Patrik: A délutánt mászkálással, nézelődéssel és dumálással töltjük. A kezemet elég hamar kihúzom Klaudia szorításából, de mivel gyáva alak vagyok, és nem szeretek konfrontálódni, így orrfújásnak álcázom a mozdulatot. Aztán gyorsan távolabb lépek tőle, nehogy újra próbálkozzon. A táborban mindenhol nyüzsögnek az emberek az egész kicsiktől kezdve az egész nagyokig. Az ötszáz ember természetesen nem mind táborozó, bőven vannak felügyelők, vagyis mókusok és kismókusok is köztük, akiknek a feladatuk ügyelni ránk meg minden másra. Néhányukról nem tudom eldönteni, hogy táborozó vagy táboroztató, mert életkorban összeér a két csoport. Amikor erre rácsodálkozom, a lányok készségesen elmesélik, hogy gyakran válnak kismókussá, majd mókussá a korábbi táborozók.
A délutáni program részeként lehet zsonglőrködést tanulni vagy vakvezető kutyával sétálni. A többieknek egyikhez sincs kedve, így marad a céltalan lődörgés. A büfénél megállunk jégkrémet venni, közben megpillantom a lányt, akit Maxival láttam. Egy fiúval ücsörög az egyik asztalnál, és mindketten egy papír fölé hajolva olvasnak valamit. Nagyon messze vagyok, hogy meglessem, hogy mit, pedig kíváncsi lennék. Mit lehet egy táborban olvasni?
Maxi: A hangárban csak négy asztalnál férünk el, pedig összehúzzuk magunkat, és még így is van, aki áll. Messziről látom Évát, de nagyon belemélyed valamibe, és nem veszi észre, hogy integetek neki. A többiek közel sem olyan zárkózottak, mint azt gondoltam; ismét egy érv a sztereotípiák ellen. Az első pillanattól röpködnek a beszólások, és mindenki vadabbnál vadabb ötletekkel akar hozzájárulni a közös projekt sikeréhez. Léna és Márti a legcsendesebbek, de végül mégis Léna teszi a legfontosabb megállapítást, miszerint azon kellene elgondolkodnunk, hogy mit akarunk magunkból viszontlátni. Hiába releváns a kérdés, ekkor kezdődik csak igazán a röhögés és az ordítozás. A másik két lánnyal lemondóan nézünk össze, és mindössze egy pillantás kell ahhoz, hogy arra a következtetésre jussunk, hogy akkor járunk a legjobban, ha hagyjuk, hogy a többiek kiéljék magukat. Ez pár perc alatt bekövetkezik, és utána már használható ötletek is felbukkannak. Nekem is kattog az agyam azon, hogy mi az, amit legjobban szeretnék megmutatni magamból. Abban egészen biztos vagyok, hogy köze kell legyen a láthatatlanságomhoz és ahhoz is, hogy állandóan egyedül érzem magam a többi geek között.
Lejegyezte: L. Molnár Edit
Patrik: Miután a koncert véget ér, rögtön előkerül az És most mit csináljunk? kérdés...
Patrik: Hajnival és a kicsit lemaradó testvérével, Lalival kiegészülve indulunk el a koncert irányába, mivel...
Patrik: Hajni az ebéd alatt is velünk marad, és sokkal kedvesebb, mint azt gondoltam volna...
Patrik: A félbeszakadt röplabdameccs után már nem marad annyi időnk, hogy bármi másba belekezdjünk. Nándi...
Patrik: Alig kapok levegőt, amikor a szünet után felállunk a lányokkal szembe a röplabdapályára. Ezúttal...
Patrik: A meccs előtt van egy félórás szünetünk. Az árnyékba húzódunk, mert bár még csak...
Patrik: A páros bemelegítés – a közös gyakorlatok után – mindenféle játékokból áll. Hol a...
Patrik: A témavezetők egy cseppet sem örülnek a késésnek, főleg, hogy tegnap direkt a lelkünkre...
Patrik: Csak miután leülünk a választott asztalhoz a hangárban, veszem észre Maxit, aki a szomszéd...
Patrik: Nehezen kezdek bele a beszédbe, és még menet közben is hezitálok, hogy mennyit mondjak...
Patrik: Reggel valami különös zajra riadok fel. Az első pillanatban fogalmam sincs, hogy hol vagyok...
Patrik: Az Ivánnal közös szobámig menet szinte senkivel nem találkozom az épületben. Nem meglepő, még...
Patrik: A vacsora alig megy le a torkomon, pedig egy órával korábban már korgott a...
Patrik: A vacsorára már gyomorgörccsel érkezem, mert eszembe jut a délutáni rosszullétem, ami a tömegben...
Patrik: A délutánt mászkálással, nézelődéssel és dumálással töltjük. A kezemet elég hamar kihúzom Klaudia szorításából...
Patrik: A megbeszélés nem tart sokáig. Mindennap lesz valami sport, amit kipróbálhatunk, de emellett tervben...
Patrik: Csak pár percet kések, és amikor megérkezem, éppen az a téma, hogy senki ne...
Patrik: Mivel nem akarom, hogy téma legyek, így inkább nem szólok senkinek a társaságból, hanem...
Patrik: Túl sokáig nem bosszankodhatok a tesóm miatt, mert a többiek szólnak, hogy nemsokára kezdődik...
Patrik: Na jó, ezt tényleg nem hiszem el. Az őrült húgom ott ül nem messze...
Patrik: Iván végül befejezi a telefonálást, és leül mellénk. Nándi teli szájjal vigyorogva csak annyit...
Patrik: Miközben ücsörgök az asztalnál, és fél füllel hallgatom a többiek beszélgetését, feltűnik, hogy a...
Patrik: Én is sokat bírok enni, de Ivánnak a nyomába sem érek. Már percek óta...
Patrik: Az étkező a hatalmas hangár, ami annak idején tényleg hangárként funkcionált. Hiszen tulajdonképpen a...
Patrik: Már vagy fél órája téblábolok egymagam céltalanul, mikor meghallom magam mögött Iván kiáltozását. –...
Patrik: Egy ideje már lófrálunk Ivánnal, amikor csörögni kezd a telefonja. Rápillant a kijelzőre, és...
Patrik: Perceken át kedélyesen elcsevegünk Ivett-tel, Iván meglehetősen szigorú barátnőjével. Alaposan kikérdez elsősorban az ismerkedési...
Patrik: Miután leülök az ágyra, hirtelen rájövök, hogy fogalmam sincs, hogy mit kezdjek magammal. Iván...
Patrik: A szobához érve, amelyben mostantól egy héten keresztül lakni fogok, meglepődve látom, hogy az...
Patrik: Miután a két lány ellenőrizte, hogy valóban engedélyünk van a belépésre, azaz tényleg táborozni...
Patrik: A két táskával is gyorsabban érek a kapuhoz, mint a húgom. Komolyan, úgy andalog...
Patrik: Az órám szerint fél tíz van, mire megérkezünk a tábor kapujába. Maxi legalább száz...
Nyári táborok 7–17 éveseknek 1991-től. Minden táborozó gyerek, de nem minden gyerek táborozó… HOGY MI VAN!? | Summer camps for 7-17 year olds since 1991. All campers are kids, but not all kids are campers… WHAT!?