fbpx
Nyárolvasó, ABC – 22/16
Nyárolvasó, ABC – 22/16

Egy halom betűből rámutattunk a P-re, majd felkértünk táborozókat és táboroztatókat, hogy kezdjenek vele mondatot vagy történetet. A válaszokból sorozat készült, amelynek ez a gyűjtés a 16. része.

„Papucs. Pacsi és tábor. Palance. Paradicsomos. Paradicsomszószt sajttal. Pénzeső a Koboldok városában. Pár nap-hét kiszakadás a mindennapi életből. PT… Barátokkal lenni, egy új világban létezni, boldognak lenni. Önfeledtség, szeretet. Eltávolodtam a p-től, igaz?”

„Párna… Hogy ahol aludtam tegnap? Ágyban – meglepően extrém hely.”

„Parti… Ez a legkirályabb buli a nyáron. Ugyanis a PT és az otthoni lét teljesen ellentétes. Táboroztatói és diákszemmel is. Otthon chilles a reggel, elmegyünk suliba, tök lightos és unalmas. Sok az unalmas óra. A PT-ben viszont már a reggeli is tök jó a sok ember és a diákok pörgését nézve. Aztán meg jönnek az órák. Ők választottak, azt szeretik. Így nem fogják unni, mert a saját választásuk.”

„Pestó + sajt. Pihenés. Pingpongverseny és számháborúzás. Pletykasarok. Póker. Pókerszett, egyéb kártya- vagy társasjáték, korábbi évekből szerzett PT-s kalap, korábbi évek pólói, korábbi évek kendői, hangszóró, néhány íróeszköz az ajtón levő névtábla kidekorálására, fürdőnadrág a vízi csatához, külön cipő focizáshoz, pendrive az infós dolgok megőrzéséhez. Popcornt készítettünk a szobánkban. Pörgés. PT.”

„Pihenés. Jólesik egy kis pihenés az első este, mikor hazaérsz, de aztán reggel már mennél a Hangárba.”

„Pikk-pakk ment… Egy óra sem kellett, és megvolt az első barátom. 2018-ban érkeztem először diákként, egyedül, hogy barátokat szerezzek. Minden ilyen jól sikerüljön!”

„Pizza, mert a kedvencem a pizza volt, megettem belőle hét szeletet is. A szállás tökéletes, az épület és a környezet pedig a lehető legjobb volt. A legkedvesebb tapasztalatom a közösséghez fűződik. Kiváló a hangulat, jók a programok, és sokat lehet fejlődni – én a programozásban, ugye. Szívből remélem, hogy lesz még szoftverfejlesztő tábor, mert nagyon szívesen vennék részt rajta, ameddig csak lehet. A szüleim egyáltalán nem féltettek, sőt örültek, hogy a PT nyári táborába jövök – én ugyan tartottam egy kicsit tőle, de hamar elszállt az aggodalmam.”

„Pörögni a legjobb! Amikor reggel elmegyek futni, és utána elkezdődik a pörgés. Tudni kell rólam, hogy imádom a pörgést és mindenfajta extrém sportot.”

„Pozitív energiamezők. Azokban találom magam a PT-ben.”

„Programozás. Programozónak tanulok. Programozótáborba jöttem először, és nem bántam meg. A táborban szerettem meg, illetve döntöttem el, hogy azzal szeretnék foglalkozni.”

ABC 22/16 – Folytatjuk hamarosan…

Nyár, táborozás, ABC – 22/1

Ráböktünk egy halom betű között az A-ra, és megkértünk táborozót, táboroztatót, hogy kezdjen ezzel a...

Vakáció, tábor, ABC – 22/2

Ez itt a második nekifutás abból a sorozatból, amelyet a minap indítottunk útjára. Ez alkalommal...

Nyári tábor, betűs mondások, ABC – 22/3

Egy halom betű közül kipécéztünk kettőt (ezek rokonok), és felkértünk néhány PT-st, újakat és régieket...

Vakáció, nyári tábor, ABC – 22/4

Azt mondtuk, „legyen a D”, majd megkértünk kicsi és nagy táborlakókat, hogy mondjanak valamit ezzel...

Táborozás, napsütés, ABC – 22/5

Kiválasztottuk a magyar nyelv második leggyakoribb betűjét és a kistesóját, majd megkértünk táborozót és táboroztatót...

Nyári táborozás, betűk, történetek, ABC – 22/6

Összeraktunk egy sorozatot a táborozó gyerekektől és a táboroztatóinktól begyűjtött F-fel kezdődő bekezdésekből. Amikor felkértük...

PT, élmények, nyár, ABC – 22/7

„G vagy Gy, egy mondat, kifejezés vagy sztori, amelyik ezzel a betűvel kezdődik. Vágod?” És...

Nyarak, betűk, ABC – 22/8

A H-t választottuk, majd azt kértük a gyerekektől és a mókusoktól, hogy mondjanak ezzel a...

Nyári táborok, sztorik, ABC – 22/9

Rámutattunk az I-re az ABC-ben, és azt kértük kipróbált PT-sektől, hogy kezdjenek ezzel a betűvel...