Patrik: Miután a koncert véget ér, rögtön előkerül az És most mit csináljunk? kérdés. Nekem tulajdonképpen mindegy, amúgy is csak sodródom. Szívem szerint visszamennék a szobámba, és ledőlnék az ágyra, de ez akkora lúzerség lenne, hogy még foglalkozni sem akarok komolyabban az ötlettel. Szerencsére nem kell állást foglalnom, mert a többiek gyorsan kitalálják, hogy vacsoráig menjünk vissza a trambulinokhoz. Nándi ki akar próbálni egy ugrást, Iván meg röhögve hátba vágja azzal a felkiáltással, hogy ő meg szívesen végignézné. Ezért a trambulinok felé vesszük az irányt. Vannak ott páran, de nem vészes a helyzet. Egyrészt mert nemrég ért véget a koncert, és még mindenki csak tervezgeti a délutánját, másrészt mert olyan hőség van, hogy megmoccanni is nehéz, nemhogy trambulinozni. Nándi felpattan az egyik kifeszített anyagra, és ugyan egy kicsit sziszeg, amikor a fekete részekhez ér, de elszánt arccal nekiáll ugrálni. Egy darabig figyelem, és közben érzem, ahogy teljesen bezsibbadok a melegtől meg az általános délutáni kómától. Mellettem Hajni, aki mellett Lali tépkedi a füvet maga elé bámulva. Én meg teljesen átérzem, hogy mi járhat most a fejében. És nagyon sajnálom őt is és magamat is. A francért ilyen nehéz ez?
Maxi: A koncert véget ér, mi pedig a hangár felé vesszük az irányt, mivel ott lehet jégkrémet venni, a robotikás fiúk pedig kihívták egy csocsóversenyre az írótáboros srácokat. Mondjuk, a nemek aránya a két tématábor esetében nem ugyanaz, sőt. Az írótáborosok között összesen két fiú található, de Botond és Ákos összehaverkodott Bercivel és Boldival, és vérre menő küzdelemre kell számítani. Szerintük. Szerintem hülyék, de mivel nincs jobb dolgom, velük tartok. Azt senkinek nem árultam el, hogy verhetetlen vagyok csocsóban. Patrikkal kis korunkban a nagyszüleinknél töltöttük a nyarak nagy részét, és ott semmi mást nem lehetett csinálni, csak a bokáig érő patakban fürdeni a libákkal, vagy a helyi kocsmában csocsózni. Az egyetlen közös bennünk, hogy irtózunk a libáktól, így maradt a csocsó. Ahogy nézem a fiúkat, gyorsan megállapítom magamban, hogy simán nyernék bármelyikükkel szemben, de ez egyelőre az egók versenye, így kivárok. Nem kell sokáig. Botond egy gól után ugrik egyet, majd annyira szerencsétlenül érkezik a földre, hogy kifordul a bokája. Még összeszorított fogakkal próbálkozik egy ideig, aztán körbenéz.
– Ki áll be? Le kell ülnöm egy kicsit.
Eljött az én időm.
Lejegyezte: L. Molnár Edit
Vacsora – Patrik és Maxi naplója, 39. rész
Vissza a többiekhez – Patrik és Maxi naplója, 38. rész
Más vagyok, mint hittem – Patrik és Maxi naplója, 36. rész
Más, mint hittem – Patrik és Maxi naplója, 35. rész
A testvérem – Patrik és Maxi naplója, 34. rész
