Üres hassal nem lehet felfedezni semmit, egy magamfajta nem lehet éhes. A korgó gyomor ugyanis teljesen elvonja a figyelmet mindenről, márpedig az éberség az egyik legfontosabb a mi szakmánkban. Már az éhség gondolatától is megéhezem, szóval mondanom sem kell, hogy amikor elindultam felkutatni, hogy mi minden található a PT szigetén, és hirtelen nagyon finom illatok csapták meg az orromat, másra sem tudtam gondolni, mint hogy felkutatom a forrását. Szerencsére kitűnő szaglásom volt mindig is, ami szintén egy fontos erény.
Hamar meg is találtam. Egy eldugott alagsori teremben találtam magamat, ahol sok kötényes ember sertepertélt. De milyen csodálatos helyre tévedtem! A spanyol királyi udvar konyhája is elvarázsolt, amikor először láttam, de ez a helyiség még azon is túltett.
Az egyik sarokban tésztát gyúrtak, a másik oldalon leves készült, mellettem valaki húst pácolt. Az illatmámorban teljesen elvesztem. Ha nem lettem volna éhes, a látványtól akkor is összefutott volna a számban a nyál.
„Bármit elkészítünk, azért vagyunk kuktatáborosok!” – harsant egy hang a hátam mögül. „Elnézést, még be sem mutatkoztam, Kolumbusz vagyok” – nyújtottam a kezemet a lánynak. Ő rám nézett, majd felemelte könyökig lisztes kezét. „Én most nem fogok kezet, ha nem baj – nevetett. – Viszont jól jönne még egy segítő kéz.”
Több se kellett nekem, azonnal munkához is láttam. Mindig szerettem magamnak megcsinálni az ételemet, úgy általában sokkal finomabbak a falatok. Miközben sóztam a levest, a másik kezemmel elkezdtem a tésztagyúrókat segíteni, amikor a kezembe adták a klopfolót, kérdés nélkül elkezdtem ütni vele a húst. Elismerő pillantások kíséretében mértem ki a zöldségeket, és szórtam a fűszereket oda, ahova mondták. Fárasztó a főzés, de a végeredmény mindig finom.
„Remélem, meg lehet enni a végén, amit csinálunk” – mondtam reménykedve, amikor már harmadszor kordult meg a gyomrom az illatfelhőben. „Viccelsz? Még maradni is szokott!” – mosolygott a lisztes könyökű, és ettől valamiért nagyon megnyugodtam.
Talán az is elég éhségem szemléltetésére, hogy aznap bizony nem volt maradék a kuktáknál. Jóízűen megettük, amit csináltunk. „Hol tanultál meg főzni?” – kérdezte egyik kuktatársam elismerő vállveregetés kíséretében. „A spanyol királyi konyhán” – válaszoltam tele szájjal, miközben az utolsó cseppeket kanalaztam az előttem lévő levesből.
Ez a mondat persze nem múlt el nyomtalanul, úgyhogy a desszert után kifaggattak, egész nap arról az óriási konyháról meséltem nekik. Ámulva hallgatták. Nem is akarták nekem elhinni, pedig őszintén mondtam, hogy ez a kis konyha nekem sokkal jobban tetszik.
»»» MK a KUKTATÁBOR résztvevőivel találkozik | Részlet A Modern Kolumbusz naplójából | Felfedezte és közreadja: Csernai Mihály
Bármit elkészítünk! | MK bolyong (17)
Nem létezőből létező | MK bolyong (16)
Csodálatos csillagok | MK bolyong (15)
Tudósok körében | MK bolyong (14)
A hajónapló történetei | MK bolyong (13)
Világjáró múzsa | MK bolyong (12)
Pillanatképek Kolumbuszról | MK bolyong (11)
Kívánságteljesítő | MK bolyong (10)
Tőzsdecápákkal barátkozni | MK bolyong (9)
Várni a csodát | MK bolyong (8)
Bukjatok le, támad! | MK bolyong (7)
Kockákból önjáró hajót | MK bolyong (6)
Megtanulok teremteni | MK bolyong (5)
Egy apró lényt kezdtünk nevelgetni | MK bolyong (4)
Amikor elsétálok a faltól | MK bolyong (3)
Hiszen olyan jót beszélgettünk | MK bolyong (2)
