Patrik: Alig kapok levegőt, amikor a szünet után felállunk a lányokkal szembe a röplabdapályára. Ezúttal azonban semmiféle olyan problémám nincs, ami nem érint másokat. Legalább ezer fok van, és egy felhő sincs az égen. Tökéletes választás a röplabdához. Bár miután még kezdés előtt úgy döntünk, hogy muszáj lehűtenünk magunkat, és mindannyian bevizezzük a fejünket, már tényleg nem annyira elviselhetetlen a helyzet. A lányok nyitnak, Nándi meg azonnal elbénázza az első fogadást, mert Amirával bazsalyog ahelyett, hogy a játékra figyelne. Erre Ivánban is feléled a versenyszellem, és figyelmezteti Nándit, hogy mi lenne a dolga. Utána már nagyon jól játszunk. Mondhatnám, hogy amiatt, mert jobbak vagyunk a lányoknál, de igazából ez nem derül ki, akkora a széthúzás náluk. Klaudia csak ímmel-ámmal hajlandó bármire, a másik két lány pedig hiába dobja be magát, ketten maradnak három ellen. Végül a meccsnek azzal lesz vége, hogy Klaudia előveszi a telefonját, és lesétál a pályáról. Mire Amira felteszi a kezeit, annyit mond, hogy nyertetek, majd a barátnője után siet. Mi meg csak állunk ott, és nem vágjuk, hogy mi történt.
Maxi: A második témafoglalkozás már tényleg izgalmas. Mivel a szünet felét Évával töltöttem, így pár ötletről és tervről lemaradtam. Most azonban mindenki nekiállt a saját elképzelésével foglalkozni, miközben az is állandó téma, hogy hogy fogunk a végén ebből egy közöset alkotni. Az én ötletem – amit Ákos ihletett –, hogy valami olyan dolgot szeretnék, ami ott van, de mégsem látszik. Ezt pedig úgy fogom megvalósítani, hogy az a dolog, ami engem jelképez, folyamatosan forogni fog, így nem lesz kivehető, hogy mit ábrázol. Nagyon elégedett vagyok az ötlettel, és izgatott is vagyok a megtervezése és az elkészítése miatt. Roland ül le mellém, és a programozás részéről kezdünk beszélgetni. Vannak nagyon jó tanácsai meg olyan kérdései, amiktől még jobban letisztul a terv a fejemben. Miután elmegy, egy darabig magamban dolgozok, aztán Ákos jön oda, és tanácsot kér a saját ötletéhez. Kicsit később Botond és Andris is csatlakozik, majd Zéti és a többi fiú is. Kikérik a véleményem, majd én is meghallgatom az övéket. Túl gyorsan ér véget a foglalkozás, csak arra eszmélek, hogy Simon azt mondja, hogy holnap ugyanitt.
Lejegyezte: L. Molnár Edit
Patrik: Miután a koncert véget ér, rögtön előkerül az És most mit csináljunk? kérdés...
Patrik: Hajnival és a kicsit lemaradó testvérével, Lalival kiegészülve indulunk el a koncert irányába, mivel...
Patrik: Hajni az ebéd alatt is velünk marad, és sokkal kedvesebb, mint azt gondoltam volna...
Patrik: A félbeszakadt röplabdameccs után már nem marad annyi időnk, hogy bármi másba belekezdjünk. Nándi...
Patrik: Alig kapok levegőt, amikor a szünet után felállunk a lányokkal szembe a röplabdapályára. Ezúttal...
Patrik: A meccs előtt van egy félórás szünetünk. Az árnyékba húzódunk, mert bár még csak...
Patrik: A páros bemelegítés – a közös gyakorlatok után – mindenféle játékokból áll. Hol a...
Patrik: A témavezetők egy cseppet sem örülnek a késésnek, főleg, hogy tegnap direkt a lelkünkre...
Patrik: Csak miután leülünk a választott asztalhoz a hangárban, veszem észre Maxit, aki a szomszéd...
Patrik: Nehezen kezdek bele a beszédbe, és még menet közben is hezitálok, hogy mennyit mondjak...
Patrik: Reggel valami különös zajra riadok fel. Az első pillanatban fogalmam sincs, hogy hol vagyok...
Patrik: Az Ivánnal közös szobámig menet szinte senkivel nem találkozom az épületben. Nem meglepő, még...
Patrik: A vacsora alig megy le a torkomon, pedig egy órával korábban már korgott a...
Patrik: A vacsorára már gyomorgörccsel érkezem, mert eszembe jut a délutáni rosszullétem, ami a tömegben...
Patrik: A délutánt mászkálással, nézelődéssel és dumálással töltjük. A kezemet elég hamar kihúzom Klaudia szorításából...
Patrik: A megbeszélés nem tart sokáig. Mindennap lesz valami sport, amit kipróbálhatunk, de emellett tervben...
Patrik: Csak pár percet kések, és amikor megérkezem, éppen az a téma, hogy senki ne...
Patrik: Mivel nem akarom, hogy téma legyek, így inkább nem szólok senkinek a társaságból, hanem...
Patrik: Túl sokáig nem bosszankodhatok a tesóm miatt, mert a többiek szólnak, hogy nemsokára kezdődik...
Patrik: Na jó, ezt tényleg nem hiszem el. Az őrült húgom ott ül nem messze...
Patrik: Iván végül befejezi a telefonálást, és leül mellénk. Nándi teli szájjal vigyorogva csak annyit...
Patrik: Miközben ücsörgök az asztalnál, és fél füllel hallgatom a többiek beszélgetését, feltűnik, hogy a...
Patrik: Én is sokat bírok enni, de Ivánnak a nyomába sem érek. Már percek óta...
Patrik: Az étkező a hatalmas hangár, ami annak idején tényleg hangárként funkcionált. Hiszen tulajdonképpen a...
Patrik: Már vagy fél órája téblábolok egymagam céltalanul, mikor meghallom magam mögött Iván kiáltozását. –...
Patrik: Egy ideje már lófrálunk Ivánnal, amikor csörögni kezd a telefonja. Rápillant a kijelzőre, és...
Patrik: Perceken át kedélyesen elcsevegünk Ivett-tel, Iván meglehetősen szigorú barátnőjével. Alaposan kikérdez elsősorban az ismerkedési...
Patrik: Miután leülök az ágyra, hirtelen rájövök, hogy fogalmam sincs, hogy mit kezdjek magammal. Iván...
Patrik: A szobához érve, amelyben mostantól egy héten keresztül lakni fogok, meglepődve látom, hogy az...
Patrik: Miután a két lány ellenőrizte, hogy valóban engedélyünk van a belépésre, azaz tényleg táborozni...
Patrik: A két táskával is gyorsabban érek a kapuhoz, mint a húgom. Komolyan, úgy andalog...
Patrik: Az órám szerint fél tíz van, mire megérkezünk a tábor kapujába. Maxi legalább száz...
Nyári táborok 7–17 éveseknek 1991-től. Minden táborozó gyerek, de nem minden gyerek táborozó… HOGY MI VAN!? | Summer camps for 7-17 year olds since 1991. All campers are kids, but not all kids are campers… WHAT!?