fbpx
Anyaszemmel a PT-tábor – 2. rész: Buli kimerülésig
Anyaszemmel a PT-tábor – 2. rész: Buli kimerülésig

Bizonyára vagyunk néhányan mi, szülők, akik szívesen megnéznénk, milyen egy nyári tábor belülről. Hogy megtudjuk, hogyan érzi magát a gyermekünk, figyelnek-e rá, mivel foglalkozik egész héten át, eszik-e eleget. Lehetőségem volt megfigyelőként részt venni egy nagy tábor, a kecskeméti PEOPLE TEAM, vagyis a PT mindennapjaiban. Ezeket tapasztaltam a táborban – élménybeszámoló és vélemény egy anyától.

2024. július 15. (2. nap)

Reggel fél 8 körül ébredünk. Nemsokára reggeli, úgyhogy rövid készülődés után lemegyünk a hangárba. Negyed 9-re majdnem elfogy az összes fánk, marad még túrós batyu, mákos süti, pizzás csavart. A péksütemények frissek és puhák. A büfében veszek egy kávét (hurrá, csak 100 Ft!), megreggelizünk, aztán Julcsi elmegy az első igazi kézműves-foglalkozásra. Minden szekció 9-kor gyülekezik a két épület között, és utána többen maradnak a szabad levegőn, az árnyas fák alatt megbeszélni a továbbiakat. A kézművesek a trambulinok mellé mennek. Többen vannak, mint előző nap, most 20 gyereket számolok, azonban még így sem teljes a létszám, mert a legidősebb (17 éves) résztvevő elaludt. Jó hír viszont, hogy a két legtartózkodóbb kislány is itt van, és láthatóan jobb a kedvük, mint előző nap. Otthagyom őket, elvonulok kicsit dolgozni, és Julcsi 2-3 óra múlva utánam jön egy igazán jól sikerült és kidolgozott rajzzal, amit egy páncélos lovagról készített. Bikinit visel, mert 38 fok van árnyékban, és a hangár környékén két helyen is folyamatosan locsolnak (plusz vízi csata elképzelhető a sportpályák valamelyikén). Szerencse, hogy sok ruhát pakolt, mert ma ez eddig a harmadik szerelés rajta…

A foglalkozások többsége nem sokkal dél után fejeződik be. Az ebéd 13:30-tól van, tészta a mai menü. Gyümölcsök és víz továbbra is folyamatosan elérhető. Érdemes még az étkezések elejére érkezni, mert háromnegyed órával később már elkezdenek takarítani. A tányért, az evőeszközöket és a bögrét szokás szerint mindenkinek maga után kell visszavinni, valamint a szemetet kidobni. Az üvegeket és a műanyagot külön gyűjtik, a kajaügyeletnél mindig van valaki, aki ellenőrzi, hogy nem visznek-e ki magukkal a gyerekek ételt, bögrét stb.

Julcsi saját bevallása alapján négy új barátnőt szerzett, akikkel néha feljönnek a szobába, de többnyire kint tartózkodnak. A barátnők között van a reggel az anyukájától nehezen elváló Anikó is. Az egyik napernyő alatt van egy játékokkal megpakolt asztal, ott fésüli a babákat, amikor ránézek, és időnként átmegy a locsoló alatt. Szuper ötlet, ugyanis árnyékban is 38 fok van.

16 órától csapatgyűlés, mindenki viszi a kendőjét, és elvonul a csapatával. 18 órakor vacsora (tortilla választható töltelékkel: csirkenuggets, saláta, paradicsom, olívabogyó, kukorica, uborka, bab, sült hagyma). Bár együtt eszünk, Julcsi már egyáltalán nem keres, jól érzi magát a barátaival – egyben megállapítom, hogy másfél nap alatt elköltötte az 5000 forint büfépénzt, a jelentkezési lapján pedig az is nyomon követhető, hogy mit és mikor vett. Ez alapján a legnépszerűbb tétel egyértelműen a jégkrém volt, a második és a harmadik helyen az üdítő és az édes nassolnivaló található. Nem örülök neki, habár a meleg miatt érthető szerintem, meg aztán mivel a suliba még nem visz költőpénzt, kevésbé tudja felmérni, mi mennyibe kerül, és meddig tart ki x összeg.

Valószínűleg ezeken a napokon az egész ország velem együtt követi az Időképet és a met.hu-t, de meg kell állapítanom, hogy hiába a kattintások százezrei, az utolsó percig képtelenek előre jelezni, ha eső lesz. Már vagy 20 perce esett, amikor Julcsi feljött a szobába, kijelentve, hogy jött az esőkabátjáért, mert a barátaival tücsköt ment, aki egyedül van, ugyanis nem találja a tesóját szegényke…

Az esti program 20 óra után néhány perccel kezdődik. Mit nekik a borult ég? Buli van, meg csapatverseny! Julcsi most ruhaváltás miatt néz fel, közben egyre biztosabb vagyok benne, hogy ha egyedül jönne a táborba, simán elfelejtene felhívni, itt ugyanis tényleg az élményeken van a hangsúly a kütyük helyett. A gyerekek a csapatindulót kántálva, magas pontszámot követelve kiabálnak minden feladat állomásán. Azt gondolom, nem lesz gond az elalvással, mivel azonban este 10 óra körül ér véget az aznapi program, Julcsi pityeregve jön fel, hogy fáradt, és az utolsó tábortánc már nem hiányzott. Erre azt válaszolom, hogy bátran mondjon nemet, és nyugodtan jöjjön fel legközelebb, ha úgy érzi. 15 perccel később a fürdőszobából hallom, hogy benyitott egy mókus, és kérdezősködik, hogy a zuhanyzás és a fogmosás megvolt-e már. Megkérdezem tőle, hamarabb fel lehet-e jönni, mint hogy befejeződjön az esti program, és a válasz olyasmi, hogy persze, itt semmi nem kötelező. Aztán nem sokkal később benyit Julcsi egyik új barátnője, és megkérdezi, hogy átmegy-e hozzájuk. Nem, fáradt vagyok – mondja, és nem sokkal később már alszik is.

Anyaszemmel a PT-tábor – 1. rész: Csoportokba rendeződés

Bizonyára vagyunk néhányan mi, szülők, akik szívesen megnéznénk, milyen egy nyári tábor belülről. Hogy megtudjuk...

Anyaszemmel a PT-tábor – 2. rész: Buli kimerülésig

Bizonyára vagyunk néhányan mi, szülők, akik szívesen megnéznénk, milyen egy nyári tábor belülről. Hogy megtudjuk...

Anyaszemmel a PT-tábor – 3. rész: Kell egy kis áramszünet

Bizonyára vagyunk néhányan mi, szülők, akik szívesen megnéznénk, milyen egy nyári tábor belülről. Hogy megtudjuk...

Anyaszemmel a PT-tábor – 4. rész: A dráma

Bizonyára vagyunk néhányan mi, szülők, akik szívesen megnéznénk, milyen egy nyári tábor belülről. Hogy megtudjuk...

Anyaszemmel a PT-tábor – 5. rész: Vigyázunk a malacokra

Bizonyára vagyunk néhányan mi, szülők, akik szívesen megnéznénk, milyen egy nyári tábor belülről. Hogy megtudjuk...

Anyaszemmel a PT-tábor – 6. rész: Koncert jéggel

Bizonyára vagyunk néhányan mi, szülők, akik szívesen megnéznénk, milyen egy nyári tábor belülről. Hogy megtudjuk...

Anyaszemmel a PT-tábor – 7. rész: A búcsú + vélemény a táborról

Bizonyára vagyunk néhányan mi, szülők, akik szívesen megnéznénk, milyen egy nyári tábor belülről. Hogy megtudjuk...