fbpx
Az első közös vacsora – Patrik és Maxi naplója, 19. rész
Az első közös vacsora – Patrik és Maxi naplója, 19. rész

Patrik: A vacsorára már gyomorgörccsel érkezem, mert eszembe jut a délutáni rosszullétem, ami a tömegben jött rám. Így gyorsan keresek egy mosdót, és prevenciós céllal folyatom vagy öt percig a csuklómra a hideg vizet. Közben ismételgetem magamban, hogy nyugi, nyugi, nyugi, mert a torkom kezd összeszorulni, és egyre nehezebben tudok lélegezni. Aztán belép egy hét év körüli srác, és nekem szegez egy kérdést:

– Nem láttad a cilinderem? – Mindezt olyan természetesen, mintha valami teljesen átlagos dolgot keresne. Tanácstalanul körbenézek a mosdóban, majd megcsóválom a fejem annak jeleként, hogy nem, nem láttam. A kissrác lebiggyeszti a száját, majd kisétál. Bámulok utána, és közben azt veszem észre magamon, hogy újra jut elég levegő a tüdőmbe, és már a szívem sem ver annyira szaporán. Akkor ideje vacsorázni menni.

Ivánék már szereztek kaját, és letelepedtek egy asztal köré, mire visszaérek hozzájuk. Így, bár egy cseppet sem érzem magam éhesnek, én is beállok a sorba, hogy vacsorát kapjak. Előttem hárommal a lány, aki valahogy mindig a látóterembe kerül. A mellette álló fiúval beszélget, aki ugyanaz, mint akivel összeborulva olvasgatott. Közelebbről megnézve még helyesebb, mint eddig hittem. Mármint a lány. Tetszik a rés az első fogai között, és a tarkójánál göndörödő tincsek is. Egészen addig bámulom, amíg sorra nem kerül, és megkapva a vacsoráját el nem tűnik előlem.

Maxi: Vacsoráig tervezgetjük a robotunkat nagy nevetések közepette. Közben minden prekoncepcióm szertefoszlik, mert a legzárkózottabb a csapatunkból Léna és Márti, és végül velük beszélgetek a legkevesebbet. Viszont Botonddal és Ákossal is nagyon megtaláljuk a közös hangot, így természetesnek tűnik, hogy az egész délutánt együtt töltjük, és a vacsorát is közösen fogyasztjuk el. Vacsora közben Évát pillantom meg ismét, aki egy, a közelünkben álló asztalnál foglal helyet. Gyorsan felpattanok, és odalépve hozzá megbeszéljük, hogy vacsora után csatlakozik hozzánk. Ő is meg a vele vacsorázó fiú is, akit az írótáborban ismert meg. Nem tudom, hogy mi lesz az esti program, de az előzetes böngészések alapján abban biztos vagyok, hogy nem lesz rossz. Eszem pár falatot, de az izgatottságtól tulajdonképpen nincs is étvágyam, így hagyom, hogy a fiúk lecsapjanak az érintetlenül maradt rántott szeletemre. Legalább nem vész kárba.

Lejegyezte: L. Molnár Edit

Patrik és Maxi naplója

Mit csináljunk? – Patrik és Maxi naplója, 32. rész

  Patrik: Miután a koncert véget ér, rögtön előkerül az És most mit csináljunk? kérdés...

Délutáni koncert – Patrik és Maxi naplója, 31. rész

Patrik: Hajnival és a kicsit lemaradó testvérével, Lalival kiegészülve indulunk el a koncert irányába, mivel...

Előttünk a délután – Patrik és Maxi naplója, 30. rész

Patrik: Hajni az ebéd alatt is velünk marad, és sokkal kedvesebb, mint azt gondoltam volna...

Menjünk ebédelni! – Patrik és Maxi naplója, 29. rész

Patrik: A félbeszakadt röplabdameccs után már nem marad annyi időnk, hogy bármi másba belekezdjünk. Nándi...

Akkor vágjunk bele! – Patrik és Maxi naplója, 28. rész

Patrik: Alig kapok levegőt, amikor a szünet után felállunk a lányokkal szembe a röplabdapályára. Ezúttal...

Szünet – Patrik és Maxi naplója, 27. rész

Patrik: A meccs előtt van egy félórás szünetünk. Az árnyékba húzódunk, mert bár még csak...

Jó kis csapat – Patrik és Maxi naplója, 26. rész

Patrik: A páros bemelegítés – a közös gyakorlatok után – mindenféle játékokból áll. Hol a...

Az első témafoglalkozás – Patrik és Maxi naplója, 25. rész

Patrik: A témavezetők egy cseppet sem örülnek a késésnek, főleg, hogy tegnap direkt a lelkünkre...

Futás, nehogy elkéssünk! – Patrik és Maxi naplója, 24. rész

Patrik: Csak miután leülünk a választott asztalhoz a hangárban, veszem észre Maxit, aki a szomszéd...

Reggeli – Patrik és Maxi naplója, 23. rész

Patrik: Nehezen kezdek bele a beszédbe, és még menet közben is hezitálok, hogy mennyit mondjak...

Milyen egy jó szobatárs? – Patrik és Maxi naplója, 22. rész

Patrik: Reggel valami különös zajra riadok fel. Az első pillanatban fogalmam sincs, hogy hol vagyok...

Az első este – Patrik és Maxi naplója, 21. rész

Patrik: Az Ivánnal közös szobámig menet szinte senkivel nem találkozom az épületben. Nem meglepő, még...

Vacsora után – Patrik és Maxi naplója, 20. rész

Patrik: A vacsora alig megy le a torkomon, pedig egy órával korábban már korgott a...

Az első közös vacsora – Patrik és Maxi naplója, 19. rész

Patrik: A vacsorára már gyomorgörccsel érkezem, mert eszembe jut a délutáni rosszullétem, ami a tömegben...

Délutáni lazulás – Patrik és Maxi naplója, 18. rész

Patrik: A délutánt mászkálással, nézelődéssel és dumálással töltjük. A kezemet elég hamar kihúzom Klaudia szorításából...

Nem erre számítottam – Patrik és Maxi naplója, 17. rész

Patrik: A megbeszélés nem tart sokáig. Mindennap lesz valami sport, amit kipróbálhatunk, de emellett tervben...

A témamegbeszélés – Patrik és Maxi naplója, 16. rész

Patrik: Csak pár percet kések, és amikor megérkezem, éppen az a téma, hogy senki ne...

Indulás a témamegbeszélésre – Patrik és Maxi naplója, 15. rész

Patrik: Mivel nem akarom, hogy téma legyek, így inkább nem szólok senkinek a társaságból, hanem...

A megnyitó – Patrik és Maxi naplója, 14. rész

Patrik: Túl sokáig nem bosszankodhatok a tesóm miatt, mert a többiek szólnak, hogy nemsokára kezdődik...

Éva – Patrik és Maxi naplója, 13. rész

Patrik: Na jó, ezt tényleg nem hiszem el. Az őrült húgom ott ül nem messze...

Írótábor, sporttábor és robotika – Patrik és Maxi naplója, 12. rész

Patrik: Iván végül befejezi a telefonálást, és leül mellénk. Nándi teli szájjal vigyorogva csak annyit...

Ötszáz ember, az ötszáz ember – Patrik és Maxi naplója, 11. rész

Patrik: Miközben ücsörgök az asztalnál, és fél füllel hallgatom a többiek beszélgetését, feltűnik, hogy a...

Új ismerősök – Patrik és Maxi naplója, 10. rész

Patrik: Én is sokat bírok enni, de Ivánnak a nyomába sem érek. Már percek óta...

Érkeznek a táborozók – Patrik és Maxi naplója, 9. rész

Patrik: Az étkező a hatalmas hangár, ami annak idején tényleg hangárként funkcionált. Hiszen tulajdonképpen a...

Ebédidő – Patrik és Maxi naplója, 8. rész

Patrik: Már vagy fél órája téblábolok egymagam céltalanul, mikor meghallom magam mögött Iván kiáltozását. –...

Egyedül – Patrik és Maxi naplója, 7. rész

Patrik: Egy ideje már lófrálunk Ivánnal, amikor csörögni kezd a telefonja. Rápillant a kijelzőre, és...

A táborbejárás – Patrik és Maxi naplója, 6. rész

Patrik: Perceken át kedélyesen elcsevegünk Ivett-tel, Iván meglehetősen szigorú barátnőjével. Alaposan kikérdez elsősorban az ismerkedési...

Az első benyomások – Patrik és Maxi naplója, 5. rész

Patrik: Miután leülök az ágyra, hirtelen rájövök, hogy fogalmam sincs, hogy mit kezdjek magammal. Iván...

A szobák – Patrik és Maxi naplója, 4. rész

Patrik: A szobához érve, amelyben mostantól egy héten keresztül lakni fogok, meglepődve látom, hogy az...

A tábor – Patrik és Maxi naplója, 3. rész

Patrik: Miután a két lány ellenőrizte, hogy valóban engedélyünk van a belépésre, azaz tényleg táborozni...

Érkezés, de most már tényleg – Patrik és Maxi naplója, 2. rész

Patrik: A két táskával is gyorsabban érek a kapuhoz, mint a húgom. Komolyan, úgy andalog...

Az érkezés – Patrik és Maxi naplója, 1. rész

Patrik: Az órám szerint fél tíz van, mire megérkezünk a tábor kapujába. Maxi legalább száz...