Patrik: Komolyan nem értem, hogy ez a lány, akit alig ismerek, miért ül itt velem, és fogja a kezem, de nagyon jólesik. A pánik múlóban, csak a szokásos rossz érzés marad a nyomában, de már az sem annyira erős. Éva pedig nem megy sehova, csak fogja a kezem. Még akkor is, amikor belép pár srác, és vigyorogva végigmérnek minket, meg akkor is, amikor felbukkan a kiskölyök az ajtóban a cilinderét keresve. Mondjuk, ez utóbbinál kérdőn felszalad a szemöldöke, de végül csak megrázza a fejét. Nem akarom, hogy vége legyen ennek az egésznek, de nem akarok ennyire bénázni sem. Így felállok, anélkül, hogy elengedném Éva kezét, és magam után húzva elindulok az ajtó felé.
– Még odaérünk a capoeira végére – magyarázom, és remélem, hogy jó neki így, kéz a kézben, mert nekem jó. És akkor sem engedem el a kezét, amikor végül megtaláljuk Ivánékat, és akkor sem, amikor Klaudia meg Amira feltűnően megbámul minket. És bár nagyon érdekel a bemutató, és van valami nagyon különös hangulata a kivilágított focipályán a zenével és az ütemre tapsolókkal, egész biztos, hogy nem élvezném ennyire, ha bárki más állna mellettem.
Maxi: Az első reakcióm az, hogy felpattanok, de nem megy annyira könnyen, mint ahogy azt elképzeltem, mivel Ákos átöleli a derekamat, ahogy azt az elmúlt napokban többször tette. Csakhogy az elmúlt napokban én még nem voltam tisztában a barátnője létezésével, viszont most már tudok róla. Reflexből ütöm le magamról a mancsát, mire csodálkozva rám néz.
– Most meg mi a baj? – kérdezi ártatlan tekintettel.
– Barátnőd van – sziszegem, mert nem értem, hogy miért nem érti.
– Csak szórakozunk – mondja nevetve. – Különben is, amiről nem tud az ember, azt nem bánja. – Na, ennél a mondatnál komolyan elgondolkodom, hogy leüssem vagy lehányjam, de végül csak kikecmergek az öléből, igaz, a kelleténél kicsit nagyobbat taszajtva rajta. Ákos csak vigyorog, én meg nem vágom, hogy hogyan érthettem félre ennyire a helyzetet, illetve hogyan ismerhettem félre ennyire valakit.
Felmerül bennem, hogy visszamegyek a szobámba, de aztán meggondolom magam, mert nem fogja egy srác tönkretenni a szünidőmet. Átlépek fölötte, tényleg csak egy kicsit rúgom meg véletlenül – na jó, nem teljesen véletlenül –, és leülök Botond mellé.
Lejegyezte: L. Molnár Edit
A szöveg a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont támogatásával készült.
Patrik: Komolyan nem értem, hogy ez a lány, akit alig ismerek, miért ül itt velem...
Patrik: Bárki, komolyan bárki más lásson így, csak ne Éva. Nincs annál kínosabb, hogy a...
Patrik: Annyira magamba fordulok, hogy már csak akkor veszem észre Hajnit, amikor csípőre tett kézzel...
Patrik: Éva nem sokkal később visszatér szúnyogriasztóval a kezében. Fúj egy adagot a kezébe, majd...
Patrik: Nagyon jól érzem magam Éva társaságában, olyan könnyű és természetes vele beszélgetni. Így az...
Patrik: Mire a kígyókhoz érünk, már Maxi robotikás ismerősei is csatlakoznak hozzánk, szóval a kettesben...
Patrik: Ahogy Maxi eltűnik az épületben, egy kezet érzek a vállamon. Iván és a többiek...
Patrik: Nagyon nem akaródzik visszamennem Évához és Maxihoz, mert fogalmam sincs, hogy hogyan tovább. Szívesen...
Patrik: Miközben Maxival beszélgetünk, megpillantom Évát, aki egyenesen felénk tart. Érzem, ahogy elpirulok, és újra...
Patrik: Maxival leülünk egymással szemben, és egy ideig hozzuk a szokásos formánkat. Mint a vasárnapi...
Patrik: A szünet utáni foglalkozás még szintén a capoeiráról szól. Mivel érdekel, meglepően gyorsan vége...
Patrik: A szünetben is Vikivel beszélgetek arról, hogy ő hogyan kezdte el a capoeirát, és...
Patrik: A szünet után elkezdődik a capoeirabemutató. Egy huszonéves fiú és egy hasonló korú lány...
Patrik: A szünetben Lalival és Arnolddal tartok, mivel Lali megkér rá. Először is ki kell...
Patrik: Miután túl vagyunk a bemelegítés csoportos részén, körbefordulok, hogy párt keressek magamnak. Látszólag már...
Patrik: Iván nem zavartatja magát, én viszont kezdem magam tényleg kellemetlenül érezni, hogy még egyszer...
Patrik: Bejelölöm Maxit, közben viszont Iván kezd el valami videót bámulni a telefonján. Én is...
Patrik: Mondjuk, ez így nem tűnik túl konkrét tervnek, de mivel nekem eddig korábban ennyi...
Patrik: Takarodó után elég sokáig dumálunk Ivánnal. A késői időpontnak hála a telefonja egyszer sem...
Patrik: Éva, így hívják. Nem ismerek senkit a korosztályomból, akinek ez lenne a neve. Itt...
Patrik: Miután kijövök Lali és Kornél szobájából, az első gondolatom az, hogy elmegyek lefeküdni. Aztán...
Patrik: Ugyan a többieknek megígértem, hogy visszamegyek hozzájuk, és közösen nézzük meg a késő esti...
Patrik: Esti program gyanánt egy bűvész szórakoztatja a nagyérdeműt. Kétkedve ülök le a fűbe, kizárt...
Patrik: Magamban elképzelem, ahogy Lalival ketten eltöltjük a hetet, de még nem érek a gondolat...
Patrik: Hajni ámulva néz rám egy darabig, majd hirtelen felpattan. – Akkor én most –...
Patrik: Nem tudom, hogy minek a hatására, de kétszer annyit vacsorázok, mint általában. Lali mellettem...
Patrik: Természetesen mindenkinek szemet szúr, hogy egy órára eltűntem. De csak a lányok teszik szóvá...
Patrik: Amikor Maxi az órájára pillant, akkor jövök rá, hogy az indokoltnál sokkal tovább maradtam...
Patrik: Nem tudom, mióta ülhetünk Maxival a földön, és öleljük egymást abban a kitekert pózban...
Patrik: Letörlöm Maxi könnyeit. Kicsit hátrahőköl, de azután hagyja. Bár sok haszna nincs, ahogy...
Patrik: Nem emlékszem arra, hogy mikor öleltük meg egymást Maxival utoljára. Igazából abban sem vagyok...
Patrik: Maxi szemében őszinte aggodalmat látok, amiből rögtön sejtem, hogy tényleg szarul nézhetek ki. –...
Patrik: A következő fél óra nagyjából eseménytelenül telik, attól az apró momentumtól eltekintve, amikor Nándi...
Patrik: Miután a koncert véget ér, rögtön előkerül az És most mit csináljunk? kérdés...
Patrik: Hajnival és a kicsit lemaradó testvérével, Lalival kiegészülve indulunk el a koncert irányába, mivel...
Patrik: Hajni az ebéd alatt is velünk marad, és sokkal kedvesebb, mint azt gondoltam volna...
Patrik: A félbeszakadt röplabdameccs után már nem marad annyi időnk, hogy bármi másba belekezdjünk. Nándi...
Patrik: Alig kapok levegőt, amikor a szünet után felállunk a lányokkal szembe a röplabdapályára. Ezúttal...
Patrik: A meccs előtt van egy félórás szünetünk. Az árnyékba húzódunk, mert bár még csak...
Patrik: A páros bemelegítés – a közös gyakorlatok után – mindenféle játékokból áll. Hol a...
Patrik: A témavezetők egy cseppet sem örülnek a késésnek, főleg, hogy tegnap direkt a lelkünkre...
Patrik: Csak miután leülünk a választott asztalhoz a hangárban, veszem észre Maxit, aki a szomszéd...
Patrik: Nehezen kezdek bele a beszédbe, és még menet közben is hezitálok, hogy mennyit mondjak...
Patrik: Reggel valami különös zajra riadok fel. Az első pillanatban fogalmam sincs, hogy hol vagyok...
Patrik: Az Ivánnal közös szobámig menet szinte senkivel nem találkozom az épületben. Nem meglepő, még...
Patrik: A vacsora alig megy le a torkomon, pedig egy órával korábban már korgott a...
Patrik: A vacsorára már gyomorgörccsel érkezem, mert eszembe jut a délutáni rosszullétem, ami a tömegben...
Patrik: A délutánt mászkálással, nézelődéssel és dumálással töltjük. A kezemet elég hamar kihúzom Klaudia szorításából...
Patrik: A megbeszélés nem tart sokáig. Mindennap lesz valami sport, amit kipróbálhatunk, de emellett tervben...
Patrik: Csak pár percet kések, és amikor megérkezem, éppen az a téma, hogy senki ne...
Patrik: Mivel nem akarom, hogy téma legyek, így inkább nem szólok senkinek a társaságból, hanem...
Patrik: Túl sokáig nem bosszankodhatok a tesóm miatt, mert a többiek szólnak, hogy nemsokára kezdődik...
Patrik: Na jó, ezt tényleg nem hiszem el. Az őrült húgom ott ül nem messze...
Patrik: Iván végül befejezi a telefonálást, és leül mellénk. Nándi teli szájjal vigyorogva csak annyit...
Patrik: Miközben ücsörgök az asztalnál, és fél füllel hallgatom a többiek beszélgetését, feltűnik, hogy a...
Patrik: Én is sokat bírok enni, de Ivánnak a nyomába sem érek. Már percek óta...
Patrik: Az étkező a hatalmas hangár, ami annak idején tényleg hangárként funkcionált. Hiszen tulajdonképpen a...
Patrik: Már vagy fél órája téblábolok egymagam céltalanul, mikor meghallom magam mögött Iván kiáltozását. –...
Patrik: Egy ideje már lófrálunk Ivánnal, amikor csörögni kezd a telefonja. Rápillant a kijelzőre, és...
Patrik: Perceken át kedélyesen elcsevegünk Ivett-tel, Iván meglehetősen szigorú barátnőjével. Alaposan kikérdez elsősorban az ismerkedési...
Patrik: Miután leülök az ágyra, hirtelen rájövök, hogy fogalmam sincs, hogy mit kezdjek magammal. Iván...
Patrik: A szobához érve, amelyben mostantól egy héten keresztül lakni fogok, meglepődve látom, hogy az...
Patrik: Miután a két lány ellenőrizte, hogy valóban engedélyünk van a belépésre, azaz tényleg táborozni...
Patrik: A két táskával is gyorsabban érek a kapuhoz, mint a húgom. Komolyan, úgy andalog...
Patrik: Az órám szerint fél tíz van, mire megérkezünk a tábor kapujába. Maxi legalább száz...
Nyári táborok 7–17 éveseknek 1991-től. Minden táborozó gyerek, de nem minden gyerek táborozó… HOGY MI VAN!? | Summer camps for 7-17 year olds since 1991. All campers are kids, but not all kids are campers… WHAT!?