2026-ban is a 2., a 3. és a 4. héten tartjuk a hagyományos PT-táborozást. A turnusvezetők megírták a beharangozóikat. Máté, Misi és Mono idén „nem csupán gitárt pengetnek”. Több mint 20 témával, 25 szakműhellyel, 500 baráttal és egy lenyűgöző tematikával várnak benneteket a 2. héten.
Mind szeretjük a legendákat
Imádjuk az olyan történeteket, melyekről nem tudjuk biztosan, tényleg megtörténtek-e. A sztori egy részét a fantáziánkkal vagyunk kénytelenek kitölteni, egy részét viszont valós forrásokra alapozzuk.
A PEOPLE TEAM 2. turnusának vezetőiből alakult kutatócsoport egy messzi kisváros levéltárában egy balladára bukkant, amely éppen egy ilyen legendát mesél el.
Ott, hol a por sosem ülepszik le végleg,
Hol a Nap vörösen bukik hegyek mögé,
Hol a fákon a melegtől száraz a kéreg,
Utódoknak szól, ami az elődöké.
Mint egy kimondatlan, sötét titok,
Mit suttog a tájban a déli homok,
Füttyögetnek a bérkocsisok,
Kiknek szíve a szűk torokban dobog.
Fütyül a szél is a deszkák között,
Ahogy egy öreg hintáz a széken,
Ekkor látja meg a hegyek mögött:
Egy lovas vágtázik feléje éppen.
A lovas mellett madársereg repül,
Rossz próféták, ijesztő látvány,
Előlük senki nem menekül –
Szállnak szárnyukkal, prédára várván.
Kocsmában csörög a férfisereg,
Hallik a zene szerte a tájon,
Egy percre megáll, mind sziklamerev,
Úr lesz a félelem a vidámságon.
Elnyel a zaj egy tompa sikolyt,
A recsegő szék sem nyikorog már,
Nem tudni, mi ez, azt sem, hogy ki volt,
Hogy legközelebb ki lesz, kit eltalál.
Kiürült a város, senki sem maradt,
Ki el tudná mesélni a krónikát,
Csak szégyen maradt, félsz és harag,
Visszhang őrzi a négy lópatát.
Az üres enyészet ette az utcát,
Amíg pár ember útra nem kelt,
Kocsira pakolva az összes cuccát,
Újélet-kezdésre jól felszerelt.
Egyikük gitáron egy régi dalt penget,
Valaki sír, örömtől vagy gyásztól,
A Nap is máshogy süt, ők reménykednek:
Minden megváltozik a régitől távol.
A hegy oldalában ott van a bánya,
A város sok lakója ott kalapál.
A kövek közt, porban, homokban mászva
egyikük fényes rögöt talál.
Hosszú az út, de itt van a vége:
Gazdag a város, és megmenekül.
Kocsmában hangos az öröm zenéje:
A sarokban valaki sírva hegedül.
De jaj, kopp-kopp, ezt hallják, a szél is feltámad,
Porfelhő és baljós, fekete árny.
Talán ugyanaz a lovas vágtat –
Mögötte suhog egy keselyűszárny.
Egy seriff, egy gazda és a polgármester,
A szörnyű zajra kiszaladnak mind.
Nem tudják, ki a titokzatos ember,
Aki csak közeleg, s feléjük int.
Egyik sem int vissza, reszketve néznek.
A félelem lóháton érkezik,
Hamar vége az ünneplésnek.
A kocsma bezár, s kimerészkedik.
A város mögül, a kaktuszok mellett
Bölényüvöltés, trappol az állat.
Szemben a lóval ők közelednek:
Szívükben érzik a bosszúvágyat.
A Nap lassan lebukik, a hegy mögött izzik,
Vörösre festi a széles eget,
Majd holnap újra jön, ahogy azt illik,
Láthatja a végső ítéletet.
S hogy hogyan folytatódik ez a ballada? Reméljük, a táborozók segítenek nekünk megtalálni. Vagy kitalálni. Kecskeméten kiderül.
Írjunk együtt legendát, vagy váljunk mi magunk is azzá! Mi már nagyon várjuk a közös kalandozást!
Máté, Mono és Misi
TURNUSLEÍRÁS | PT26 | II. | Gitáron egy régi dalt penget
TURNUSLEÍRÁS | PT26 | III. | „Orrvitorlát kurtíts!”
