A kreativitás csúcsa, amikor a mókusnak nemcsak értékes gondolatai támadnak, hanem azokat képes beépíteni a gyerektábor mindennapjaiba is. A nyári táborozás csak évről évre megújulva maradhat friss és izgalmas. Az aktuális tippek vagy tervek lehetnek aprók vagy nagyobb léptékűek: egy átalakított játék, egy megvariált foglalkozás, egy újragondolás, illetve valami elképesztően szokatlan, amit eddig ki sem próbáltunk, de amint elhangzik, mindannyian odavagyunk érte. Lehetetlen naponta kitalálni egy koboldok városát vagy szolgáltatóházat, ám egy igazán kreatív csapat végtelen lehetőségekkel dolgozik. Az ötletek áramlása segít felébreszteni és életben tartani a gyerekek lelkesedését és kíváncsiságát akkor is, ha már számos nyarat töltöttek a jól ismert társasággal. A szülők értékelik, ha a nyári tábor nem sablonos – fejlődő és inspiráló környezetet remélnek tizedszerre is. A kreatív mókus nyitott a kísérletezésre, miközben figyel a hangulatra, a biztonságra és a PT-értékekre. A találékonyság lendülete hosszú távon meghatározza a gyerektábor arculatát, és hozzájárul ahhoz, hogy a PT nyári táborai valóban kiemelkedjenek a hazai táborkínálatból.
SOROZAT A PT-MÓKUSOKRÓL – 2001-ben egy előre leadott hirdetéssorozatunknál elütött egy szót a nyomda: „Mókamestereket keresünk nyári táborba” helyett „Mókusmestereket keresünk…” jelent meg hetekig. Azóta a PT-táboroztató = mókus. Íme az alapvető mókustulajdonságok, amelyek előtt azóta is ujjongva tiszteleg a tábor.
Mókussorozat – 27/27. epizód
Kreativitás – Új ötletei vannak
Kreativitás – A meglévő eszközökből, lehetőségekből hoz ki mindent
Kreativitás – Váratlan helyzetben feltalálja magát
Csapatmunka – Képes változni, fejlődni
Csapatmunka – Ad és fogad visszajelzést
Csapatmunka – A társai keresik a társaságát
Csapatmunka – Képes közös munkára
Csapatmunka – Jó hangulatot teremt
Problémamegoldó-készség – Ha elakad, bevon másokat a megoldásba
Problémamegoldó-készség – Döntéseket hoz
Problémamegoldó-készség – Képes megoldást találni a felmerülő problémákra
Nyitottság – Szól, ha fáradt, és pihenésre van szüksége
Nyitottság – Nem hisztizik
Nyitottság – Ha gondja van, szól róla
Nyitottság – Jól dolgozik csapatban, a társai elismerik a munkáját
Nyitottság – Nyitott mások ötleteire és véleményére
Önállóság – Megosztja és vállalja a véleményét
Önállóság – Nem kerül áldozatszerepbe
Önállóság – Ha akad szabad kapacitása, feltalálja magát
Önállóság – Képes önálló döntéseket hozni
Megbízhatóság – Új emberek munkájáért is felelősséget vállal
Megbízhatóság – Komplex feladatokat is elvállal és teljesít
Megbízhatóság – Az eszközökre vigyáz, felelősséggel bánik velük
Megbízhatóság – Segít a társainak a PT-értékek szerint dolgozni
Megbízhatóság – Szól, ha van szabad kapacitása
- 1
- 2






























