fbpx
Mély nyomot hagytak a táborok – Csenge bemutatkozása
Mély nyomot hagytak a táborok – Csenge bemutatkozása

Csenge gyermekpszichológus, 2024 nyarán többek között vele bővült a PEOPLE TEAM táboroztatóinak csapata. Fogadjátok szeretettel a bemutatkozását!

Sokakhoz hasonlóan számomra is ez volt az első olyan tábor, amelyen a PEOPLE TEAM Alapítvány szervezésében részt vettem. Egy jóbarátom, Nóri mesélt erről a fantasztikus lehetőségről. Izgatottan vártam, milyen kalandokban lesz majd együtt részünk. Most pedig már a következő nyárra készülök…

Amit rólam érdemes tudni

2023 tavaszi félévének végén kaptam kézhez a pszichológia-alapképzésen szerzett diplomámat, és tanulmányaimat folytatva jelenleg pszichológia szakon mesterképzésre járok fejlődés- és klinikai gyermekpszichológia specializáción.

Az egyetem mellett tagja vagyok egy szakkollégiumnak is, ahol jelenleg diákszeniorként a kollégium közösségi életének és működésének koordinálásáért vagyok felelős. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a kollégium lakói bármilyen témával kapcsolatosan bátran fordulhatnak hozzám, és én a legjobb képességeim és lehetőségeim szerint segítek nekik, amiben csak tudok. Terveim szerint egyetemi éveim alatt továbbra is a kollégium diákszeniorjaként szeretném építeni ezt a csodás közösséget, és a mesterdiplomám megszerzése után klinikai pszichológusként szeretném folytatni utamat.

Szabadidőmben szívesen vagyok a családommal és a barátaimmal, szenvedélyem a falmászás, és szeretek sétálni a szabadban. Nyugodt perceimben szívesen olvasok egy jó könyvet vagy nézek egy izgalmas sorozatot. Örömmel vagyok állatok közelében, és a kutyasétáltatás az egyik kedvenc tevékenységem.

Ezt jelenti számomra a táborozás

Amikor a táborozás szóra gondolok, elöntenek a saját gyermek- és tinédzserkorom táborozási emlékei. A fantasztikus programok, a változatos és csodás emberek és a sok-sok elképesztő élmény, amikben részem lehetett azon hetek, sőt néha hónapok során, amelyeket táborokban töltöttem, a mai napig sokszor eszembe jutnak.

A gyermekkorom nyarainak nagy részét egy nomád lovastáborban töltöttem, ahol részem lehetett olyan élményekben, amelyek máig meghatároznak. A lovaglás, csillagok alatt alvás, órákig tartó foci, röpi és capture the flag meccsek, továbbá a sok barát, akiket szereztem, és a táboroztatók, akik ezeket az izgalmas programokat szervezték, mély nyomot hagytak bennem. Ebbe a táborba évekig visszajáró táborozó, majd végül táboroztató lettem. Ennek kapcsán én váltam azzá, aki ezeket az elképesztő programokat lebonyolítja, valamint napi kapcsolatban van a táborozókkal, és segíti őket útjukon, illetve garantálja biztonságukat, jóllétüket, és garantálja a táborozói élmény teljes körű megélését.

Ezenfelül tagja vagyok egy gyülekezeti kisifi-teamnek, akikkel hétvégenként változatos programokkal, játékokkal és projektötletekkel állunk elő iskoláskorú gyermekeknek. Így ezzel a korosztállyal a tábori élményeim és jelenlegi feladatköreim kapcsán is igen nagy tapasztalattal rendelkezem. A velük történő aktív, játékos időtöltés és kommunikáció életem szerves része.

Ismerjük meg egymást!

Remélem, hogy az első nagyszerű PT-nyár után a következő táborban is lehetőségem adódik minél több ember megismerésére és segítésére. Keressetek továbbra is bátran, bizalommal!

A mielőbbi viszontlátásra!

Rosza Csenge – tábori lélekmentor