs reklámunk, hirdetéseink, mégis nagyon sok gyerek érkezik a fővárosból és a keleti országrészből is. Még a Balatonnál, de már döntöttünk: a visszajárók miatt helyszínt váltunk. 300 diákunk, s már állandó színészoktatónk is van.

A 4. év | 1994 nyara | Negyedik PEOPLE TEAM-tábor | Rálelünk a csodás Kőszegre. Emlékezetes tábortüzekkel, tűzzománcosokkal, autómosó-versenyekkel, tanárrablással, tombolákkal, rengeteg nyereménnyel zajlik a több mint 20 nap. Turnusonként 200 gyerek nyaral együtt. Az utolsó pillanatban is érkeznek, és nem akarnak elmenni – maradnak a következő turnusra. Kiadjuk első klubkártyáinkat: kedvezményeket biztosítunk hűséges diákjainknak. Az övék a nagy ötlet: legyen téli tábor is!

A 4. év | 1994 tele | Ötödik PEOPLE TEAM-tábor | Kőszeget év végén is szeretjük. A téli táborba a leglelkesebb gyerekek jönnek. Karácsonyi-szilveszteri hangulatban töltünk 10 felejthetetlen napot mintegy 100 diákkal.

Az 5. év | 1995 nyara | Hatodik PEOPLE TEAM-tábor | Két helyszínen, Kőszegen és Vajtán minden eddiginél nagyobb a tábor. Az óriási diáklétszámmal sikeresen „megküzdünk”. Agyagozók, színészek, játékmesterek, mókagyárosok és kiváló nyelvtanárok vannak a segítségünkre. Az ajándékok száma… számtalan. Támogatóink fotósok, játékgyártók… Rengeteg jégkrém fogy! A csodálatos 66 napért és a szuper táborért főleg a gyerekeknek tartozunk köszönettel, hisz egyre többen választanak minket.

Az 5. év | 1995 tele | Hetedik PEOPLE TEAM-tábor | Tiszadob, Andrássy-kastély. Az ítéletidő ellenére minden nagyszerűen alakul. Napi 240 perces oktatás, farsang, kaszinó, az első kísérlet a tábori újság megvalósítására, bulik, fergeteges szilveszter, krimijáték, „bankkártyás” büfé, „A Pál utcai fiúk” színháza, az első tábori kutya (Izolda), mindennapos tombola, számos komolytalan vetélkedő. Mindenki ismer mindenkit: a téli táborba a „krém” érkezik. Ez a 100 gyerek a világért sem várna nyárig.

A 6. év | 1996 nyara | Nyolcadik PEOPLE TEAM-tábor | A Várdomb, Tatán. 5 turnust tartunk, néha több mint 200 táborozóval. Titkot árulunk el? Nincs, és nem is akarunk tábort, ha tavalyi diákjaink nincsenek, bár jócskán érkeznek újak is. Vannak anyanyelvű tanáraink, számítógépeink, informatikusaink, agyagégetőink, művészeink, színháztermünk, óriási bulik és tömeges megmozdulások, tűzijáték, menő tombolák és saját indulóink.

A 6. év | 1996 tele | Kilencedik PEOPLE TEAM-tábor | Véletlen, hogy nem a Balaton mellett táborozunk, véletlen, hogy Egert választhatjuk, hisz a helyszín az utolsó pillanatban változik, de az eredmény emlékezetes: intenzív nyelv- és számtechtanulás kis csoportokban, 15 PC, 300 nyeremény CD, rengeteg sapka, póló, játék, fényképezőgép. Hóemberes tűzijáték, maszkkészítés, filmek, versenyek, óriási szilveszteri buli, a kaposvári Csiky Gergely Színház színésze Mikkamakkákkal és Dömdödömökkel.

A 7. év | 1997 nyara | Tizedik PEOPLE TEAM-tábor | A festői Béren megtapasztaljuk a város-falu különbségek előnyeit és hátrányait is. Nem megy minden simán: van medencénk, ám nem mindig használhatjuk; ha valami elfogy, nincs mindig helyben a pótlás. Vannak azonban lovaink, pónink, tevénk, kutyánk, lámánk (igazi állatparadicsom), egy halom számítógépünk és nyeremények; néhány külföldink, amerikai tanáraink és feledhetetlen jubileumi emlékeink.

A 8. év | 1998 nyara | Tizenegyedik PEOPLE TEAM-tábor | Egert választjuk, mint 1996 telén, de más intézményt. A város gyönyörű, az idő forró. Tanulunk, nyaralunk, lovagolunk, izzadunk és strandolunk rengeteget. Kirándulunk, bátorságpróbákat szervezünk, megpróbáljuk megmenteni számítógépeinket a kánikula (és néha a gyerekek) által okozott megpróbáltatások következményeitől. Megjelentetjük első tábori számítógépes és dalos CD-kiadványainkat.

A 9. év | 1999 nyara | Tizenkettedik PEOPLE TEAM-tábor | Az évezred utolsó előtti tábora. Újra Egerben, az Érseki Szent József Kollégium ismerős falai között. Régi és vadiúj tanárok, jojóőrület, vízipisztoly-hadviselés, digitális kamera (több mint 3000 kép). Diszkótól visszhangzik a pince és filmektől a DVD-terem. Rengeteg a vendég: Coca-Cola, Valton Security, Shygys, Animal Cannibals, Vakvágány zenekar, Pogány Judit, Znamenák István, grafikusok, kempósok, aikidósok és az érsek maga. Kapkodjuk a fejünket, sportolunk, strandolunk, lovagolunk ezerrel. Pípol Tím… vajon mi?

A 10. év | 2000 nyara | Tizenharmadik PEOPLE TEAM-tábor | No question: Eger 3 turnusban! Számtalan lelkes nyelvtanár, 30 számítógép, internet, ötletes programok, régi és új vendégek. Picasso Branch, Animal Cannibals! 200 DVD-film és házimozi, pincebuli, tanár-diák megmérettetések, Brutality Game, az Élet Játéka, kirándulás a hegyre, bátorságpróba. Póló, nadrág, cipő nem marad szárazon a vízipuskacsatákban. Total Brutal!

A 11. év | 2001 nyara | Tizennegyedik PEOPLE TEAM-tábor | Zsámbék is over: viszlát, helyi egerek, egérfuttató verseny, templomrom, terepjárós bátorságpróbák, önvédelem, rollerek, gördeszkák, feldúlt zuhanyozók, pártok és pártatlanok, tojás és dinnye, a környék legfinomabb pizzája, medencebulik, kirándulások, tavak és pocsolyák, Kontrádák, nagy zabálások és szálkásra koptatott táncparkett!

A 12. év | 2002 nyara | Tizenötödik PEOPLE TEAM-tábor | Az 5 Tábori Ház (5TH = Miraculum, Tarantulla, Hippopotamus, Grimalkin, Purratos) jegyében zajlik a nyár Tatán, a Várdombon. Címszavakban: Activity Show, Animal Cannibals, As ready as cheese, bábkészítés, Bahaii Tánccsoport, bátorságpróba, büntetés és rendrakás, camera obscura, capoeira, challenge day, didzseridu, dinnyeevés, diszkó, dobolás, égövi vetélkedők, éjszakai koncert gyertyafénnyel és maratoni filmklub, ékszerkészítés, fetrozső, under 14 party, űrséta, üvegfestés, választások, városi vetélkedő, vecsernye…

A 13. év | 2003 nyara | Tizenhatodik PEOPLE TEAM-tábor | Több nagy durranással készülünk. Az egyik már megvalósult 2002-ben, hisz a PEOPLE TEAM életre hívta a KRÉTA diákmagazint. Ami a legszebb színfoltokat mázolja a 2003-as nyár palettájára: a rengeteg angolos táborozó, a sztárvendégek a színház világából, viadalok és próbatételek, lovas fürdőzések, filmezés, eszméletlen bográcspartik, sütés-főzés, kirándulások, zenés-táncos összejövetelek.

A 14. év | 2004 nyara | Tizenhetedik PEOPLE TEAM-tábor | Tatán megint. 900 gyereket fogadunk a tábor 2 hónapjában. Összesen 6 témából választhatnak az érkezők: nyelvek, számítástechnika, színészet, lovaglás, képzőművészetek és kommunikáció. Minden turnusban 12 csapat, vagyis EU-ország verseng egymással hihetetlen mennyiségű nyereményért és élményért.

A 15. év | 2005 nyara | Tizennyolcadik PEOPLE TEAM-tábor | Mit tábor? TáborOK! Kecskemét, Káptalanfüred, Balatonföldvár, Németország. Kipróbálunk valami újat: a fantasztikus kecskeméti táborhelyünk az ország egyik legigényesebben felszerelt diáklétesítménye. Itt mindent megtalálsz, ami szem-szájnak ingere, kezdve a 2 + 2 ágyas, fürdőszobás lakószobáktól a büfén át egészen a sportpályákig és a konditermekig, a konyháktól a szabadtéri grillsütőig. Az összpróbás balatonföldvári, valamint a németországi és a káptalanfüredi nemzetközi szervezéseink pedig a hab a tortán.

A 16. év | 2006 nyara | Tizenkilencedik PEOPLE TEAM-tábor | Kecskemét még mindig. Minden eddiginél több gyerekünk van: több mint 1300! Új szekciókkal bővülünk: a sporttal, a Fedezd fel a világot!-tal és az EU-val. Első alkalommal fogadunk olyan táborozókat, akik a PEOPLE TEAM-táboron belül alkotnak külön csoportokat. Ilyenek a GameStar és a Förderkreis Ferienzentren e.V., valamint különféle iskolák csapatai.

A 17. év | 2007 nyara | Huszadik PEOPLE TEAM-tábor | Újra Kecskemét, és idén sem hagyjuk ki a németországi fejezetet. Újdonság a National Geographic, a fotózás és az Írótanoda. Összesen 12 témából választhattok. Nyelvórák belföldi és anyanyelvi tanárokkal, színésztábor Hűvösvölgyi Ildikóval és Bencze Ilonával, NG-szekció híres fotósokkal és tudósokkal, irodalmi élmények Finy Petrával és barátaival…

A 18. év | 2008 nyara | Huszonegyedik PEOPLE TEAM-tábor | Kecskemét, mert megszoktuk, belaktuk – bár mindig sikerül valami újat megtapasztalni. Idén például azt, hogy milyen mosogatni 450 emberre – mondjuk – naponta legalább kétszer. Real Action tánctábor, új fény- és hangtechnika a bulikhoz, saját bögre mindenkinek, talán a legtutibb PT-póló, Julius Ceasar, Indiana Jones, Szeretetmaffia, varázslók és tündérek. Nem utolsósorban pedig a vendégeink: Csányi Sándor, Csupó Gábor, Grosch Nándor, Karsai János, Kálomista Gábor, Póka Éva, Rozs Tamás és sokan mások.

A 19. év | 2009 nyara | Huszonkettedik PEOPLE TEAM-tábor | Kecskemét… Kreatív írás, irodalom és művészetek, a Képzelet Rehabilitációs Intézete, néptáncok, filmek, színészek és rendezők, nyelvészek és technikusok, lovak és lovasok, sportolók, rengeteg játék és élmény, szabadság és pörgés.

A 20. év | 2010 nyara | Huszonharmadik PEOPLE TEAM-tábor | Megint címszavakban, rendben? Amerikaiak, bolgárok, egyiptomiak, franciák, írek, magyarok, olaszok, osztrákok, romániaiak, spanyolok, szerbek, szlovákiaiak (szigorúan ábécérendben); nyelvek, számítógépek, színészek, filmek, fotók, képzőművészetek, természettudományok, lovak, sportok, táncok… és sátrak Németországban; vízicsata, rengeteg ajándék, DVD, táboros póló, táboros sapka, wifi, barátok, barátok, barátok!

A 21. év | 2011 nyara | Huszonnegyedik PEOPLE TEAM-tábor | A nemzetköziség marad és fokozódik: amerikaiak, bolgárok, egyiptomiak, észtek, franciák, írek, lengyelek, magyarok, olaszok, osztrákok, portugálok, romániaiak, spanyolok, szerbek, szlovákiaiak.

A 22. év | 2012 nyara | Huszonötödik PEOPLE TEAM-tábor | A nyelvészeknek: a nyelvi csoportok mindegyike mentori rendszerben dolgozik. Ez az újdonság elsőrangú eredményességet jelent a tanulásban. A sportosoknak: 2010-ben – kedvenc koleszünk hathatós rábeszélésére és nagyszerű közreműködésével – megalkottuk a műfüves focipályát; 2012-ben teniszpályákkal rukkolunk elő.

A 23. év | 2013 nyara | Huszonhatodik PEOPLE TEAM-tábor | Ebben az évben az új téma: a m!nd szekció. A Média és film csoport fokozottan koncentrál a mozgóképekre, a Kreatív írás Pongráccal a könyvekre, az újságírásra és a novellákra. Összesen 3 nyelvi és 9 egyéb témát kínálunk. A délutáni programcsomag is hemzseg az újdonságoktól. A nyár forró, a hely pedig csak a miénk! Nektek csak kivárni kellett.

A 24. év | 2014 nyara | Huszonhetedik PEOPLE TEAM-tábor | Hogy kik és mik? Tessék: Sík András Mars-kutató, aikidósok, karikaturisták, íjászok, az ember az óriáskígyókkal, az Amnesty International foglalkozásai az emberi jogokról, Coca-Cola-ugrálóvár és -mászófal, krikettezők, Kezünk Kincsei Kézművesműhely, Laser Cave, Szélesi Sándor író, az Uccu Roma Oktatási Alapítvány aktivistái, az Állati Jó Bemutató rengeteg kisállattal, a méhész Jokó, az Ability Park akadálypályája és munkatársai, Puzsér Róbert a kedvenc filmjeivel, Fábry Pali zsonglőr, a csillagász Attila, Albert Judit az ELTE-ről játékokkal és fejtörőkkel, a sportpoharasok, Horváth Kristóf (Színész Bob) és a slam poetry, Dávid Ádám író, Zacher Gábor toxikológus, capoeirások, Márkus Dávid, Obama életmentője, kutyabemutató, Magyari Andrea és dr. Vécsei Rita írók, az Animal Cannibals, Böszörményi Gyula író, Falcsik Mari költő és még sokan mások. És ők „csupán” a vendégek… A brutális-totális-mindentmagávalragadó programokat fel sem soroljuk.

A 25. év | 2015 nyara | Huszonnyolcadik PEOPLE TEAM-tábor | Megalakul a Te, én, mi és az emberi jogok nevű csoportunk, amelynek lelkes résztvevői az első és a második turnus csapatát gyarapítják. Velük együtt idén összesen 13 témát kínálunk, nem is akármilyen kereteken belül. Jó példa az irodalmárok csapata, akikhez mindennap érkezik egy ismert író vagy költő. Mindig történik valami: életmentő tanfolyam reggel, gyertyaöntés tizenegytől, forgatócsoport érkezése délelőtt, előadások és workshopok háromtól, látogatás a vadasparkban vagy kutyamenhelyen délután, csillagpásztázás és koncert este, illetve a nagyobbaknak éjszakai beszélgetések, mondjuk, egy dúla vagy egy toxikológus vezetésével. Egyetlen nap a huszonegyből…

A 26. év | 2016 nyara | Huszonkilencedik PEOPLE TEAM-tábor | Új szekcióval rukkolunk elő: Kuktatábor. Írók, etológusok, akrobaták, ugrálóvárak, tűzoltók, madártudósok, erdészek, természetvédők, zenészek és színészek látogattak el hozzánk, és mintegy ötszáz szerencsés találkozhatott Star Wars-karakterekkel is a harmadik turnusban.

A 27. év | 2017 nyara | Harmincadik PEOPLE TEAM-tábor | Új szekcióink: Matektábor és Régészet.

A 28. év | 2018 nyara | Harmincegyedik PEOPLE TEAM-tábor | Idén fogadtuk a 20 000. táborozónkat.

A 29. év | 2019 nyara | Harminckettedik PEOPLE TEAM-tábor | Bővülünk, ÚJ TÉMÁKAT is kínálunk: (1) ANGOLTÁBOR, (2) HUNGARIAN, (3) MÉDIA | FILM, (4) YOUTUBERTÁBOR, (5) MINECRAFT-ÉLMÉNYTÁBOR, (6) JÁTÉKTESZTTÁBOR, (7) INFORMATIKA, (8) ROBOTIKA | PROGRAMOZÁS, (9) DRÓNÉPÍTŐK ÉS -PILÓTÁK, (10) LOGIKATÁBOR, (11) TE VAGY A JÖVŐ, (12) CASH FLOW | GAZDASÁGI TÁBOR, (13) FOTÓZÁS, (14) KÉPZŐMŰVÉSZET, (15) ÉLŐ IRODALOM | KREATÍV ÍRÁS, (16) SZÍNHÁZKURZUS | SZÍNÉSZET, (17) ZÖLD TÁBOR, (18) RÉGÉSZET, (19) KUKTATÁBOR, (20) SPORTTÁBOR, (21) TÁNCTÁBOR. Kövesd a szervezést a Facebookon!

A 30. év | 2020 nyara | Harmincharmadik PEOPLE TEAM-tábor | Igazodunk a helyzethez, meglovagoljuk a hullámokat. Nem állunk le a szervezéssel a Covid-történések ellenére sem. Bejön. A 3 PT-turnusban mindenki fellélegzik: „Végre megint itt, végre újra veletek! Végre valakivel a karantén után…” Minden a legnagyobb rendben és a lehető legvidámabban zajlik, fantasztikus nyarat zárunk. Furcsa, de a járványnak is van mit megköszönnünk: megtanított bennünket a tényleg alapos és tényleg rendszeres kézmosásra. Így lett jóval kevesebb dolga a három tábori orvosunknak éppen egy olyan évben, amikor a koronáról tavasszal még senkinek nem a süti, a kacsa vagy a királyok jutottak eszébe először.

A 31. év | 2021 nyara | Harmincnegyedik PEOPLE TEAM-tábor | Témacsomagok és rendkívüli készülődés… Új szövetségesek és lelkes segítők. A jelentkezési lapok az elmúlt évekhez képest szokatlan mennyiségben érkeznek. A BRÓKEREK + TŐZSDECÁPÁK táborszekció megint hasít, a SZÍNHÁZI TÁBOR pedig fantasztikus Semmi előadásokat produkál. A gyerekekkel együtt hálásak vagyunk, hogy a Magyar Nemzeti Bank és a Tigra is kapcsolódtak a rengeteg támogatónkhoz és a  víziónkhoz: amikor tábort szervezünk, a gyerekek érdeklődésére reflektáló, szabad, innovatív alkotóműhelyt hozunk létre – élményalapú tanulással és szórakozással – lelkes közösségben. 2021-ben 1151 személy vett részt a PEOPLE TEAM-táborban. 963 táborozó, akik összesen 1175 turnust abszolváltak. Azon túl, hogy támogatóinknak köszönhetően a hátrányos közegből érkezőket is bevonjuk a táborozásba, kínálunk kedvezményeket iskolai vagy más gyerekcsoportoknak, illetve tehetség alapján is meghívunk táborozókat. A PEOPLE TEAM-tábor iskola is – olyan, persze, amilyenre diákként mi magunk is vágynánk. A PT a lehetőségek lekötelezettje. Ezek pedig csak a támogatóink hozzájárulásával életképesek.

A 32. év | 2022 nyara | Harmincötödik PEOPLE TEAM-tábor | 17 témát indítunk az ÚJ GENERÁCIÓS TÁBOROZTATÁS és a PT7 jegyében. Már az év első heteiben turbófokozatra kapcsoljuk a tájékoztatást információs oldalainkon: Legjobb tábor | Legjobb táborok | Napközis táborok | Gyermektábor.info | Nyári tábor Reblog | Tavaly összesen 557, 2022-ben már február első felében 136 megjelenéssel büszkélkedhetünk. Megújul – átláthatóbb, látogatóbarátabb lesz a honlapunk; már SimplePay-jel is folyósíthatók táborozási támogatások. Nagyon várjuk a július 24-i kezdést, a 25 000. táborozónkat…

pt-logo2017-skk-3-abramosoly

…VELED ÉS A BARÁTAIDDAL EGYÜTT!
Süti, kacsa, király!