Nem mosott

Vihar nem mosott el bennünket. Idén még nem. (Knock on wood!) Pedig tegnap is átéltünk egy hirtelen érkezett felhőszakadást, amikor elmentünk hárman bevásárolni: végeztünk, fizettünk, és a három óriási bevásárlókocsival távoztunk éppen volna, ám nem sikerült elhagynunk az áruházat, mert annyira esett az eső, hogy esélyünk sem volt kilépni az ajtón. De ez ott volt, nem itt, ahol a tábor zajlik. Kecskemét, úgy tűnik, felosztotta magát kegyelmi zónákra. Mi egy ilyenben vagyunk négyszázan.

Páran azért folyton rettegünk persze, mert különösen ez a mostani, a negyedik turnus olyan, amelyben az az érzése az embernek, hogy szinte bármikor leszakadhat az ég. Mi lesz, ha – mondjuk – eláznak a hangfalak egy hirtelen érkezett vihar következtében? Mi lesz, ha elmossa a pizzákat, miközben mi – négyszázan – éppen fogyasztanánk? Mi lesz, ha összegyűlünk éppen, hogy megkezdjük az esti programot, és akkor szakad ránk az ég? Nos, valószínűleg nem lenne semmi, mert volt már ilyen is, nem is egyszer, csak nem ebben az évben, ezért inkább azt gondoljuk, hogy ezzel is megküzdenénk, mint azt, hogy világvége lenne. Kényelmetlen-kellemetlen lenne viszont, ahogy – tudjuk – a világvége is az.

Ahogy kellemetlen az is, hogy többen olyan ruhadarabokban nyomulunk napok, hetek óta, amelyek enyhén szólva sem kerülnének dobogóra egy olyan tisztasági versenyben, amely... Mindegy. A lényeg ugyanis, hogy nem enyhén szólva pedig semmilyen versenyben nem lennének dobogósok, sőt! A „nem mosott” fokozottan igaz a csapatpólókra, bár 2010-ben olyan márkát választottunk, amelyik nem adja meg magát sem a tábor alatt, sem pedig közvetlenül a tábor után, így a csapatpólókat éppenséggel nem egyszeri használatra szántuk, de nem mosás nélkül. Póló tehát van, és nem ritkán van szag is, pedig mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy kimosassa azt, amit tisztítani szükséges, mert a mosógépeink akkor dolgoznak, amikor utasítást kapnak: bármikor és... folyamatosan.

Ez természetesen nem igaz ránk, mert már a negyedik turnust gyűrjük, amelyben az erőnlét és a koncentráltság, az összeszedettség és néhol talán a szervezettség is hagy némi kívánnivalót maga után. De csupán pillanatokról van szó – ha egyáltalán! –, és valljuk, hogy ezek igenis belső dolgok, és a külvilág meg az ünneplő-tomboló tömegek (értsd: a gyerekek) ebből mit sem látnak. Büszkén kijelenthetjük 2010-ben is: nem mosott le bennünket a táborozás nagyszerű és tarka-barka palettájáról a magunk mögött hagyott 25 nap, és van még ugyan egy szerdánk, egy csütörtökünk, egy péntekünk meg egy szombatunk is, de ez a 96 óra már akkor is úgy lesz nagyon szép és nagyon mozgalmas, ahogy egyik sem az előző hetekből, mert mindig az utolsó napok a legszebbek – és persze a legszomorúbbak is, mert egyre közeleg a megmásíthatatlan és visszavonhatatlan: minden, ami most van, csak egy év múlva (OK, tudjuk, tizenegy hónap múlva) lesz megint. Ez pedig szomorú. Nagyon.