A felfedezés maga is egy alkotás: valami addig nem létezőből csinálunk valami nagyon is létezőt. Amikor felszálltam a hajómra, és elhagytam az ismerős kikötőt, még fogalmam se volt róla, hogy ezt máshogy is lehet. Az ember, amikor annyi kalandot él át, mint én, egy idő után egyszerűen csak megörül az újnak, mert azt hiszi, már mindent látott.
A PT-szigeten azonban mindennap valami új dolog ért, valami olyasmi, ami addig még soha. Nem volt ez másképp akkor sem, amikor a sziget egy távoli zugába vezetett az utam. Nem volt ebben semmi tervezettség, szinte ösztönösen vitt oda a lábam. Láthatóan az ott lévők egyáltalán nem zavartatták magukat: felszabadultan készültek valamire, ügyet sem vetve rám. Leültem a földre, és leskelődtem. Rossz szokás, tudom, de nagyon kíváncsi lettem, hogy mi zajlik. Azt hiszem, nem értettem mindent, de nagyon jól szórakoztam köztük, és ámulva néztem, ami történt. Mindegyik minden pillanatban egy kicsit más volt, mint az előzőben. Játszottak, és élvezték, de nem úgy, ahogy mi játszottunk régen a barátaimmal: ők egészen beleélték magukat.
Ők a színésztáborosok. Egy egészen különleges közeg, gondoltam. Ők is a nem létezőből csinálnak valami nagyon is létezőt. Olyanok, mint a hajóskapitányok, jutott eszembe, és mintha csak sugalmaztam volna valamit, egy pillanatra valóban volt köztük egy igazi felfedező. Még a hajót is láttam körülötte, pedig csak néhány szék és egy oszlop volt ott. Egy pillanatra a szárazföldön, a sziget hátuljában is elkezdtem érezni a tenger összehasonlíthatatlan illatát, a szelet, ahogy végigfújja a ruhámat, még egy pillanatra mintha a hajamba is belekapott volna.
Különleges felfedezés volt ez, és ami a legjobban tetszett benne, hogy nemcsak én tudtam felfedező lenni, hanem a játszók is. Rajtuk is láttam, hogy érzik azt, amit én is.
Egyikük egy pillanatra kinézett a játékból, és meglátott. Elszégyelltem magam, hiszen szó nélkül leskelődtem. De ők nem jöttek zavarba, sőt lelkesen mutogattak rám, és hívogattak. „Gyere csak! Srácok, van egy nézőnk!”
Örültek nekem, és annak is, hogy nézem őket. Zavarba jöttem. Vajon nekem is játszanom kellene velük? Látták rajtam a kétségbeesést, de csak nevettek. „Te leszel a néző! Csak figyelj minket, nekünk az is jó!”
Ott és akkor megértettem valamit. Ők örültek, hogy néztem őket, én meg örültem, hogy nézhettem azt a csodát, amit művelnek. Úgy éreztem, rengeteget tanultam tőlük ezalatt. Egy újabb felfedezés, valami nagyon is létező, gondoltam, és erre a gondolatra elmosolyodtam.
»»» MK a SZÍNHÁZI TÁBOR résztvevőivel találkozik | Részlet A Modern Kolumbusz naplójából | Felfedezte és közreadja: Csernai Mihály
Bármit elkészítünk! | MK bolyong (17)
Nem létezőből létező | MK bolyong (16)
Csodálatos csillagok | MK bolyong (15)
Tudósok körében | MK bolyong (14)
A hajónapló történetei | MK bolyong (13)
Világjáró múzsa | MK bolyong (12)
Pillanatképek Kolumbuszról | MK bolyong (11)
Kívánságteljesítő | MK bolyong (10)
Tőzsdecápákkal barátkozni | MK bolyong (9)
Várni a csodát | MK bolyong (8)
Bukjatok le, támad! | MK bolyong (7)
Kockákból önjáró hajót | MK bolyong (6)
Megtanulok teremteni | MK bolyong (5)
Egy apró lényt kezdtünk nevelgetni | MK bolyong (4)
Amikor elsétálok a faltól | MK bolyong (3)
Hiszen olyan jót beszélgettünk | MK bolyong (2)
