fbpx
A szobák – Patrik és Maxi naplója, 4. rész
A szobák – Patrik és Maxi naplója, 4. rész

Patrik: A szobához érve, amelyben mostantól egy héten keresztül lakni fogok, meglepődve látom, hogy az egyik ágyon már a telefonját nyomkodva hever valaki.

– Helló – köszörülöm meg a torkom, mire rám néz, ledobja a mobilt az ágyra, és minden erőlködés nélkül felpattan. Mondjuk, innentől lassítva látom a jelenetet, mert a srác legalább két méter magas, ami mellett a száznyolcvan centimmel hirtelen törpének érzem magam.

– Kettőszázhárom – mondja a ki nem mondott kérdésemre. – Lelóg a matracról a lábam, viszont jól kosarazom – teszi hozzá, röviden összefoglalva a mérete előnyeit és hátrányait.

– Patrik – mondom, miközben nyújtom a kezem. Én ugyanis a nevemet gyakrabban használom bemutatkozásként, mint egyéb paramétereimet. De egyébként nagyon szimpatikusnak találom a leendő szobatársamat. Feltéve, hogy jól sejtem, hogy miért pont ebben a szobában sziesztázott.

– Iván – csap a tenyerembe, ami termetének megfelelően legalább másfélszer akkora, mint az enyém. Közben hátranéz, mert jelez a telefonja. – Bocs, ez a csajom lesz. Muszáj tízpercenként írnom neki, különben besértődik. Azzal felkapja a mobilt, és visszaül az ágyra. Én pedig körbefordulok, felmérve a terepet, majd a másik ágyra hajítom a táskámat.

Maxi: Kicsit bolyongok a folyosókon, mert először rossz emeleten szállok ki a liftből, de nem veszem azonnal észre. Így megyek egy kört, mire feltűnik, hogy itt bizony nem olyan sorszámú szobák vannak, mint amilyet én keresek. Másodszor már jó emeleten sikerül kicibálnom a táskámat a felvonóból, viszont rossz irányba indulok, mert nem figyelek a kiírásokra. Ha máson jár az agyam, akkor nem veszek észre egy cunamit sem, legalábbis a szüleim szerint. Az öcsém csak hülyének hív, de akinek nem inge, nem veszi magára. Vagy ha nem is ezért, de az évek alatt rájöttem, hogy ha nem idegesítem fel magam, akkor ő fogja. Tehát csak mosolygok az idióta megjegyzésein.

Végül megtalálom a szobát, a holmimat is sikerül elcipelnem odáig, így fáradtan rogyok le az egyik ágyra. A helyiség üres, sőt még az emeleten sincs túl nagy mozgolódás. Gondolom, a többiek csak később érkeznek. A ruháimat gyorsan kipakolom, hogy azokat legalább ne kelljen cipelnem tovább, és elindulok megkeresni a széfet, hogy a többi cuccomat se kelljen.

Lejegyezte: L. Molnár Edit

Patrik és Maxi naplója

Mit csináljunk? – Patrik és Maxi naplója, 32. rész

  Patrik: Miután a koncert véget ér, rögtön előkerül az És most mit csináljunk? kérdés...

Délutáni koncert – Patrik és Maxi naplója, 31. rész

Patrik: Hajnival és a kicsit lemaradó testvérével, Lalival kiegészülve indulunk el a koncert irányába, mivel...

Előttünk a délután – Patrik és Maxi naplója, 30. rész

Patrik: Hajni az ebéd alatt is velünk marad, és sokkal kedvesebb, mint azt gondoltam volna...

Menjünk ebédelni! – Patrik és Maxi naplója, 29. rész

Patrik: A félbeszakadt röplabdameccs után már nem marad annyi időnk, hogy bármi másba belekezdjünk. Nándi...

Akkor vágjunk bele! – Patrik és Maxi naplója, 28. rész

Patrik: Alig kapok levegőt, amikor a szünet után felállunk a lányokkal szembe a röplabdapályára. Ezúttal...

Szünet – Patrik és Maxi naplója, 27. rész

Patrik: A meccs előtt van egy félórás szünetünk. Az árnyékba húzódunk, mert bár még csak...

Jó kis csapat – Patrik és Maxi naplója, 26. rész

Patrik: A páros bemelegítés – a közös gyakorlatok után – mindenféle játékokból áll. Hol a...

Az első témafoglalkozás – Patrik és Maxi naplója, 25. rész

Patrik: A témavezetők egy cseppet sem örülnek a késésnek, főleg, hogy tegnap direkt a lelkünkre...

Futás, nehogy elkéssünk! – Patrik és Maxi naplója, 24. rész

Patrik: Csak miután leülünk a választott asztalhoz a hangárban, veszem észre Maxit, aki a szomszéd...

Reggeli – Patrik és Maxi naplója, 23. rész

Patrik: Nehezen kezdek bele a beszédbe, és még menet közben is hezitálok, hogy mennyit mondjak...

Milyen egy jó szobatárs? – Patrik és Maxi naplója, 22. rész

Patrik: Reggel valami különös zajra riadok fel. Az első pillanatban fogalmam sincs, hogy hol vagyok...

Az első este – Patrik és Maxi naplója, 21. rész

Patrik: Az Ivánnal közös szobámig menet szinte senkivel nem találkozom az épületben. Nem meglepő, még...

Vacsora után – Patrik és Maxi naplója, 20. rész

Patrik: A vacsora alig megy le a torkomon, pedig egy órával korábban már korgott a...

Az első közös vacsora – Patrik és Maxi naplója, 19. rész

Patrik: A vacsorára már gyomorgörccsel érkezem, mert eszembe jut a délutáni rosszullétem, ami a tömegben...

Délutáni lazulás – Patrik és Maxi naplója, 18. rész

Patrik: A délutánt mászkálással, nézelődéssel és dumálással töltjük. A kezemet elég hamar kihúzom Klaudia szorításából...

Nem erre számítottam – Patrik és Maxi naplója, 17. rész

Patrik: A megbeszélés nem tart sokáig. Mindennap lesz valami sport, amit kipróbálhatunk, de emellett tervben...

A témamegbeszélés – Patrik és Maxi naplója, 16. rész

Patrik: Csak pár percet kések, és amikor megérkezem, éppen az a téma, hogy senki ne...

Indulás a témamegbeszélésre – Patrik és Maxi naplója, 15. rész

Patrik: Mivel nem akarom, hogy téma legyek, így inkább nem szólok senkinek a társaságból, hanem...

A megnyitó – Patrik és Maxi naplója, 14. rész

Patrik: Túl sokáig nem bosszankodhatok a tesóm miatt, mert a többiek szólnak, hogy nemsokára kezdődik...

Éva – Patrik és Maxi naplója, 13. rész

Patrik: Na jó, ezt tényleg nem hiszem el. Az őrült húgom ott ül nem messze...

Írótábor, sporttábor és robotika – Patrik és Maxi naplója, 12. rész

Patrik: Iván végül befejezi a telefonálást, és leül mellénk. Nándi teli szájjal vigyorogva csak annyit...

Ötszáz ember, az ötszáz ember – Patrik és Maxi naplója, 11. rész

Patrik: Miközben ücsörgök az asztalnál, és fél füllel hallgatom a többiek beszélgetését, feltűnik, hogy a...

Új ismerősök – Patrik és Maxi naplója, 10. rész

Patrik: Én is sokat bírok enni, de Ivánnak a nyomába sem érek. Már percek óta...

Érkeznek a táborozók – Patrik és Maxi naplója, 9. rész

Patrik: Az étkező a hatalmas hangár, ami annak idején tényleg hangárként funkcionált. Hiszen tulajdonképpen a...

Ebédidő – Patrik és Maxi naplója, 8. rész

Patrik: Már vagy fél órája téblábolok egymagam céltalanul, mikor meghallom magam mögött Iván kiáltozását. –...

Egyedül – Patrik és Maxi naplója, 7. rész

Patrik: Egy ideje már lófrálunk Ivánnal, amikor csörögni kezd a telefonja. Rápillant a kijelzőre, és...

A táborbejárás – Patrik és Maxi naplója, 6. rész

Patrik: Perceken át kedélyesen elcsevegünk Ivett-tel, Iván meglehetősen szigorú barátnőjével. Alaposan kikérdez elsősorban az ismerkedési...

Az első benyomások – Patrik és Maxi naplója, 5. rész

Patrik: Miután leülök az ágyra, hirtelen rájövök, hogy fogalmam sincs, hogy mit kezdjek magammal. Iván...

A szobák – Patrik és Maxi naplója, 4. rész

Patrik: A szobához érve, amelyben mostantól egy héten keresztül lakni fogok, meglepődve látom, hogy az...

A tábor – Patrik és Maxi naplója, 3. rész

Patrik: Miután a két lány ellenőrizte, hogy valóban engedélyünk van a belépésre, azaz tényleg táborozni...

Érkezés, de most már tényleg – Patrik és Maxi naplója, 2. rész

Patrik: A két táskával is gyorsabban érek a kapuhoz, mint a húgom. Komolyan, úgy andalog...

Az érkezés – Patrik és Maxi naplója, 1. rész

Patrik: Az órám szerint fél tíz van, mire megérkezünk a tábor kapujába. Maxi legalább száz...