Egy halom betű közül kiválasztottuk az S-t, majd tatóktól és ozóktól (táboroztatóktól és táborozóktól) kértük, hogy kezdjenek vele egy mondatot vagy egy sztorit. A válaszokból készítettünk egy sorozatot. Informatív és helyenként vicces is, olvassátok!
„»Segítek!« Szerintem ez az, amit leggyakrabban mondok a gyerekeknek és a táboroztatóknak. Hol fáradtan, hol lelkesen, de mindig szívből. Habár szerintem sokszor olyan dolgokat mondok-csinálok, amiket így előre nem is tudok eltervezni, csak sodródom.”
„Sírás reggel, mert vége az előző turnusnak, pihenés délután, és új táborozók másnap, sok felspannolt gyerek. Ez egy végtelen körforgás, azt hiszem…”
„Sóvárgás. Mire vágytam, amikor jelentkeztem tatónak? Hogy elismerjék a munkámat. Aztán érkezés után rögtön ez jutott eszembe, erre határozottan emlékszem: »Hogy én erről eddig hogy nem tudtam?« Hogy »ez valami más«. Meg hogy »mennyi menő ember vesz körül«.”
„Sport és vizek. Sporttáborba érkeztem legszívesebben. Mindig arra mentem. A strand és a kémiai kísérletes előadások szintén tetszettek, bár semmi közük a sporthoz. A strand vagy a vízi csata pedig mindig jólestek a hőségben.”
„Sári… Tudós voltam. A tudóstáborban vettem részt, úgyhogy csak arról tudok nyilatkozni. Igazából a vadaspark-látogatás és a délelőtti játékok tetszettek a leginkább. Amikor elmentünk a vadasparkba, akkor előtte fel volt állítva egy légvár. Annyit láttunk, hogy egy kislány ordibált az anyukájával, hogy fizesse be neki a belépőt, viszont az anyja nem akarta, azt mondta, hogy majd máskor. Erre a kislány odajött hozzánk, vadidegenekhez, és azt kérdezte, hogy mi kifizetjük-e neki a belépőt. Az egész csoportot végigkérdezgette, ami elég viccesen hatott. Sárinak hívták.”
„Sportnak a foci, hobbinak az összes sport, őrületnek az analóg hanghordozók gyűjtése. De ezt miért is kérdeztétek, és hogy jön ez a táborhoz? Ja, megvan…”
„Sugallat. Táboroztatóként mit várok a tábortól? Talán a hosszú távú cél megtalálását… Sajnos nem vagyok elégedett azzal, amit tanulok, valószínűleg másik területen fogom folytatni. Remélem, a táborban kapok inspirációt a váltáshoz. Nem az első eset lenne.”
ABC 22/18 – Hamarosan újabb gyűjteménnyel jövünk…
Nyár, táborozás, ABC – 22/1
Vakáció, tábor, ABC – 22/2
Nyári tábor, betűs mondások, ABC – 22/3
Vakáció, nyári tábor, ABC – 22/4
Táborozás, napsütés, ABC – 22/5
Nyári táborozás, betűk, történetek, ABC – 22/6
PT, élmények, nyár, ABC – 22/7
Nyarak, betűk, ABC – 22/8
Nyári táborok, sztorik, ABC – 22/9
- 1
- 2