Patrik: Miközben ücsörgök az asztalnál, és fél füllel hallgatom a többiek beszélgetését, feltűnik, hogy a korábbinál is nagyobb tömeg közeledik felénk.
– Megjöttek a buszok – állapítja meg Klaudia, Iván osztálytársának a barátnőjének a barátnője. Egyébként Iván haverját Nándinak, a csaját pedig Amirának hívják. És az is kiderült, hogy Klaudia és Amira már voltak korábban is ebben a kecskeméti táborban, ezért ilyen jól informáltak. Bár tudok róla, hogy a létszám ötszáz fő turnusonként, azért az gondolatban igencsak másként hangzik, mint a valóságban. Nagyon sokan leszünk, ahogy megérkeznek Pestről azok, akik ezt a közlekedési formát választották. És nyilvánvalóan nem mindenki onnan jött. Mivel a tömeg pillanatok alatt elég nagy lesz, mi meg már amúgy is befejeztük a kajálást, úgy döntünk, hogy arrébb, a focipálya melletti füves részen táborozunk le inkább.
A tábornyitóig és az azt követő témamegbeszélésig még van egy óránk, így csak addig vesszük sietősre, amíg kijutunk az érkezők tömegéből, majd onnan átváltunk sétára. Iván kicsit lemaradva telefonál. A remek alkalmazkodóképességemről tesz tanúbizonyságot, hogy már fel sem vonom a szemöldököm, amikor megcsörren a telefonja.
Maxi: Éva befejezi az evést – ami egyébként rengeteg zöldségből áll –, majd meglepetten körülnéz.
– Elég sokan lettek – jegyzi meg, majd visszapillant rám. – Nem megyünk valami nyugisabb helyre? Magamban vigyorogva bólogatok, mert tényleg nagyon örülök, hogy találtam valakit, aki látszólag képes összetett mondatokban beszélni, és még szóba is áll velem.
– Menjünk – állok fel az asztaltól, és felveszem a kulacsomat és az összegyűrt szalvétámat.
Céltalanul indulunk el, kerülgetve a bőröndös és hátizsákos embereket. Olvastam róla, hogy nagy a tábor, lelkiekben igyekeztem is felkészülni rá, most mégis megkönnyebbülök, amikor egy majdnem teljesen üres, füves területhez érünk. Az átellenes sarokban ül a tesóm a sleppjével, igyekszem észrevétlenül minél messzebb kormányozni tőlük Évit. Miközben leülünk egy fa árnyékába, az írásról kezdem faggatni. Tőlem igen távol áll, egy hülye iskolai fogalmazással a világból is ki lehetne kergetni. Viszont érdekel, hogy miért ír valaki bármit, ami nem kód. Hiszen ezt ma már megcsinálja helyettünk a mesterséges intelligencia, nem? Persze nem megyek bele ennyire a témába, nem akarom elriasztani az egyetlen embert, aki önként választotta a társaságomat. Így inkább hagyom, hogy ő beszéljen.
Lejegyezte: L. Molnár Edit
Vacsora után – Patrik és Maxi naplója, 20. rész
Az első közös vacsora – Patrik és Maxi naplója, 19. rész
Délutáni lazulás – Patrik és Maxi naplója, 18. rész
Nem erre számítottam – Patrik és Maxi naplója, 17. rész
A témamegbeszélés – Patrik és Maxi naplója, 16. rész
Indulás a témamegbeszélésre – Patrik és Maxi naplója, 15. rész
A megnyitó – Patrik és Maxi naplója, 14. rész
Éva – Patrik és Maxi naplója, 13. rész
Írótábor, sporttábor és robotika – Patrik és Maxi naplója, 12. rész
Ötszáz ember, az ötszáz ember – Patrik és Maxi naplója, 11. rész
Új ismerősök – Patrik és Maxi naplója, 10. rész
Érkeznek a táborozók – Patrik és Maxi naplója, 9. rész
Ebédidő – Patrik és Maxi naplója, 8. rész
Egyedül – Patrik és Maxi naplója, 7. rész
A táborbejárás – Patrik és Maxi naplója, 6. rész
Az első benyomások – Patrik és Maxi naplója, 5. rész
A szobák – Patrik és Maxi naplója, 4. rész
A tábor – Patrik és Maxi naplója, 3. rész
Érkezés, de most már tényleg – Patrik és Maxi naplója, 2. rész
