Patrik: Na jó, ezt tényleg nem hiszem el. Az őrült húgom ott ül nem messze tőlünk a fűben, azzal a kedves mosolyú lánnyal, akit a hangárban láttam. Mégis mennyi volt ennek az esélye? Habár magamat ismerve elég sok. Mert valahogy mindenkinek bejön – rajtam kívül természetesen –, hogy Maxi milyen. A haverjaim eleinte kiröhögik, aztán kis idő elteltével azt veszem észre, hogy kocsányon lógó szemekkel bámulnak rá, ha összefutnak vele a lakásunk valamelyik pontján. Vagy van a másik véglet, aki direkt elkezd bunkózni, amikor észreveszi magán, hogy rákattant a kocka tesómra. Az egyik ilyen haverom konkrétan nekiment a folyosón, és még csak annyit sem mondott, hogy bocs. Először szimplán bunkónak hittem, de elbizonytalanított az égővörös képe. Nem tudom, mit esznek rajta. Az, hogy jól néz ki – mások szerint –, az egy dolog. De amellett nem lehet vele semmiről beszélgetni, és állatira fent hordja az orrát.

Most meg ott ül azzal a lánnyal, akin az első pillanatban megakadt a szemem. Utálom a húgomat, de tényleg.

Maxi: Ezúttal tényleg figyelek Évára, aki beszél a kedvenc költőiről, íróiról és könyveiről. Bármennyire is szimpatikus ez a lány, azt hiszem, nem jutottam közelebb a téma megértéséhez.

– De mi a jó benne? – bukik ki belőlem egy idő után a kérdés.

Meghallgatom a választ, de nem tudok mit kezdeni vele. Aztán Éva hirtelen szavalni kezd. Elmond egy verset halk hangon, úgy, ahogy szerintem korábban senkit nem hallottam még verset mondani. Én meg azt veszem észre, hogy amikor befejezi, akkor nincs kedvem megszólalni, mert jó volt őt hallgatni, és a csend is jólesik a vers után. Teljesen más volt ez, mint az irodalomórákon, ahol Babi néni csak rábök valakire, és annyit mond, hogy olvasd csak fel, fiam, az ötvenedik oldalon található verset. Az oldalszám változik, a többi nem, mert Babi néni mindenkit fiamnak szólít. És a felszólított olyankor elhadarja a kért verset, Babi néni pedig pár szóban összefoglalja, hogy mit gondolhatott a költő. Utálom az egészet. Ha egy tudós gondolt valamit, akkor azt pontosan megfogalmazta, és nem kell találgatni, hogy mit értett alatta.

Ez a vers viszont tetszik annyira, hogy még azt is megkérdezem, hogy ki írta. Kosztolányi. Még az is lehet, hogy ha egyszer nagyon unatkozom, akkor megnézem néhány művét.

Lejegyezte: L. Molnár Edit