Ha jártál már valaha a PEOPLE TEAM kecskeméti táborában, akkor bizonyára tudod, hogy a táboroztatók közül sokan alig néhány évvel idősebb a gondjaikra bízott gyerekeknél. Ez a kis korkülönbség mégsem jelent hátrányt, épp ellenkezőleg: könnyebben megérti egymást a két oldal. Pisti 18 évesen táboroztatónak jelentkezett a PT-be – ezekről a tapasztalatokról számol most be.
„A táboroztatói lét egyszerűen lenyűgözött. A sok jó fej ember, a különleges programok, a gyerekek… imádtam. Első nap minden picit ismeretlen volt, utolsó nap viszont úgy éreztem, mintha ott laknék. Nem vágytam haza, sőt miután hazatértem, elöntött a PT-vágy.
Táborozni és táboroztatni is azért jó, mert kapcsolatokat lehet építeni, új barátokat szerezni. Emellett remek kikapcsolódást jelent a szürke, leterhelő mindennapokból. Sok-sok élményt, amikre még évekig vissza-visszagondolok. Szerencsére nagyon könnyen barátkozom és ismerek meg embereket. Viszont nem vagyok az a fajta, aki napi szinten irkál másoknak, így nem tartom a táboroztatótársaimmal a kapcsolatot. Ettől függetlenül hiányoznak, és alig várom, hogy újra találkozzunk.
Kíváncsi voltam, vajon milyen lesz tanárként dolgozni és full idegenekkel együttműködni. Ennyi gyereket menedzselni, és közben minden gyerek kedvében járni. Tartottam attól is, hogy majd nem kapok elég teret, és korlátozni fognak, amikor a foglalkozásokat tartom/tartjuk. De szerencsére ez nem történt meg, és mindenki ki tudott bontakozni. A rosszcsont fiútársaságtól az 5. emeletről pedig végem volt (jó értelemben persze).
A vízi csata zseniális ötlet, nagyon élveztem, és ahogy elnéztem, a gyerekek is. Viszont az egyik szemem sír, a másik nevet, mivel ez óriási pazarlás… Az esti programokat imádtam, amiket a gyerekeknek csináltunk. Zseniális volt mind. Persze az altatás utáni »partikat« is szerettem nagyon.
Mit tanácsolok annak, aki a PT-be készül? Hogy húzza fel az ágyneműhuzatot! Sajnos azt egyelőre nem tudom, mikor kell jelentkezni a következő táborba, de remélem, hamarosan kapok róla értesítőt, mert ki nem hagynám jövőre sem.”
PT-táborok