A PEOPLE TEAM tematikus táboraiban akár minden alkalommal más-más szekcióra jelentkezhetsz. Kriszti hétszer járt a PT-ben, és eddig három szekciót próbált ki. Az ő best of élményei következnek.
Melyik program tetszik leginkább?
Amikor állomásról állomásra kell futkosni a csapatoddal.
Mi az az 1-2-3 dolog, amit a PT-tábornak köszönhetsz?
Sok új barátot, élményt.
Írd meg a tapasztalataidat/véleményedet a választott tábortémáidról!
Eddig háromféle szekción voltam, angolon, fotón és filmesen. A filmestábor volt a kedvencem, mert ad egy bizonyos szabadságot, hogy magunknak oszthatjuk be az időnket, a témáról is mi dönthetünk, és hogy a szekció miatt egy-két táborszabály „enyhül”, ha kell valami a kisfilmhez.
Mit és hogyan használtál fel a választott szekcióidból év közben, illetve milyen terveid vannak ezen a téren?
Az angolt a hétköznapokban sokat használom, a fotózást is, és mivel a PT-ben megtanították, hogy a fényállások és a pózok hogyan előnyösek, így azokat is alkalmazni tudom. A filmes szekción én eddig mindig szereplő voltam, így ott megtanultam valamilyen szinten színjátszani. Nekem nagyon tetszik a négyturnusos ötlet, hogy négy teljes hét lesz a PT-nyár így lehetséges, hogy akár két hétre is jövök minden nyáron.
Meséld el a legütősebb tábori történeted!
Hááát… kicsit szabályt szegtünk. Lekéstük az ebédet és még a vacsorát is a forgatások miatt. Így nagyon éhesek voltunk, majd miután hajnalban végeztünk a vágással, és átmentünk a sárga házba, titokban csináltunk instant tésztát, aztán bejött egy mókus, hogy megnézze, visszajöttünk-e már. Ránk nézett, mi vissza rá, és álmosságában csak annyit mondott, hogy jó étvágyat, és kiment. Illetve rendeltünk be a táborba Ater engedelmével gyorskaját olyan este nyolc körül, majd a kapuban felügyelő mókus nem akarta beengedni, így körbeültük őt, és megosztottuk vele egy kis csacsogás közben.
Peace & Lot of Muffins! – Yours in the Camp: K. M.