Amikor elkezdtem a hajónaplómat írni, még nem tudtam, hogy végül ki fogom adni, hogy bárki olvashasson a kalandjaimról. Az eredeti elképzelés szerint magamnak akartam papírra vetni az élményeimet, hogy amikor majd megöregedve már csak üldögélek napestig egy piros karosszékben (a piros a kedvenc színem), legyen mit olvasgatnom. Éppen az egyik kalandom történetét csinosítgattam a PT szigetén, amikor odasétált hozzám egy lány.
„Te mit írsz?” – kérdezte olyan szelíd hangon, hogy bár senkire nem számítottam, szinte meg sem lepődtem.
„Hajónaplót” – feleltem.
„Elolvashatom?” A lány érezhetően izgalomba jött, én pedig szabadkozni kezdtem, mert még soha senki nem akarta elolvasni a hajónaplómat: „Á, ezek csak unalmas feljegyzések…”
„Még sose láttam hajónaplót!” – lelkendezett tovább olyan érdeklődő tekintettel, hogy egy pillanat alatt meggyőzött. Fellapoztam hát a noteszt, és találomra elkezdtem felolvasni az egyik néhány héttel korábbi bejegyzést. Épp ott tartottam, hogy milyen kalandokat éltem át egy lakatlan szigeten, amikor észrevettem, hogy egyre többen gyűlnek körém. Szájtátva hallgattak, jóllehet én nem tartottam különösebben izgalmasnak az előadást. „Csak azért írtam le, hogy emlékezzek rá” – mentegetőztem.
„Nagyon jól írsz!” – érkezett egy elismerő megjegyzés a körből. Őszintén mondom, jólesett a dicséret. Még soha nem mondta egyik naplóbejegyzésemre se senki ezt, igaz, nem is nagyon volt alkalma ezt rajtam kívül olvasni bárkinek. „Mi írótáborosok vagyunk – kezdett magyarázatba a lány. – Mi is szoktunk történeteket írni.” Majd ezzel a mondattal fel is állt, és hátrébb lépett egy asztalhoz. Papírt ragadott, és elkezdte felolvasni, ami szerepelt rajta. Csodálatos történetet mesélt egy lányról, aki író akart lenni. Ekkor értettem meg, hogy ezek a naplófeljegyzések nemcsak nekem szólnak, hanem rólam is.
Amikor a felolvasó a történet végére ért, én is viszonoztam neki a bókot. Elpirult a dicsérettől. Eddigre viszont már teljesen felvillanyozódtam. Felváltva olvastunk, hol ők a saját írásaikat, hol én a naplóbejegyzéseimet. Hüledeztünk, ha meglepő dolgot mondott valaki, nevettünk, ha vicceset írt, együtt izgultunk a fordulatokon, és néha még el is pityeredtünk, ha valaki valami nagyon szomorú mondatot olvasott fel.
Azon kaptam magam, hogy egyre jobban élvezem ezt. Úgy éreztem, nagyon közelről ismerem meg az embereket, és ők is engem. A történeteiken keresztül beleláttam, hogy mi érdekli őket, és miről mesélnek szívesen. Én természetesen a hajózásról meséltem, de hát egy hajónaplóban mi másról is szólhatnának a történetek?
»»» MK az ÍRÓTÁBOR résztvevőivel találkozik | Részlet A Modern Kolumbusz naplójából | Felfedezte és közreadja: Csernai Mihály
Tudósok körében | MK bolyong (14)
A hajónapló történetei | MK bolyong (13)
Világjáró múzsa | MK bolyong (12)
Pillanatképek Kolumbuszról | MK bolyong (11)
Kívánságteljesítő | MK bolyong (10)
Tőzsdecápákkal barátkozni | MK bolyong (9)
Várni a csodát | MK bolyong (8)
Bukjatok le, támad! | MK bolyong (7)
Kockákból önjáró hajót | MK bolyong (6)
Megtanulok teremteni | MK bolyong (5)
Egy apró lényt kezdtünk nevelgetni | MK bolyong (4)
Amikor elsétálok a faltól | MK bolyong (3)
Hiszen olyan jót beszélgettünk | MK bolyong (2)
