A tengernél csak az ég végtelenebb. Nekem a víz jutott, de vannak azok a szerencsések, akiknek a fellegek. Kalandozásaim során a PT szigetén nem hittem volna, hogy a levegő uraival is összeakadok. Egészen váratlanul ért az élmény. Kikötöttem a szigeten, és épp indultam volna felfedezni, amikor furcsa zajra lettem figyelmes: zúgás, néha hangosabb, néha halkabb, de folyamatos. Nem szeretem a bogarakat, régi rossz emlékek fűznek hozzájuk. Óvatosan felpillantottam…
Láttam én már sokféle repülő rovart, de ez volt a legfurcsább mind közül. Ahogy ránéztem, mintha megijedt volna, valamivel feljebb szállt, viszont érdekes módon, függőlegesen mozgott, vízszintesen alig. Ilyet még nem pipáltam! Mint egy léghajó láthatatlan levegőtartállyal, ami egyfolytában vertikálisan változtat irányt. Ösztönösen integetni kezdtem, nehogy megbántódjanak az utazók. Aztán rádöbbentem, mit művelek. „Ennyire nem lehetek szórakozott…” Magamon mosolyogva továbbindultam.
A bogár követett. Istenemre mondom, ahogy megtettem az első lépést, azonnal a nyomomba szegődött. Körbenéztem, vannak-e mások is körülöttem, akik tanúi ennek a bizarr jelenségnek. A továbbiak még azt is elfeledtették velem, hogy fölöttem kering ez a micsoda.
Nem messze tőlem egy csapat gyerek ácsorgott furcsa szemüvegekben, kezükben valami repülőgépkormányra hasonlító tárgyat szorongattak. A robotépítőknél láttam hasonlót kicsiben. „Ezek elcsakliztak egy műszerfalat!” Másodpercekig még az sem tűnt fel, hogy mennyire bolond gondolat ez. Közelebb merészkedtem, integettem nekik, ám a fejükön lévő szerkezet vagy sokkal érdekesebb volt, mint én, vagy nem láttak ki belőle. Bizony ügyet sem vetettek rám. Ahogy fogytak a méterek, a fölöttem dongó bogár is vészesen közeledett. Hasra vágtam magam. A felharsanó nevetést egyáltalán nem értettem. „Bukjatok le, támad!” – kiáltottam ijedten. A nevetés átcsapott önfeledt hahotázásba. Értetlenül felemeltem a tekintetemet: egy kisfiú guggolt velem szemben, homlokán a szemüveggel.
„Ne aggódj, nem bánt! Ez csak egy drón” – mosolygott rám bátorítólag. Bár fogalmam sem volt róla, mi az a drón, ez a néhány szó annyira megnyugtatóan hangzott a kis sráctól, hogy egyből visszanyertem az önuralmamat. Elfogadtam a kinyújtott kezet, majd a segítségével feltápászkodtam.
„Repülsz egyet velünk?” – tudakolta cinkosan, miközben leporoltam magamat. Mintha megkínáltak volna a kedvenc süteményemmel: „Hogy repülök-e?!” Meg sem várva a választ, a fiú egyből felém lendítette a különleges szemüvegét, aztán szakértő mozdulatokkal segített a fejemre illeszteni. Csodát láttam! A bogár szemével nézhettem a világot. A végtelent. A messzeséget. A felhőket.
Repültem. Életemben először. Ennyire még soha nem voltam boldog.
»»» MK a DRÓNTÁBOR résztvevőivel találkozik | Részlet A Modern Kolumbusz naplójából
Világjáró múzsa | MK bolyong (12)
Pillanatképek Kolumbuszról | MK bolyong (11)
Kívánságteljesítő | MK bolyong (10)
Tőzsdecápákkal barátkozni | MK bolyong (9)
Várni a csodát | MK bolyong (8)
Bukjatok le, támad! | MK bolyong (7)
Kockákból önjáró hajót | MK bolyong (6)
Megtanulok teremteni | MK bolyong (5)
Egy apró lényt kezdtünk nevelgetni | MK bolyong (4)
Amikor elsétálok a faltól | MK bolyong (3)
Hiszen olyan jót beszélgettünk | MK bolyong (2)
