Patrik: Csak pár percet kések, és amikor megérkezem, éppen az a téma, hogy senki ne késsen el a foglalkozásokról, így még jobban megbámul mindenki, mint egyébként tették volna. Az ismerkedésnél tartunk, és csak intenek, hogy álljak be a körbe. Amikor megteszem, a mellettem álló Klaudia gyorsan elhadarja az ismerkedős játék szabályait. Valaki elkezdi, és a többieknek már nem csupán a saját nevüket, hanem mindenkiét el kell sorolniuk, aki már bemutatkozott. Nem túl jó a memóriám, úgyhogy kapok a lehetőségen, amikor megkérdezik, hogy ki akar kezdeni, és megmondom a nevem. Igyekszem figyelni, miközben megy a kör, de nem igazán sikerül. Arra kapom fel a fejem, amikor egy velem egykorú lány a kör túloldaláról megszólal:
– A késős fiúéra nem emlékszem – közben engem néz kihívóan. Nemcsak én válaszolok, hanem rajtam kívül többen is. Mellettem pedig egy kis szemüveges krapek, aki vasággyal együtt nyomhat harminc kilót, sóhajt egyet.
– Bocs – néz rám, levéve a szemüvegét és megdörzsölve az orrnyergét.
Nem igazán értem, hogy miért kér bocsánatot, de közben a kör végére érünk, és elkezdünk az előttünk álló hétről beszélgetni, így nincs időm ezen töprengeni.
Mi lesz a program a sporttáborban egy héten keresztül? Sport.
Maxi: Kezdésig ott ácsorgok a falnak dőlve a bejárat mellett, és várom, hogy mi fog történni. Kezdés előtt két perccel megjelenik egy lányfej az ajtóban, és miután körbesandít, csak annyit kérdez, hogy programozók? Csak én válaszolok neki, mire bólint, és továbbmegy a folyosón. Amikor a témavezetők is megérkeznek, kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy én leszek az egyetlen lány. Viszont eltelik pár perc, és belép az ajtón nem egy, hanem két velem egykorú és velem azonos nemű táborozó, és nem futnak ki riadtam, amikor elhangzik a robotika kifejezés. Tátott szájjal figyelem őket, mire barátságosan rám mosolyognak, majd újra a témavezető felé fordulnak. Az ismerkedés után – ahol mindenki elárulja a nevét és a legfőbb paramétereket önmagáról – az előttünk álló hétről kezdünk beszélgetni. Felmerülnek javaslatok, hogy mivel foglalkozzunk. A legáltalánosabb, mindenki építsen saját robotot, aztán versenyeztessük őket ötletet hamar elvetjük. Végül a közös robot mellett teszik le a legtöbben a voksukat, aminek mindenki személyiségét tükröznie kell valahogy. Kíváncsi leszek.
Lejegyezte: L. Molnár Edit