„Egy, kettő, egy, kettő” – amikor meghallottam ezt a fajta számolást, ösztönösen arrébb húzódtam. Félreértés ne essék, nincs nekem bajom a sportolással, bizony, sokszor szükség van az erőmre, amikor a hajómmal hánykolódom a tengeren, de a sportórákat mindig is utáltam. Sokszor hívtak emiatt lustának, én inkább kényelmesnek neveztem magam mindig. Egyfolytában futottunk, én meg azt nem szeretem: lassan járj, tovább érsz, ez a hitvallásom.
Ahogy hátráltam, egyszer csak egy labda pottyant elém az égből. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha valaki egyenesen nekem dobta volna, de ekkor meghallottam a gazdáját is. „Ide, ide! Rúghatod!”
Bár futni nem szerettem soha, valahogy a labdajátékokban mindig jó voltam. Most is azt csináltam, amit otthon is, ha hasonló helyzet állt elő: a lábfejemmel alányúltam a labdának, felrúgtam a levegőbe, a térdemmel felsegítettem a fejemre, majd a fejemmel juttattam tovább. Megcsináltam ezt a trükknek nem is nevezhető dolgot. A labda gazdája annyira elcsodálkozott, hogy azt is elfelejtette, hogy miért is kiabált nekem az előbb, a gömbölyű játékszer pedig lassan vissza is gurult a gyerekcsapathoz.
Már épp fordultam volna el, hogy továbbálljak a sportolóktól, amikor megint a labda gazdáját hallottam: „Nincs kedved focizni velünk? Kéne még egy ember!”
Hát lehet a focira nemet mondani? Elmosolyodtam. Bár nem készültem arra, hogy én ma sportolni fogok, örömmel csatlakoztam a focizókhoz. A meccs döntetlennel végződött. Egy magasabb fiú, szájában síppal figyelte, hogy mikor mi történik, és ha szabálytalanságot észlelt, meg is fújta a sípját. A meccs végeztével odaszaladtam hozzá. Azaz hogy nem is igazán szaladtam, mert azt nem szeretem, inkább komótosan sétáltam.
„Kik vagytok ti, hogy ilyen jól fociztok?”
„Sporttáborosok. Van, aki focizik, de igazából mindenki olyan mozgást végez, amihez kedve van.”
Körülnéztem. A sziget különböző pontjain lévő sporttáborosok valóban sokféle dolgot csináltak: az egyik helyen gimnasztika zajlott, voltak, akik futottak körbe, voltak a focis fiúk, akikkel a meccset játszottam, egy mellettünk lévő pályán csak ketten tartózkodtak, és ütővel egy labdát ütögettek át egy háló fölött, mellettük egy másik pályán egy másik fajta labdát ütögettek kézzel, csapatokban… megannyi lehetőség!
„Visszavágó?” – jött oda hozzám a labdatulajdonos, és kérlelő tekintetének nem tudtam ellenállni.
A végén a PT-sziget még arra is rávesz, hogy megszeressem a sportokat – sóhajtottam, mielőtt újra felszaladtam a pályára rúgni a labdát.
»»» MK a SPORTTÁBOR résztvevőivel találkozik | Részlet A Modern Kolumbusz naplójából | Felfedezte és közreadja: Csernai Mihály
Táncolni mindenki tud! | MK bolyong (19)
Kéne még egy ember | MK bolyong (18)
Bármit elkészítünk! | MK bolyong (17)
Nem létezőből létező | MK bolyong (16)
Csodálatos csillagok | MK bolyong (15)
Tudósok körében | MK bolyong (14)
A hajónapló történetei | MK bolyong (13)
Világjáró múzsa | MK bolyong (12)
Pillanatképek Kolumbuszról | MK bolyong (11)
Kívánságteljesítő | MK bolyong (10)
Tőzsdecápákkal barátkozni | MK bolyong (9)
Várni a csodát | MK bolyong (8)
Bukjatok le, támad! | MK bolyong (7)
Kockákból önjáró hajót | MK bolyong (6)
Megtanulok teremteni | MK bolyong (5)
Egy apró lényt kezdtünk nevelgetni | MK bolyong (4)
Amikor elsétálok a faltól | MK bolyong (3)
Hiszen olyan jót beszélgettünk | MK bolyong (2)
