Patrik: A megbeszélés nem tart sokáig. Mindennap lesz valami sport, amit kipróbálhatunk, de emellett tervben van például csúszdapark-látogatás is. Jól hangzik.
– Te meg hova tűntél? – kérdezi Klaudia, miután elköszönünk a csapatvezetőktől.
– Csak a mosdóba – vonom meg a vállam, miközben Ivánék is odalépnek hozzánk.
A sporttábor többi résztvevője szedelőzködni kezd. Egyébként elég sokan vagyunk az egészen kicsiktől kezdve a velem nagyjából egykorúakig. A többség fiú, de azért lányok is vannak. Miközben nézelődöm, megakad a tekintetem a lányon, aki nem tudta a nevemet. Egyébként el kell ismernem, hogy nagyon szép lány, de valahogy nem az én esetem. Az a típus, akin minden a helyén van, az utolsó hajszálig. Szép arc, bomba alak, de nekem valami hiányzik. A lány, akinek nem tudom a nevét, mert elterelte a figyelmemet azzal, ahogy rákérdezett az enyémre, észreveszi, hogy figyelem. Mosolyogva rám néz, majd elindul az ellenkező irányba.
– Ismétlem, bocs – szólal meg mellettem a kölyök, aki kábé tízéves lehet, és egyáltalán nem néz ki sportkedvelőnek. Maximum akkor, ha a sakk valóban sport. Nincs esélyem megkérdezni, hogy mire gondol, mert Klaudia megfogja a kezem, és húzni kezd maga után.
– Nehogy elvessz megint – magyarázza a tettét, én meg engedelmesen követem.
Maxi: Amikor a megbeszélés véget ér, elindulok kifelé a teremből, de egy fiú elém lép, és megállít.
– Botond – mutat magára, bár feleslegesen, mert mindenkinek megjegyeztem a nevét bemutatkozáskor. – Leülünk a többiekkel a hangárba megbeszélni, hogy hogyan kezdjünk neki a projektnek – folytatja. – Velünk jössz? – Na ez az a pont, ahol leesik az állam, mert erre nem számítottam. Körülnézek, a többi srác várakozóan figyel minket és a Zétiként bemutatkozó fiút, aki a két másik lány előtt állva teszi fel nekik ugyanazt a kérdést, amit Botond az imént nekem.
– Oké – dadogom végül zavartan, a fiúk pedig helyeslően bólogatnak.
A hangár felé menet Botond mellettem marad, és folyamatosan kérdezget arról, hogy mit szeretek és mit szoktam csinálni. És meglepő módon azt látom rajta, hogy érdekli, hogy mit válaszolok. Én is kérdezgetni kezdem őt, majd a mellénk érő Ákost és Andrist is. Ákosról kiderül, hogy nyert már díjat országos robotikaversenyen, olyanon, amin én is tervezem, hogy jövőre indulok. Csodálkozva hallgatom őket, és ismét be kell ismernem, hogy nem erre számítottam.
Lejegyezte: L. Molnár Edit
Vacsora után – Patrik és Maxi naplója, 20. rész
Az első közös vacsora – Patrik és Maxi naplója, 19. rész
Délutáni lazulás – Patrik és Maxi naplója, 18. rész
Nem erre számítottam – Patrik és Maxi naplója, 17. rész
A témamegbeszélés – Patrik és Maxi naplója, 16. rész
Indulás a témamegbeszélésre – Patrik és Maxi naplója, 15. rész
A megnyitó – Patrik és Maxi naplója, 14. rész
Éva – Patrik és Maxi naplója, 13. rész
Írótábor, sporttábor és robotika – Patrik és Maxi naplója, 12. rész
Ötszáz ember, az ötszáz ember – Patrik és Maxi naplója, 11. rész
Új ismerősök – Patrik és Maxi naplója, 10. rész
Érkeznek a táborozók – Patrik és Maxi naplója, 9. rész
Ebédidő – Patrik és Maxi naplója, 8. rész
Egyedül – Patrik és Maxi naplója, 7. rész
A táborbejárás – Patrik és Maxi naplója, 6. rész
Az első benyomások – Patrik és Maxi naplója, 5. rész
A szobák – Patrik és Maxi naplója, 4. rész
A tábor – Patrik és Maxi naplója, 3. rész
Érkezés, de most már tényleg – Patrik és Maxi naplója, 2. rész
