Patrik: Már vagy fél órája téblábolok egymagam céltalanul, mikor meghallom magam mögött Iván kiáltozását.
– Bocs – ér mellém vigyorogva –, tudod, milyenek a csajok. – Mondjuk, ezt én pont nem tudom, mivel a hírnevemmel ellentétben még nem volt egy barátnőm sem. Volt egy lány az évfolyamunkon, aki nagyon bejött, egészen addig, amíg nem töltöttem vele pár percet kettesben. Nem vallanám be senkinek, mert szétszednének, de engem kiábrándítanak azok a lányok, akik azt játsszák (és remélem, hogy tényleg csak játsszák), hogy már mindent megtapasztaltak az életből, amit csak lehet. Nem feltétlenül vágyom arra, hogy sokadik legyek valakinek a listáján, mert futószalagon fogyasztja a kapcsolatokat. Persze látom, ha valaki szép, mivel van szemem, de ebben is eltér az ízlésem kicsit a többi srácétól. Utálom például, ha valakinek nem látszik az arca a smink alatt. Azt is, ha mindene kilóg a ruhájából. Szerintem kicsit sem vonzó. Ellenben a farmer pólóval, a lófarokba kötött haj igenis az. Annyira elbambulok, hogy észre sem veszem, hogy Iván folyamatosan beszél hozzám. Csak a kérdő hangsúlyra leszek figyelmes. Reflexből nemet mondok, Maxi mellett így szoktam meg. Iván furcsán néz rám.
– Kár, én már majd éhen halok.
Ja, hogy ezt kérdezte.
– Akarom mondani, igen – helyesbítek azonnal, mert enni bármikor tudok. Az új szobatársam, ha lehet, még furcsábban méreget, majd legyint egyet, és csak annyit mond, hogy akkor menjünk kajálni.
Maxi: Ahogy egyre többen kezdenek lenni a tábor területén, úgy kezdem magam én is egyre hülyébben érezni, amiért magányosan csatangolok. Nem szeretem ezt az érzést, de általában jó módszer ellene, ha előveszek valami olvasnivalót, mert onnantól azzal foglalkozom. Van benne gyakorlatom, nem az első eset, hogy egyedül érzem magam. Otthon sincs túl sok barátom. A lányokat általában más érdekli, mint engem, a fiúkat meg általában más lányok érdeklik, nem én. Van a sulinkban robotikaszakkör, oda eljárok, de a többi tag – fiúk egytől egyig – nem nagyon akarnak befogadni maguk közé. Ott is láthatatlan vagyok, mint mindenhol. Egyébként itt is, a figyelemelterelés magam miatt kell, nem mások miatt. A kajálda mellett megyek el éppen, és az ott lévő táborozók száma azt jelzi, hogy éppen ebédidő lehet. Nem szokásom sokat foglalkozni az étkezésekkel, így csak felveszek egy szendvicset sok zöldséggel, és a leghátsó asztalhoz ülve kiválasztok egy érdekes cikket a programozásról.
Lejegyezte: L. Molnár Edit
Patrik: Miután a koncert véget ér, rögtön előkerül az És most mit csináljunk? kérdés...
Patrik: Hajnival és a kicsit lemaradó testvérével, Lalival kiegészülve indulunk el a koncert irányába, mivel...
Patrik: Hajni az ebéd alatt is velünk marad, és sokkal kedvesebb, mint azt gondoltam volna...
Patrik: A félbeszakadt röplabdameccs után már nem marad annyi időnk, hogy bármi másba belekezdjünk. Nándi...
Patrik: Alig kapok levegőt, amikor a szünet után felállunk a lányokkal szembe a röplabdapályára. Ezúttal...
Patrik: A meccs előtt van egy félórás szünetünk. Az árnyékba húzódunk, mert bár még csak...
Patrik: A páros bemelegítés – a közös gyakorlatok után – mindenféle játékokból áll. Hol a...
Patrik: A témavezetők egy cseppet sem örülnek a késésnek, főleg, hogy tegnap direkt a lelkünkre...
Patrik: Csak miután leülünk a választott asztalhoz a hangárban, veszem észre Maxit, aki a szomszéd...
Patrik: Nehezen kezdek bele a beszédbe, és még menet közben is hezitálok, hogy mennyit mondjak...
Patrik: Reggel valami különös zajra riadok fel. Az első pillanatban fogalmam sincs, hogy hol vagyok...
Patrik: Az Ivánnal közös szobámig menet szinte senkivel nem találkozom az épületben. Nem meglepő, még...
Patrik: A vacsora alig megy le a torkomon, pedig egy órával korábban már korgott a...
Patrik: A vacsorára már gyomorgörccsel érkezem, mert eszembe jut a délutáni rosszullétem, ami a tömegben...
Patrik: A délutánt mászkálással, nézelődéssel és dumálással töltjük. A kezemet elég hamar kihúzom Klaudia szorításából...
Patrik: A megbeszélés nem tart sokáig. Mindennap lesz valami sport, amit kipróbálhatunk, de emellett tervben...
Patrik: Csak pár percet kések, és amikor megérkezem, éppen az a téma, hogy senki ne...
Patrik: Mivel nem akarom, hogy téma legyek, így inkább nem szólok senkinek a társaságból, hanem...
Patrik: Túl sokáig nem bosszankodhatok a tesóm miatt, mert a többiek szólnak, hogy nemsokára kezdődik...
Patrik: Na jó, ezt tényleg nem hiszem el. Az őrült húgom ott ül nem messze...
Patrik: Iván végül befejezi a telefonálást, és leül mellénk. Nándi teli szájjal vigyorogva csak annyit...
Patrik: Miközben ücsörgök az asztalnál, és fél füllel hallgatom a többiek beszélgetését, feltűnik, hogy a...
Patrik: Én is sokat bírok enni, de Ivánnak a nyomába sem érek. Már percek óta...
Patrik: Az étkező a hatalmas hangár, ami annak idején tényleg hangárként funkcionált. Hiszen tulajdonképpen a...
Patrik: Már vagy fél órája téblábolok egymagam céltalanul, mikor meghallom magam mögött Iván kiáltozását. –...
Patrik: Egy ideje már lófrálunk Ivánnal, amikor csörögni kezd a telefonja. Rápillant a kijelzőre, és...
Patrik: Perceken át kedélyesen elcsevegünk Ivett-tel, Iván meglehetősen szigorú barátnőjével. Alaposan kikérdez elsősorban az ismerkedési...
Patrik: Miután leülök az ágyra, hirtelen rájövök, hogy fogalmam sincs, hogy mit kezdjek magammal. Iván...
Patrik: A szobához érve, amelyben mostantól egy héten keresztül lakni fogok, meglepődve látom, hogy az...
Patrik: Miután a két lány ellenőrizte, hogy valóban engedélyünk van a belépésre, azaz tényleg táborozni...
Patrik: A két táskával is gyorsabban érek a kapuhoz, mint a húgom. Komolyan, úgy andalog...
Patrik: Az órám szerint fél tíz van, mire megérkezünk a tábor kapujába. Maxi legalább száz...
Nyári táborok 7–17 éveseknek 1991-től. Minden táborozó gyerek, de nem minden gyerek táborozó… HOGY MI VAN!? | Summer camps for 7-17 year olds since 1991. All campers are kids, but not all kids are campers… WHAT!?