Amikor kikötöttem a PT szigetén, és elindultam felfedező kalandozásaimra, rengeteg eshetőséget számításba vettem. Azzal viszont egyáltalán nem számoltam, hogy filmsztár leszek. Az ember világjáróként a végtelen tengert bámulva persze eljátszik azzal a gondolattal, hogy mi végre falja a mérföldeket, de az, hogy végül nem az utazásai miatt akarnak vele filmet készíteni, nincs a gondolatai között.
Egy gyerek jött velem szembe egy fura masinát markolászva. Már épp készültem nekiszegezni a kérdést: „Figyu, mi az ott a kezedben?” Újdonsült ismerősöm azonban megelőzött: „Van kedved forgatni velünk?”
„Forgatni? Mit forgatni?” – kérdeztem volna vissza, ám a srác a masinával karon ragadott, és már vonszolt is magával. Messziről odakiáltott néhány társának: „Megvan! Ő lesz a főszereplő!”
Főszereplő? Én? Ugyan miben? Ilyen gondolatok cikáztak a fejemben, ám nem szóltam semmit. Az az igazság, hogy nagyon is érdekelt, mi fog ebből kisülni. A srácok csillogó szemmel méricskéltek, aztán egyikük hadarva magyarázni kezdett: „Onnan, a faltól fogsz elindulni, azt vesszük totálban, aztán amikor elérsz eddig a vonalig, akkor egy kisszekondra váltunk, közben ezt a nyunyókát emeld a fejed fölé, aztán amikor intek, mondd, hogy »Ez a nyunyóka mostantól az enyém!«, jó?”
Nem mertem visszakérdezni. Alig értettem, amiket mondott, de nem akartam bevallani. Milyen szekond meg milyen totál, meg milyen nyunyóka? A gyerekek azonban egyáltalán nem zavartatták magukat. Izgatottan mutogatták, hogy hova álljak, meg hogy mikor merre kell elmozdulnom, és eközben azt mondogatták: „Ez nagyon jó lesz! Micsoda főszereplő! Ez lesz a legjobb film a médiás szekcióban!” Médiás szekció? Aha! Szóval ez a PT szigetének egy újabb felfedezetlen területe! A fiatalok lelkesedése óhatatlanul átragadt rám is. Mire észbe kaptam, tényleg a kezembe nyomtak valami fura, nyusziszerű bábut, és az volt az a pillanat, amikor a filmsztárrá válásom elstartolt.
Elléptem a faltól, a fiú a különös masinával a kezében előttem sétált, a többiek pedig izgatottan, lélegzetvisszafojtva figyelték az eseményeket. Elértem a kijelölt helyig, a fejem fölé emeltem a bábut, és a jelre elharsogtam a szövegemet. Már épp elbizonytalanodtam volna, hogy mindent jól csináltam-e, amikor taps dördült föl a többiek irányából. A fura masinás fiú is tapsolt, csak előtte gondosan a nyakába akasztotta a masináját.
„Köszönjük! Tökéletes volt!” „Ennyi?” – kérdeztem kissé csalódottan, de őszintén, inkább az izgatott, hogy tényleg nem hibáztam-e, és hogy a srácok valóban azt kapták-e, amit vártak.
„Szuper voltál! Ez lesz a legjobb jelenet a filmünkben!” – hadarta lelkesen, alig leplezett izgatottsággal és büszkeséggel a fiú a masinával.
„Ilyen érzés tehát filmsztárnak lenni? – méláztam, aztán elmosolyodtam. – Úgy néz ki, még nem fedeztem fel mindent, hiába hajózom körbe a világot. Néha akkor okozom a legnagyobb boldogságot, amikor elsétálok a faltól.”
»»» MK a FILMESTÁBOR résztvevőivel találkozik | Részlet A Modern Kolumbusz naplójából
Hiszen olyan jót beszélgettünk | MK bolyong (2)
Egy apró lényt kezdtünk nevelgetni | MK bolyong (4)
Amikor elsétálok a faltól | MK bolyong (3)
