Patrik: Letörlöm Maxi könnyeit. Kicsit hátrahőköl, de azután hagyja. Bár sok haszna nincs, ahogy hozzáérek az arcához, a könnyei még jobban megerednek.

– Mi a fene bajod van? – már nem kiabál, már csak szipog, azt is alig érthetően.

Nem akarom húzni az idegeit, hiszen hozott nekem csokit meg vizet, és az is látszik, hogy valóban aggódik. Viszont beszélni sem annyira könnyű. Főleg erről. Főleg vele.

– Megkapom a csokit? – kérdezem jobb ötlet híján, mert azzal is időt nyerhetek.

– Nem – duzzog Maxi. – Ha nem a vércukrodra kell, akkor nem.

– Mit hoztál? – próbálom meglesni az időközben zsebre vágott édességet, pedig korábban láttam, hogy mit hozott. A kedvencemet.

– Az elsőt, amit megláttam – vágja rá dacosan, és végre nem potyognak a könnyei.

– Az első, amit megláttál, a kedvenc csokim?

– Fogalmam sincs, hogy mi a kedvenced – mondja, de van valami halvány mosolyféle az arcán. Aztán taktikát vált.

– Ha beszélsz, megkapod.

– Ez zsarolás – mondom, mire aprót bólint.

– Nem, a zsarolás az lesz, amikor azt mondom, hogy felhívom anyuékat.

Na erre már nem nagyon tudok viccelődni.

– Oké, beszélek – egyezek bele. – De előbb kérem a csokimat.

Maxi: Patrik nehezen kezd bele, a csokit is a lehető leglassabban forgatja a szájában. De várok, mert tudom, hogy most már el fogja mondani, csak időre van szüksége. Végül tényleg megszólal.

– Pár hónapja kezdődött – mondja, én meg legszívesebben sikítanék, hogy mi az, hogy hónapok óta van valami, és miért nem tudok erről. De nyugalmat erőltetek magamra, és várom, hogy folytassa. Harap a csokiból, rág, nyel, újra megszólal. És elmesél mindent, hogy hányszor lett rosszul, hogy mit érez közben, hogy hogyan lesz jobban, és azt is, hogy mire jutott az internet segítségével. A nagy és erős testvérem pánikbeteg. Elismétlem magamban többször, mert nem nagyon értem, hogy hogy lehetséges ez. És azt sem értem, hogy hogy nem vettem észre, hogy nem vettünk észre ebből semmit. Mert Patrik szerint senki nem tud róla, a szüleink sem. Én pedig nem tudok semmit a pánikbetegségről. A csoki közben elfogyott, Patrik a csomagolást gyűrögeti az ujjai között, és engem néz. Látom a szemén, hogy összetört, és hogy fél. Megint megölelem. Ma már másodszor.

Lejegyezte: L. Molnár Edit

Patrik és Maxi naplója

Vacsora – Patrik és Maxi naplója, 39. rész

Patrik: Természetesen mindenkinek szemet szúr, hogy egy órára eltűntem. De csak a lányok teszik szóvá...

Vissza a többiekhez – Patrik és Maxi naplója, 38. rész

Patrik: Amikor Maxi az órájára pillant, akkor jövök rá, hogy az indokoltnál sokkal tovább maradtam...

Más vagyok, mint hittem – Patrik és Maxi naplója, 36. rész

  Patrik: Letörlöm Maxi könnyeit. Kicsit hátrahőköl, de azután hagyja. Bár sok haszna nincs, ahogy...

Más, mint hittem – Patrik és Maxi naplója, 35. rész

Patrik: Nem emlékszem arra, hogy mikor öleltük meg egymást Maxival utoljára. Igazából abban sem vagyok...

A testvérem – Patrik és Maxi naplója, 34. rész

Patrik: Maxi szemében őszinte aggodalmat látok, amiből rögtön sejtem, hogy tényleg szarul nézhetek ki. –...