Az érett problémamegoldó-készség része az is, hogy a mókus felismeri: nem kell a küldetést egyedül abszolválnia. A táborozás nem magányos üzem: ha szólsz, azonnal ott terem legalább egy társad = barátod, hisz már a kettő is több az egynél! A gyerektábor csapatmunka, ahol a közös gondolkodás jobb eredményt hozhat, mint az egyéni hadviselés. A nyári táborozás során előfordulhatnak összetett, a legkülönfélébb nézőpontot igénylő helyzetek. Ilyenkor az a mókus jár el bölcsen és felelősen, aki mer támogatást kérni, kérdezni és együtt gondolkodni. Ez a tulajdonság egy egyhetes vagy még hosszabb táborozásnál esszenciális, hiszen a kimerültség torzíthatja az ítélőképességet. Bizalommal kell viseltetni a társak iránt, a táborozók ugyanis soha nem viccelnek: ők csak azt látják, hogy valami működik, illetve nem működik, és igazuk van. A szülők számára ez azt jelzi, hogy a gyerektábor nem egyéni improvizációk kusza halmaza, hanem tudatos együttműködésre épülő rendszer. A táborozók pedig megtanulják a mókusoktól, hogy a segítségkérés természetes, és a hogy a közös megoldások – mindannyiunk megelégedésére – erősebbek lehetnek az egyénieknél. Egységes hozzáállásuk támogatja az ötletek szabad áramlását, formálja a csapatszellemet, és garantálja a PT nyári táborainak színvonalát.
SOROZAT A PT-MÓKUSOKRÓL – 2001-ben egy előre leadott hirdetéssorozatunknál elütött egy szót a nyomda: „Mókamestereket keresünk nyári táborba” helyett „Mókusmestereket keresünk…” jelent meg hetekig. Azóta a PT-táboroztató = mókus. Íme az alapvető mókustulajdonságok, amelyek előtt azóta is ujjongva tiszteleg a tábor.
Mókussorozat – 27/19. epizód
Kreativitás – Új ötletei vannak
Kreativitás – A meglévő eszközökből, lehetőségekből hoz ki mindent
Kreativitás – Váratlan helyzetben feltalálja magát
Csapatmunka – Képes változni, fejlődni
Csapatmunka – Ad és fogad visszajelzést
Csapatmunka – A társai keresik a társaságát
Csapatmunka – Képes közös munkára
Csapatmunka – Jó hangulatot teremt
Problémamegoldó-készség – Ha elakad, bevon másokat a megoldásba
Problémamegoldó-készség – Döntéseket hoz
Problémamegoldó-készség – Képes megoldást találni a felmerülő problémákra
Nyitottság – Szól, ha fáradt, és pihenésre van szüksége
Nyitottság – Nem hisztizik
Nyitottság – Ha gondja van, szól róla
Nyitottság – Jól dolgozik csapatban, a társai elismerik a munkáját
Nyitottság – Nyitott mások ötleteire és véleményére
Önállóság – Megosztja és vállalja a véleményét
Önállóság – Nem kerül áldozatszerepbe
Önállóság – Ha akad szabad kapacitása, feltalálja magát
Önállóság – Képes önálló döntéseket hozni
Megbízhatóság – Új emberek munkájáért is felelősséget vállal
Megbízhatóság – Komplex feladatokat is elvállal és teljesít
Megbízhatóság – Az eszközökre vigyáz, felelősséggel bánik velük
Megbízhatóság – Segít a társainak a PT-értékek szerint dolgozni
Megbízhatóság – Szól, ha van szabad kapacitása
- 1
- 2

























