A barátkozás nehéz és összetett dolog a táboron kívül és a táboron belül is. De mi történik akkor, ha eleve baráttal az oldalunkon érkezünk meg a táborba?
Barát a kezdetektől
Akár az iskolából, a szomszédból vagy máshonnan ismerjük, egy olyan barát, akivel szoros a kapcsolatunk, illetve akivel az utazástól kezdve együtt vagyunk a táborban, sokban könnyíthet a kezdeti nehézségeken.
Ösztönöz minket
Gondoljunk bele! Ugyan nagy élmény már az utazás közben elkezdeni ismerkedni a többi táborozóval, ha viszont eleve egy barátunkkal érkezünk, biztosan ösztönzőleg hat ránk a személye. Könnyebben fogunk mi is ismerkedni, barátkozni, ha látjuk a lelkesedését, illetve azt, hogy ő is próbál kapcsolatot teremteni másokkal. Konkrétan bátoríthat és meg is nyugtathat minket, hogy ne féljünk odamenni, nem lesz semmi baj. Semmiképp sem leszünk egyedül.
Mélyebb ismeretség
A másik előnye ennek a mélyebb ismeretségnek, hogy a másik képes közvetíteni másoknak, hogy mire lehet szükségünk (mind fizikailag, mind érzelmileg), ha esetleg mi nehezebben tudjuk szavakba önteni a gondolatainkat, vagy nem vagyunk annyira gyakorlottak a társasági kapcsolatokban. Egy mélyebb baráti viszonyban a másik olyan összefüggést vagy tulajdonságot is megláthat benned, amire nem is gondoltál!
Barát a továbbiakban
Ahogy a táborba utazásnál a barátunk ösztönözhet minket, hogy ismerkedjünk másokkal, úgy érvényes ez a tábor többi eseményére is, például a játékokra vagy a különböző csoportos feladatokra. Mindannyiunkban lehet olyan érzés, hogy valamihez nincs igazán kedvünk, de a másik tudja, hogy mivel kell „behúzni” minket a buliba.
Közösen megélni
A közös élmények, amelyek a tábor alatt érnek, nagyon fontosak az új kapcsolatoknál, főképp azért, hogy valamennyire összecsiszolódjunk, és elkezdődhessen valamiféle kötődés. A barátunkkal, akivel érkezünk, szintén hasonló folyamat mehet végbe, azzal a különbséggel, hogy vele a meglévő kapcsolatunk lesz még szorosabb, még összehangoltabb. Kialakulhatnak akár olyan új dinamikák, szokások, amelyek eddig nem voltak jelen.
Ezt se felejtsük el!
Fontos, hogy figyeljünk a barátunkra, azonban a táborozásnak az az egyik célja, hogy új kapcsolatok alakuljanak ki, és hogy nyitottabbá váljunk. Nagyon szép, ha minden figyelmünket a legjobb barátunknak akarjuk szentelni, de nem foszthatjuk meg sem őt, sem magunkat attól, hogy megismerjünk másokat. Baráttal érkezni nagyon klassz dolog, főleg, ha ezt a többiekkel is meg tudjuk osztani!
Dobó Regina – tábori lélekmentor