fbpx
Ismerkedés a focipályán
Ismerkedés a focipályán

A táborozók többsége tudja, mit is értünk ezalatt. Mint minden turnus elején, tegnap is a focipályán kezdtünk. Az ismerkedés és a barátkozás fontos része a tábornak. Mondhatnám úgy is, hogy ez a kezdet.

A közös játékok, a tábortánc és az egész este hangulata összekovácsol minket, hogy később a mi csapataink nyerjenek. Mindenki nyerni szeretne, ez tény. Hiszen ki ne akarna egy vízipisztollyal és kábé öt PT-s pólóval gazdagabban hazamenni? A tegnap este az első táborozóknak furcsa lehetett (én is paráztam először), de azoknak, akik régebb óta emelik jelenlétükkel a PEOPLE TEAM fényét, ez már nem okoz problémát. Az egymáson fetrengés (palacsinta, ami egyébként egy mindenki számára kedvelt étel), vagy egymás összerugdosása, miközben kígyót formálva eljutunk egyik pontból a másikba, na, ezek azok a feladatok, amik után garantáltan 3 hétig fájni fog a kezed. Szerintem tudjátok, mire gondolok.

Vannak összeszokott baráti csoportok, akik, hátuk mögött hagyva az ősöket, minden évben itt találkoznak, és eltöltenek néhány kellemes hetet, de az újaknak nehéz beilleszkedni. Ezek a játékok megkönnyítik a helyzetüket, hiszen, valljuk be, azért nem olyan könnyű csak úgy leszólítani valakit.

Mégis, ami szerintem a legjobb az egészben, az a tábortánc. Mindenki tudja, hogy Barni táncbetanítási módszerei királyak, és bár legtöbbeteknek (élen velem) a hét végére sem sikerül megtanulni a táncot, azért mégis, amikor a program végén mindenki (vannak kivételek) együtt táncolja a tábortáncot, az felbecsülhetetlen.

Mindenkinek, aki nem vesz részt az esti programokon, csak azt tudom mondani: sajnálhatják, hogy inkább a szobájukban gubbasztanak, és valószínűleg Facebookot vagy egyéb hasznos közösségi oldalt böngésznek, mert az mindenkinek móka és kacagás. Bár este az összes táborlakó fáradtan megy a szobájába, az kétségtelen, hogy mindenki ugyanolyan izgatottan várja, hogy mit hoz a következő nap.

Simon Sára

KecskeNEWSás-archívum