fbpx
Nyitottság – Nyitott mások ötleteire és véleményére
Nyitottság – Nyitott mások ötleteire és véleményére

A szupermókus valóban befogadó mások felvetéseire és véleményére. Egy gyerektábor akkor marad élő, fejlődő közeg, ha a benne dolgozók nem ragaszkodnak mereven a saját elképzeléseikhez. A nyári táborozás során folyamatos az ötletelés: programokról, játékokról, helyzetkezelésről, váratlan szituációkról vagy azok kivédésről. Az a mókus, aki meghallgatja a társait, illetve értékeli a nézőpontokat, hozzájárul a gyerekbarát nyári tábor rugalmasságához. Ottalvós táborban ez létfontosságú. Ott az állandó együttlét miatt gyorsan kiderül, mi működik/ordít a változtatásért, de ugyanez egy bejárós táborban is alapvetés. A szülők örömmel fogadják, ha a gyerektábor nem egy merev rendszer, hanem képes alkalmazkodni a gyerekek igényeihez. A nyitott mókus példát mutat a gyerekeknek is: példamutatással azt üzeni, hogy a javaslatok megosztása érték, a vélemények ütköztetése pedig nem konfliktus, hanem lehetőség. Ez a hozzáállás gazdagítja a nyári tábor élményét, és teret ad az innovatív, vidám megoldásoknak.

SOROZAT A PT-MÓKUSOKRÓL – 2001-ben egy előre leadott hirdetéssorozatunknál elütött egy szót a nyomda: „Mókamestereket keresünk nyári táborba” helyett „Mókusmestereket keresünk…” jelent meg hetekig. Azóta a PT-táboroztató = mókus. Íme az alapvető mókustulajdonságok, amelyek előtt azóta is ujjongva tiszteleg a tábor.

Mókussorozat27/12. epizód

Nyitottság – Nyitott mások ötleteire és véleményére

A szupermókus valóban befogadó mások felvetéseire és véleményére. Egy gyerektábor akkor marad élő, fejlődő közeg...

Önállóság – Megosztja és vállalja a véleményét

A függetlenség szorosan összefügg azzal, ahogy a mókus megosztja és vállalja a véleményét. Egy nyári...

Önállóság – Nem kerül áldozatszerepbe

A mókus nem kerülhet áldozatszerepbe nehéz vagy fárasztó helyzetekben sem. Egy gyerektábor intenzív közeg: hosszú...

Önállóság – Ha akad szabad kapacitása, feltalálja magát

Az önálló mókus nem vár mindig iránymutatásra: ha szabad kapacitása keletkezik, képes feltalálni magát, és...

Megbízhatóság – Új emberek munkájáért is felelősséget vállal

A megbízhatóság csúcsa, amikor egy mókus nemcsak a saját, hanem új kollégák munkájáért is felelősséget...

Önállóság – Képes önálló döntéseket hozni

A rátermettség egyik hangsúlyos megnyilvánulása, hogy a mókus képes felelősségteljes, önálló döntéseket hozni a gyerektábor...

Megbízhatóság – Komplex feladatokat is elvállal és teljesít

A nyári tábor működése során számos összetett feladat adódik, amelyek több területet, több embert és...

Megbízhatóság – Az eszközökre vigyáz, felelősséggel bánik velük

Egy gyerektábor eszközei nem pusztán tárgyak, hanem a stabil és élménydús nyári táborozás alapelemei. A...

Megbízhatóság – Segít a társainak a PT-értékek szerint dolgozni

Az odaadás nemcsak egyéni, hanem közösségi minőségelem is. Egy kiváló PT-mókus nemcsak a saját feladatait...

Megbízhatóság – Szól, ha van szabad kapacitása

Az alapos mókus nemcsak a túlterheltségét, hanem a szabad energiáit is jelzi. Ez elsőre nüansznak...

Megbízhatóság – Jelzi, ha a rábízott feladattal elkészül

A jellemesség nemcsak a feladat elvégzésében, hanem a kommunikációban is megmutatkozik. Egy kiváló PT-mókus pontosan...

Megbízhatóság – Amit elvállal, azt teljesíti, akár nehézségek árán is

A megbízható mókus egyik legfontosabb ismérve, hogy amire elszánja megát, azt végig is viszi, még...