Mi van, ha a gyermek egyedül érkezik, és senkit sem ismer?
Mi van, ha a gyermek egyedül érkezik, és senkit sem ismer?

Ez nem szokatlan helyzet. A PEOPLE TEAM programjai és választott tábortémái eleve közös érdeklődési pontokat teremtenek. Könnyebb megszólítani valakit, ha mindketten ugyanazért érkeztetek, ugyanazon dolgoztok vagy nevettek majd. A táboroztatók feladata a gyerekek közötti kapcsolódás segítése is. Nem az a cél, hogy a táborozónak az első öt percben húsz barátja legyen, hanem hogy legyen alkalma természetes kommunikációval rálelni a saját embereire. A szobatársakat kor és nem szerint osztjuk be, valamint költözni lehetséges táborozás közben is. Előfordul, hogy az érkezés napján nem azzal kerültél egy szobába, akivel hamar összebarátkoztál. Erre tehát könnyű megoldást találni. Minden másra ott vannak a mókusok, a rengeteg program, a csapat és a vidámság.

„Tollam, tollam, mondd meg nékem!” Ezt gondolta J. M., és úgy lett. | Ez a 77 kérdés, 77 válasz sorozatunk egyik epizódja. Csekkold a többi részt, illetve olvass bele a GYIK-szövegekbe is ezen a linken!

Mi van, ha a gyermek egyedül érkezik, és senkit sem ismer?

Ez nem szokatlan helyzet. A PEOPLE TEAM programjai és választott tábortémái eleve közös érdeklődési pontokat...

Mi történik rossz idő esetén?

Egy tábor nem építhet arra, hogy biztosan hét ágra süt majd a nap, noha a...

Kapnak a gyerekek valódi szakmai tudást is, vagy minden csak játék?

A kettő nem zárja ki egymást. A PEOPLE TEAM tematikus foglalkozásainak értékét az adja, hogy...

Mennyire van lehetőségük a gyerekeknek saját döntéseket hozni?

A PEOPLE TEAM választékának egyik értelme pontosan ez: a táborozó ne pusztán végrehajtója legyen egy...

Hogyan válasszuk ki a gyermek számára megfelelő tábortémát?

Mindenképpen együtt és elsősorban a leendő táborozó kedvére! Elsősorban ne azt kérdezzük: „Miben kellene fejlődnie?”...

Mi történik, ha valaki megszegi a szabályokat?

A szabályok célja nem a büntetés, hanem az, hogy sok különböző gyerek biztonságosan és jól...

Mi van azzal, aki azt gondolja magáról, hogy „semmiben sem különösen jó”?

Neki talán még fontosabb lehet a tábor. Az iskolai hétköznapokban könnyű néhány mérhető terület alapján...

Kihez fordulhat a táborozó, ha problémája van?

A legfontosabb üzenet a táborozóinknak: szóljon, akinek gondja van! Nem kell egyedül megoldania egy olyan...

Mit vigyen magával a gyerek?

Elsősorban olyan holmikat, amelyekre egy aktív, változatos tábori héten valóban szüksége lesz: megfelelő ruházatot, lábbelit...

Készítenek a gyerekek kézzelfogható dolgokat is?

Ez a választott témától és az adott foglalkozástól függ. A táncosok bemutatóval készülnek az utolsó...

Kapnak a gyerekek valódi szakmai tudást is, vagy minden csak játék?

A kettő nem zárja ki egymást. A PEOPLE TEAM tematikus foglalkozásainak értékét az adja, hogy...

Mit visz haza a gyermek a táborból a választott témában tanultakon túl?

Ez az egyik legfontosabb kérdés! Egy jó táborban fejlődhet az önállóság, az együttműködés, a kommunikáció...

Hány gyerek jut egy táboroztatóra?

A PEOPLE TEAM működésének egyik lényege, hogy a táborozók semmilyen értelemben ne vesszenek el a...

Érdemes előre részletesen elmesélni a leendő táborozónak, mi fog történni?

Feltételezve, hogy a döntés, hogy táborba megy a gyerek, lelkesedésből, a gyerek elhatározásából, közös egyeztetés...

Kik és milyen tapasztalattal vigyáznak a gyerekekre?

A PEOPLE TEAM számára a tábor minőségét elsősorban az emberek jelentik. A táboroztatók kiválasztásánál nemcsak...

Mi történik rosszullét, sérülés vagy baleset esetén?

Ilyenkor minden másnál fontosabb a gyors és higgadt reagálás. A PEOPLE TEAM-ben egy rosszullétet vagy...