Mindig szerettem új dolgokat tanulni, és megismerni a körülöttem lévő világot. Utazásaim során is mindig az érdekelt, hogy valami addig ismeretlent meghódítsak. Az iskolában a földrajz volt a kedvenc tantárgyam, és elhatároztam, hogy újabb helyeket fogok adni a térképekre, olyan határokat fogok rárajzolni, amelyekről most még senki nem tud. A PT-szigetet például nagy piros tollal fogom felrajzolni, olyannal, amilyennel csak az igazán fontos helyeket szokás.
Nemcsak a földrajz tetszett, de minden olyan tudomány is, amely magyarázatot keres arra a világra, amiben élek és amit éppen felfedezek. A PT szigete pedig tele volt felfedeznivalóval, és erre már a kikötéskor rájöttem. Közvetlenül az érkezésemkor egy váratlan fogadóbizottság várt a parton. Nem számítottam rájuk, eleinte tartottam is tőlük, hiszen nem ismertem senkit ezen a különleges helyen.
„Látjátok? Ez itt a víz. Hákettőó. Ne igyátok meg, mert sós!”
Ez a mondat ütötte meg a fülemet a leszállást követően. Rögtönzött fogadóbizottságom egy idősebb tagjukat állta körbe, ő magyarázott a tengervízről. Még én is ámulva hallgattam, pedig rólam aztán nem mondható, hogy ne tudnék mindent töviről hegyire. Ösztönösen követtem hát a társaságot, ahogy elindultak a sziget egy másik pontja felé. Hallgattam bölcsességeket a földről, a szigetet körbeölelő fákról, a levegőről, ami körülöttünk van, sőt még azokról az élőlényekről – rovarokról, madarakról, virágokról –, amik akár láthatatlanul ott voltak velünk.
„Ki vagy te, mindenek tudója, aki így jeleskedsz a tudományokban?” – kérdeztem ámulva a mesélő professzort.
„Én a tudóstábor vezetője vagyok” – hangzott a válasz.
Tudóstábor. Csodásan hangzik! Egy hely, ahol csupa nagy tudású professzor gyűlik össze, hogy megosszák egymással a tudásukat. A lelkesedéstől egészen örömmámorban kezdtem úszni. „Te nem mesélnél nekünk valamit?” – tette fel a kérdést a vezető őszinte kíváncsisággal.
Nagyon tetszett nekem a gondolat, hogy mesélhetek a felfedezéseimről, bele is kezdtem hát. Néha úgy éreztem, unalmas, ahogy egyfolytában a hajókról és azok működéséről beszélek, mégis ámulva hallgatták a mondandómat, nemcsak a gyerekek, de a vezetőjük is.
„Ha itt ilyen tudós emberek vannak, akkor nagy gond nem lehet” – jutott eszembe a gondolat.
„Azt tudtátok, hogy az első hajókat már az ókorban is használták?” – tette fel a kérdést a járműveimről szóló, rögtönzött előadás végén a tudóstábor vezetője. A gyerekek a fejüket rázták, a professzor pedig megköszörülte a torkát, és mesélni kezdett.
»»» MK a TUDÓSTÁBOR résztvevőivel találkozik | Részlet A Modern Kolumbusz naplójából | Felfedezte és közreadja: Csernai Mihály
Tudósok körében | MK bolyong (14)
A hajónapló történetei | MK bolyong (13)
Világjáró múzsa | MK bolyong (12)
Pillanatképek Kolumbuszról | MK bolyong (11)
Kívánságteljesítő | MK bolyong (10)
Tőzsdecápákkal barátkozni | MK bolyong (9)
Várni a csodát | MK bolyong (8)
Bukjatok le, támad! | MK bolyong (7)
Kockákból önjáró hajót | MK bolyong (6)
Megtanulok teremteni | MK bolyong (5)
Egy apró lényt kezdtünk nevelgetni | MK bolyong (4)
Amikor elsétálok a faltól | MK bolyong (3)
Hiszen olyan jót beszélgettünk | MK bolyong (2)
