Patrik: Nehezen kezdek bele a beszédbe, és még menet közben is hezitálok, hogy mennyit mondjak el. Nem tudom, hogy be akarom-e avatni Ivánt, és abban sem vagyok biztos, hogy mennyire akar ő belemerülni a témába.
– Nem éreztem jól magam – csúszik ki végül hosszas hallgatás után a számon, ami, lássuk be, elég idióta kezdés.
– Mármint? – kérdez vissza, és egyértelmű, hogy arra gondol, hogy mit értek ez alatt.
– Fizikailag – bököm ki némi töprengés után. Aztán minden mindegy alapon elmondom a tegnapi tüneteimet, az előzményeket és a következtetéseket.
– Hát ez nem hangzik túl jól – ismeri be, miután végighallgatja a hadarásomat. – És mit lehet ezzel kezdeni?
– Nem tudom, de nem is akarok vele egyelőre foglalkozni. Hátha nem lesz több ilyen – próbálom lezárni a témát, mert egyre kellemetlenebbül érzem magam. Ivánon látszik, hogy nem nagyon hiszi – ahogy a szívem mélyén én sem –, de nyaggatni sem akar, így feláll, és nyújtja a kezét, hogy felhúzzon engem is, miközben csak annyit mond, hogy menjünk reggelizni. Jó ötlet, éhen halok.
Maxi: Miközben öltözködöm, kopogás hallatszik, majd Éva dugja be a fejét az ajtón.
– Szia – üdvözlöm lelkesen, ő meg körülnézve annyit kérdez csak csodálkozva, hogy egyedül vagyok-e. Gyorsan tájékoztatom a láthatatlan szobatársamról, majd felkapva a kulacsomat és zsebre vágva a telefonomat megállok mellette.
– Mehetünk – mondom, mire bólint, és elindulunk reggelizni. A hangárban még elég nagy a tumultus, ennek ellenére könnyen találunk szabad asztalt, ahova leülhetünk a választott péksütijeinkkel. Fokozatosan oszlik a tömeg, hiszen elég késő van már, nemsokára kezdődnek a foglalkozások. Megpillantom az öcsémet, aki akkor ül le a haverjával a mellettünk lévő asztalhoz, amikor az elsőt harapom a kakaós csigámba. Nem köszönünk egymásnak, de lehet valami furcsa a helyzetben, mert Éva kíváncsian oldalra pislog, majd vissza rám, és azt kérdezi:
– Ismered őket?
– A tesóm – válaszolom kelletlenül. Éva pedig van annyira intelligens, hogy nem kérdezget tovább, sőt még azt sem kérdezi meg, hogy pontosan melyikükre is gondolok. Én meg hálás vagyok azért, hogy nem kell Patrikkal foglalkoznom, így a barátnőm szobatársára terelem a szót. Kiderül, hogy neki valóban van, látta, és beszélt is már vele. Lucának hívják, és – mint Éva – ő is írótáboros. Akkor csak nekem jutott láthatatlan.
Lejegyezte: L. Molnár Edit
Vacsora után – Patrik és Maxi naplója, 20. rész
Az első közös vacsora – Patrik és Maxi naplója, 19. rész
Délutáni lazulás – Patrik és Maxi naplója, 18. rész
Nem erre számítottam – Patrik és Maxi naplója, 17. rész
A témamegbeszélés – Patrik és Maxi naplója, 16. rész
Indulás a témamegbeszélésre – Patrik és Maxi naplója, 15. rész
A megnyitó – Patrik és Maxi naplója, 14. rész
Éva – Patrik és Maxi naplója, 13. rész
Írótábor, sporttábor és robotika – Patrik és Maxi naplója, 12. rész
Ötszáz ember, az ötszáz ember – Patrik és Maxi naplója, 11. rész
Új ismerősök – Patrik és Maxi naplója, 10. rész
Érkeznek a táborozók – Patrik és Maxi naplója, 9. rész
Ebédidő – Patrik és Maxi naplója, 8. rész
Egyedül – Patrik és Maxi naplója, 7. rész
A táborbejárás – Patrik és Maxi naplója, 6. rész
Az első benyomások – Patrik és Maxi naplója, 5. rész
A szobák – Patrik és Maxi naplója, 4. rész
A tábor – Patrik és Maxi naplója, 3. rész
Érkezés, de most már tényleg – Patrik és Maxi naplója, 2. rész
Az érkezés – Patrik és Maxi naplója, 1. rész
