Patrik: Nem tudom, hogy minek a hatására, de kétszer annyit vacsorázok, mint általában. Lali mellettem marad a nővérével együtt, mert abban maradtunk, hogy majd evés után beszélgetünk. Velem ellentétben ők nem sokat esznek, Lali láthatóan feszeng, Hajni pedig ideges. A társaság többi tagjára nem ragad át a hangulatuk, még mindig Nándi eséseit cikizik, amikről, úgy látszik, – egy kivételével – lemaradtam. Nándi egy ideig velük nevet, aztán egyre ingerültebb lesz, majd eljutnak odáig a csevejben, hogy vacsora után visszamennek, és Iván bebizonyíthatja, hogy ő jobban csinálja. Mondjuk, ennél a mondatnál Nándi kihívóan körbenéz, de én passzolom a lehetőséget. Semmi kedvem ugrálni, pláne nem két adag kaja után. Meg szerintem inkább arra lenne érdemes fogadásokat kötni, hogy melyikük fogja előbb elhányni magát – mert ők sem ettek keveset –, nem pedig arra, hogy ki tudja megcsinálni, amit akarnak.
Ennek ellenére Hajniékkal mi is a többiekkel tartunk, csak kicsit távolabb ülünk le, hogy tudjunk beszélgetni. Főleg Hajni beszél, Lali csak ül, és a füvet tépkedi. Hamar kiderül, hogy a srác nem érzi jól magát. Nemcsak itt, hanem nagyjából sehol sem. Hajni meg úgy érzi, hogy nem tud mindig anyáskodni felette, mert az meg az ő nyaralásának a rovására megy. Én meg kicsit magamat látom Laliban.
– Majd én lógok veled, jó? – kétkedve néznek rám mindketten. Nekem meg mindegy, amúgy sem érzem magam túl fényesen. Lali meg talán eltereli a figyelmemet a saját nyomoromról.
Maxi: Vacsora közben megbeszéljük, hogy mi legyen az esti program. Lesz egy előadás, ami bár első hangzásra nem az én témám, de nyitottnak kell lenni, és megadni az esélyt mindennek. Azt hiszem, ez a mai nap egyik konzekvenciája. Elindulunk a focipálya felé, mi, Évával kicsit lemaradva a többiektől. Bár még nem volt barátnőm, azért sejtem, hogy ilyenkor szokott jönni a lelkizés. Nekem meg fogalmam sincs, hogy azt hogy kell csinálni. Szerencsére Éva ismét rácáfol a sztereotípiákra, és csak azt kérdezi meg, hogy minden rendben van-e. Ennek annyira megörülök, hogy címszavakban ugyan, de mégis beavatom a történtekbe. Egyre jobban lemaradunk, és már vagy fél órája beszélek egyhuzamban, kitérve az előzményekre is, amikor hirtelen belém villan, hogy úgy látszik, mégis tudok lelkizni. Hát, soha nem gondoltam volna.
Lejegyezte: L. Molnár Edit
Vacsora – Patrik és Maxi naplója, 39. rész
Vissza a többiekhez – Patrik és Maxi naplója, 38. rész
Más vagyok, mint hittem – Patrik és Maxi naplója, 36. rész
Más, mint hittem – Patrik és Maxi naplója, 35. rész
A testvérem – Patrik és Maxi naplója, 34. rész
