Patrik: Természetesen mindenkinek szemet szúr, hogy egy órára eltűntem. De csak a lányok teszik szóvá. Nándi még mindig a trambulinon pattog, Iván pedig telefonál – gondolom, Ivett-tel –, amikor visszaérek a többiekhez. Viszont Hajni és Klaudia is azonnal rákérdez, hogy merre jártam. Maxi tudtán kívül ismét segít, mivel még mindig a kezemben szorongatom annak a csokinak a papírját, amit tőle kaptam. Bizonyítékként fel is mutatom.
– Leesett a vércukrom a mosdóba menet. Beugrottam egy csokiért – válaszolom tettetett könnyedséggel, majd lehuppanok a fűbe Lali mellé, aki azóta is a füvet tépkedi.
– Egy csokit én is ennék – mászik le végre Nándi a trambulinról, és már nyújtja is a kezét a barátnője felé, hogy felsegítse. Mindenki egyetért abban, hogy jólesne valami, aztán amikor Iván is mellénk lép, és bejelenti, hogy hány óra van, arra is rájövünk, hogy mindjárt vacsoraidő, úgyhogy nem csoda, hogy mindenki éhes.
A hangár felé vesszük az irányt, Lali és Hajni kicsit lemaradva beszélget. Belém meg ki tudja, mi ütött, de bevárom őket. Talán ez a hirtelen fellobbant testvéri szeretet – na jó, ez talán túlzás – vagy mi tett ennyire együttérzővé. Csodálkozva rám pislantanak, én meg gondolkodás helyett rákérdezek, hogy van-e valami gond.
Maxi: Már senki nem csocsózik, mire visszaérek, hanem egy asztal mellett ülnek. Csodálkozva fordulnak felém, én meg a hajam tövéig elpirulok.
– Azt hittük, meguntál minket – mondja Botond, én meg nem rá nézek, hanem Ákosra, miközben válaszolok.
–Testvérkrízis – nem akarok hazudni, de nem akarok a részletekbe se belemenni. Viszont azzal nem számolok, hogy Éván kívül senki nem tud Patrikról. Persze azonnal kérdezgetni kezdenek. Én meg a lehető legtömörebben felvázolom a helyzetet. Igen, itt van a tesóm, akivel mellesleg ikrek vagyunk, fiú és sporttáboros. Na ezen fennakadnak egy darabig, így majdnem megúszom a krízisre vonatkozó kérdéseket. De csak majdnem. Végül Ákosnak jut eszébe megkérdezni, hogy mi történt.
– Fel kellett hívnunk a szüleinket, mert anyu nagyon aggódik, mi meg nem jelentkeztünk tegnap óta – upsz, végül mégis kicsúszott egy hazugság. Bár anyu tényleg aggódós, mi meg tényleg nem hívtuk fel tegnap óta. Ne felejtsek el küldeni nekik egy üzenetet!
– Ti nem vagytok éhesek? – váltok inkább témát, mielőtt teljesen belebonyolódok a dologba. Szerencsére a fiúk mindig éhesek. Akkor együnk.
Lejegyezte: L. Molnár Edit
Vacsora – Patrik és Maxi naplója, 39. rész
Vissza a többiekhez – Patrik és Maxi naplója, 38. rész
Más vagyok, mint hittem – Patrik és Maxi naplója, 36. rész
Más, mint hittem – Patrik és Maxi naplója, 35. rész
A testvérem – Patrik és Maxi naplója, 34. rész
